Így segíthet az imposztorszindróma az üzleti életben

Cannon-Brookes az egyetemről frissen kikerülve, minden üzleti tapasztalat nélkül, egyik csoporttársával közösen hozta létre az Atlassian szoftvercéget. A kezdetben csupán néhány fős vállalkozás mára több ezer embernek ad munkát, termékeit pedig világszerte milliók használják. Az üzletember a Sydney-ben rendezett TedEX konferencián beszélt arról, hogy hogyan építette ki a semmiből a cégét, és miben segített neki az úgynevezett imposztor szindróma.

Lebecsülöd saját képességeidet

Az imposztorszindróma az a jelenség, amikor úgy érzed, valójában nem is vagy olyan képzett, tehetséges vagy hozzáértő, mint a legtöbben hiszik rólad, és amit elértél, valójában szerencse és ügyeskedés révén jött össze. A saját képességeid lebecsüléséről van szó, de mégis több annál. Nem attól félsz, hogy elbuksz, hanem hogy lelepleződsz. Attól tartasz, a külvilág rájön, hogy nem érdemled meg a pozíciót, amelyet elfoglalsz, és szélhámosnak könyvelnek el.

A kezdetekben, egy kisvállalkozás üzletileg képzetlen vezetőjeként Cannon-Brookes gyakran érezte magát hasonlóképp. Amikor beállított pólóban egy üzleti megbeszélésre, ahol csupa komoly, öltönyös figura vette körül, akik becenéven szólították egymást, úgy érezte magát, mint egy óvodás, és próbálta felírni a neveket, hogy később a Wikipédián rájuk kereshessen. Amikor hívták, hogy szeretnének számlát kiállítani, azon töprengett, vajon ő fog pénzt kapni, vagy a cégnek kell fizetnie. Amikor felvette a cég első HR-menedzserét, fogalma sem volt róla, mit csinál egy HR-részleg és milyen kérdéseket kell feltennie a jelölteknek.

Néha még manapság, egy sikeres és hatalmas vállalkozás főnökeként is támadnak benne hasonló gondolatok. Amikor valaki kopog az ajtón, attól tart, egy fekete ruhás ügynök fogja csalóként letartóztatni, és mindig megkönnyebbül, amikor kiderül, hogy csak a pizzafutár az.

A legsikeresebb emberek is érezhetik magukat imposztornak

Amikor az Atlassian első ízben nyerte meg az Új South Wales-i Év Vállalkozása díjat a negyven év alatti fiatal vállalkozók kategóriájában, Cannon-Brookes négy éve vitte az üzletet, és körülbelül hetven alkalmazottal rendelkezett. Miután elolvasta a jelöltek névsorát, úgy gondolta, kizárt, hogy nyerjen, ezért el sem ment a ceremóniára. Így végül üzlettársa vette át a kitüntetést.

Hamarosan a cég az országos kategóriákban is bekerült a jelöltek közé. Mike ekkor már úgy érezte, mindenképp ott kell lennie, bérelt egy öltönyt, és üzlettársaival, kollégáival megjelent a rangos eseményen. Már az is meglepetés volt, amikor elnyerték az Év Fiatal Ausztrál Vállalkozója díjat, az este végén azonban teljes sokként érte őket, hogy minden más jelöltet megelőzve az Atlassiant az Év Ausztrál Vállalkozásának választották. Jól emlékszik a pillanatra, amikor az átadó kibontotta a borítékot, és mielőtt kimondta volna a győztes nevét, egy gyors „atyaég!” hagyta el a száját.

Innen már nem volt visszaút, Cannon-Brookes képviselte hazáját a nemzetközi díjátadón Monte-Carlóban. Miközben újabb bérelt öltönyében a díjátadón szorongott, beszédbe elegyedett a portugál nyertessel, egy 65 éves üzletemberrel, aki negyven éve viszi 30 ezer fős vállalatát. Bevallotta neki, hogy attól tart, valaki egyszer csak rájön, semmi keresnivalója efféle emberek között, és hazaküldi őt a koalák közé. Legnagyobb meglepetésére a portugál nagy öreg nem nevette ki, hanem bólintott, és bevallotta, ő is ugyanígy érez. Sőt, szerinte az összes jelen lévő nyertes így gondolja. Habár fogalma sem volt az információs technológiáról, Mike-ot és cégtársát sem ismerte, a rutinos szakember biztosította őt, hogy jó úton halad, és biztatta, hogy folytassa, amit elkezdett.

