szerencse szobor

Ha szerencsére vagy egy vágyott kívánság beteljesülésére áhítozol, nem kell híres szökőkutakba érméket dobálnod, elég csak beállnod a sorba, hogy te is megdörzsöld egy csupa jót ígérő szobor egyik testrészét. Ráadásul bármerre is indulsz, világszerte találsz olyan helyeket, ahol a szerencsédért te is simíthatsz egyet a szobrok lábfején, orrán vagy épp mellkasán. Noha néhány ikonikus emléket ma már kerítések vagy szigorú biztonsági intézkedések védenek a látogatók érintésétől, sok még mindig szabadon hozzáférhető azok számára, akik szerelmet, boldogságot vagy csak egy kis jót keresnek.

Kívánságoszlop Isztambulban

Az Isztambulban található Hagia Sophia székesegyház belsejében van egy oszlop, ahol a turisták egy szokatlan rituálét végeznek. A kívánság- vagy könnyezőoszlopon található lyuknál szokás ugyanis kívánni valamit, nem is akárhogy: a hüvelykujj bedugásával, amellyel tökéletes kört kell leírni a mélyedésben. 

A legenda szerint szerencsét hoz, ha az ujj nedves lesz, mi több, nemcsak a kívánságok teljesülnek, hanem a betegségek is elillannak. Az oszlopról köztudott egyébként, hogy valószínűleg a felületén összegyűlő nedvesség miatt vizes tapintású, a legnépszerűbb történet szerint azonban a székesegyház épületének e magas oszlopa valamilyen gyógyító folyadékot rejt, mióta Szent Gergely csodatevő 1200-ban megjelent a közelében.

Az ustkai szerencsehozó hableány 

A lengyelországi Ustka egyik legtöbbet fényképezett műemléke a Balti-tenger partján található sellő. A félig nő, félig hal szobor tekintete a tenger felé néz, a halászatból visszatérő hajókat figyeli. A különleges alkotás a város lakóinak és támogatóinak köszönhetően állhat, az arra járó turisták nagy örömére. A hiedelmek szerint ugyanis a hableány bal mellének megdörzsölése boldogságot hoz, és garantálja a visszatérést Ustkába. Szó se róla, a turisták lelkesen élnek is ezzel a lehetőséggel.

Gergely püspök nagylábujja hoz szerencsét Splitben

Szerencseszoborért olyan nagyon messzire sem kell menni, déli szomszédunknál ugyanis egy horvát nemzeti hősnek emelt emlékmű nagylábujja kopott meg az évek óta tartó babonás dörzsöléstől. Gergely a középkori horvát főváros, Nin püspöke volt, aki szembeszállt a római katolikus egyházzal, amely 926-ban ellenezte arra vonatkozó felhívását, hogy vezessék be a nemzeti nyelvet az istentiszteleteken, hogy a hívők jobban megértsék Isten szavát.

Az egyház azonban továbbra is kitartott amellett, hogy minden misét latinul kell tartani.

Gergely a horvátok számára fontos személyiséggé vált, akit ma az ország kultúrája, nyelve és az államiság történelmi védelmezőjeként tartanak számon. Nem csoda hát, hogy Horvátország több városában is találhatók róla készült szobrok, Splitben például egy 8,5 méter magasra emelkedő, amelyet 1929-ben Ivan Meštrović tervezett. A toronymagas emlékművet először a spliti Diocletianus-palota közepén állították fel, mielőtt 1941-ben, a második világháború idején a megszálló olasz erők áthelyezték, végül 1954-ben került a jelenlegi helyére, a város Aranykapuja elé.

Gergely mély bronzszínű, kivéve az egyik nagylábujját, amely az évtizedek óta tartó állandó dörzsöléstől aranyszínűvé vált. A horvátoknak már kiskoruktól kezdve azt mondogatják, hogy Gergely nagylábujját simogatva teljesül a kívánságuk, és neki tulajdonítják a születéseket, az esküvőket és a gazdagságot is. 

