Louis Armstrong Budapest

A Sztálin halálát követő enyhülés időszakában a szovjet kultúrpolitika fokozatosan egyre megengedőbbé vált a korábban a nyugati elhajlás szimbólumának tekintett dzsesszel szemben, az 1960-as évek elejére pedig a szocialista tömb országaiban – köztük hazánkban is – a zenei kultúra megtűrt részévé válhatott a műfaj. 1962-ben Karlovy Varyban megrendezték az első béketáborbeli dzsesszfesztivált, ugyanebben az évben pedig megnyílt a Budapesti Ifjúsági Jazz Klub, közismert nevén a Dália; a magyar kultúrpolitika felelősei már ekkor próbálták meghívni hazánkba a dzsessz utazó nagykövetét, a legendás Satchmót, vagyis Louis Armstrongot, azonban nem tudtak megegyezni a fellépti díjról, így a terv dugába dőlt.

Három évvel később, 1965-ben a világhírű trombitás ismét európai turnén vett részt, melynek során márciusban többször is a vasfüggöny mögé látogatott, fellépett Csehszlovákiában, Bulgáriában és Romániában is – ekkor már végképp nem szerettünk volna lemaradni a dzsesszikonról, főleg, hogy a magyar sajtóban többen is kérdőre vonták az Országos Rendező Irodát, Magyarország miért maradt ki a sorból. Az állami rendezvényszervező cég illetékesei végül megállapodtak az Armstrongot menedzselő ügynökséggel, és megszervezték, hogy a világhírű zenész skandináviai turnéját megszakítva június 9-én Budapesten adjon koncertet.

Késéssel érkezett a dzsesszikon Budapestre

A koncertre természetesen minden jegy elkelt, a főváros hatalmas érdeklődéssel várta a dzsesszlegenda megérkezését; Armstrong feleségével, illetve az őt kísérő All Stars zenekarral és Jewel Brown énekesnővel Brüsszelből repült Budapestre a koncert estéjén, azonban kisebb fennakadás miatt háromnegyed órás késéssel érkezett meg. A repülőút alatt Satchmót a magyar közönség képviseletében Tolnay Klári stewardess – akinek a szülei minden bizonnyal kedvelték a névrokon híres színésznő munkásságát – interjúvolta meg tört angolsággal, kérésére a zenész eldúdolta egyik nagy slágerét, a Hello, Dolly!-t.

A ferihegyi repülőtéren természetesen a legfontosabb személyeknek kijáró felhajtással köszöntötték Armstrongot és társait, amikor a repülő este fél 8 körül végre megérkezett; a zenészek azonnal bepattantak a számukra rendelkezésre bocsátott, az IBUSZ által 10 dollárért kölcsönzött Plymouth Vailland gépkocsiba, és kitérő nélkül a Népstadionhoz hajtottak. A városban hatalmas dugó volt, a forgalom megbénult, egyesek úgy élcelődtek, a hangverseny azért nem fog elkezdődni, mert a közönség még nem tudott megérkezni a helyszínre. A koncert eredetileg este 8 órára volt meghirdetve, azonban, amikor kiderült a csúszás, a kora esti napilapok közölték, hogy fél 9-re módosult a kezdés időpontja; a 63 éves dzsesszikon végül háromnegyed 9-kor lépett fel a zsúfolásig megtelt stadion színpadára.

A szervezők a bevonulásnak is megadták a módját, Armstrong egy futószőnyegen keresztül, matrózblúzos lányok sorfalától körülvéve sétált a színpadra, ahol a korszak legnépszerűbb tévés személyisége, Takács Marika bemondónő köszöntötte őt angolul. A fáradt, a koncert előtt egy perc pihenéshez nem jutó zenész szájához emelte ikonikus trombitáját, és hirtelen új életre kelt, a fáradtág minden jele egy szempillantás alatt elpárolgott – Armstrong és zenekara leginkább közismert dzsessz-sztenderdeket játszott, a lelkes közönség a sztár szinte minden megmozdulására hangos ovációval, lelkes sikítással reagált. Nyolcvanezer ember – köztük rengeteg fiatal – egy órára kiléphetett a korabeli magyar valóságból, és úgy érezhette, igazi csodának lehet szem-, de inkább fültanúja.

Kulacsot kapott ajándékba, és a Beatlesről kérdezték

A koncert után autogramkérők és riporterek garmadája rohamozta meg Armstrongot az öltözőben, aki jól állta a sarat a rázúduló kérdések özönében, derűsen, jókedvűen, többségében röviden válaszolt. Mint mondta, sok magyar zenésszel találkozott például Londonban, Bostonban, jól ismeri a művészetüket, a Népstadionhoz fogható létszámú közönség előtt pedig korábban csak egyszer, Ghánában lépett fel, ahol hihetetlen, már-már vallásos áhítattal fogadták. A kérdésre, mi a véleménye a modern dzsesszmuzsikáról, Satchmo annyit felelt: nem az a fontos, hogy valami régi vagy új, a lényeg, hogy jó legyen.

Végül megkapta a kérdést, mit gondol a(z akkoriban népszerűsége csúcsán lévő) Beatlesről: „A feleségem megvette a lemezüket, neki tetszik. Aranyos fiúk” – felelte diszkréten a sztár. „Na és a zenéjükről?” „Hát istenem, ez már megint más dolog...”

Az estét lezáró vacsorán Armstrong a magyar könnyűzenei igazgatóság képviselőjétől egy tokaji borral megtöltött csikóbőrös kulacsot kapott ajándékba, és Vitray Tamással beszélgetett, aki többek között megkérdezte tőle, hogyan képes még ennyi idősen is fáradhatatlanul turnézni világszerte. „A titok a jó étel és a sok pihenés. Bárhol képes vagyok elaludni, akár a repülőtereken átszállás közben is…” – érkezett a válasz.

Totális káoszba fulladt a budapesti közlekedés

A koncert alatt az időjárás végig kegyesnek bizonyult, azonban nem sokkal azután, hogy Armstrong elbúcsúzott a közönségtől, eleredt az eső, aminek köszönhetően még a korábbinál is hatalmasabb forgalmi káosz alakult ki a városban. A tömegközlekedés teljesen felmondta a szolgálatot – az üzemeltetők egyáltalán nem készültek fel a sok tízezres tömegre –, a buszokon, villamosokon óriási tumultus alakult ki, az emberek már-már ökölre mentek a helyekért. Mint később kiderült, összesen 58 busz állt szolgálatban, melyek mindössze 3500 embert tudtak hazaszállítani, eközben a taxisok is inkább a garázsba, majd hazaindultak, ahelyett, hogy a zuhogó esőben ázó embereket fuvarozták volna.

Armstrong alig fél napot töltött Budapesten, másnap reggel 7-kor már indult is tovább turnéja következő állomására, az európai körút a skandináv szakaszt követően Párizsban ért véget. A dzsesszlegenda hat évvel később, 1971-ben hunyt el, hasonlóan ikonikus stadionkoncertre pedig több mint húsz évet kellett várniuk a magyaroknak, amikor is 1986-ban Freddie Mercury és a Queen varázsolta el a Népstadion közönségét.