Napi minisokk: megvan, hogy a vegák hány százaléka eszik húst részegen

Olvasási idő kb. 1 perc

Sokféle vegetáriánus van, de azért olyan csoportjuk nemigen akad, akiknél az ittasan gíroszozás belefér – gondoltuk eddig. Úgy tűnik, a tojást, halat, tejtermékeket fogyasztó vegák és a vegánok mellett most már egy újabb csapattal is számolnunk kell: a kizárólag részegen húst evőkkel.

Egy nemrégiben készült tanulmány, amiben 1789 embert kérdeztek meg az Egyesült Királyságban, arról számolt be, hogy a vegetáriánusok több mint harmada részeg állapotban valahogy elfelejt vega maradni, és bizony eszik húst. Nem is akármit - ha már csalnak egy kicsit, akkor megadják a módját. Az érintettek egy része ezek után igyekszik titokban tartani az esetet, de a megkérdezettek majdnem harmada úgy gondolja, ha elmondja valakinek, azzal könnyít a lelkén. 

A Munchies által közölt tanulmány szerint a vegetáriánusok 34%-a volt hajlamos a húsevésre alkoholos állapotban. És hogy miket fogyasztanak? Hát, nem kispályásan virslizgetnek  ha már bűnöznek, akkor megadják a módját.

Egy kebab nem kebab.
Egy kebab nem kebab.PeskyMonkey / Getty Images Hungary

És hogy vajon hogyan alakulhat ki ez a helyzet? Nincs kéznél tofuburger és csicseriborsó-fasírt?

Valahogy így. Az ittas vegetáriánusok saját bevallásuk szerint 39%-ban egyenesen a kebaboshoz mennek, míg 34%-uk inkább hamburgert eszik. A többiek leginkább a szalonna, sült csirke és sertéskolbász közül választanak. 

A megkérdezettek 69%-a bevallotta továbbá, hogy a titkot megtartja magának, és nem meséli el másoknak a bűnözős történetet, míg 31%-uk inkább meggyónja az esetet valakinek. 

Meleg saláták, hogy a hideg napokon is egészséges maradjMeleg saláták, hogy a hideg napokon is egészséges maradj

Kolbásszal, dióval és babbal támadnak a téli vitaminbombák.

Tovább olvasom
Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • Offline
Sürgősségire rohant hangosan doromboló macskájával: azt hitte, műteni kell
Sürgősségire rohant hangosan doromboló macskájával: azt hitte, műteni kell

Már a műtét lehetősége is felmerült, amikor a macska „közbeszólt”.

április 9., 16:46

  • életem
Bejelentette a kormány: novemberben jön a nyugdíjemelés utólagosan
Bejelentette a kormány: novemberben jön a nyugdíjemelés utólagosan

Visszamenőleg is érvényes lesz a nyugdíjemelés.

április 9., 12:10

  • világom
Bezártak egy kínai éttermet, ahol utcai galambot tálaltak kacsasültként Madridban
Bezártak egy kínai éttermet, ahol utcai galambot tálaltak kacsasültként Madridban

Ezen kívül is sok gond volt még az étteremmel, ruhaszárítón tárolták a piszkos húst.

április 9., 14:36

  • Offline
Megbetegedhet a kutyád, ha így eteted
Megbetegedhet a kutyád, ha így eteted

Sokan etetik így a kutyájukat, pedig nagy hiba.

április 9., 14:00

  • Mindennapi
20 fokkal lesz melegebb: kiderült, mikor jön meg a tavasz
20 fokkal lesz melegebb: kiderült, mikor jön meg a tavasz

Bár most még elkél a télikabát, hamarosan érkezik a tavasz, meleget hoz a légmozgás hazánk fölé.

április 9., 13:35

  • Offline
Ez a legősibb táncparkett: 68 millió éves nyomokat őriz
Ez a legősibb táncparkett: 68 millió éves nyomokat őriz

Különleges látvány élőben megnézni valódi, egykor élt dinók lábnyomait ezen az ősi táncparketten.

