Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A háromgyermekes Vargáné Orbán Anikó könyvelőként kezdte pályafutását, majd egy éles váltással, mindenféle külső segítség nélkül tanulta ki a mézeskalács készítés és a tortadíszítés csínját-bínját. Ennél jobban nem is dönthetett volna. Jellegzetes, népi motívumokkal díszített alkotásainak a fél világ a csodájára jár, nemrég pedig elnyert egy rangos elismerést, amit a torták Oscar-díjaként emlegetnek.
Vargáné Orbán Anikó életútja pompásan tükrözi, hogy nagyon is megéri az álmokért küzdeni. A cserszegtomaji asszony a férjével összefogva, a semmiből építette fel alkotóműhelyét, az Ékes-Édes Stúdiót, ami mára a mézeskalács- és tortadíszítés iránt érdeklődök Mekkája lett. Nem véletlenül: az anyuka az évek során művészi szintre fejlesztette tudományát. Amikor először szembesültünk – minden lehetséges értelemben – finom részleteket felvonultató cukormázas édességeivel, egy darabig mi is az állunkat keresgéltük. De vajon hogyan jutott el idáig? Máris elmondja!
Hosszú utat járt be
Anikó eredetileg könyvelő-statisztikusnak tanult, majd agrármérnöki diplomát szerzett. Akkoriban még nem tudta, hogy professzorának szavai mekkora jelentőséghez jutnak majd. Tanára ugyanis egyszer azt mondta neki:
egy agrármérnökből bármi lehet.
A sors fintora, hogy végül pont az nem jött össze, amiért oly sokáig küzdött. Bárhogy próbálkozott, mérnökként nem kapott munkát, ezért könyvelőként kereste a kenyerét. 30 évesen aztán szöget ütött a fejében a gondolat, hogy valamilyen kreatív elfoglaltságot keressen magának. A szó szoros értelmében vett művészet nem érdekelte, de a kézművesség igen, hiszen mindig is jellemző volt rá, hogy ha magára hagyták egy halom kacattal, abból merőben új, kreatív tárgyakat hozott ki. Az anyuka éppen a harmadik gyermekét várta, amikor megszilárdult benne az elhatározás, talán most kéne váltani.
Rájöttem, hogy a szakmám nem nekem való. Valami olyan tevékenységet kerestem, amit a család mellett végezhetek, és amiben örömömet lelem.
Egy véletlennel kezdődött
Anikó ezután hosszas kutatómunkába kezdett, de nem talált egyetlen kézműves foglalkozást sem, ami igazán szimpatikus lett volna neki, és nem kívánt volna komolyabb befektetést. A mézeskalács egy évvel később „talált rá”. Anikó szándékosan fogalmaz így: 2007-ben egy szerencsés véletlen indította el a láncreakciót, ami egy új világot nyitott meg előtte.
Az óvoda alapítványi vásárán láttam meg egy mézeskalács házat, ami rávilágított, hogy ebből a süteményből térben, felfelé is lehet építkezni.
A látottak annyira fellelkesítették, hogy rövidesen munkához látott. Elsőként két koszorút készített mézeskalácsból, amelyekkel a nagymamákat lepte meg karácsonyra. A végső lökést az anyósától kapta, aki alkotását látva megkérdezte tőle:
nem gondolod, hogy ezzel kéne foglalkoznod?
Önerőből tanult mindent
A biztató kezdet után Anikó számos buktatón verekedte át magán. Hiába keresgélt, nem talált megfelelő mentort, és olyan képzést sem, ahol kitanulhatta volna mézeskalács készítés fortélyait
Ő azonban nem az a típus, aki egykönnyen feladja: mérnöki gondolkodását kiaknázva autodidakta módon sajátította el a mesterséget.
Az volt a célom, hogy kiemelkedjek az átlagból, ezért hagyományos a mézeskalács díszítéstől távolabb álló népművészeti elemekből merítettem ihletet.
Hirtelen rengeteg dolga lett
Miután férjével létrehoztak egy honlapot, hogy szélesebb köröknek is megmutathassa gazdag formavilágú és díszítésű mézeskalácsait, munkáinak gyorsan híre ment. Hirtelen azon vette észre magát, hogy csak úgy özönlenek a megrendelések. Anikó idővel már nem is győzte az iramot, ezért barátai unszolására fontolóra vette, hogy másoknak is átadja tudását.
Ki jönne el ide ezért az isten háta mögé?
– adott hangot kétségeinek.
Mint kiderült, elég sokan. És nem csak azok, akiknek később munkát adott, hogy besegítsenek neki. 2013 óta nagyjából 600 érdeklődő fordult meg tanfolyamain (vagy kiképzésen, ahogy azzal a résztvevők viccelődni szoktak). Volt, aki egyenesen Japánból utazott Cserszegtomajra, hogy a tanítványául szegődjön. Az illető azóta saját tanfolyamokat indított, és oszakai, illetve tokiói műhelyében öregbíti Anikó hírnevét.
