A legtöbben a hangos nógatásra vagy félhangos motyogásra gondolnak, amikor szóba kerül, hogy valaki saját magához beszél, pedig a legtöbb belső dialógus gondolatban, fejben történik – magyarázza Angela Lashbrook blogger, az Elemental szerzője. A saját magaddal való társalgás képes megnyugtatni, vagy akár feltüzelni a kellő pillanatban, és segít megbirkózni a nehéz helyzetekkel.
Bizonyítottan javítja a sportolók teljesítményét
Mindannyian vitázunk fejben saját magunkkal, és a legtöbb efféle szituáció triviális dolgokat érint. Mit egyek vacsorára? Melyik cipőt vegyem meg? Ezen a sarkon forduljak be? Bizonyos helyzetekben azonban a belső dialógusok fontosabb feladatot is elláthatnak. Judy Van Raalte, a Springfieldi Fősikola pszichológusprofesszora kutatásában profi golfozókat vizsgált, akiknek 25-50 perces időközönként fel kellett jegyezniük, mi jár éppen a fejükben. Mint kiderült, verseny közben a játékosok hatszor többet beszélnek fejben saját magukhoz, mint máskor.
A témát érintő kutatások többsége sportolók bevonásával folyt, hiszen az ő számukra különösen fontos a belső párbeszéd, legyen szó verseny közbeni motivációról („Meg tudod csinálni! Már csak egy kilométer!”), vagy saját maguknak szánt útmutatásról („Lélegezz mélyebben! Gyorsabban szedd a lábad!”). Az olyan versenyszámokban, ahol a motorikus képességek és a precíz technika számít, az utóbbi, míg az állóképességre épülő sportokban az előbbi a különösen fontos – véli dr. James Hardy sportorvos, a Wales-i Bangor Egyetem munkatársa. Létezik pozitív és negatív belső beszéd is: „Szuper vagy! Menni fog!” kontra „Igazi vesztes vagy, még ezt a távot sem tudod teljesíteni!”.
Egy 2011-es, korábbi kutatásokat összesítő tanulmány úgy találta, hogy a motivációs, az útmutató és a pozitív belső dialógusok mind segítik a sportolók teljesítményét. A belső motiválás az önbizalmat is növeli, a pozitív belső dialógusnak viszont nincs hasonló hatása. Érthető: hiába győzködöd magad arról, hogy jó vagy valamiben, ha láthatóan szenvedsz a dologgal. Ilyenkor érdemes inkább lejjebb vinni az elvárásokat, és a folyamatos fejlődésre koncentrálni.
Az esetek 40 százalékában a negatív belső beszéd semmilyen hatással nincs a sportolókra – állítja a tanulmány –, de az is előfordul, hogy éppen segíti őket. Sokan ugyanis pluszmotivációt nyernek belőle: miután leszidták magukat egy hibáért, jobban hajtanak arra, hogy helyrehozzák. Ettől függetlenül az efféle önkritika nem ajánlott, sőt inkább káros – mondja Hardy. Saját magad marcangolása könnyen leépítheti az önbizalmad és tönkreteheti az énképedet. Különösen a szorongásra és depresszióra hajlamosak kerüljék a hasonló negatív gondolatokat.
Tekints barátként saját magadra
Persze szinte mindenki lehordja magát olykor, egyeseknél azonban berögzült, megszállott szokássá válik az önostorozás. Azonban erre is van megoldás – állítják a Michigani Állami Egyetem kutató pszichológusai, Jason Moser és Ethan Kross. Ez pedig nem más, mint harmadik személyben beszélni saját magadhoz. Mások hibáit vagy pozitív tulajdonságait sokkal objektívebben, az érzelmek mellőzésével tudod szemlélni, mint a sajátjaidat. Ha ahelyett, hogy „Utálom a munkám, és sohasem leszek kész a határidőre”, inkább úgy fogalmazol, „János utálja a munkáját, és sosincs kész a határidőre”, máris egy más szemszögből látod a dolgot. Nem ragadnak el az érzelmek, hanem elkezdhetsz gondolkodni a probléma megoldásán.
Moser szerint – akinek a kutatása bizonyította ennek a stratégiának a hasznosságát – a legjobb, ha úgy gondolsz magadra, mint egy barátra, akinek tanácsot adsz. A kutatócsapat most azt vizsgálja, milyen, amikor második személyben beszélsz magadhoz. Előzetesen úgy gondolják, a személyes E/1-es és a baráti E/3 szemszög helyett az E/2 egy általánosabb, univerzálisabb nézőpontot jelenthet.
A folyamatos belső dialógus persze nem mindenkinek hasznos. Ha úgy érzed, hogy túlságosan negatív vagy magaddal szemben, folyton ostorozod magad, esetleg kényszeresen ismétlődővé válik a dolog, érdemes pszichológus vagy terapeuta segítségét kérned.