Hűséges kutyának állítottak emléket Skóciában

Skócia fővárosában egy kutya orrát dörzsölik a szerencséért, de nem is akármilyenét. A Greyfriars Bobby tiszteletére épített gránit szökőkút tetejéről Edinburgh-t szemlélő eb állítólag tizennégy évig virrasztott gazdája sírjánál, miután az meghalt. Elhivatottsága és hűsége legendássá vált, és amikor végül 1872 januárjában meghalt, a Greyfriars Kirkyardban helyezték örök nyugalomra, nem messze gazdája sírjától. A szobrot a következő évben állították fel a város legkisebb emlékműveként.

Bár azt elismerik, hogy Bobby valóban létezett, úgy vélik, csak azért maradt a sírnál, mert a helyi vendéglős és a temetőőr ételt helyezett ki neki. Azt egy másik furcsaságnak találják, hogy a zord körülmények között élő kutya hogyan élhetett több mint tizenhat évig. Egyesek azt állítják, hogy

a sírhoz nem is egy, hanem két különböző eb járt: az egyik majdnem tíz évig, 1858-tól 1867-ig, a másik pedig 1867-től 1872-ig.

Feltételezések szerint a kitett étel csupán csali volt a kíváncsi turistáknak, akik nem mellesleg így betértek a kutyáról „gondoskodó” éttermes vendéglőjébe is. Akármi is az igazság, az biztos, hogy a helyiek szerint szerencsét hoz, ha valaki megérinti a kiskutya már fényesre simogatott orrát. 

Simogasd meg a vaddisznó orrát Firenzében!

Az eredetileg 1634-ben faragott Il Porcellino, vagyis A malacka egy bronz szökőkútdísz, amely Firenze egyik terén esett áldozatul a simogató kezeknek. A hagyomány szerint jó szerencse megérinteni a szobor orrát, így nap mint nap emberek százai simogatják meg a vaddisznót. De a teljes rituálét nem sokan ismerik, pedig bizony a babona egyik fontos eleme: nem elég csak megérinteni egy kézzel a malacka orrát, a másikkal eközben egy érmét kell a belül üreges állat nyitott szájában tartani, majd leejteni.

A barokk kori bronzmester, Pietro Tacca által készített bronzállatot egy hellenisztikus korból származó márvány vaddisznó ihlette, amely valószínűleg a mitikus kaledóniai vaddisznó ábrázolása volt. Tacca a malacát eredetileg az olaszországi híres Boboli-kertek egyik szökőkútjának díszítésére faragta, ám végül a Mercato Nuovo egyik gyógyszertár előtti szökőkútján helyezték el. Az eredeti figurát 1998-ban múzeumba vitték, és egy azonos bronzból készült újraöntéssel helyettesítették. Mi tagadás, az állat annyira belopta magát az emberek szívébe, hogy világszerte találkozni az alakjával – az ausztráliai Sydneytől az Arkansasi Egyetemig.  

Egy arc nélküli, titokzatos bagoly a templom sarkán

A franciaországi Dijon szerencsehozója több mint 300 éve egy, a város legrégebbi templomának egyik sarkába faragott kőbagoly. Noha a körülbelül 30 centiméteres állat arca már jobb napokat is látott, több mint három évszázada ül és teljesíti kötelességét:

azoknak a kívánságait váltja valóra, akik megsimogatják a fejét.

A Notre Dame de Dijon egyébként nem feltűnő sarkán úgy két méter magasan üldögélő bagoly ugyanis a hagyomány szerint szerencsét hoz, ha bal kézzel érinted meg. Bár az eredeti gótikus épület a 13. századból származik, az éjjeli madár közel sem olyan régi. Egy 16. század eleji kápolna építése során került az északi falra, és senki sem tudja, miért és ki által. 

Brüsszeli hős szobra csillog egy épület oldalán

Akik jártak már valaha Brüsszelben, azok számára nem ismeretlen a csillogóra simogatott Everard t'Serclaes emlékmű a Grand Place előtt, egy épület oldalában. A belga hős története a 14. századig, az uralkodó Brabant hercege és a flamand gróf Brüsszelért való küzdelméig nyúlik vissza.

