A Tesco mindenkit lever, vagy nem

Olvasási idő kb. 4 perc

Megnyílt az online Tesco, ami átalakítja az eddigi vásárlási szokásokat. Hogy milyen a minőség házhoz hozva, hamarosan kiderül, mert kipróbájuk, de hogy mit tudnak a hazai versenytársak online-ban, kiderül most.

Tesco

dw 463
Tesco

Annyira új az egész, hogy a Tesco oldaláról még az előregisztráció is elérhető, miközben már élesben is fel tudunk iratkozni. Az adatok megadása során kiderül, hogy egyelőre még csak Budapesten, Pest és Fejér megyében, Etyeken működik az online bevásárlás. A felület egyébként nagyon felhasználóbarát, rendkívül egyszerűen kezelhető, jól strukturált, a kedvenc termékeket el lehet menteni, hogy később gyorsabban megtalálja, és az akciók is külön fülön érhetőek el. Húsoknál csirkecombot darabra és súlyra is vásárolhatunk, ugyanígy a krumplit is vehetjük akár darabra is. Hibák persze még vannak a rendszerben, például ha konkrétan gyömbért keresne, akkor azt a burgonyák között találja. Mégis nagyon erős kezdet ez a Tescotól.  Reggel 8-tól este 10-ig, a hét bármely napján, két óránkénti sávokban jelölheti meg mikor alkalmas önnek a termékek átvétele, és egyben tájékozódhat a szállítási költségekről is, ami a mi esetünkben, Budapestre 899 forintra jött ki, és akár már másnap reggelre hozzák a cuccot. Az online fizetési mód mellett készpénzzel és étkezési utalvánnyal sajnos nem lehet fizetni, viszont a futárnál (vagy ahogy a honlapon szerepel: kiszállítási asszisztensnél) is használhatja bankkártyáját.

CBA

cba-online copy

Február óta működik újra a CBA webshopja, amiben az ígéretek szerint 3000 termékkel és folyamatos akciókkal várják a vásárlókat. Jelenleg a szállítás Budapestre és Pest megye egy részébe 5000 forint felett ingyenes, egyébként a fővárosba 999 forint, míg 2200 forint olyan vidéki városokba, ahol elérhető a CBA webshop szolgáltatása. Ha 40.000 forint felett rendel, akkor a kiszállítási  akció lejárta után is ingyen viszik ki az árut. Náluk is meg lehet választani az átvétel idősávját, amit minimum 48 órán belül jelölhetünk meg. Hétköznap 8 óra és 20 óra között választhat a szintén két órás idősávokból, szombaton 16.00-ig, vasárnap pedig egyáltalán nem lehet kérni kiszállítást. A vásárlás itt is átlátható, bár az alma nem rendelhető darabszám alapján, mint ahogyan csirkecomb sem. Online nem tudunk fizetni, viszont a futárnál készpénzzel és bankkártyával is kiegyenlíthetjük a rendelést.

G'Roby

hazhozszallito srac bal

A legrégebbi versenyző, 1999 óta szállítanak házhoz, és a weblap szerint pontosan 5671 fajta termék érhető el raktárról. Budapestre és Pest megye bizonyos településeire 24 órán belül szállítanak, míg az ország többi részére 72 órán belül. Fizetéskor étkezési utalványt is elfogadnak a készpénz és a bankkártya mellett, de online is ki lehet fizetni a pakkunkat. A kiszállítási idő náluk is minimum 48 óra és itt is lehet pontosítani, hogy mikor tudja átvenni rendelését. Lehetőség van expressz szállításra is, vagyis a 11 óráig leadott rendelést, akár már aznap délután kiszállítják. A G'Robynál egyébként hétköznap 9 és 20 óra között, kicsit össze-vissza idősávokban szállítanak ki, szombaton délután kettőig lehet várni a futárt idősáv megjelölés nélkül, vasárnap pedig nincs kiszállítás. Budapesten 890 és 1090 forint között, a főváros vonzáskörzetébe pedig 1600 és 2500 forint közötti áron szállítanak ki. A termékek itt is jól strukturáltak, külön rákereshet például az adalékanyagmentes, és a tartósítószermentes termékekre is, sőt a vital shop kategóriában azonnal válogathat a reformélelmiszerek, a diabetikus termékek és a bio árucikkek között.

Bevásárlószolgálat

Budapestre és vonzáskörzetébe rendelhet a bevásárlószolgálaton keresztül, ahol a honlap szerint több mint 10 ezer termék közül választhat. Ha délután 16 óráig leadja rendelését, azt másnap teljesítik, de hétvégén nem vállalnak kiszállítást. Kicsit macerásnak tűnik, de lehet előre utalással fizetni, vagy a kézbesítéskor készpénzzel és étkezési utalvánnyal. Budapestre 15 ezer forinti rendelés alatt 1290 forint a kiszállítás, a környező településekre pedig 2190 forint. Az elég fapadosnak tűnő webáruházban egyébként valóban nagy a választék, pékárut, gyümölcsöt is lehet rendelni, de az árak borsosak. Fél literes üdítőt a trafikban is kapunk 300 forintért, ahogy a búzalisztért is sokalltuk a 309 forintot.

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • Offline
Ezt a szokatlan munkát bízták a magyar asszonyokra a háború kitörése után
Ezt a szokatlan munkát bízták a magyar asszonyokra a háború kitörése után

Ebben a munkakörben talán még ma, bő száz évvel később is, több férfit találni, mint nőt.

március 23., 19:00

  • életem
Ha erre a 4 kérdésre igennel felelsz, az átlagnál erősebb a kapcsolatod
Ha erre a 4 kérdésre igennel felelsz, az átlagnál erősebb a kapcsolatod

A 4 igen a stabil és boldog párkapcsolat garanciája lehet.

5 perce

  • világom
Lélegzetelállító látvány: így mérik az űrből, mennyire fejlett egy ország
Lélegzetelállító látvány: így mérik az űrből, mennyire fejlett egy ország

Ez az űrből érkezett kép nemcsak lenyűgöző, de óriási tudományos és gazdasági haszna is van.

március 23., 16:00

  • életem
Furcsa eszköz tartotta távol a férfiakat a nőktől tánc közben: ezért volt rá szükség
Furcsa eszköz tartotta távol a férfiakat a nőktől tánc közben: ezért volt rá szükség

A nők és a férfiak nem simulhattak össze az 1920-as években, erről egy furcsa eszköz gondoskodott.

március 23., 16:46

  • Offline
Őrült helyen helyezték el a gyermekeket az 1930-as évek Amerikájában
Őrült helyen helyezték el a gyermekeket az 1930-as évek Amerikájában

Ha ma az utcán sétálva megpillantanál egy kisgyereket ezen a helyen, azonnal nyúlnál a telefonodért, és hívnád a rendőrséget vagy a tűzoltókat.

március 23., 19:30

  • világom
Szenzációs felfedezés: így ér majd véget az univerzumunk
Szenzációs felfedezés: így ér majd véget az univerzumunk

A felfedezés új utakat nyithat az univerzum jövőjének megértésében.

március 24., 05:46

  • Offline
Ilyen volt Psota Irén a színpadon kívül
Ilyen volt Psota Irén a színpadon kívül

Nem csak színészként volt különleges karakter Psota Irén.

március 23., 18:30

  • világom
Giccsparádé az Ovális Irodában: egyre furcsábban fest Trump birodalma
Giccsparádé az Ovális Irodában: egyre furcsábban fest Trump birodalma

Igazán giccses lesz az Ovális Iroda, miután Donald Trump saját ízlésére formálja.

március 24., 06:00

  • életem
Bebizonyosodott: tényleg többet keres, akinek ilyen a külseje
Bebizonyosodott: tényleg többet keres, akinek ilyen a külseje

Kiderült, a külsőnk is közre játszik abban, hogy milyen a fizetésünk.

március 23., 15:10

  • életem
Több százezer nyugdíjas juthat pénzhez: megvan, mikortól igényelhetik
Több százezer nyugdíjas juthat pénzhez: megvan, mikortól igényelhetik

Napokon belül igényelhetik a nyugdíjasok a támogatást.

március 23., 17:30

  • VIP
Ember Márk: „A filmekre úgy gondolok, mint a gyermekeimre, és fáj, ha bántják őket”
Ember Márk: „A filmekre úgy gondolok, mint a gyermekeimre, és fáj, ha bántják őket”

Ember Márkot megviseli, ha negatív véleményt kapnak a filmjei.

március 23., 14:00

  • életem
Ez történik valójában a kidobott nejlonzacskókkal
Ez történik valójában a kidobott nejlonzacskókkal

Ha ezt a videót megnézed, tudni fogod, mit tégy a nejlonzacskókkal.

március 23., 07:26

  • életem
Swipe és ghosting: ezek az online ismerkedés hátulütői
Swipe és ghosting: ezek az online ismerkedés hátulütői

Az online ismerkedés számos új szabályt és normát hozott magával, amelyekhez alkalmazkodnunk kell. Mutatjuk a legfontosabbakat.

március 23., 13:36

  • Offline
Magyar feltalálók kvíze: 10 találmány, amiről úgy tudjuk, hogy a miénk
Magyar feltalálók kvíze: 10 találmány, amiről úgy tudjuk, hogy a miénk

Gyakran az általunk hallottak, tanultak a valóságban máshogy vannak, igaz ez a magyar feltalálókkal kapcsolatban is. Igaz-hamis kvízünkben 10 kérdés vár rád.

március 23., 06:45

  • világom
Ebben a faluban egyetlen autó sem közlekedhet: képtelenség behajtani
Ebben a faluban egyetlen autó sem közlekedhet: képtelenség behajtani

A festői faluban egyetlen autót sem látni.

