„Egynapos, százezres megbízásért autóba se szállok” – élményeim a szakemberekkel

Jó szokásomhoz híven barátaim körében végeztem egy mini közvélemény-kutatást – naná, hogy mindenkinek volt pár horrorélménye a szakikkal – még azoknak is, akiknek ez elsőre be sem ugrott. Lássuk hát a lakásfelújítás buktatóit a szakik kapcsán – most a megrendelő szemszögéből!

Első akadály: a szakember keresése és a megfelelő szaki kiválasztása

Ha már eldöntöttük, hogy a megoldandó probléma nagysága meghaladja a DIY-szintet, és bár sok csoportban kapacitálják egymást az emberek erre – nyilvánvalóan a megfizethetetlen és megbízhatatlan szakik miatti kényszerhelyzetükben –, mi mégsem állnánk neki magunk a kókányolásnak, akkor szembesülünk az első problémával, hogy mégis kit bízzunk meg a munkálatok elvégzésével.

Ki interneten keresel, hagyj fel minden reménnyel! – szólhatna az általános jó tanács, és persze jól ismert közhely, hogy csakis ajánlással keressünk szakembert. Több ismerős számolt be a közelmúlt élményeiről, hogy a neten talált számok hívogatása nagyjából húsz az egyhez arányban vezet bárminemű eredményre. Vagy fel sem veszik a telefont, vagy már nincsenek a szakmában, vagy minősíthetetlen stílusban, ad absurdum érthetetlen nyelvezettel beszélnek a készülékbe. De ha sikerül is az elsődleges kapcsolatfelvétel és az információcsere és nem is csapjuk le azonnal a kagylót a becsült árat meghallva – persze ha hajlandók telefonban bármi konkrétumot mondani –, akkor a szaki az ígért időben úgysem jelenik meg a helyszínt felmérni. Volt olyan ismerősöm, aki mintegy fél évig udvarolt a szomszédjában dolgozó, megbízható kőműves brigádnak „Józsikám, de hát olyan szép a szemed” stílusban, hogy nála is vállalják el a munkát.

Persze lehet mindenféle Facebook-csoportban keresgélni ajánlások után, vagy mi is kiírhatjuk,hogy milyen szakembert keresünk. De tapasztalatom szerint az ajánlással is csak óvatosan. Aki korábban másnál jól vagy jó áron dolgozott, nekünk már lehet, hogy kevésbé kedvező árat fog mondani, vagy nem a kívánt minőségben dolgozik. Ez utóbbinál nagyon legyünk résen már az első intő jelnél: ilyen lehet például a túlterheltség. Emberünk napi tíz órában generálkivitelezőnél húzza az igát, nálunk pedig a műszak után az esti órákban – „sötétedésig” –, illetőleg szombat-vasárnap tervez majd fusizni, pardon, dolgozni – el lehet képzelni, milyen lelkesedéssel és minőségben.

Második akadály: árajánlat kérése, a munka árazása

Ha végre sikerül kihívni egy szakit, a második buktató az árajánlat kérése, pontosabban maga az ár, és ennek tartalma, vagyis hogy mit kapok a pénzemért. Volt olyan, aki ugyan azonnal kijött, méricskélt, de semmi konkrétumot nem mondott, és napokig nyaggattuk telefonon, mire benyögött egy igazán horror árat – a reálisnak nagyjából a háromszorosát. Hogy ez neki miért volt jó, arra kicsit lejjebb adok ötleteket. Sokuk az árajánlat adásáig ugyan eljut, de soha többé nem jelentkezik felvenni a munkát. Egy közeli barátom véleményét idézve: „Megmondom őszintén, én nem szeretem így sürgetni őket. Én hagyományos játékos vagyok, őrajta a sor. Akkor ő ezt nem akarja, így fogom fel. Nem szeretem, amikor valaki nem akarja a munkát, és nekem kell könyörögni, miközben fizetek is.”

