Két fiatal nő, akik valóra váltották az álmukat a család ellenkezésének dacára

GettyImages-1178099625
Berényi Bianka

A Douglas nővérek című könyv nem egy tipikus családregény. Anna és Marie története lebilincselően mesél nem mindennapi kalandokról, a korabeli feminizmusról, a veszteségekről, no és persze a mennyei parfümökről. A Douglas parfüméria története nem átlagos sztori.

A Douglas nővérek című regény varázslatosan jó olvasmány. Szó szerint. Anna és Marie története teljesen elbűvöli az olvasót, és parfümériájuk meséje egy másik világba varázsol. A Douglas név mindenkinek ismerősen csenghet. Aki ma betér egy Douglas-üzletbe, az ma is kellemes atmoszférával, finom parfümillattal, kedves eladókkal és átlátható árukészlettel találkozik. A Douglas története azonban nem volt mindig tündérmese, ez pedig kiderül a regényből.

Mitől lettek sikeresek?

A két lánytestvér egymás legnagyobb támaszai az élet minden területén. A regény végén az írók feljegyzései ugyan elárulják, hogy sok elem a történetben nem pontosan felel meg a valóságnak, ám ez mit sem von le az élményből. A fiktív mozzanatok kifejezetten jót tettek a sztorinak. A szerelmi szálak, az olyan ikonikus figurákkal való találkozások, mint Coco Chanel, Ernest Hemingway vagy az orosz Romanov cári család, a valóságban nem történtek meg, de mivel valós személyekről van szó, akár meg is történhettek volna. 

A Douglas parfümérialánc két német lánytestvérnek köszönhető. Ambíciójuk, „merj nagyot álmodni”, hozzáállásuk, bátorságuk, kitartásuk és józan eszük vitte sikerre az üzletet. 

A regényben persze a megfelelő mértékben érzékeltetve van, hogy a véletlenek, bizonyos találkozások, a megfelelő emberekkel való megismerkedések nagyban hozzájárultak a sikerükhöz. 

A parfümöknek külön története van a regényben, ahogy a női erő jelentőségének is
A parfümöknek külön története van a regényben, ahogy a női erő jelentőségének isFlashpop / Getty Images Hungary

A sötét oldal

Azonban a regény olvasásakor az is kiderül, hogy valóban mindennek ára van. Aki azt hiszi, hogy a siker magától jön, annak különösen ajánlott a regény elolvasása, mert az éjszakába nyúló munkaórák, a magánélet sikertelensége, az egészségügyi problémák és a rengeteg csalódás (sokszor olyan helyről, ahonnan nem várnák) is az út részei. Anna és Marie az életben sose házasodtak meg, hajadonként hunytak el. Ám olyan örökséget hagytak a világra, melynek megvalósítása akkoriban egyedülállóan merésznek, kockázatosnak és őrült dolognak számított. Főleg nőként.

A regényben többször is utalnak arra, hogy a nők mennyire hátrányos helyzetben vannak társadalmi helyzetüket tekintve a férfiakhoz képest, de a két lánytestvér erre mindennel szembemenve fittyet hány. Családi és romantikus kapcsolataik azonban nem túl fényesek, románcaik sem bizonyulnak tartósnak, de a szeretteik életének hossza sem.

A regényről

A regény egy egész élettörténetet ölel fel, és a legelső Douglas-üzlet megnyitásától kezdve, az óriási sikereken át, az üzleti hanyatlásokig mindent gyönyörűen bemutat a könyv. A borítón szereplő Charlotte Jacobi név nem egy valós szerzőt takar, hanem egy német, férfi-nő szerzőpáros áll a név mögött: az Eva-Maria Bast és Jorn Precht duó a könyv szerzője, és a regényt a 21. Század Kiadó gondozásában olvashatjuk. 

A történet 3 részből áll, ám a harmadik rész kissé szakít a mézesmázos, színes-szagos, pozitív oldallal, és az élet sötétebb területeire kalauzol. Odáig az első két részben

olyan részletes leírást kapunk a parfümökről, a pozitív eseményekről, a bohém életutakról, a női csecsebecsékről, az üzleti trükkökről, a parfüméria berendezéséről, és egyéb érdekes, vidám dolgokról, hogy sokszor úgy érezheti magát az olvasó, mintha tényleg ott lenne ő is,

a harmadik részben már szöges ellentétben a könyv addigi hangulatával, a fő motívummá a halál lép elő. A halál pedig az élet része, és a lányok sokszor szembe is néznek vele életük során. 

A családregényben a mesékhez hasonlóan számos akadályt kell leküzdeniük a főhősöknek, mert eleinte nem sokan állnak ki mellettük, és még kevesebben hisznek terveikben. A család részéről sem számíthatnak egyöntetű támogatásra, de a baráti kapcsolataikban is felmerülnek tüskék, amint bejelentik üzleti tervüket a parfüméria megalapításával kapcsolatban. Az egyik lányt egyenesen ezért hagyja el a vőlegénye, mert a nő nem szeretne otthon ülő háziasszony lenni, a másikuk megtapasztalja a féltékenység mérgező auráját. 

A regény letisztult borítót kapott
A regény letisztult borítót kapott

Ám minden akadályt legyőzve, Anna és Marie csodálatos életutat járnak be, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a Douglas-parfüméria él, virul és terjeszkedik, immáron több mint 100 éve. A regényből a Douglas név eredetére is részletes választ kapunk.

A női erő és összefogás pedig bebizonyítja magáról, hogy már több mint 100 éve is utat tört magának, és ez mindig is így lesz, jöhet közben csalódás, háború vagy akár az élet vége is, az erős nők sosem adják fel.

Mentes Anyu szakácskönyvek

 

„A kevesebb több. A mentes jobb."

 

Nemes Dóra újságíró, a Mentes Anyu márka és közösség megálmodója, de mindenekelőtt kétgyerekes anyuka. Szakácskönyveiben kipróbált recepteket válogatott össze, amelyek az inzulinrezisztensek, cukorbetegek, vagy életmódváltók étrendjébe passzolnak.

A könyvekbe most betekintést nyerhetsz. 
Amit az online lapozgatóban megtalálsz:

  • Tartalomjegyzék
  • Előszó
  • Részlet Étrendem - Szarka Dorottya dietetikus kisokosából
  • + 1 recept is!

Mentes Anyu szakácskönyve 1+2 kedvező áron online rendelhető!

 

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra