Nehéz túlöltözni Nicole Kidmant Cannes-ban

Olvasási idő kb. 2 perc

A színésznő több filmmel is versenyben van, érthető, hogy nem bízta a véletlenre a ruhaválasztást.

Nemcsak Vajna Tímea pakolt be dizájnerruhákat a 70. Cannes-i Filmfesztiválra, hanem Nicole Kidman is, bár utóbbi lénye kevésbé taszítja a luxuscuccokat. Sőt, általában az élmezőnyben végez az estélyiruhás hírességekről készített listákon. Nincs ez máshogy idén sem, a 49 éves Kidman több olyan ruhát is villantott, amivel kiérdemelte, hogy külön is megemlékezzünk rá.

Itt van például ez a fekete-fehér Calvin Klein By Appointment estélyi, amit a New York-i márka új kreatívosa, Raf Simons tervezett. A tüllcsodát a Harper's Bazaar szerint 150 órán át készítették és körülbelül 180 méternyi tüllt toltak bele. A Calvin Klein By Appointment egyébként a divatház január 22-én debütált új vonala, emlékeztek, ezt a 14 darabos kollekciót reklámozták fehér bugyikkal és a Stranger Things sztárjával a télen.

Nicole Kidman a Calvin Klein új vonalának estélyiruhájában.
Nicole Kidman a Calvin Klein új vonalának estélyiruhájában.George Pimentel / Getty Images Hungary

Kidman még a filmpremier előtti fotózást sem bízta a véletlenre, egy csodaszép Dior ruhában promotálta Yorgos Lanthimos Arany Pálmára jelölt filmjét, az Egy szent szarvas meggyilkolását.

Zöld Dior ruha Cannesban.
Zöld Dior ruha Cannesban.Andreas Rentz / Getty Images Hungary

Monica Bellucci mellett egyértelműen Nicole Kidman az idei filmfesztivál egyik főszereplője, három filmmel is versenyben van Cannesban. John Cameron Mitchell  How to Talk to Girls at Parties című filmjének bemutatóján például ebben az ezüst Rodarte ruhában pózolt a kameráknak.

Az ezüst is jól áll Kidmannek.
Az ezüst is jól áll Kidmannek.George Pimentel / Getty Images Hungary

Kidman nemcsak a Lanthimos filmben látható együtt Colin Farrellel, hanem Sofia Coppola új filmjében, a Csábításban is. Az Öngyilkos szüzek polgárháborús változataként emlegetett film premierjére Nicole Kidman ebben a kristályokkal kirakott, áttetsző ezüst ruhában érkezett:

Nagy sláger idén az ezüst.
Nagy sláger idén az ezüst.David M Benett / Getty Images Hungary

Neked melyik ruha tetszik a legjobban? Szavazz a kedvencedre!

Szerintem...

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • világom
A világ egyik legdrámaibb szellemvárosa közelebb van, mint hinnéd
A világ egyik legdrámaibb szellemvárosa közelebb van, mint hinnéd

Egykor virágzó település volt, mára elhagyatott szellemvárossá lett a festői hely.

január 2., 19:30

  • életem
Jövőre sem úszuk meg a szombati munkanapokat: ilyen lesz 2025
Jövőre sem úszuk meg a szombati munkanapokat: ilyen lesz 2025

Beléptünk 2025-be, sokakat érdekel ilyenkor, hogy mikorra esnek az ünnepnapok, lesznek-e szombati munkanapok.

január 2., 17:30

  • Önidő
Műkincsrablás tette minden idők legismertebb festményévé a Mona Lisát
Műkincsrablás tette minden idők legismertebb festményévé a Mona Lisát

Éppen 111 éve került vissza a Louvre-ba a Mona Lisa, miután két és fél éven át hiába keresték.

2 órája

  • Testem
Lebontja a veseköved, ha ezt iszod minden reggel
Lebontja a veseköved, ha ezt iszod minden reggel

A vesekő kialakulásának megelőzésében, sőt a lebontásában is segíthet egy egyszerű ital.

január 3., 05:46

  • Offline
Valami furcsát láthatsz minden középkori lépcsőn: ez az oka a jelenségnek
Valami furcsát láthatsz minden középkori lépcsőn: ez az oka a jelenségnek

A középkori lépcsők történetét az idegenvezetők is tévesen ismerik.

január 3., 07:26

  • Testem
Bélproblémák jelezhetik előre a Parkinson-kórt
Bélproblémák jelezhetik előre a Parkinson-kórt

A Parkinson-kór egyes kutatók szerint nemcsak az agyban, hanem a bélrendszerben is okozhat elváltozásokat.

január 3., 06:00

  • Offline
Egy komplett hadsereg veszett el nyom nélkül ezen a tájon: ez lett a végzetük
Egy komplett hadsereg veszett el nyom nélkül ezen a tájon: ez lett a végzetük

Közel harminc éve találták meg az egyetlen bizonyítékot a kétezer éve eltűnt hadseregről.

január 2., 18:30

  • Önidő
Ezekre a slágerekre sírtunk a kilencvenes években
Ezekre a slágerekre sírtunk a kilencvenes években

Eláruljuk, hogy születtek azok a világhírű slágerek, amelyekre még ma is tízmilliók emlékeznek.

január 2., 16:45

  • Offline
Felismered egy mondatból ezt a 10 kötelező olvasmányt?
Felismered egy mondatból ezt a 10 kötelező olvasmányt?

Mennyire emlékszel a kötelező olvasmányokra? Kvízünket kitöltve megmutathatod!

január 3., 06:49

  • Önidő
Ez az Amazonas legnagyobb rejtélye: csak kevesen ismerik a titkot
Ez az Amazonas legnagyobb rejtélye: csak kevesen ismerik a titkot

A titok 4 ezer méteres mélységben található, nem máshol, mint az Amazonas alatt.

január 2., 19:00

  • Testem
A demencia jele lehet, ha így étkezel
A demencia jele lehet, ha így étkezel

A demencia egyik kevésbé ismert tünete az étkezéshez kapcsolódik.

január 3., 08:35

  • Édes otthon
Több millió forintod bánja, ha elfelejted ezt a határidőt
Több millió forintod bánja, ha elfelejted ezt a határidőt

Alig több mint egy hét maradt hátra a határidőig.

január 3., 09:06

  • Mindennapi
Súlyosbodik a járványhelyzet: újra kötelező a maszkhasználat
Súlyosbodik a járványhelyzet: újra kötelező a maszkhasználat

A súlyosbodó járványhelyzet miatt van újabb betegellátó intézmény vezette be a kötelező maszkhasználatot.

január 3., 07:46

  • Mindennapi
Nagy változás a MVM-számlázásban: erről mindenkinek tudnia kell
Nagy változás a MVM-számlázásban: erről mindenkinek tudnia kell

Fontos levelet küld ki a napokban az MVM a számlázásról. A változás sokakat érint.

január 2., 07:46

  • Offline
Mely országgal szomszédos Luxemburg? Földrajzi villámkvíz
Mely országgal szomszédos Luxemburg? Földrajzi villámkvíz

Ha úgy ismered Európát, mint a tenyered, akkor nem lesz nehéz kitalálnod a kontinens országainak szomszédait sem.

január 2., 16:00

  • Édes otthon
Ezt teheted, ha tönkreteszi lakásodat a bérlő
Ezt teheted, ha tönkreteszi lakásodat a bérlő

A lakásbérlésnek és -bérbeadásnak sok buktatója lehet a bérlő és a bérbeadó szempontjából is. Cikkünkben részletezzük, melyek ezek.

január 3., 08:06

  • Mindennapi
16 fok lesz a különbség a két országrész között: mutatjuk, hol havazhat
16 fok lesz a különbség a két országrész között: mutatjuk, hol havazhat

A legfrissebb meteorológiai előrejelzés szerint az ország egyik felén havazás, a másik részén pedig olvadás és kora tavaszi meleg várható a napokban.

január 2., 15:10

  • életem
Kutatás derítette ki, mi a boldogság valódi titka
Kutatás derítette ki, mi a boldogság valódi titka

