8 étel, ami szinte soha nem romlik meg

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A csomagolásokon található dátumok néha trükkösek, ugyanis néhány élelmiszer a szavatossági időn túl is vígan eláll. Vannak olyan csúcstartók is, mint a méz, amit akár 3000 évig is eltarthatunk a kamránkban.

Hányszor álltál már a konyhaszekrény előtt azon törve a fejed, hogy vajon a lejárt szavatosságú rizs ehető-e még vagy bele merj-e harapni az étcsokiba, amit még tavaly kaptál ajándékba? Tudjuk jól, hogy az élelmiszerek csomagolásán feltüntetett lejárati időnek nem mindig kell hinnünk. De vajon melyek azok, amelyek hosszú évekig elállnak vagy egyáltalán nem tudnak megromlani? Az Insider segítségével jártunk a válasz után.

1. Méz

Egyiptomban 3000 éves, ehető mézre bukkantak.
Fotó: Shutterstock

2015-ben régészek arról számoltak be, hogy egyiptomi sírkamrák feltárása során 3000 éves mézre bukkantak, ami a mai napig ehető. A tartóssága különleges tulajdonsáságának köszönhető, ugyanis alacsony a víz-, viszont magas a cukortartalma, ami nem a legideálisabb élettér a baktériumok számára. Kis mennyiségű hidrogén-peroxid is található benne, ami pedig a mikrobák növekedését gátolja. Ne aggódj akkor sem, ha felbontás után a méz kristályosodik, egyszerűen melegítsd fel, hogy visszanyerje eredeti állagát.

2. Szárított hüvelyesek

A szárított hüvelyesek sokáig elállnak a konyhaszekrényben vagy a kamrában.
Fotó: Shutterstock

A szárítással is elérhetjük az élelmiszerek tartósságát, ugyanis a folyamat növeli a cukor-, és csökkenti a víztartalmat, ami megnehezíti a baktériumok és penészgombák elszaporodását. Ha légmentesen zárható tárolóban teszed el ezeket a hüvelyeseket, akkor akár évekig is fogyaszthatók lesznek és remek fehérjeforrásként szolgálnak majd.

3. Szójaszósz

A szójaszósznál a penész intő jel.
Fotó: Shutterstock

A szójaszósz maximum három évig őrzi meg a minőségét. A magas sótartalmának és a fermentálásnak köszönhetően sokáig eláll, ha nem bontod meg. Az, hogy pontosan meddig, függ attól, hogy milyen típusút vásároltál, és hogy milyen hőmérsékleten tárolod. A kupak körül terjedő penész azonban egyértelműen azt jelzi, hogy inkább vegyél újat.

4. Ecet

egy üveg almaecet rusztikus környezetben, almákkal körülvéve egy ha deszkán
Az ecet egy a nagy túlélők küzül.
Fotó: Shutterstock

Az ecet savassága miatt nagyon hosszú ideig megőrzi a szavatosságát. A sima ételecet külsőre nem változik meg, a többi fajta viszont veszíthet a színéből vagy leülepedhet az üveg aljára, de ez nem befolyásolja a fogyaszthatóságukat.

5. Fehér rizs

Kompromisszumra késznek kell lennünk: a barna egészségesebb, a fehér tovább eláll.
Fotó: Shutterstock

A rizs eltarthatóágának a kulcsa a hőmérséklet. Egyes tanulmányok szerint a legideálisabb alacsony, megközelítőleg 3 fokos hősmérsékleten tárolni. A barna rizs ugyan egészségesebbnek tekinthető, azonban rövidebb az eltarthatósági ideje, ha olajossá válik, a szaga pedig ilyenkor a festékére kezd emlékeztetni. Ha ilyet tapasztalsz, nagy valószínűséggel meg kell válnod tőle.

6. Étcsoki

Bár több évig is eláll, nem tudunk olyan földi halandóról, akinek hasznos lenne ez az információ.
Fotó: Shutterstock

A tej a csokoládéban csökkentheti az eltartarthatóságát, az étcsoki azonban jó választás lehet, ha szeretsz az édességekből titkos készletet felhalmozni otthon. Arra azonban figyelj oda, hogy egyenletes hőmérsékleten tárold, ellenkező esetben kicsapódhat belőle a zsír. Az étcsoki akár kettő vagy több évig is elállhat, bár kevés olyan embert ismerünk, akinél ennyi idő alatt nem fogy el.

7. és 8. Só és cukor

A só nem csak tartós, tartósíthatunk is vele.
Fotó: Shutterstock

Sok élelmiszer tartóssága a benne levő sónak vagy cukornak köszönhető, mivel ezek vizet vonnak el nem hagyva teret a baktériumoknak a túlélésre. Ezért van az, hogy sót használunk, amikor sonkát készítünk, és cukrot, amikor pedig lekvárt főzünk.

Sóbors receptek

Van egy jó recepted, és megmutatnád a világnak?

Ott lapul a nagymamád receptes füzetében, milliószor készítetted már a különleges alkalmakra, olyan, ami megmenti a hétköznapokat, vagy épp ez a kedvenc ételed? 

Küldd el nekünk, és legyél a Sóbors Olvasói receptek rovatának szerzője!

A recepted nem maradhat a fiókban!

Recept beküldése

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.