A ’70-es évek egyik legnépszerűbb amerikai rockzenekara, a Kiss inkább teátrális előadásmódjával, látványos, már-már cirkuszi show-elemeket felvonultató koncertjeivel és különleges jelmezeivel, mintsem hard rock sablonokra építő zenéjével vált a közönség kedvencévé és a konzervatívabb szülők rémálmává. De hogyan lett a banda neve „csók”, és tényleg valamilyen rejtett jelentés bújik meg a név mögött?
A zenekart 1972 vége felé alapította New Yorkban Paul Stanley (ének-gitár) és Gene Simmons (ének-basszusgitár), akik korábban már több bandában megfordultak együtt. Hozzájuk csatlakozott – apróhirdetés révén – a híres dzsesszdobos, Gene Krupa tanítványa, Peter Criss, majd miután a trió rájött, hogy érdemes lenne egy szólógitárost is bevenni, a szintén apróhirdetéssel toborzott Ace Frehley egészítette ki a formációt. A négyes 1973 januárjában adta első koncertjét (mindössze három néző előtt), ekkoriban vették fel a Kiss nevet is. Az első néhány lemez még nem keltett feltűnést, az 1975-ös Alive című koncertalbum azonban hirtelen országos ismeretséget hozott a zenekar számára – nem véletlen, hiszen a Kisst nem a zenéjük, hanem az előadásmódjuk különböztette meg igazán a pályatársaktól.
A banda a kezdetektől a látványos külsőségek híve volt, és ebben minden addig látottat felülmúltak: a tagok festett arccal, különleges jelmezekben, húszcentis holdjáró csizmában léptek színpadra, mindannyian egy-egy karakter bőrébe bújtak – Stanley volt Starchild, vagyis Csillaggyermek, Simmons a vad, delejező Démon, Frehley Spaceman, az űrhajósfigura, Criss pedig a macskára emlékeztető Cat-man. A koncerteken különleges pirotechnikai elemeket vonultattak fel, a gitárokból tűzijátékot lőttek, Simmons (mű)vért köpött, a dobszett 12 méter magasra felemelkedett a levegőbe. Mivel a zenekar rajongótábora elsősorban a tizenéves vagy még fiatalabb korosztályból került ki, hamar az önjelölt erkölcscsőszök, keresztény-konzervatív szülők céltáblájává vált, akik az ifjúság megrontásával vádolták őket.
Így alakultak ki azok a mendemondák, miszerint a Kiss valójában a Gonoszt szolgálja, a név pedig a Knights In Satan’s Service (Lovagok a Sátán szolgálatában) vagy a Kids In Satan’s Service (Kölykök a Sátán szolgálatában) rövidítése – természetesen teljesen alaptalanul. Egy másik, főleg hazánkban közkeletű teória szerint a név az izraeli születésű, magyar származású Gene Simmons édesanyja, Klein Flóra vezetéknevének magyarosított alakja, a Kiss nyomán született – azonban ez is teljesen légből kapott.
A név valójában Peter Criss ötlete volt, aki korábban egy Lips (Ajkak) nevű bandában játszott, és úgy gondolta, egyenes ági folytatása lenne az Ajkaknak a Csók, vagyis a Kiss. A rövid, frappáns és könnyen megjegyezhető bandanév rögtön elnyerte a többiek tetszését, és megragadt. (Bár az is felröppent, hogy a dobos egy autó hátsó ülésén, a zsúfolt forgalom közepette javasolta a nevet társainak, és az is lehet, valójában nem Kiss, hanem a saját neve, Criss hangzott el a szájából.) Egy másik változat szerint Stanley találta ki a Kiss nevet, miután Criss említette neki korábbi bandája elnevezését. A banda logója szintén ellenérzést keltett többekben, a Frehley által tervezett stilizált KISS felirat utolsó két betűjét ugyanis a náci SS-szimbólumra emlékeztetőnek vélték – emiatt Németországban mind a koncerteken, mind az ott kiadott lemezeken egy alternatív logót kényszerült használni a zenekar.
Ugyan a Kiss népszerűsége a ’70-es évek végén zuhanni kezdett, a banda (több tagcserével – a két alapító, Stanley és Simmons maradtak állandóak) azóta is aktív maradt, világszerte 120 millió albumot adtak el, összesen harminc aranylemezt produkáltak, és ezzel a legtöbb aranylemezzel rendelkező amerikai zenekarnak számítanak. Magyarországon tavaly nyáron adtak volna koncertet – búcsúturné keretében – az arénában, de ez a koronavírus-járvány miatt elmaradt. Hazai vonatkozásként érdemes megemlíteni a Kiss Forever Band névre hallgató, negyedszázada aktív magyar tribute-bandát, amely világviszonylatban is az egyik legkiválóbb Kiss emlékzenekarnak számít.