március 23., 14:36

  • életem
Ha ezzel hívnak a munkahelyedről, azonnal tedd le a telefont
Ha ezzel hívnak a munkahelyedről, azonnal tedd le a telefont

Már a munkahelyi telefonokkal is vigyázni kell, csalás is lehet mögötte.

március 24., 07:00

  • Testem
Súlyos fertőzést kaphatsz, ha ilyen gyümölcsöt veszel
Súlyos fertőzést kaphatsz, ha ilyen gyümölcsöt veszel

Súlyos fertőzést kockáztathatsz bizonyos gyümölcsökkel és zöldségekkel – mutatjuk, mire figyelj.

március 23., 06:30

  • Önidő
Ne dőlj be ezeknek a népszerű úti céloknak: máshogy néznek ki a valóságban
Ne dőlj be ezeknek a népszerű úti céloknak: máshogy néznek ki a valóságban

A legfelkapottabb helyek sokszor inkább kiábrándítóak, mint lenyűgözőek.

március 24., 07:25

  • Offline
Ki lett az első orosz elnök a Szovjetunió felbomlása után?
Ki lett az első orosz elnök a Szovjetunió felbomlása után?

A világ legnagyobb államának első emberei mindig is a legbefolyásosabb politikusok közé tartoztak. Kvízünkben róluk teszünk fel 10 kérdést.

március 24., 06:46

  • világom
Ingyen csirkét osztanak ezen a településen: az új gazdákat bármikor ellenőrizhetik
Ingyen csirkét osztanak ezen a településen: az új gazdákat bármikor ellenőrizhetik

Aki nem tartja be az előírásokat, az elveszítheti a lehetőséget.

március 24., 06:30

  • világom
Ez volt a világ legelső autója: nézd meg, milyen boldogan vezeti Henry Ford
Ez volt a világ legelső autója: nézd meg, milyen boldogan vezeti Henry Ford

Ez az autó volt Henry Ford első önjáró járműve, nem csoda, hogy büszkén vezette.

március 23., 10:06

  • Szülőség
Csomagküldővel adták fel a gyerekeket: vonatozás helyett így jutottak el a nagyszüleikhez
Csomagküldővel adták fel a gyerekeket: vonatozás helyett így jutottak el a nagyszüleikhez

Az 1900-as évek elején előfordult, hogy a családok postán csomagként adták fel a gyerekeiket.

március 23., 12:40

  • életem
Izzadó tenyér és remegő térdek? Így küzdheted le a lámpalázat
Izzadó tenyér és remegő térdek? Így küzdheted le a lámpalázat

Ha megtanulod kezelni a lámpalázat, azt az előnyödre is fordíthatod.

március 23., 08:20

  • Offline
Magyarázatot adott a NASA a laposföld-hívőknek: ez a döntő érvük
Magyarázatot adott a NASA a laposföld-hívőknek: ez a döntő érvük

A NASA magyarázta el, miért nem lehet lapos a Föld.

március 23., 11:10

  • Offline
Ilyen volt egy tornaóra az 1900-as évek elején: nem hiszed el, ha nem a saját szemeddel látod
Ilyen volt egy tornaóra az 1900-as évek elején: nem hiszed el, ha nem a saját szemeddel látod

Az 1880-as évekre már kötelező volt a tornaóra a különböző iskolatípusokban Magyarországon, de még nagyon máshogy nézett ki, mint manapság.

március 23., 08:06

  • világom
Ebben a városban gyűjtik a tehéntrágyát: gyárakban dolgozzák fel
Ebben a városban gyűjtik a tehéntrágyát: gyárakban dolgozzák fel

A városban összegyűjtött tehéntrágyát egyedülálló módon alakítják át hidrogénné a gyárban.

március 23., 09:06

  • életem
Ezzel a teszttel leleplezhető az AI: képtelen a feladatra
Ezzel a teszttel leleplezhető az AI: képtelen a feladatra

Kiderült, milyen feladatot nem lehet az AI-ra bízni, hiába egyszerű.

március 23., 11:40

  • Offline
Magyarországon is kapható lesz a Vatikán híres édessége: ez kerül bele
Magyarországon is kapható lesz a Vatikán híres édessége: ez kerül bele

A Vatikán hivatalos édességét négy magyar városban is meg lehet majd kóstolni.

március 23., 12:10

  • világom
Lélegzetelállító látvány nyújt a hídra épült város
Lélegzetelállító látvány nyújt a hídra épült város

Sok különleges híd van a világon, de amelyre egész kis színes meseváros épült, olyan kevés. Csodájára is járnak a turisták.

március 23., 08:50

  • életem
Nagy zivatar érkezik, 5 vármegyére adtak ki figyelmeztetést
Nagy zivatar érkezik, 5 vármegyére adtak ki figyelmeztetést

Jégesővel, erős széllel és villámlással jár zivatar éri el hazánkat, riasztást adtak ki a meteorológusok.

március 23., 07:45

Érdekességek