Ez volt az a pillanat, ami világosságot gyújtott Mike elméjében. Először is rájött, hogy mások is ugyanígy éreznek, másodszor pedig hogy ez az érzés nem múlik el, legyen akármilyen idős és sikeres az ember. De ugyanez jellemző az emberi kapcsolatokra is. A korai időkben rendszeresen utazott Ausztráliából San Franciscóba és vissza, hogy a vállalat ügyeit intézze. A sok utazással bónuszpontok jártak az ausztrál nemzeti légitársaságnál, és ennek köszönhetően az elegáns üzleti váróban tölthette a reptéri időt.

Ne hátrálj meg, inkább képezd magad

Egy alkalommal, amikor pólóban, farmerben üldögélt a váróban, egy elegáns hölgy ült le mellé, mert összetévesztette őt egy nálánál sokkal fontosabb személlyel. Mike úgy gondolta, esélye sem lehet a nőnél, de ahelyett, hogy bevallotta volna neki, hogy tévedett a személyét illetően, beszédbe elegyedett vele. Később meghívta magával az országos díjátadóra, hamarosan pedig összeházasodtak, és máig boldogan élnek együtt.

Néha, amikor felébred a felesége mellett, Mike még ma is azt hiszi, hogy mindjárt kiebrudalja őt az ágyból, mondván, mit keres egy ilyen farmeres senki őmellette. Persze ez csak baljós fantázia, és abban is biztos, hogy a dolog kölcsönös – a felesége ugyanúgy azt hiszi, nem érdemli meg őt. Szerinte ez a sikeres párkapcsolat titka: mindkét fél valamilyen szinten azt hiszi, hogy nem érdemli meg a társát, csak véletlenül kerültek össze, és valójában a másik sokkal magasabb szintet képvisel nála. Ez arra motiválja a feleket, hogy folyamatosan azon dolgozzanak, hogy minél jobb társai lehessenek a párjuknak, minél többet hozzanak ki magukból.

Ugyanez jellemző az üzleti életre is, és ezért ad hatalmas motivációt az imposztor szindróma. Arra ösztönöz, hogy folyamatosan fejlődj, tanulj, új képességekre tegyél szert. Cannon-Brookes elmesélte, hogyan lett belőle Ausztrália botcsinálta energetikai szakértője. Történt ugyanis, hogy a Tesla cég vezérigazgatója, Elon Musk bejelentette: a vállalat képes lenne megoldani Dél-Ausztrália régóta húzódó energiaválságát egy hatalmas szuperakkumulátorral. Erre Mike azonnal billentyűzetet ragadott, és a Twitteren kihívta az amerikai üzletembert, vajon tényleg beváltja-e a szavát. Mindebből hatalmas online vita kerekedett, egy napon belül pedig az összes helyi sajtótermék Mike nyakában lihegett, hogy interjút kérhessen tőle a kérdésben. Neki azonban fogalma sem volt az akkumulátorokról, sem más energiaforrásról, és megint úgy érezte, maximálisan beütött az imposztorszindróma.

Ahelyett azonban, hogy beismerte volna képzetlenségét a témában, elkezdett utánajárni a kérdésnek, és egy héten át képezte magát, hogy megtudja, tényleg keresztülvihető-e a Tesla terve. Beszélt a projekt vezető tudósával, több miniszterrel, az ország nemzeti tudományos ügynökségével, sőt még a miniszterelnökkel is váltott pár sort Twitteren. Végül a téma körül kialakult közbeszéd nyomán az állam kiírt egy tendert az akkumulátorra, amelyre kilencven vállalat pályázott.

Mindezt összefoglalva Cannon-Brookes azt tanácsolja mindenkinek, hogy sohase ijedjenek meg, ha túlságosan mély vízben találnák magukat. Bárkivel előfordul, hogy egy szituációban úgy érzi, nem elégséges a tudása, szakértelme, azonban ilyenkor nem szabad feladni, hanem segítséget kell kérni másoktól és képezni magunkat. A hiányosságokat is előnnyé lehet kovácsolni, ha a jó oldalról közelítjük meg őket. Még a legsikeresebb emberek is kételkednek olykor magukban. Folyton azon gondolkodnak, jól döntöttek-e, hogyan kéne a jövőben fejlődni, milyen más irányt kéne venni. Ez pedig alapvetően fontos ahhoz, hogy valaki sikeres legyen nemcsak az üzleti, de a magánéletben is.