Te is énekelsz a zuhany alatt? 10 meglepő módon támogatod az egészséged közben

Szabó Eszter

Azt eddig is sejtettük, hogy az éneklés inkább valami jót tesz a szervezetünkkel, mint rosszat, de az egészen új, hogy ma már a tudománynak is rendelkezésére állnak bizonyítékai arra vonatkozóan, hogy amikor a zuhany alatt daloljuk a Macarenát, akkor valami nagyon egészségeset csinálunk.

Ha a családodnak sincs sok baja vele, érdemes minél többet énekelned, akár hétköznapi tevékenységek közben, akár a házi karaokeberendezésen, akár bulikban. Miközben dalolsz, a szervezeted nagyon hálás neked, mert rengeteg olyan, egészséges dolgot teszel, amikkel nem is vagy tisztában közben. Már mutatjuk is, mik ezek!

1. Oldja a stresszt

Az éneklés kiváló stresszoldó. Egy 2017-es tanulmány a kortizol, a stresszhormon mennyiségét mérte a résztvevők nyálában éneklés előtt és után. A kutatók végül úgy találták, hogy a kortizol mennyisége alacsonyabb volt éneklés után, ami azt jelzi, hogy az emberek nyugodtabbnak érezték magukat, miután megszólaltattak egy dallamot.

Azt is megállapították, hogy az éneklés csökkenti a stressz-szintet, akár csoportban, akár egyedül énekelnek a résztvevők. Van azonban egy kis bökkenő: a kortizol csak akkor csökken, ha olyan helyen énekelsz, ami nem okoz szorongást. Egy hasonló, 2015-ös tanulmány a nyál kortizolszintjét tesztelte egy énekelőadás után, és azt találta, hogy ebben a forgatókönyvben a kortizolszint emelkedett. Vagyis jobb a zuhany alatt – a karaokebuliban csak akkor csillogtasd meg a tudományod, ha nem zavar, hogy mások is hallanak. 

2. Serkenti az immunválaszt

Bizonyíték van arra, hogy az éneklés erősítheti az immunrendszert, és segíthet a betegségek leküzdésében. Egy 2004-es tanulmány összehasonlította az éneklés hatásait az egyszerű zenehallgatás hatásaival. Azok, akik énekeltek, magasabb szintű immunglobulin-A-szintet mutattak, egy olyan antitestét, amelyet a szervezet a fertőzések elleni védekezés érdekében választ ki. A zenehallgatás csökkentette a stresszhormonokat, de nem serkentette a szervezet immunrendszerét.

Énekelni egészséges
Énekelni egészségesKlaus Vedfelt / Getty Images Hungary

3. Növeli a fájdalomküszöböt

Amikor csoportban énekelsz, legyen az egy nagy kórus vagy egy kisebb csoport, a közös éneklés hatására a szervezeted endorfinokat szabadít fel. Ez a hormon segíthet előmozdítani a pozitív érzéseket, és még a fájdalomérzékelést is megváltoztathatja.

Egy 2012-es tanulmány kimutatta, hogy az éneklés, dobolás és tánc (csoportban) olyan hormonok felszabadulását váltja ki, amelyek olyan módon növelik a fájdalomtűrő képességet, ahogyan a zenehallgatás nem. A kutatók megjegyezték: lehetséges, hogy a fájdalomtűrés növekedése mögött inkább a társas kapcsolódás érzései állnak, mint maga a zene.

4. Javíthatja a horkolást

Na nem a horkolás hangzásán javít, hanem azon segít, hogy egy kicsit mérsékeld azt. A rendszeres éneklés megváltoztathatja a légzést, még akkor is, ha éppen nem énekelsz.

A kutatók egy 2008-as tanulmányban interjút készítettek a kórustagok, valamint a nem éneklő emberek házastársaival. Úgy találták, hogy lényegesen kevesebb kórustag horkolt. Nem csak énekelni érdemes az állapot leküzdésére: tanulmányok azt is kimutatták, hogy azok, akik fúvós hangszeren játszanak, szintén ritkábban horkolnak másoknál.