április 9., 16:00

  • VIP
A trónörökös szeretőjéből megbecsült királyné lett: 20 éve házas Kamilla és Károly
A trónörökös szeretőjéből megbecsült királyné lett: 20 éve házas Kamilla és Károly

Kamillát a britek is megszerették Károly feleségeként.

április 9., 15:10

  • lájfhekk
Védtelenek egy zsarolóvírussal szemben a Windows-felhasználók, ezt kell tenniük
Védtelenek egy zsarolóvírussal szemben a Windows-felhasználók, ezt kell tenniük

Pár kattintással megvédheted a számítógépedet a Windows-ra leselkedő vírustól.

április 9., 17:30

  • Offline
A Föld felé száguldó üstökös mégis ütközhet: 1:25-höz a valószínűsége a Holdba csapódásnak
A Föld felé száguldó üstökös mégis ütközhet: 1:25-höz a valószínűsége a Holdba csapódásnak

A Föld felé száguldó üstökösről friss infromációk derültek ki.

április 9., 12:40

  • Szülőség
Ez a generáció teljesen elveszett? Unalmasnak tartják, hogy beszélgessenek
Ez a generáció teljesen elveszett? Unalmasnak tartják, hogy beszélgessenek

A generáció tagjai számára óriási nehézséget okoz egy szemtől szemben folytatott beszélgetés.

40 perce

  • Testem
5 szokás, amely növeli a demencia kockázatát: a harmadikban te is bűnös lehetsz
5 szokás, amely növeli a demencia kockázatát: a harmadikban te is bűnös lehetsz

Akár a mindennapi, már beidegződött rossz szokásaink is demenciát okozhatnak.

április 10., 05:46

  • Testem
Ezt edd vacsorára, és jobban alszol
Ezt edd vacsorára, és jobban alszol

A vacsorára elfogyasztott ételek nemcsak akadályozhatják, hanem segíthetik is az alvásunkat.

április 9., 18:30

  • világom
Durva vád Kamilla királynéval szemben: Dianát másolja
Durva vád Kamilla királynéval szemben: Dianát másolja

Közelebbről megnézve Diana egykori ruhatárát és Kamilla királyné viseletét, tényleg felfedezhető hasonlóság.

április 9., 06:00

  • Offline
Ijesztő térkép készült az Antarktiszról: így nézne ki, ha nem lenne rajta jég
Ijesztő térkép készült az Antarktiszról: így nézne ki, ha nem lenne rajta jég

Ennyire részletes térkép még nem készült az Antarktisz jég alatti világáról.

április 9., 06:30

  • Szülőség
Altató hatású gumicukrot adtak az óvodásoknak: felháborodott szülők kérik számon az esetet Amerikában
Altató hatású gumicukrot adtak az óvodásoknak: felháborodott szülők kérik számon az esetet Amerikában

Az óvodások nap mint nap kapták az altató hatású szert.

április 10., 06:00

  • Offline
Emlékszel még, milyen állat volt a Gabi fogkrémen? Retró kvíz!
Emlékszel még, milyen állat volt a Gabi fogkrémen? Retró kvíz!

Ezek a retró kozmetikai termékek sorakoztak a rendszerváltás előtti fürdőszobákban. Emlékszel még rájuk?

április 9., 06:46

  • életem
Alig kezdtük használni a DÁP-appot, máris jött egy nagy változás
Alig kezdtük használni a DÁP-appot, máris jött egy nagy változás

Változott a DÁP-ba való belépés, ez a teendőd.

április 9., 11:10

  • világom
Szédítő mélység felett vezet a híd, a helyiek szerint az ördög építette
Szédítő mélység felett vezet a híd, a helyiek szerint az ördög építette

Az ördöggel még egy híd esetében sem érdemes lepaktálni.

április 9., 19:30

  • világom
Robbanásveszélyes mobiltelefonokat, laptopokat és okosórákat hívtak vissza az Egyesült Királyságban
Robbanásveszélyes mobiltelefonokat, laptopokat és okosórákat hívtak vissza az Egyesült Királyságban

Akinél van otthon a visszahívott eszközökből, annak azt tanácsolják, ne használja tovább.

április 9., 10:36

  • világom
Egy autista fiúra támadtak a rendőrök, súlyosan megsebesítették a fiatalt Idahóban
Egy autista fiúra támadtak a rendőrök, súlyosan megsebesítették a fiatalt Idahóban

Az autista fiú testvére állítólag a támadás előtt azt kiabálta a rendőröknek, hogy ne bántsák a fiút, mert „speciális”.

április 9., 11:40

  • Offline
Ez a 10 utca örökre eltűnt Budapest térképéről
Ez a 10 utca örökre eltűnt Budapest térképéről

Budapest belvárosában hiába keresnénk a Hal teret vagy a Hímvarró utcát: a századfordulón az épülő világváros nem kegyelmezett a szűk utcácskáknak.

április 9., 08:20

  • Offline
„Butább, mint egy zsák tégla” – botrány, ahogy Elon Musk nekiment Trump tanácsadójának
„Butább, mint egy zsák tégla” – botrány, ahogy Elon Musk nekiment Trump tanácsadójának

A Trump kivetette vámok miatt ragadtathatta el magát ennyire Elon Musk.

április 9., 09:35

  • Testem
Ha ezt látod az arcodon, fontos szerved van veszélyben: azonnal fordulj orvoshoz
Ha ezt látod az arcodon, fontos szerved van veszélyben: azonnal fordulj orvoshoz

Az arcon megjelenő elváltozások súlyos betegségre is utalhatnak.

április 9., 07:00

  • Offline
A legdurvább kísérlettel bizonyították, hogy az emberiség kipusztul majd
A legdurvább kísérlettel bizonyították, hogy az emberiség kipusztul majd

Ha pont úgy viselkednénk, mint az egerek, ennek a kísérletnek az eredményei borzasztóan ijesztőek lennének.

április 9., 08:50

  • világom
Rendszeresek a verekedések ebben a templomban, nézők is vannak hozzá
Rendszeresek a verekedések ebben a templomban, nézők is vannak hozzá

A templomi verekedések nem spontán törnek ki, megszervezettek.

április 9., 07:26

  • életem
Az áprilisi hideg miatt támogatást indít a kormány: ez az igénylés módja
Az áprilisi hideg miatt támogatást indít a kormány: ez az igénylés módja

Jelentős összegű támogatás járhat a hideg miatt, igényelni azonban csak egy adott határidőig lehet.

április 9., 08:06

  • világom
Egy hónapja nem szállítják el a szemetet, egészségügyi vészhelyzet alakulhat ki Birminghamben
Egy hónapja nem szállítják el a szemetet, egészségügyi vészhelyzet alakulhat ki Birminghamben

A szemétszállítás január eleje óta akadozik a városban, egy hónapja eldurvult a helyzet, mely már valódi veszélyt jelent.

április 9., 08:36

  • Önidő
A járvány miatt elhalasztják ezt a népszerű rendezvényt, több ezer jelentkező bánhatja
A járvány miatt elhalasztják ezt a népszerű rendezvényt, több ezer jelentkező bánhatja

Korábban csak egyszer kellet elhalasztani a rendezvényt, akkor is járvány miatt.

április 9., 07:46

  • életem
Ezeken a helyeken temetik el a fertőzött magyar marhákat, tiltakoznak a lakosok
Ezeken a helyeken temetik el a fertőzött magyar marhákat, tiltakoznak a lakosok

Sok magyar település önkormányzata aggódik a leölt szarvasmarhák miatt: a hatóság dönt, hol lesz dögtemető.

április 9., 10:06

  • Offline
Már bírságolnak a palackokért, 200 ezer forint is lehet a büntetés
Már bírságolnak a palackokért, 200 ezer forint is lehet a büntetés

Elindultak az ellenőrzések a palackvisszaváltással kapcsolatban, komoly pénzbírság járhat a szabályszegőknek.

április 9., 09:05

Érdekességek