Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Annyira nem lett bio, a fazék is leégett, édes is mint a fene, de legalább a mienk!
Jó, most légyszi hagyjatok békén azzal, hogy eper vagy szamóca, az a lényeg, hogy abból az isteni, édes, apró magvas, piros, lédús gyümölcsből akartam kiskorú gyerekeim (és a magam) számára lekvárt főzni, mert emlékszem az isteni illatra a diósdi konyhában, amikor nagyanyám főzte számomra ipari adagoknak tűnő mennyiségben az elképesztő finom barack- és szilvalekvárt.
De nem akartam rögtön a kedvenc sárgabarackkal kezdeni, hanem az általam nagyra tartott eperrel próbálkoztam, vettem is belőle három kilót, aminek hatodából estére chutney-t csináltam a szűzhöz, ám a másnap a maradék 2,5 kilót már tényleg muszáj volt megfőzni.
Valamiért azt képzeltem, cukor nélkül fogom megfőzni a lekvárt, mert amúgy is jobban szeretem a savanyút az édesnél, de gyakorlott ismerőseim persze azonnal kiröhögtek, és hát nem véletlenül: a net sem hemzsegett a cukormentes eperlekvár receptektől. Végül egy tartósítószeres recept mellett döntöttem, ami 1,25 kiló epret javasolt megfőzni – mivel nekem pont a duplája volt megörültem és be is vásároltam tartósítószerekből, ahogy a receptben állt. Feltehetően itt követtem el az első hibát, mert kollegáim azonnal savazni kezdtek, hogy nem lehetek ennyire felelőtlen, hogy képzelem a tartósítószereket! – már majdnem be is dőltem nekik, mikor rájöttem, hogy a gyerekem kedvenc étele az aldis chicken nuggets, ami annyira környezettudatos, mint kőolajjal locsolni a tulipánodat. És különben is, nekem elálljon januárig, idegbajt kapok, ha mégegy 25 dekás biolekvárt kell vegyek 1200-ért (de attól is, ha nem biot hatszázért).
Szóval miután felülkerekedtem azon, hogy mérgezem a családom, nekiláttam a lekvárfőzésnek. Vannak nálam ebben tapasztaltabb kollégáim, ők így csinálják. Annyira megijedtem a receptjük olvasása láttán, hogy én is fertőtlenítettem a befőttesüvegeket – a(z első) gyerek cumisüvegei óta ilyet nem csináltam; befőttessel macerásabb, nem is hiszem, hogy átmenne egy NASA-teszten, de ímmel-ámmal sterilizáltam őket.
Ekkorra persze már rotyogott a lekvár, amiről a receptben (az egyetlenben, amit azóta se találok többet a neten, pedig esküszöm, ott volt) azt írták, addig főzzem, amíg a leve el nem fő. Azon felül, hogy ha ezt betartom még ma is főznem kellene, az a baj, hogy ha tényleg megvártam volna, amíg elfő az eprem leve, akkor jó esetben 25 dkg lekvárom maradt volna a végére és akkor tutira agyérgörcsöt kapok.
De nem így történt, hanem adott ponton (másfél óra lassú tűzön főzőcskézés után) úgy éreztem, azt hazudom, ez egy elfőtt levű eperlekvár, és különösebb gondolkodás nélkül hozzáönöttem a (két) dzsemmesítő mellett azt a 2x25dkg(!!!) cukrot, aminek (értelemszerűen) a felét a recept javasolta fél adag esetére. Tehát nem rontottam el a receptet, bár a nátrium-benzoátot laza vállrándítással így is kihagytam, elég lesz a dzsemfix a szemétből. Mert amúgy ezek kellettek hozzá: 1,25 kg eper, 25 dkg cukor, 1 dzsemfix (nyugi, a boltban tudják mi az), 1 csomag nátrium-benzoát (esküdni mertem volna, hogy ilyen nevű cuccot csak patikában adtak, de nem. Erről is tudja az eladó, hogy mi, hogy megtalálja helyetted - már ha sikerül megtalálnod az eladót, ami nekem a nem mondom ki melyik ABC-ben nem ment könnyen). Nos, az epret ezek szerint addig főzöd, míg a leve el nem fő, majd hozzáadod (lassan, haha) a cukrot összekeverve a másik két műanyag összetevővel, még öt perc és már kész is. Valószínűleg ez volt a legrövidebb eperlekvár recept a neten, nem is áztattam hozzá egy napig mindenféle izében az epret. Na, nem is lett bio még távolról se!
Öt perc dzsemmesítést javasolt a dzsemmfix leírása, én huszonötig főztem, pedig a nagymama esküszöm két napig. No, de a lényeg, hogy le is égett az egész, abban a fazékban pedig még ő kevergette valamikor a barackot, viszlát, hagyományőrzés! Természetesen csak azért történt meg az egész, mert ekkor már tudtam: visszavonhatatlanul elcukroztam az eperlekváromat. Lányos zavaromban dunsztoltam még két napig (dzsemfix mellett elvileg nem kell), hátha kivarázsolódik belőle az a rohadt sok cukor.
Aztán kihűlt, megkóstoltuk és kiderült, hogy őrült jó. Persze azért édesebb, mint szeretném, meg több is kell belőle a vajas pirítósra, hogy kijöjjön az íze. Ez utóbbi tény azt eredményezte, hogy ha januárig el akarom rakni, akkor főzni kell még belőle legalább 6 kilónyit. És a tanulság? Képtelenség elrontani az eperlekvárt, úgyhogy lehet szépen nekiállni...
Vagy van egy jobb recepted ennél? Ide megírhatod kommentben!