Klaudia barátnőm egy szerinte nevetséges tartalmú árajánlatból idézett: a festő a szakmunka díján felül felszámolta a parkolási díjat, az ecseteket, a teddyhengert, a kaparót, összesen mintegy 200 ezer forint értékben, míg egy másik mester ugyanazt a munkát 70 ezerért elvégezte. Itt kell felhívni a figyelmet az árajánlatok nagy szórására: nem túlzás, ugyanarra a munkára kaphatunk 200 ezres, de 2 milliós árat is. A közelmúltban a tető hőszigetelésénél volt, aki 18 000 Ft-ot mondott az üveggyapot leterítésére, míg ugyanezt egy másik munkás 150 ezerért, egy ácsmunkákkal foglalkozó cég pedig 1 650 000 Ft-ért vállalta volna. De még abban is nagy eltérést mutattak, hogy szerintük mekkora a födém mérete.

Robi barátom kifejezetten pofára árat adó mesterekről számolt be: ezek általában arról ismerhetők fel, hogy komolyabb felmérés nélkül, gyorsan hasból mondanak valamit – tehát a túl gyorsan „elkészülő” árajánlat is lehet gyanús.

Egyébként ez lehet a túlterhelt szakik egyik védekezési módja is. Direktben nemet mondani nem akarnak, így hasból mondanak egy, a reális ár többszörösét kitevő összeget, minden mindegy alapon. Vesztenivalójuk nincs, hiszen ha a megrendelő elfogadja – márpedig kínjában sokszor kénytelen –, akkor a szaki nevet egy jót, elkéredzkedik pár napra az éppen végzendő munkájából és megcsinálja a másikat is. Ez persze további árfelhajtó hatást jelent, és a munka ütemezésében is gondokat okozhat – erről írok még a későbbiekben.

Közbevetés – elmélkedés az árakról

Az árazás kapcsán bennem felmerült több kérdés is. Mi lehet az oka annak, hogy az elmúlt pár évben ennyire elszállt mind az anyagár, mind a munkadíj? A készbeton köbmétere pár éve még 13 000 Ft volt, most ugyanez 30 000 Ft-ba kerül – számolt be a döbbenetes áremelkedésekről egy eddig két házat is önerőből felhúzó ismerősöm. A témát jól ismerő Laci barátom több tényezőt is említett: a jól ismert euró-forint árfolyam is ludas lehet – ezt maguk az importáló cégek is sokszor említik, és mivel az alapanyagok nagy része Nyugat-Európából jön, érthető módon az ottani bérszinthez és profitrátához igazodnak ezeknek az árai. Mivel a mesterek nagy része már elvándorolt nyugatra és továbbra is fennáll az elszívó hatás, az itthon maradottak is ugyanezt a pénzt szeretnék megkeresni, hiszen az árak a kintiekkel versenyeznek – bármikor kimehetnek.

És itt visszautalnék a korábbi cikkemre, amelyikben maguk a szakik is bevallották, hogy az igazán ügyes mesterek itthon is meg tudják ugyanazt a pénzt keresni. Persze akkor még nem gondoltam bele, hogy mindezt a mi rovásunkra, akik viszont kelet-európai bérszinten dolgozunk. Ami számomra különösen bosszantó, hogy legnagyobb részben számla nélkül, feketén kapják a mi adózott jövedelmünket. Nem is beszélve a készpénzfelvét költségeiről – átutalást ugyanis a legritkább esetben fogadnak el a maestrók. Az egyik barátomnál, aki egy teljes házat húzott fel három év alatt, pár százezer forintot is kitettek a bankszámlapénz készpénzzé történő transzformálásának (tulajdonképpen a feketítésnek) a műveletei.

További árfelhajtó tényező az ingatlanárak emelkedése – erről is írtam a korábbi cikkben, valamint hogy ezek olyan értéknövelő beruházások, ahol a tulajdonos zsebe szívesebben kinyílik, hajlamosabbak vagyunk értük többet fizetni – hiszen befektetésnek minősülnek. Így persze könnyen előfordulhat az, hogy az amúgy nem túl magasan iskolázott szakmunkások egy hét alatt az értelmiségi bér többszörösét viszik haza.