5. Javítja a tüdő működését

Mivel az éneklés mély légzést és a légzőrendszer izmainak ellenőrzött használatát foglalja magában, bizonyos tüdő- és légzési állapotok esetén előnyös lehet. Tanulmányok kimutatták, hogy az énekléssel használt légzési technikák jó hatással lehetnek a következő betegségekben szenvedők számára:

  • krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD)
  • asztma
  • cisztás fibrózis
  • rák
  • sclerosis multiplex
  • quadriplegia

Bár az éneklés nem kezeli vagy gyógyítja ezeket a betegségeket, előnyös lehet a légzőizmok erősítése és a tünetek enyhítése tekintetében. A kutatások szerint az éneklés növeli a véroxigén mennyiségét is. A pulmonális előnyök mellett az énekesek jobb hangulatot és nagyobb szociális kapcsolatérzetet is tapasztalnak.

6. Fejleszti az összetartozás és a kapcsolódás érzését

Amikor másokkal együtt énekelsz, valószínűleg ugyanazt a bajtársiasságot és kötődést fogod érezni, mint a sportcsapatok játékosai.

Egy 11 258 iskolás bevonásával készült kísérletben a kutatók azt találták, hogy az ének-zenei programban részt vevő gyerekekben az összetartozás és társadalmi befogadás erős érzése alakult ki. Egy 2016-os tanulmányban, amelyben 375 felnőtt vett részt, a kutatók kimutatták, hogy azok, akik egy csoportban együtt énekeltek, jobb közérzetről és erősebb kapcsolatokról számoltak be, mint azok, akik szólóban tették ugyanezt.

Az egyik neurokémiai anyag, amely akkor szabadul fel, amikor az emberek egymáshoz kötődnek, az oxitocin, más néven szeretethormon. A spontán, rögtönzött éneklés hatására a tested felszabadítja ezt a hormont, ami hozzájárulhat a fentebb felsorolt mellékhatások kialakulásához. 

7. Javítja a memóriát a demenciában szenvedőknél

Az Alzheimer-kórban és más típusú demenciában szenvedők az emlékezetük fokozatos elvesztését tapasztalják. Tanulmányok kimutatták, hogy az érintettek könnyebben felidézték a dalszövegeket, mint más szavakat. Az éneklők azonban nem csak a dalszövegekre emlékeztek. Egyesek számára az ismerős dalok éneklése hirtelen olyan emlékeket idézett fel, amelyeket már elfelejtettek.

8. Segít túljutni a gyászon

A csoportban való éneklés nem csak a fizikai fájdalmon segít: segíthet abban az érzelmi fájdalomban is, amelyet azután érez az ember, ha elveszített valakit, akit szeret.

Egy 2019-es, éppen gyászoló emberek körében végzett tanulmányban a kutatók arra az eredményre jutottak, hogy azok számára, akik kórusban énekeltek, a depresszió tünetei nem súlyosbodtak az idő múlásával, és jólétük is stabil maradt. A kórusénekesek önbecsülésük fokozatos javulását érezték a 12 hetes megfigyelés alatt és utána. A kontrollcsoportba tartozók, akik nem vettek részt az énekes beavatkozásban, nem számoltak be erről az előnyről.

9. Javítja a mentális egészséget és a hangulatot

Egy 2018-as, az Egyesült Királyságban végzett tanulmány 20 embert értékelt a The Sing Your Heart Out projekt néven ismert énekprogramban. A résztvevők között mentális egészségügyi problémákkal küzdők, valamint egészséges személyek is részt vettek. A résztvevők mentális egészségi állapotuk, hangulatuk, jó közérzetük és az összetartozás-érzésük javulásáról számoltak be az énekes workshopok eredményeként.

10. Segíti a beszédkészség fejlesztését

Évtizedekkel ezelőtt a tudósok elkezdték kutatni az éneklés hatásait olyan emberek körében, akik neurológiai állapotuk miatt nehezen beszélnek. Kiderült, hogy az éneklés javítja az olyan emberek beszédkészségét, akik érintettek az alábbi betegségekben:

  • autizmus
  • Parkinson-kór
  • agyvérzést követő afázia
  • dadogás

Az éneklés egyszerre több agyterületet is stimulál. Ez lehetővé teheti az agy egyik részében károsodott emberek számára, hogy agyuk más területein keresztül kommunikáljanak. Meghosszabbíthatja az egyes szavak hangjait, ami megkönnyítheti a kiejtésüket.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek