háború hős

Sokak számára Mary Jayne Gold egy semmitmondó társasági hölgynek tűnt. Gyönyörű, szőke és gazdag, aki megengedheti magának, hogy úgy éljen, ahogy akar. A második világháború alatt azonban Gold úgy döntött, hogy Varian Fryjal és a Vészhelyzeti Mentőbizottsággal (ERC) karöltve emberek ezreit menti meg.

A franciaországi Marseille-ben a kollaboráns Vichy-rezsim árnyékában Gold, Fry és az ERC titokban elősegítette a veszélyben lévő művészek, értelmiségiek és mások menekülését. Gold nemcsak vagyona nagy részét adományozta az ügynek, de saját magát is közvetlen veszélybe sodorta. Hogy honnan vette ehhez a bátorságot, az együttérzést? Az biztos, hogy nem a gyermekkori tapasztalataiból, hiszen az 1909-es születésű lány valóban luxusban nőtt fel.

Így lett a gazdag örökösnőből háborús hős

Az Illinois állambeli Chicagóban Mary Jayne Gold nagypapája találta fel az első öntöttvas radiátort. Hatalmas vagyonra tett szert, amiből bőven jutott az unokájának is. Viszont a szűk család nem ült csak úgy a babérjain. Hiába volt szigorú a családi céget átvevő apuka és féltőn gondoskodó az anyuka, Mary Jayne és bátyja bizony nem vetették meg a kalandokat, és szerették a kockázatot. Az egyik történet szerint a testvérek elmentek szánkózni, és elhatározták, hogy lecsúsznak egy meredek hegyről. Az egyik fiú tiltakozott az ötlet ellen, mire Gold bátyja ellökte őt, és azt mondta neki: „Nem ismered a húgomat, dagadék!”

Saját repülő, amit a francia hadseregnek adományozott

Gold fiatal nőként is gondtalan életet élt. Hiába tört ki a nagy gazdasági világválság, a családi vagyont ez nem apasztotta le túlzott mértékben. Amikor 1929-ben a piacok összeomlottak, Mary Jayne épp Olaszországban járt iskolába, majd az 1930-as években Párizsba költözött. Vásárolt magának egy nagy lakást egy elegáns környéken, illetve vett egy Percival Vega Gull repülőgépet is, mivel képzett pilótaként szerette egymaga bejárni Európát. 1939 szeptemberében azonban minden megváltozott, amikor Németország megszállta Lengyelországot. 

Luxus helyett a pokolba

1940-ben a megrendült, de a németek legyőzésében végig bizakodó Mary Jane Marseille földközi-tengeri kikötőjébe menekült, amely bár nem állt náci megszállás alatt, a kollaboráns Vichy-rezsim (1940–1944 között az ország déli részén, Henri Philippe Pétain köztársasági elnök vezetésével működő antiszemita kormány) irányította. Hősnőnk itt, Marseille-ben találkozott az amerikai művészethallgató Miriam Davenporttal és Varian Fry amerikai újságíróval. Mindketten úgy döntöttek, hogy nem térnek haza a biztonságba a háború idejére, hanem segítik az üldözött zsidókat és náciellenes menekülőket. Fry 1940-ben, Párizs eleste után 200 másik amerikaival együtt, Eleanor Roosevelt támogatásával megalakította a Vészhelyzeti Mentőbizottságot (ERC), hogy segítsen a háborús menekülteken. A férfi 3000 dollárral és 200 menekült listájával érkezett Marseille-be. A listán náciellenes írók, avantgárd művészek, zenészek és több száz más ember szerepelt, akik kétségbeesetten keresték a lehetőséget, hogy elmeneküljenek Franciaországból, amely kiadta volna őket a náciknak. Mary Jayne Gold azonnal csatlakozott a segítőkhöz.

Ne a látszat alapján ítélj

Miriam Davenport kedvesen fogadta Goldot, Varian Fry azonban nagyon is hűvösen. Egyáltalán nem kedvelte meg a lányt, akit gazdag playgirlnek, a hercegek és hercegnők iránt rajongó csitrinek tartott. Gold sem kedvelte Fryt, mégis megpróbálta elbűvölni. Fry pedig vonakodva elfogadta Gold segítségét – és a pénzét. Hősnőnk pedig rövid időn belül bebizonyította, hogy sokkal több egy luxusban élő, elkényeztetett leánykánál. A szegényebb menekültek elszállítását például az ő pénzéből finanszírozták.

Közbejött egy aranyifjú

Gold és Davenport is folyamatosan interjúkat készítettek az országból menekülni próbáló emberekkel, hogy megállapítsák, kik vannak a legnagyobb veszélyben. Bár az ERC több művészt, például Marc Chagallt, Max Ernstet, Jacques Lipchitz szobrászt, Hannah Arendt írót, valamint Otto Fritz Meyerhof későbbi Nobel-díjas orvost is megmentette, az átlagembereken is igyekeztek segíteni. „Némelyikük nagyon egyszerű volt, de nagyon bátran viselkedtek – emlékezett vissza Gold. Nem írtak könyveket vagy festettek képeket… az emberek, akikkel interjút készítettem, egyszerű emberek voltak.” Csakhogy Gold közben összemelegedett egy Raymond Couraud nevű egykori francia idegenlégióssal, később gengszterrel. Az ő utasítására visszalépett az ERC-nél végzett munkától, de csak addig a pillanatig, amíg rá nem jött, hogy a férfi meglopta, elvitte a gyémánt ékszereit. A románcnak véget vetett, és ment vissza üldözötteket menteni.

Csábítás életmentő céllal

Miután Couraud eltűnt, Fry megkérte Goldot, hogy „női fortélyait” felhasználva segítsen kiszabadítani négy németet, akiket a Le Vernet-i koncentrációs táborban tartottak fogva. Gold, bár elképesztően ideges volt, tudta, hogy a francia táborparancsnok hírhedt nőcsábász, ezért gyönyörűen felöltözött, és elment hozzá beszélgetni. A parancsnok beleegyezett a foglyok szabadon bocsátásába, de csak azzal a feltétellel, ha Gold vele vacsorázik. A nő beleegyezett, de a parancsnok kénytelen volt már az asztal mellől elküldeni őt, mivel a Gestapó érkezett hozzá, szokás szerint bejelentés nélkül. A férfi annyira zavarba jött, hogy gyorsan és kérdés nélkül elengedte a foglyokat.

Fogságban

Ám nem ez volt az egyetlen veszélyes hadműveletük. Fryt és Mary Jayne Goldot is letartóztatták, napokig egy hajón tartották őket fogságban, amikor Pétain Marseille-ben járt. Végül sikerült egy titkos üzenetet eljuttatniuk az amerikai konzulhoz, aki megmentette őket. 1941 őszén Fryt ismét letartóztatták, és visszakényszerítették az Egyesült Államokba. Körülbelül ekkor Gold is kénytelen volt elhagyni Franciaországot, és visszatért hazájába. Couraud Spanyolországon keresztül megszökött, és Angliába ment, ahol a különleges légi szolgálatnál vált repülős háborús hőssé.

A legszebb órák

A háború után Gold lakást tartott fenn New Yorkban, de elsősorban egy házban lakott, amelyet Gassin faluban épített, nem messze Saint-Tropez-től. 1980-ban kiadott egy memoárt háborús élményeiről, Crossroads Marseilles, 1940 címmel. A háborúban töltött időt élete csúcspontjának tekintette. A The New York Times szerint egy barátja így nyilatkozott 1997-ben bekövetkezett halálakor: „Nagyon okos nő volt, akinek a szíve a jó oldalon állt, és aki a történelem egy döntő fordulópontján megértette, hogy mire van szükség.” Fry és Gold összesen 1500-2000 embernek segítettek elmenekülni Franciaországból, és további 2000 embernek nyújtottak segítséget más módon. Gold soha nem házasodott meg, és nem született gyermeke sem (testvérének azonban igen, Alison Leslie Gold a holokausztról szóló könyvek jól ismert szerzője). 1997. október 5-én halt meg hasnyálmirigyrákban a franciaországi Gassinban található villájában. Fry életének 1967-ben bekövetkezett végéig tartották a kapcsolatot, és mélyen megbecsülték a szerepet, amelyet egymás életében játszottak. Gold egyik utolsó levelében, amelyet valaha is írt neki, megjegyezte: „A legszebb óráinkat töltöttük együtt, barátom.”

A címlapkép illusztráció.