És hogy hol van ilyenkor a társadalmi hasznosságon vagy a presztízsen alapuló bérezési rangsor? Az élet nem igazságos, mint tudjuk, gondoljunk csak a pedagógusok vagy az orvosok fizetésére. A szakik pedig már a Kádár-rendszerben is kiemelten jól kerestek – hiszen a munkájukra akkor is szükség volt, és itt a nagy múltra visszatekintő fusizás is eszünkbe juthat.

A jelenlegi vírushelyzet is a mesterek malmára hajtotta a vizet. Több forrásból is tudható – például a különböző barkácsáruházak forgalomnövekedését, vagy az illegális szemetelés megnövekedését említhetjük –, hogy az otthon töltött időben nagyon sokan házuk csinosításába fogtak – a szakik körében tehát szó sincs válsághelyzetről.

Harmadik akadály: a munka ütemezése és ellenőrzése

Ha a szaki sikeresen megkezdte a munkát – persze a szinte kötelező pár hetes csúszás után –, a következő akadály, amit vennünk kell: a munka megfelelő ütemezése és ellenőrzése, azaz a hajcsárkodás.

• Generálkivitelezővel vagy anélkül?

Erre, ha nem rendelkezünk megfelelő szakértelemmel és tapasztalattal, nagyjából nulla esélyünk lesz. Ilyenkor szokás generálkivitelezőt felfogadni, azonban ez ismerőseim egybehangzó véleménye szerint nagyjából 20 százalékkal drágítja a kivitelezés költségeit. Cserébe a munkavezetőként funkcionáló generálos időre odaszervezi nekünk a különböző brigádokat és az anyagokat – ez nem kis teljesítmény, hiszen annál rosszabb nincs, mint amikor a szaki ott áll, anyag meg sehol. Nem kell esetlegesen fél évet-évet várni egy-egy mester munkakezdésére – ebbe könnyen belefuthatunk, ha önállóan szervezzük a munkálatokat. Korábban műszaki ellenőri funkciókat is ellátott a generálos, továbbá a garancia kapcsán is jobbak az esélyeink, ha van egy konkrét felelős ember, akit utólag szuttyongatni tudunk.

Rengeteg időt és idegeskedést spórolhatunk meg ezzel, hiszen például az anyagoknak nem egyesével kell utánajárnunk – de nyilván neki nem lesz érdeke a legkedvezőbb árú termék beszerzése. Olyanról is beszámolt az egyik szomszédom, hogy a generálos ugyan rátett nagyjából 10 százalékot az árra, de ezért igazából semmi hozzáadott értéke nem volt, párszor eljött a helyszínre, de sok gyakorlati segítséget nem jelentett, pedig ismerős volt.

• A személyes jelenlét szerepe

Vagyis a személyes ellenőrzés, jelenlét semmiképpen sem spórolható meg. Kérdés, mit ér ez konkrét szakértelem nélkül – tapasztalataim szerint nem sokat. Mások úgy vélik, igenis számít a szoros ellenőrzés, a nyomon követés, az elvárások sulykolása – akkor nem kanászodik el annyira a mester, és a potenciális félreértés is kevesebb. Persze hogy mit miért úgy csinál éppen, úgyis megmagyarázza, és ha nincs határozott véleményünk, amit határozottan is tudunk képviselni, mit sem ér a jelenlétünk. Ilyenkor jöhet jól egy nagyhangú feleség vagy anyós – többen számoltak be arról, hogy ezektől a kőművesek és egyéb szakik kifejezetten tartanak –, tehát a házisárkányok; illetve a tekintélyesebb, nagyobb hangú férfiak is előnyben vannak.

• Érdekellentétek

Ne feledkezzünk meg az eredendő érdekellentétről, ami a szaki és a megrendelő között fennáll – hívja fel figyelmemet a maga is szakmunkás végzettséggel is rendelkező barátom. Hiszen mi minél többet akarunk a pénzünkért, a mester pedig minél kevesebbet akar dolgozni ugyanezért – akár úgy is, hogy számunkra drágább, kevésbé munkaigényes technológiákat, alapanyagokat alkalmaz a kivitelezés során, vagy a sokunk által jól ismert módon gányol.

