Kiválasztás, sütés, tálalás és lájfhekkek – mindent a halról

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Úgy érzed, a családtagjaid olykor nem figyelnek arra, amit mondasz? Sokszor van az az érzésed, hogy a többiek számára inkább egy jó szakács vagy, nem pedig a társaság szórakoztató tagja? Ennek az idei karácsonyi vacsorán nem kell szükségszerűen újra megtörténnie. Legyél profi halból, pattintsd ki magad, és nyűgözd le a kajakómában imbolygó karácsonyi tömeget! Segítünk!

Ha nem is garantált, hogy ezt az egészet élvezettel hallgatja majd a karácsonyi ebédből ocsúdgató család, de annyi biztos, hogy a halról sokat tudni nagyon hasznos. Kevés halat eszünk, ezért keveset tudunk róluk. Ebben igyekeztünk segíteni ezzel az összeállítással, amiből megtudod majd, mi alapján válassz halat, de persze azt is, hogyan süsd és fűszerezd, hogy a legtökéletesebb legyen.

Jön a karácsony, amikor elfogyasztjuk éves haladagunk majdnem száz százalékát. Ha már így teszünk, akkor érdemes jól csinálnunk, ezért összegyűjtöttünk minden hasznos infót, amit a halakról tudni érdemes.

Mennyi az annyi és egyáltalán miért?

A tudomány jelen állása szerint jó lenne belehúznunk halügyben, ugyanis nagyon egészséges, ám nem eszünk belőle eleget. A tenger gyümölcsei az ómega-3 zsírok fő forrásai, de egyéb tápanyagokban is gazdagok, mint például a D-vitamin és a szelén. Mindehhez ráadásul magas fehérjetartalommal és alacsony telítettzsír-tartalommal rendelkeznek. A halak fogyasztása többféle módon küzd a szívbetegség ellen. A bennük található hasznos zsírok megvédhetik a szívet a szívritmuszavarok kialakulásától, csökkentik a vérnyomást és a pulzusszámot, javítják az érrendszer működését. Több kutatás elemzése után az is kiderült, hogy a heti többszöri halfogyasztás (főképp a zsíros halaké) 36 százalékkal csökkentette annak az esélyét, hogy valaki szívbetegségben haljon meg. 

Nemzetközi összehasonlításban Magyarországon nagyon kevés hal fogy, jóval kevesebb az ajánlatos mennyiségnél, a hivatalos ajánlások szerint ugyanis heti két adag hal fogyasztása lenne ideális. Ez nem feltétlenül kell, hogy unalmas diétát jelentsen: paellában, halas pitében, mediterrán hallevesben, narancsos lazacként, füstölve, kapros kukoricasalátával, vagyis rengetegféleképpen fogyaszthatjuk. 

Válaszd ki a halat úgy, mint egy profi

Az okos halfogyasztás a tudatos választásnál kezdődik. Ehhez a legjobb tanács talán az, hogy töltsünk minél több időt a tengerparton, ott helyben, frissen dobjuk össze a halételt, és együnk mellé egy adag salátát Jorgosz/Antonio/Vladimir bácsi kertjéből. Kösszépen – mondaná nagyjából minden olyan magyar erre, aki örül, ha évente egyszer eljut egy tengerparti nyaralásra.

Oké, akkor legalább legyen minél frissebb a hal.

Na de honnan tudom meg, hogy mai a fogás, vagy már félig romlott?

Segít a Nébih weboldala, ahol megnyugtatásképpen kiemelik, hogy a hal a leggyorsabban romló húsféle, ráadásul a szennyezett vizekből kifogott hal veszélyes baktériumokat, vírusokat, ártalmas nehézfémeket, a tenyésztett halak vegyszereket és antibiotikumokat is tartalmazhatnak.

A friss hal jellemzője az élénkvörös kopoltyú, tehát ha a bolti fogás kopoltyúja halványpiros vagy barna, és esetleg szürkés foltok láthatók rajta, akkor a hal már nem friss, rosszabb esetben romlásnak indult. A friss hal szeme fényes, tiszta és duzzadt, a kevésbé friss vagy romlott halé zavaros és beesett. Frissen a bőre nedves és csillogó, rugalmas tapintású, a romlott halé viszont összeszáradt vagy nyálkás tapintású, esetleg zöldes színű.

Tárold úgy, mint a mesterek

A friss hal jégen tartandó (azaz 0 és 5 Celsius-fok között), ám azon is csak 1-2 napig. A gyorsfagyasztott halakat mindig lassan olvaszd ki, és amint lehet, dolgozd fel. A kész halételt ajánlatos még aznap elfogyasztani.

Készítsd el úgy, ahogy egy bajnok

A halat sütés előtt gyakran beirdalják, aminek több oka is van. Először is nagyon gusztusos lesz tőle, de még fontosabb, hogy az irdalás során főleg a gerinc mentén lévő húsban a szálkák felaprózódnak, így az elkészült étel könnyebben fogyasztható. A jól beirdalt halszelet ráadásul könnyebben átsül.

Talán a leggyakoribb előkészítési mód a szeletelés, amikor a megtisztított hal testét éles késsel keresztirányban 2-3 cm vastagságú (patkó alakú) szeletekre vágod. Azt hitted, ez a darabolás? Ha a szeleted ennél vastagabb, az a darabolás, legalábbis hivatalosan. A halas szleng persze nem érdekes, a lényeg, hogy rántott halhoz, halászléhez úgy 2 centisek legyenek a szeleteid.

Egy jó sült hal
Fotó: GMVozd / Getty Images Hungary

Serpenyőben általában maximum 50 dekányi egész halat vagy filét süss. Fontos, hogy a sütés ne tartson sokáig, ahogy a megfelelő hőmérséklet sem mellékes. A legtöbb ajánlás szerint nagyobb halakat 160-165 fokos, míg a kisebbeket 180-185 fok körül a legjobb sütni. 

Sütőben elkészíthetők az egész halak és akár a filék is, de fontos szabály, hogy ne érje erősen a hő, így szerencsés, ha a halunk a sütőben alumíniumfóliában puhul, vagy a tepsi van lefedve vele.

Rántani legjobb a ponty­, a süllő­ vagy a harcsa, a tengeri halak közül pedig a tőkehal. A hal olvadjon ki lassan (lehetőleg ne mikróban), és szobahőmérsékletű és száraz legyen, amikor elkezded sütni. Ha rántod, az alaposan szárazra törölt szeleteket a szokásos módon panírozd be (elég egyszer). Ha van kedved, a kissé világosabb és ropogósabb panko morzsát is kipróbálhatod a hallal. A forró, bő olaj alatt vedd közepesre a lángot, majd tedd a serpenyőbe a panírozott halszeleteket, és fedő alatt süsd úgy 4 percig. Ezután lapáttal fordítsd meg őket szintén 4 percre, de vigyázz, hogy ne szúrj bele a szeletekbe, mert akkor széteshetnek.

Ha lazacot sütsz, a filéket 15-20 perccel a sütés előtt vedd ki a hűtőből. A serpenyőnek vastag talppal kell rendelkeznie, legjobb az öntöttvas vagy a rozsdamentes acél. Közvetlenül a serpenyőbe helyezés előtt papírtörlő segítségével itasd fel a halról a nedvességet, mert ha vizes, akkor sokkal könnyebben leragad. A lazacfilét közvetlenül a sütés előtt fűszerezd, és a bőrös oldalán kezdd sütni. 6-9 percet kapjon az egyik oldal, 2-3 percet a másik, és 3 percet pihenjen a hal tálalás előtt.

Sütőben készítéskor a halnak szintén szobahőmérsékletűnek és száraznak kell lennie. Ha egészben sütöd a halat, sokkal szaftosabb lehet a végeredmény, és kisebb az esély a kiszáradásra is. Pirítsd meg a két oldalát olajon, fűszerezd, és mehet zsírpapírban a sütőbe.

Tárolás

Ideális, ha jégen tárolod, a lehető legközelebb a 0 °C-hoz. A halnak ellenség a magas hőmérséklet, a fény és a levegőben lévő oxigén, és hát az idő. Halat frissen kell venni, lehetőleg egészben.

Szakértők szerint a meleg vizekből származó sovány halak – például a tilápia és a pangasius –  tarthatók el a leghosszabb ideig, és a hideg vizekből származó zsíros halak – például a lazac és a makréla – romlanak meg a legkönnyebben.

Ezekkel eheted

Szuper kaporral, tejszínes szószokkal, burgonyával, és bármivel, amiben van oregánó, csili, majoránna, koriander vagy snidling: ezek a fűszerek a halak legjobb barátai. Eheted melegen, sütve, levesként, pitében, de hidegen is, akár füstölt halként, mondjuk, egy kis zakuszkával, salsával vagy sűrű bajor zsömlén natúr sajtkrémmel és csemegeuborkával. A spárga, a spenót és a fokhagyma szuper kísérője lehet.

Milyen bor illik hozzá?

Nagyon sokféle, elkészítési módtól és haltól függően. Általában a fehérek. A teljesség igénye nélkül frissen sült halakhoz jó lehet könnyed és aromás sauvignon blanc, esetleg egy intenzív, karakteres rajnai rizling. Halászléhez egy lágy portugieser is tökéletes lehet, malacsültekhez, sült vagy rántott halakhoz a chardonnay. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Szabó Eszter
Szabó Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.