Tortából mesebeli kastély
A családanya figyelme közben a torták, azon belül is a Royal Icing, vagyis a cukormázas díszítés felé fordult, ami 150 évvel ezelőtt a viktoriánus Angliából indult hódító útjára. Kreativitása itt is megmutatkozott: népi motívumokkal, élethű virágokkal és csipkékkel díszített kreációi hamarosan a védjegyévé váltak.
Anikó leggrandiózusabb munkája, a 120 centis és közel 45 kilós kastély torta eredetileg a nemzetközi a nemzetközi SIRHA 2016 Budapest kiállításra készült. Az ötlet a férje fejéből pattant ki, de amikor elhatározta, hogy megcsinálja, még fogalma sem volt róla, hogy mekkora fába vágja a fejszéjét. A glazúrozott tortát papíron, két hét alatt tervezte meg, majd – napi nyolc órában – további két hetet töltött a kivitelezéssel. Az anyuka ennél a projektnél sem hazudtolta meg magát, és egy csomó egyedi megoldással rukkolt elő. Ilyen például a csigalépcső, amit eddig nem lehetett tortán látni.
„Ihletforrást nehéz volt találni. Sok valós épület, kastély és üvegpalota fotóját végignéztem az interneten, de egyet sem találtam, ami igazán segített volna, hogy részben, vagy egészében rekonstruálni lehetett volna. Sok tetsző apró részletet kellett egybegyúrni. Így igazán egyedi lett végül. A nagyobb cukormáz költemények elkészítése mérnöki látásmódot, fantáziát és pontosságot igényel. Én még nem készítettem ekkora munkát. Nagyszerű ötlet volt a férjem részéről, hogy mint egy legót próbáljuk összerakni hungarocell darabokból. Így az ő segítségével apránként tudtuk pontosítani a végső arányokat és a körvonalakat. A tortát összetartó szerelhető vázrendszert is a férjem találta ki. De a szállíthatóságot is nagy munka volt megvalósítani, erre igazán egyedi ötleteket dolgozott ki. Csak így volt lehetséges a 120 cm, közel 45 kg-os torta mozgatása és utaztatása Budapestre és vissza a stúdióba. Sőt, a ledes kivilágítás is a férjem munkája, ami csodásan kiegészíti a látványt”
– írta honlapján megosztott beszámolójában.
Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az eredmény egészen lenyűgöző lett. Tortájában mintha csak egy Disney mese kacsalábon forgó palotája kelt volna életre.
Elnyerte vele a torták Oscar-díját
Anikó már azt is hatalmas megtiszteltetésként élte meg, hogy mesebeli tortájával bekerült a Birminghamben rendezett Cake Masters Awards versenyre. Ha nem ismered az eseményt, elsősorban azt érdemes tudnod róla, hogy a szakma legfontosabb megmérettetésének számít. Rangját jól mutatja, hogy az összesen 18 kategóriában 65 ezer nevezés érkezett rá, a kiosztott elismeréseket pedig egyenesen a torták Oscar-díjának nevezik.
A családanya a Royal Icing kategóriában kapott jelölést, és úgy utazott el a novemberi gálájára, hogy addig még csak repülőn sem ült. A helyszínen alig akart hinni fülének, amikor a műfaj legkiemelkedőbb alakja, a lovagi címmel kitüntetett Eddie Spence szólította a színpadra, hogy közölje vele, megnyerte a díjat.
A trófea igazán inspiráló, sok erőt és lendületet ad a következő kihíváshoz. Annyit elárulhatok, meglehetősen magasra tettük a lécet a következő munkához, kiállítási dísztortához. A többesszám nem véletlen. Legnagyobb támogatóm, segítőm, jobb kezem a férjem. Nélküle álmodni sem mertem volna ekkora kastélytortát, rajta ilyen lehetetlennek tűnő részletekkel
– örvendezett a díjátadót követően a Facebookon.
A kihívások éltetik
Az Édes-Ékes stúdió alapítója ma már nem vállal megrendeléseket, azokat 10 tanítványa teljesíti, hogy minden energiáját a tanfolyamoknak és új ötletei megvalósításának szentelhesse. Bár vannak, akik irigykednek rá, hogy gyönyörű környezetben él, miközben azzal foglalkozik, amit a legjobban szeret, azt mondja, a stressz azért számára sem teljesen ismeretlen fogalom, sőt.
A belső nyugtalanság hajt előre. Állandó késztetést érzek, hogy valami újat alkossak és folyamatosan fejlődjek, tovább emeljem a színvonalát és bővítsem is a tanfolyamaink kínálatát. A család és a munka mellett nem sok idő marad a pihenésre, improduktív tevékenységet, mint például olvasgatni, tévézni például soha nem szoktam, de ezt cseppet sem bánom.