Klaudia barátnőmet a körültekintésnek meglehetősen híján levő szaki hozta nehéz helyzetbe. Ő sem spórolt a járólappal, és mivel ezek nagy, 70×70 centiméteres lapok voltak, a széleknél sokszor vágni kellett belőlük. Ezt ő meg is tette becsülettel, csak hát mindig egy új, érintetlen lapot vágott meg. Így a felülbecsült mennyiségű lap is előbb elfogyott – és természetesen kifutó modell volt. A szoba közepére így csak egy mintájában hasonló lapot sikerült beszerezni.

• Eltünedező szakik

Természetesen mindegyik szaki túlterhelt, a „máshol már várják” lemezt gyakran felteszi, és ha egyszer el is kezd nálunk dolgozni, ugrál a bevállalt megbízások között – és ki hinné, de mindig a nagyobb megrendelés győz. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy akár hetekre is eltűnhetnek, elérhetetlenné válhatnak, ha időközben beesik nekik a mienknél nagyobb megbízás – erre utaltam már az árazás kapcsán is fentebb. Egyik barátnőm egy fontos jelenségre hívta fel a figyelmet: sose fizessünk a mestereknek az elvégzett munkával egyenes arányban, hanem a kialkudott bér felét, egyharmadát tartsuk vissza a munkálatok teljes befejezéséig. Különben könnyen úgy járhatunk, hogy a szaki nem végzi el az utolsó simításokat, hagyja bebukni az utolsó 200-300 ezer neki járó forintját, mert beleugrik egy új, zsírosabb megbízásba. Mi pedig ott állunk a szegélylécek vagy a fugázás hiányában befejezetlen lakásunkban. Ezekre a munkára persze már sokkal nehezebben találunk bárkit is, hiszen „kis munkát nem vállalunk el”. „Egynapos, százezres megbízásért én már autóba se szállok” – világosította fel másik ismerősömet egy egyébként megbízható festő szakija.

Negyedik akadály: a szakik „lelke”

Hát igen, nem mellékesen a megbízónak ezzel is foglalkoznia kell. Ismerőseim kávéfőzésről, extra Jägermeister ajándékokról, hímes tojásként való kezelésről meséltek. Sokuk szerint a szakemberek a pénzünkön felül adott esetben azt is elvárják tőlünk, hogy pincérkedjünk nekik, ha egyszer már elkövettük azt a hibát, hogy kávéval kínáltuk őket. „Nagyon nehéz megtalálni azt a formalizált megrendelő-szolgáltató hangnemet, ami valóban a hatékony munkát segíti” – mutat rá a helyzet sokszor faramuci voltára Klaudia barátnőm. Hiszen sokan ki se jönnek az adott feladatra, ahogy az első részben is vázoltam, így kénytelenek leszünk engedni a pozíciónkból, és körüludvarolni a mestert. „A lelkükkel nagyon kell vigyázni, nem sértheted meg őket, mert utána duzzognak” – emeli ki egy távolabbi ismerős. Ő egy festék felhígítása kapcsán került konfliktusba a kivitelezőkkel. A leírás ellenére hígították az anyagot, mert a leírás az persze „hülyeség”, és ezt az ismerősöm nem akarta engedni. „Akkor ő hazamegy, és nem állunk szóba egymással három napig. A negyedik napon felhívom, hogy ne haragudj, Sanyi, igazad volt, túlmentem egy határon, légy szíves, gyere vissza és csináljátok. Meglátom, hogy visszajövök-e, és akkor visszajön persze” – vázolja az egyik ilyen cicaharcot az ismerős.

Volt olyan szaki is, aki a munkavégzés közben időről időre hergelte magát (és persze engem is), hogy miért is vállalta el ilyen olcsón a munkát, és célozgatott rá, hogy én mekkora népnyúzó vagyok, hogy ennyiért dolgoztatok – miközben az én fizetésemhez mérten hatalmas összeget vett fel a munkájáért.

Hát nem kellemes szituáció, az biztos: kiszolgáltatott vagy, ezért persze hallgatsz és próbálsz kedveskedve válaszolni. Itt az egyik kulcsszóhoz érkeztünk érzésem szerint, ez pedig a kiszolgáltatottság, amibe a megbízó a megrendelés során kerül. Hiszen szakértelme nincs, a munkás kevés; ezért aztán kénytelen jó pofát vágni nagyjából mindenhez – így írható sajnos le a jelenlegi helyzet.