Új kutatás cáfol rá a boldogsággal kapcsolatban eddig gondoltakra.

január 2., 06:00

  • világom
Ezekben a városokban több magyarországnyi ember él
Ezekben a városokban több magyarországnyi ember él

Magyarország 9 és félmillió lakója elveszne ezekben a megapoliszokban.

január 2., 07:25

  • Testem
Az egészséged kockáztatod, ha nem tisztítod rendszeresen ezt az eszközt
Az egészséged kockáztatod, ha nem tisztítod rendszeresen ezt az eszközt

Ha nem fektetsz időt és energiát ennek az eszköznek a tisztítására, annak a hajad és a bőröd is kárát láthatja.

január 2., 14:35

  • Offline
Hallását és látását is elvesztette, mégis világhírű író lett Helen Keller
Hallását és látását is elvesztette, mégis világhírű író lett Helen Keller

Noha nem látott és egyik fülére sem hallott, Helen Kellert a 20. század egyik leginspirálóbb alakjának tartják.

január 2., 08:06

  • Önidő
Csak védőöltözetben látogatható ez a Sixtus-kápolna: Mexikóban kell keresned
Csak védőöltözetben látogatható ez a Sixtus-kápolna: Mexikóban kell keresned

Legfeljebb tíz percig bírnák az emberek a Sixtus-kápolnaként is emlegetett helyen.

január 2., 12:10

  • Offline
Így házasodtunk a szocializmusban – Galéria
Így házasodtunk a szocializmusban – Galéria

Az egy év alatt megkötött házasságok száma nemcsak a szocializmus idején volt kimagasló, hanem Magyarország történetében is ritkaságnak számított.

január 2., 08:35

  • Offline
Tudod, hogy melyik kerületben található a Palotanegyed?
Tudod, hogy melyik kerületben található a Palotanegyed?

Lássuk kvízünkben, mennyire ismered Budapest kerületeit és városrészeit!

január 2., 08:20

  • Mindennapi
Veszélyes állat szaporodik a vizeinkben: a Balaton után a Dunát is elérte
Veszélyes állat szaporodik a vizeinkben: a Balaton után a Dunát is elérte

A húsa miatt kezdték tartani, a természetbe kerülve azonban mérhetetlen károkat okozhat ez az állat. Már a Balatonban és a Dunán is észlelték.

január 2., 11:10

  • világom
Ezért nem hordhattak nadrágot a rómaiak: szigorú büntetés járt viseléséért
Ezért nem hordhattak nadrágot a rómaiak: szigorú büntetés járt viseléséért

Akár szűműzetéssel is büntették azt, aki megszegte a szabályt, és a tilalom ellenére magára öltötte e ruhadarabot Rómában.

január 2., 11:42

  • életem
Nem kell diktálnod, ha ilyen mérőd van: automatikus lesz a leolvasás
Nem kell diktálnod, ha ilyen mérőd van: automatikus lesz a leolvasás

Alapjaiban változnak a villanyórákkal és az áramhasználattal kapcsolatos teendőink

január 2., 12:40

  • Önidő
Nem gyártják többé a magyarok kedvenc édességét itthon: bezár a budapesti üzem
Nem gyártják többé a magyarok kedvenc édességét itthon: bezár a budapesti üzem

Legendás, retró kedvenceinket már nem gyártják itthon, az édességgyárat végleg leépítették.

január 2., 13:36

  • VIP
Ez volt Keleti Ágnes legszebb gyakorlata: az olimpiai győzelmet érő talajtornával emlékezünk rá
Ez volt Keleti Ágnes legszebb gyakorlata: az olimpiai győzelmet érő talajtornával emlékezünk rá

Elhunyt Keleti Ágnes. A 103 évet élt sportlegendáról aranyat érő olimpiai számával emlékezünk.

január 2., 08:58

  • Mindennapi
Változik a tb: ha így fizeted, téged is érint
Változik a tb: ha így fizeted, téged is érint

2025-ben változik a társadalombiztosítás összege. Ha te is így fizeteted, ezzel az összeggel kell számolnod idén.

január 2., 10:06

Ezt olvastad már?
Érdekességek