tóth vera

Már jó néhány éve fokozottan arról szól az életünk, hogy a többségükben egyre gyakrabban külső körülmények által generált nehézségek kezelésére megoldásokat keressünk és találjunk. Ehhez az egyáltalán nem egyszerű feladathoz Tóth Vera az önismerethez vezető út alaposabb megismerésében találta meg a kulcsot. Az énekesnő mindig ügyel arra, hogy soha ne veszítse el az önmagába vetett hitet. Bízik abban, hogy egyszer a jelen nehézségei jóra fordulnak, de addig is nyugodt szívvel és lélekkel igyekszik megélni és nem elszalasztani a jelent. 

Gondolkodjunk globálisan

„Mindennek az alapja a megfelelő mentálhigiéné, azon belül is elsődleges, hogy minél jobban megértsük önmagunkat és a körülöttünk lévő világot, azt, hogy mi zajlik bennünk, és mi folyik körülöttünk. Erre nem csupán a tisztánlátás miatt van szükség, hanem azért is, mert ha felmérjük a helyzet valóságát és súlyát, nem fogunk feltétlenül pánikba esni.”

Ebből adódnak a félelemre adott olyan válaszreakcióink, mint a »mi lesz velünk«, és még fenyegetettség híján is elkezdünk félni. Általában nem valóságos dolgoktól, hanem attól félünk, ami a képzeletünkben megszületik, vagy attól, ami esetleg bekövetkezhet. Nagyon fontos, hogy ezt minimalizáljuk, vagy hogy át tudjuk formálni például olyan energiává, amivel felkészülünk arra, hogy mit fogunk csinálni akkor, ha valóban valami rossz történik velünk. Nagyon fontos a lélek, a psziché folyamatos trenírozása, hogy megtudjuk, mikor mi zajlik bennünk.

Én minden egyes helyzetben analizálom magam, hogy ne tudjon kibillenteni semmi, de ha mégis elvesztem a lelki egyensúlyomat, akkor sem esem kétségbe, mert tudom, az is normális.

Sokkal jobb, ha tudatosan megéljük a helyzeteket, és így a kihívásokra is fel tudunk készülni, ami egy idő után már automatikussá válik.”

Erősítsük önmagunkat

„Az ember sajátossága, de típus kérdése, hogy hagyja magát elsodorni a jóval is, ha valami jó történik vele, és a rosszal is, ha éppen olyasmi történik vele. Ezek a szituációk is könnyen kibillenthetnek bennünket. Ennek elkerülése érdekében mindig tudatosítom magamban, hogy akkor sem vagyok kevesebb, ha éppen nem a színpadon állok, hanem csak nézem otthon a plafont. Vagyis tudom, hogy a félelmeim nem én vagyok. Én az vagyok, aki erős, aki meg tudja oldani a problémákat, a feladatokat, és semmivel nem vagyok másabb, mint akkor, amikor abban a pillanatban vagyok, amikor ezeket meg tudom csinálni. Folyamatosan erősítem a belső énemet és a belső erőmet.”

Ne veszítsük el a testünkkel való kapcsolatot

„Ahogyan a lelkünkkel, úgy a testünkkel való kapcsolat is nagyon fontos. Egy nehéz időszakban próbáljuk meg ne a hűtőt feltépve, a kilóinkat gyarapítva orvosolni a helyzetet, hanem amennyit csak tudunk, mozogjunk, fussunk egy kört odakint, vagy vegyünk elő egy fitneszvideót, és tornázzunk otthon, mert minden mozgás számít.

Legyen az az egészségünk megőrzése vagy a pluszkilók leadása. 

Olyan szerencsés helyzetben voltam, hogy a Covid-karantén időszakát második otthonomban, páromnál, Palkonyán vészelhettem át, ahol ki tudtam menni a természetbe futni. Abban az időszakban a családom és a párom támogatása mellett a sport volt a kapaszkodóm.”

Ne veszítsük el a valóságot

„Ha egy ilyen különösen nehéz időszakban, amikor egy világjárványt egy háború vált fel, ráadásul még egy kemény világválságban is helyt kell állnunk, megtanulnunk küzdeni és túlélni, akkor később, a békésebb időkben sokkal könnyebben megbirkózhatunk a rosszal, a nehézségekkel. Gondoljunk arra, hogy ennek is vége lesz egyszer, és ez mekkora feloldozást jelent majd a lelkünknek. De addig is találjuk meg az örömünket a jelenben, bármennyire nem kedvünkre való a helyzet. Én ezt úgy valósítom meg, hogy csak a legszükségesebb információt engedem be az életembe.”

„Alig nézek tévét, ha nem muszáj, nem követem a médiát, és nem hagyom, hogy mások sztorija, a sok horrorsztori lehúzzon a mélybe, igaz, ez nagyon nehéz. Sokat segíthet az is, ha egy picit kívülről látjuk magunkat, mert akkor az is sokkal jobban feltűnik, hogyan reagálunk bizonyos szituációkra, vagy jobban meglátjuk, éppen hogyan kellene. Nekem ebben sokat segít a pszichológusom. 

Ha kell, akkor keressük meg azt a segítőt, legyen az pszichológus, jógaoktató vagy személyi edző, akivel megtalálhatjuk az utunkat, és ahol levezethetjük a mindennapi stresszt.

Jó szívvel ajánlom azoknak, akik fogékonyak és nyitottak a spiritualitás iránt, a Peller Mariann-könyveket ahhoz, hogy akár az univerzum szavát is megértsük. De rendszeresen hallgatok meditációkat, melyek az interneten elérhetők. Nagyon szeretem a VAKOG-módszert is, amit az érzékszervi csatornák nyelvének is neveznek, amikor a külső valóságról úgy hozzuk létre a belső megjelenést, hogy tudatosítjuk magunkban mindazt, amit magunk körül érzékelünk, látunk, hallunk, szaglunk, tapintunk. Ezt az érzékszervekre ható gyakorlatsort rengetegszer elvégeztem a Covid alatt is, és azóta is akkor, ha elkezdek szorongani, vagy ha krízisbe kerülök. És tényleg működik, mert a jelenben tart, ahogy az érzékszerveinkkel végzünk terápiát saját magunkon.”

Ugyanazokkal a nehézségekkel küzdünk

„A nehéz helyzetekben a családom is sok erőt ad, segítjük egymást, és ott a párom, aki hozzám hasonlóan szintén nagyon pozitív szemléletű ember. Számomra nagyon fontos, hogy a mikrokörnyezetem ilyen erős bázist biztosít nekem.
De a közönséggel való kapcsolat is egy terápia, amikor két dal között elmondhatom, hogyan hat rám a világ. Lehet, hogy ezzel épp abban segítek valakinek, hogy ne érezze magát egyedül, ugyanakkor a reakciója nekem is segíthet.

Amikor énekelek, a bennem lévő stressz már jó energiává alakulva jut el az univerzumba. Nagyon hálás vagyok azért, hogy a színpadot, az alkotást eszközként megkaptam, és általa nagyon jó dolgokat teremthetek.

A koncerteket igyekszem minél intimebbé varázsolni, ezért sokszor prédikálok. Azt szoktam mondani, hogy én egy muzsikus lelkész vagyok. Nekem jólesik, amikor kibeszélhetem a gondolataimat, az érzéseimet magamból, ilyenkor a közönség tagjai megérezhetik, hogy nincsenek egyedül a problémáikkal, és lehet, hogy van, akinek ez akár megnyugtató is lehet. Ez nagyon jó adok-kapok.”