Ötödik akadály: a munka minősége, a garancia és annak behajtása

Ha a munka végre-valahára elkészült, akkor jön a minőségellenőrzés, és az esetleges garancia kérdése. Itt merül fel az írásbeliség szerepe, ami az egybehangzó tapasztalatok szerint meglehetősen alulfejlett az építőiparban. Magyarul leggyakrabban nemhogy számlát nem kapunk, de sem megbízási szerződés nem készül, terv az elvégzendő munkálatokról pedig még kevésbé – itt persze most a kisebb javítási munkálatokról és nem a teljes ház felépítéséről beszélünk. Az utóbbi esetében ma már kötelező az e-napló vezetése, amihez számlákat is csatolnunk kell – kivéve, ha mi magunk vagyunk a generálkivitelezők (ez egy tavalyi enyhítés vagy visszalépés az ágazat kifehérítési kísérletében).

Konkrét tervek, papírok híján aztán elég nehéz bármit is számonkérni, ha annak sincs nyoma, hogy az adott szakember nálunk járt. Ez tovább fokozza a megrendelő fent említett kiszolgáltatottságát. Ha számlát kérünk, akkor rögtön 30 százalékos költségnövekedéssel számolhatunk – ez csak természetes. Ha jelen vagyunk is, sokszor csak utóbb jövünk rá, hogy valami nem úgy sikerült, ahogy az praktikus lenne. Például egy ismerős házaspárnál a ház teljes nyílászáró-felújítását végeztették el másfél millió forintért – persze nem a teljes összegről kaptak számlát. Jelen voltak, át is vették a munkát. Majd utóbb kiderült, a bejárati ajtó az utólag felrakott szigetelő réteg miatt nem csukódik, kilincse kiesik, a bezárhatóságról már nem is beszélve. Az esővetőt kifelejtették a tetőtéri ajtó elől, így a nagyszoba beázik, a küszöbnél a fa feldagadt. A konyhai ablak kilincsét úgy sikerült felújítaniuk, hogy a legkisebb széllökés is kinyitja, így téli napokon időnként egy jégverembe sikerül hazaérkezniük. Garancia? „Egy párszor felhívtuk őket, eszük ágában sem volt kijönni.” Végül a férj beszögelte az inkriminált ablakot, így szolgáltatva a helyzet nem túl elegáns, ám hathatós megoldását.

Apukáménál a zuhany karos csapját sikerült a kőműveseknek túl alacsonyra tenniük, így fürdés közben a csaphoz véletlenül hozzáérve könnyen érheti az embert kellemetlen meglepetés. „Ez volt a tanulópénz” – mondja erről apukám. Később már felkészültebben álltak a dolgokhoz, határozott elképzelésekkel, és nem engedték a mestereket a saját fejük után menni.

Ezért is fontos a pontos terv, és annak folyamatos sulykolása. De még így is sok félreértés adódhat, például nem jól értik a rajzot. Vagy maga a tervező is tévedhet. Egy másik ismerősöméknél a falat kellett visszabontani a fürdőszoba felújításakor, mert a tervező elmérte a rajzot, így nem fért be a mosógép. Hasonló fordult elő Klaudia (legyen néha más nevű barátnő is...) barátnőmék nyaralójában is, pedig ott is volt pontos méreteket tartalmazó rajz: a radiátor rossz elhelyezése miatt nem fért be az ágyuk. A helyzetet végül az asztalos oldotta meg: az ágyból levágott pár centit...

A garancia behajtása kapcsán is a legfontosabb a megfelelő fellépés – ennek hiányában erős hátrányba kerülhetünk a szakikkal vívott harc során. Mert mint láttuk, itt kőkemény harc folyik, és a kevésbé tapasztalt és határozott fél alul fog maradni – tehát sem a kitartás, sem a tanulópénz megfizetése nem tűnik elkerülhetőnek, ha egyszer lakásfelújításra adjuk a fejünket.

Ha érdekel a többször emlegetett zöldfülű, jó szándékú és optimista cikkem is a témában, ide kattints: