Mi, magyarok, gyakran panaszkodunk (ráadásul gyakran okkal), ezzel kár is lenne vitatkozni. Nem szeretjük kimutatni az érzéseinket, és, amikor arról beszélünk, mi minden nem működik itt, hajlamosak vagyunk valaki mást (pl. más országokat) okolni a sikertelenségért. Közben pedig vágyakozva nézünk a szomszéd fűjére, ami mindig zöldebb. Lássuk akkor, mi az, amiket, ha nem is a szomszéd népek példáján okulva, de elsajátíthatnánk annak érdekében, hogy kiegyensúlyozottabban teljenek a mindennapjaink!
Az érzelmek kimutatása és a mosoly ereje
Az amerikai filmeket nézve azt látjuk, hogy minden nagy és álomszerű: a házak, a kocsik, a választék. Csak a gardróbhelyiségnek akkorának kell lennie, mint egy átlagos magyar lakás nappalija, kocsiból legalább kettő dukál, és a legalapabb csipszkiszerelésük nálunk a diszkontáruházak XXL csomagolásának felel meg. Sok sebből vérzik az amerikai álomnak nevezett jelenség, nem is az imént felsoroltakat kellene irigyelni tőlük. Viszont vannak olyan tulajdonságaik, amik jól jönnének nálunk is.
Az egyik az, hogy nem szégyellnek az érzéseikről beszélni. Ha sikerül elvonatkoztatni attól, hogy néha ezt olyan szirupos szinten művelik, hogy az enyhébb gyomorhurutos tüneteket okoz, akkor észrevehetjük, hogy az érzéseket kimutatni, beszélni róluk nem gyengeség, sőt, igazán felszabadító érzés. Ha így teszünk, kevésbé leszünk frusztráltak. A másik, amit eltanulhatnánk tőlük, az a mosoly.
Az amerikai eladók még akkor is mosolyognak, ha gondolatban épp elküldik a vásárlót a búsba.
Senkit sem bátorítanék a kétszínűségre, de ők felismerték legalább a mosolyban rejlő erőt. Sokkal könnyebb kedvességgel boldogulni a hétköznapokban, mint durván és mogorván azon munkálkodva, hogy folyamatosan felülkerekedjünk a másikon.
Kiállnak a maguk igazáért, és képesek vitatkozni
Franciaországban egymást érik a sztrájkok. Ha nekik valami nem tetszik, akkor francia forradalmárokként vonulnak az utcára. Mindebből többnyire csak az extrém megnyilvánulások kerülnek a hazai híradásokba, azaz amikor vandalizmusba fullad egy egyébként jogos követelésből induló demonstráció. Az alapja a gyakori sztrájkoknak abból fakad, hogy ha egy francia állampolgár nem boldog, akkor azt nem rejti véka alá. Nem sunnyog, nem a háta mögött ad hangot – például a másiktól való félelem miatt – az ellenérzéseinek, hanem megteszi ezt szemtől szemben. És meg is teheti.
Az esetek többségében senki nem ítéli el, nem kell attól tartani, hogy többé nem áll vele szóba a szomszéd, vagy hogy kirúgják az állásából, mert meri vállalni a véleményét.
A franciák igazán temperamentumosak, sokszor arrogánsak és provokatívak, mégis csodálva figyelem őket, ahogy képesek órákig vitatkozni anélkül, hogy személyeskedéssé fajulna a párbeszéd, és megsértenék a másikat. Nem ösztönösen jön ez nekik; mindez az oktatási rendszerüknek köszönhető, hiszen már egészen kicsi koruktól fejlesztik a francia gyerekek vitakészségét intézményes kereteken belül. Felnőttkorukra megtanulják megvédeni a saját álláspontjukat anélkül, hogy megaláznák a vitapartnerüket.
A büszkeség érzése
A német önhittségtől gyakran kiráz a hideg: mindenben ők a legjobbak, ők tudnak mindent a legjobban, és ezt szeretik is hangoztatni. Az a helyzet, hogy sokszor tényleg igazuk van. Nem lehet elvenni tőlük azt a profizmust, hatékonyságot és precizitást, amiben működnek. Méltán büszkék magukra. Olyan jó lenne, ha mi, magyarok, sem úgy tekintenénk magunkra, mint szegény, szerencsétlen nemzet a borzalmas történelmi múltunkkal, hanem megtalálnánk a jó dolgokat, és az értékeinkre összpontosítanánk – bár, belátom, ez manapság egyre nehezebb, ezért ez inkább egy utópisztikus, jelenleg pedig naiv kívánság.
Tudni kell kiszállni a mókuskerékből
Amikor sokszor még hétvégén is dolgozunk, és nem jut idő sem a családra, sem saját magunkra, akkor kiváltképp irigykedünk azokra a népekre, akiknél ebéd után kötelező a szieszta. A spanyol „siestát” eredetileg a déli forróság miatt vezették be, amit később a latin-amerikai és néhány ázsiai ország, illetve Olaszország és Görögország is átvett. Ilyenkor az üzletek zárva tartanak, a dolgozók pedig hosszan ebédelhetnek, pihenhetnek. A légkondicionálók elterjedésével és a teljesítményorientált modern világunk térhódításával sajnos egyre kevesebben tartják már a sziesztát, ugyanakkor a dánok eredményesen kísérleteznek egy még hatékonyabb pihenési módszerrel: a négynapos munkahét bevezetésével. Felismerték ugyanis, hogy a kipihent, kiegyensúlyozott munkaerő hatékonyabb munkát végez. Kevesebb a kiégés, javulnak a családi kapcsolatok, és még a főnök is elégedett. Igazi win-win helyzet!
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
