Balázs kétgyermekes családapa, aki az ENSZ után a TASZ-nál helyezkedett el pénzügyi területen dolgozva, szabadidejében basszusgitározik. Atletikus alkat, ultramaratonokat is futott – a leírás alapján gyakorlatilag bárki szívesen cserélne vele,
csakhogy Balázs, miközben Excel-táblákban pakolássza a számokat, nem érzi jól magát. Sokkal inkább akkor, amikor kék futárhátizsákot vesz, és felül biciklijére, hogy hóban-fagyban is megrendeléseket szállítson ki
Budapest-szerte. Miért lehet ez így – és miért van teljesen rendben, hogy a majdnem jó tulajdonképp majdnem rossz is lehet, amiből jogod van kilépni? Hatházi Fanni rendezővel beszélgettünk filmjéről, mely a mentális egészséget helyezi fókuszba.
Talán kevés az olyan ember Magyarországon, aki ne ismerne valakit, aki a pandémia idején felcsapott futárnak, Balázs sztorija azonban ennél többről, másról szól. Hol találtál rá?
Nagyon sok év kihagyás után mentem vissza a Színművészeti Egyetemre, ahol a Majdnem jó lett a diplomafilmem. Eredetileg más témám volt, ami éppen a Covid miatt szállt el: olyan gyerekekről szerettem volna forgatni, akiknek egyetlen nagymamája van, ő neveli őket. A koronavírus miatt egy ponton azt éreztük, nem kérhetjük azt, hogy eljárjunk forgatni hozzájuk, túlságosan féltettük a nagymamát abban az oltások előtti időszakban.
Ezután sokáig ültem otthon stresszesen, vártam, hogy eljussunk abba a biztonságos helyzetbe, amikor már újra dolgozhatunk, de ez csak nem jött el. Amikor már nagyon magam alatt voltam, egy, a TASZ-nál dolgozó barátnőmmel elkezdtünk ötletelni, keresni azt a témát, ami a Covid alatt érdekes lehet.
Onnan indultunk, hogy sokan lettek futárok, aztán ő említette, hogy van egy ismerőse, aki ugyan nem ezért kezdte el, de futár lett.
Balázs hogyan viszonyult a gondolathoz, hogy ezt a döntését mutasd be egy dokumentumfilmben?
A Verzión volt velünk egy beszélgetés, ott emlékeztetett ara, hogy amikor először felhívtam, azt mondtam, többen lesznek a filmben. Ez is volt az eredeti gondolat, több sorsot akartunk bemutatni. Nagyon gyorsan rájöttem aztán arra, hogy nem kell a filmbe több ember,
nagyon izgalmas, ami vele történik, csak vele szeretnék foglalkozni,
amit el is mondtam neki. Azt gondolom, az ő története a Covidtól függetlenül fontos, és örülök, hogy így reagálnak rá a nézők: sokáig féltem, hogy ez nem elég érdekes.
Az nem aggasztott, amit Balázs ki is mond a filmben: hogy a néző legszívesebben elküldené majd melegebb éghajlatra őt azért, mert ami neki problémás, az másoknak tulajdonképpen álmai munkája lenne?
Nem véletlenül hangzik el ez a mondat a filmben. Minden kérdést igyekeztem feltenni neki: ezt is, annak ellenére, hogy abszolút értettem, amin átmegy. Nekem nem feladatom rendezőként ítélkezni, az a dolgom, hogy kihozzak belőle mindent, amit gondol a helyzetéről. Szinte biztos vagyok abban, hogy akik így ítélkeznek a filmről, azok nem látták, inkább csak egy cikket olvastak róla – aki látta, érti és érzi, esetleg átélte ezt a szituációt, annak nagyon rezonál az életével.
Nehéz társadalmi helyzetben élünk, könnyen mondunk ítéletet másokról. Mindenki élete az arcunkban van, könnyen mondjuk valakire, hogy könnyű neki, miközben mindenki megérdemli, hogy kimondhassa: vannak problémái. Mert mindenkinek vannak is, mindenkinek fáj valami, vagy rossz egy helyzet. Jogod kell, hogy legyen ahhoz, hogy rosszul érezd magad, és ezt kimondhasd, ezt sem szégyellni, sem titkolni nem lehet.
Mennyi ideig forgattál Balázzsal és családjával?
Fél évig, ami dokumentumfilmes időszámításban nem sok, de az volt a szerencsém, hogy ez bizonyult a legfontosabb intervallumnak ebben a kalandjában. Az utolsó munkanapján forgathattunk, előtte már futárkodott ugyan, de még félállásban a TASZ-nál is dolgozott: utólag azt mondta, az volt az ideális.
Én arra voltam kíváncsi, mi történik vele akkor, amikor beugrik a mély vízbe, csak ez van, mindennap felkel, és csak futárkodik.
A történetben van még egy francia feleség, aki Balázs miatt maradt Magyarországon, és vannak további olyan izgalmas szálak, amelyek további történeteket tárhattak fel. Nem sajnáltad, hogy bő fél órába ez már nem férhet bele?
Bár csak fél évet forgattunk, összesen két évet dolgoztunk a filmmel. Volt egy hosszabb változata is, de az nem működött ilyen jól. Persze, van sok minden, amit bele lehetne tenni, de szerintem így lett kerek. Nem gondoltam, hogy kéne még forgatni.
A filmben egy olyan férfit ismerünk meg, aki jó sportoló volt, de abbahagyta, ügyesen zenélt, de ezen a vonalon sem ment tovább, az ENSZ-nél és a TASZ-nál dolgozott, de az is csak majdnem jó neki. Amikor megnézte a filmet, ő milyennek látta abban saját magát?
Érdekes helyzet megmutatni egy filmet a szereplődnek: ő alapvetően jónak ítélte meg. Egy dokumentumfilmen fel kell tenni a nehéz kérdéseket, kell, hogy Balázs élete nehéz pillanatairól beszéljen. Ha ő ezek után elégedett a filmmel, akkor jól végeztem a munkámat. Ha rám csapja az ajtót, akkor nem. Filmrendezőként etikailag fontos feladatod, hogy ne így végződjön a közös munka.
Embereknek tükröt tartani nehéz dolog, kemény feladat, folyamatosan foglalkozni kell azzal, hogy az érzéseik ne sérüljenek még akkor sem, ha az életükben történt nehéz dolgokkal foglalkozunk.
Azt éreztem, ő rendben volt a filmmel annak ellenére, hogy nehéz dolgokról beszél. Felvállalja a közönség előtt, hogy van egy first world probleme, de nem szégyelli magát azért, mert valami rossz neki.
Nem azért szerette a filmet, mert el tudott bújni benne, hanem mert megmutattuk, ki ő.
Az anyukája nagyon szereti a filmet, és ez nekem jólesik. Azt mutatja, hogy valamit sikerült megtalálni.
A film végén kiderül az is, hogy hátat szeretett volna fordítani a futárkodásnak. E téren történt azóta előrelépés?
Igen, a napokban kezdett az ENSZ-nél dolgozni, de azt mondta nekem, szeretne még futárkodni, mert szüksége van arra, hogy időnként kibiciklizze magából a nehézségeket. De azt mondta, készen áll arra, hogy csináljon valami fontosat.
Szerintem nagyon lényeges része a filmnek azt is megérteni, hogy hiába dolgozott jó helyeken, olyan projekteken, amikről azt gondoljuk, meg kellene adják az elégedettséget, ha belegondolunk a helyzetébe, mint pénzügyi területen dolgozó emberébe, azt is észrevesszük, hogy ő mindebből csak Exceleket lát. Intézi a pályázatokat, számláz, figyeli a számokat, nincs ott, amikor egy gyerek visszakerül a szüleihez évek pereskedése után. Ebbe bele lehet fásulni.
Márpedig Magyarországon ha sok fizetést kapsz, főleg ha férfiként, akkor nem illik magad rosszul érezni.
Sajnos még mindig az a helyzet, hogy a mentális egészség azért nem tud elég fontos lenni, mert ha nincs mit enni, akkor nem ezen gondolkozunk, pedig nagyon fontos lenne. Ezért is örülök a film fogadtatásának: kiderült, hogy az embereknek erre tényleg szüksége van.
A filmnek az a vége, az üzenete, hogy vállald fel a problémád, és próbálj tenni ellene
– bár nem feltétlenül így, hiszen rengeteg másféle lehetőség és módszer van erre, amit meg kell keresni. Balázs nagyon kemény dolgokat mond el az életéről, a mentális nehézségeiről, amiket nagyon sokáig eltemetett magában. Ahelyett, hogy beszélt volna róluk, inkább maratonokat futott. Ezeket ki kell beszélni, el kell kezdeni kezelni.
Az eredeti filmtémádhoz, a nagymama nevelte gyerekekhez visszatérsz még?
Ez nehéz kérdés. Önkénteskedem a Heti betevőnél, ott ismertem meg ezeket a gyerekeket. Páran foglalkozunk velük napi szinten csoportként, erről szerettem volna filmet készíteni, de most úgy érzem, olyan közel kerültem hozzájuk, hogy már nem lenne etikus filmet forgatnom velük.
Milyen filmterveket tartogat számodra a jövő?
Elkezdtem fikcióval is foglalkozni: az elmúlt években fikciós sorozatban dolgoztam kreatívként, közben elkezdtük írni a saját kisjátékfilmemet és nagyjátékfilmemet is.
Ha minden jól megy, januárban elkezdjük forgatni a kisjátékfilmemet, a nagyjátékfilmmel pedig pályázom.
A kisjátékfilmben a fiatal harmincasok problémáit fogom boncolgatni, a nagyjátékfilm pedig egy fekete komédia, egy Rómeó és Júlia-adaptáció, amelyben két család egy wellnesshotelben fut össze, egymásnak esnek, a tinédzserek pedig megszöknek.
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