A jogos uralkodók, Johanna és Vencel így visszaszerezték hatalmukat, Everard pedig ezután ötször lett Brüsszel tanácsosa. Tiszteletére 1898-ban Julien Dillens belga művész bronz emlékművet faragott, amelyet a helyiek szerencsehozóként emlegetnek: szerintük, aki a szobrot megérinti vagy megdörzsöli – különösen a karját –, szerencsés lesz, teljesül a kívánsága, és a jövőben egyszer még biztosan vissza is tér a belga fővárosba.

Majom várja a turistákat Heidelbergben

A legenda szerint a heidelbergi Öreghídon található bronzmajom arra hivatott emlékeztetni azokat, akik mindkét oldalról átkelnek rajta, hogy nézzenek a válluk fölött arra, ahonnan jöttek. Akár a városon belül, akár kívül élt egy heidelbergi polgár, ez emlékeztette őket arra, hogy semmivel sem jobbak, mint mások. A jelenlegi szobor csak 1979 óta áll itt, bár a híd helyén már a 15. században is ült egy majom, ugyancsak egy tükörrel az egyik kezében, a másikkal pedig a fenekét szorongatta.

A mostani, Gernot Rumpf professzor bronzból faragott szobra állítólag szerencsét, a tükör megdörzsölése pedig pénzt hoz. A majom ujjainak érintése a helyiek szerint garantálja a Heidelbergbe való visszatérést, a közelben lévő kis bronz egerek pedig termékenységet ígérnek simogatóiknak.

Szerencsehozó has Viliusban

Furcsa szobrocskát láthat a nagyérdemű a litván fővárosban: Vilnius egy kávézókkal szegélyezett, forgalmas sétálóutcájában egy falból kiálló, 40 centiméter széles, sárgaréz hasat. Ennek érintését mindenkinek ajánlják, akik szeretnének szerencsésebbek lenni a jövőben.

Mindezt egy tábla is jelzi, amely arra kéri a járókelőket, hogy dörzsöljék meg a hasat, amely egy régi, Vilnius egykori polgármesteréről szóló legendán alapul.

A városvezető még a 19. században egy, két sikeres fiút nevelő, szegény helyi család iránt érdeklődött, amely egyik gyereke kereskedő, a másik pedig híres ékszerész lett. A polgármester elcsodálkozott a család sikerén, és megkérdezte az anyát, hogyan tudta ilyen emberekké nevelni gyermekeit. Az asszony így válaszolt:

„Amit megsimogatsz, az megnő.”

Elmondása szerint minden reggel megérintette az egyik fia karját, a másiknak pedig a hasát. Miután az anya elárulta a titkát, a történet szerint a polgármester fejét is megsimogatta.

A szobor alkotója, R. Kvintas azon viccelődött, hogy alkotása készítése közben a saját hasára nézve merített ihletet. A művész azt is kiszámolta, hogy ha az emberek nagyon aktívan simogatnák a sikereket hozó hasat, egy évszázad leforgása alatt néhány milliméter bronzot is le tudnának dörzsölni a szoborról.

Pocakos rendőr Budapesten

És ha már pocak, akkor ne felejtsük el fővárosunk híres rendőrét sem, amely a budapesti szobrok között az egyik legismertebb. A Szent István-bazilikával szemben, a Zrínyi és az Október 6. utca kereszteződésénél szemlélődő Pocakos rendőrt Illyés András alkotta: a talajon álló alak az 1909 és 1945 közötti időszak egyenruháját viseli, fején az ismert Zrínyi-sisakkal.

A legenda szerint a szobor egy 19. századi, pesti rendőrről készült, ám a 2008-ban idehelyezett, bronzból készült életnagyságú figurát valójában egy régi karikatúra főszereplője, Mihaszna András, valamint a művész nagypapája inspirálta. És ami azt illeti, az alkotás hasa már meglehetősen fényes...

Ha szeretnéd megtudni, melyik az a szobor, amely a Big Bennél is kétszer nagyobb, olvasd el az erről szóló cikkünket.