Ezek a 102 éves Keleti Ágnes legjobb mondatai

keletilegjobb

Elképesztő még belegondolni is, de 102 szál gyertya díszelgett a legendás tornász, Keleti Ágnes tortáján január 9-én. Minden idők egyik legeredményesebb magyar olimpikonja a fantasztikus életútja mellett életigenléséről és rendkívül szellemes aranyköpéseiről is ismert.

Szinte minden későn jött Keleti Ágnes életében: 35 éves volt, amikor a legelső olimpiai aranyérmét szerezte, túl a negyvenen szülte meg első fiát, és 95 évesen költözött végleg haza, Magyarországra. Szorgalmának, alázatának és optimizmusának köszönhetően, amihez hozzányúlt, arannyá vált a kezében. Öt olimpiai aranyérem, egyedülálló sportpályafutás Magyarországon, Izraelben pedig a nemzeti tornasport megteremtése. Szerinte nincs itt titok, hanem a cél érdekében minden áldozatot meg kell hozni.

„Mindig is élni akartam, ez segített át a nehézségeken.”

Húsiparban dolgozó zsidó család gyermekeként 1921-ben jött világra Klein Ágnes néven a most 102 éves Keleti Ágnes, aki már kislányként is imádott zenére mozogni. 4 évesen kezdett el tornázni, mivel a gyermekorvos foltot talált a tüdején, és egy speciális mozgásterápiát írt neki elő. A torna mellett Ágnes másik nagy szerelme a cselló, nemegyszer még a Zeneakadémián is fellépett. A kisgyermekek versenyeztetéséről pedig ezt gondolja:

„A korán kezdett, kemény torna tönkreteszi a gyermeket. Először az agyát kell fejleszteni, nem a testét.”

Ágnes pályatársainál jóval később, 16 évesen kezdett el versenyszerűen tornászni, legelső bajnokságát 1940-ben nyerte meg. Így emlékszik a kezdetekre:

„HA MA VALAKINEK ELMONDOM, HOGY MIKOR KEZDTEM KOMOLYAN TORNÁZNI, AZ NAGYON CSODÁLKOZIK, MERT A LÁNYOK MANAPSÁG TIZENHÉT-TIZENNYOLC ÉVES KORUKRA MÁR ABBA IS HAGYJÁK.”

Aztán jött a második világháború, és a nácik térhódítása miatt az is csoda, hogy egyáltalán életben maradt. A vészkorszak csaknem végzetesen kettétörte a sportpályafutását, hiszen 1938 és 1941 között származása miatt eltiltották a versenyzéstől. 1944-ben férjhez ment Sárkány Istvánhoz, a berlini olimpia tornászválogatottjának tagjához, mivel azt remélte, hogy így nem deportálják. Édesapját Auschwitzban meggyilkolták, otthonukat bombatalálat érte, ő pedig Juhász Piroska néven Szalkszentmártonban bujkált.

„A LEGSZÖRNYŰBB DOLOG, AMIRE EMLÉKSZEM, AZ VOLT, AMIKOR A HÁZ OLDALÁBAN MEGLÁTTAM EGY HALOTT ASSZONYT, AMINT FOGTA HALOTT KISLÁNYA KEZÉT. MIND A KETTEN RÓZSASZÍNŰ SELYEM HÁLÓINGBEN VOLTAK, ÚGY FEKÜDTEK EGYMÁS MELLETT AZ UTCÁN JÉGGÉ FAGYVA, MINT KÉT VIASZBABA. FELTETTÜK ŐKET EGY TALICSKÁRA, ELTOLTUK A TALICSKÁT AZ ERZSÉBET TÉRRE, ÉS OTT BEGURÍTOTTUK ŐKET A KÖZÖS SÍRBA. SEM MEGBOCSÁTANI, SEM ELFELEDNI NEM TUDOM EZT A KÉPET.”

A háború és a nácik bukása után a nagy visszatérés sem váratott magára: 24 évesen kezdte újra, amikor mások már szögre akasztják a tornászruhát. A sportéletben kifejezetten idősnek számított már, amikor 26 évesen megnyerte a magyar bajnokságot, mégis a '48-as londoni olimpiára nem juthatott ki egy sérülés miatt.

„Versenyző koromban, a versenyek után csak akkor tudtam elaludni, ha végiggondoltam és leírtam mindazokat a hibákat, amelyeket a gyakorlataimban elkövettem. Azt is meg kellett fogalmaznom, hogy miért nem tudtam elég nyugodtan versenyezni, valamint, hogy miként lehetne máskor jobban dolgozni.”

Már túl volt a harmincon, amikor végre kijutott az olimpiára, s az 1952-es helsinki olimpián a talaj bajnoka lett, ezenkívül egy ezüst- és két bronzéremmel térhetett haza Finnországból. Ágnes mindig híresen ügyelt alakjára és megfelelő táplálkozására. Máig is vallja, hogy keveset szabad enni, és esküszik a rengeteg gyümölcsre.

„Nem mi vagyunk az ételért, hanem az étel van értünk. Okosan eszem, ezért nincs hasam.”

Helsinki után az 1956-os melbourne-i olimpia következett, ahol az akkor már veteránnak számító Keleti Ágnesnek négy olimpiai aranyérmet akasztottak a nyakába: talajon, gerendán, felemás korláton és a kéziszercsapatban nyert aranyérmet.

Elbűvölte Fülöp herceget

A kéziszercsapat piros-fehér-zöld nemzeti szalaggal adta elő gyakorlatát Kodály Zoltán Marosszéki táncok című művére. A produkció annyira megtetszett az olimpia fővédnökének, II. Erzsébet hitvesének, Fülöp hercegnek, hogy megismételtette a kűrt. Számos érdeme mellett Keleti Ágnes lett az egyetlen magyar versenyző az olimpiák történetében, aki egy nap három aranyat volt képes szerezni. Az aranyesőt követően azonban még az olimpiai faluban eldöntötte, hogy a csúcson hagyja abba, és azonnal visszavonul az élsporttól.

„A szépséget nem sokra tartom. Az okosságot és az ügyességet inkább.”

Izraelbe költözött

Az 1956-os forradalom leverését Melbourne-ben, az olimpiai csapat tagjaként követte végig. Látván a megrázó képsorokat és híreket, több magyar sportolóval együtt úgy döntött, hogy nem tér vissza a diktatúrába, hanem kinn maradt Ausztráliában, majd kisvártatva Izraelbe költözött. Életfelfogása és vasakarata új hazájába is elkísérte.

„Mindig a szerencsétlenségben volt szerencsém, a többit pedig szorgalommal értem el. Azért mehetett ilyen jól a sport, mert sosem akartam nyerni, engem az utazás iránti vágy hajtott igazán.”

Izraelben azonnal megvetette lábát, 1958-tól 1980-ig az izraeli tornaválogatott edzője volt, valamint az Izraeli Testnevelési Főiskolán is tanított.

„Én nem annyira szerettem tanítani, mint inkább segíteni.”

A holokauszttúlélő tornász máig az ország egyik legeredményesebb sportolójának számít
A holokauszttúlélő tornász máig az ország egyik legeredményesebb sportolójának számítIstvan Derencsenyi / Getty Images Hungary

Túl a negyvenen lett anya

A sztársportolót Izraelben a szerelem is utolérte: második férje Bíró Róbert lett, akivel Izraelben, a Maccabi Játékokon ismerkedett meg. A férfi sportújságíróként volt jelen, és amikor meglátta Ágnest tornázni, annyit mondott, „Ez a nő lesz a feleségem.”

A férfiakról azonban sajátos véleménye van.

„A férfiaké a gyengébb nem, nem a nőké. Ha a férfiaknak kellene gyereket szülni, nem sok pici születne.”

41 éves volt, amikor megszületett első fia, Dániel, majd két évre rá a jelenleg divattervezőként dolgozó Rafael is megérkezett. A gyermeknevelésről így vélekedik:

„A gyermek jövője a szülő.”

Ágnes betöltötte a 65 évet, amikor végre visszakapta magyar állampolgárságát, s 95 évesen végleg hazatelepült Budapestre.

Mindörökké spárga!

További „fun fact” a még mindig rendkívül hajlékony Ági néni nem mindennapi életében, hogy 2018-ben szerepelt az izraeli Got Talentben, mert ilyen idősen sem kottyant meg neki lemenni spárgába. S hogy mi a hosszú élet titka a 102 éves sportlady szerint?

„A hosszú élet titka az, hogy nem szabad a tükörbe nézni!”

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra