Kellner Sándor László néven született 1893. szeptember 16-án Pusztatúrpásztón (ma a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Túrkeve része), zsidó származású családban. Három fiúgyermek közül a legidősebbként látta meg a napvilágot, két öccse, Zoltán és Vince szintén filmesek lettek. Előbbi vágóként és rendezőként, utóbbi díszlettervezőként tett szert hírnévre. A gyerekek Túrkevére jártak bentlakásos iskolába – hétfő reggel szekér jött értük a faluba, majd péntek este hazavitte őket. Sándor alig volt tizenhárom éves, amikor uradalmi tiszttartóként szolgáló apja vakbélgyulladásban meghalt, így a család támasz és jövedelem nélkül maradt. Kecskemétre költöztek a nagyapához, aki gyakran szíjjal verte a gyerekeket. Sándornak hamar elege lett a kegyetlen bánásmódból, és úgy döntött, maga veszi kézbe a sorsa irányítását, ezért tizenöt évesen Budapestre költözött, ahol távoli rokonoknál húzta meg magát.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
A Mester utcai kereskedelmi Iskolába járt, és amint lehetősége adódott rá, felhozta Pestre a családját, újdonsült kenyérkeresőként, feladatát nagyon komolyan véve gondoskodott róluk. Ekkoriban még írónak készült, ezért nagyon sokat olvasott (irodalmi műveltsége folytán később rengeteg klasszikus műből készített filmadaptációt). Szabadidejében kávéházakba járt, ellenzéki, Habsburg-ellenes körökkel barátkozott. Piarista tanára, a szintén ellenzéki nézeteket valló Fáber László felfigyelt fogalmazói tehetségére, és újságírói munkát szerzett neki a Független Magyarország című liberális lapnál. Ekkoriban, szerzői álnévként vette fel a Korda vezetéknevet, a diákoknak ugyanis tiltották, hogy újságíróként dolgozzanak. A nevet egyik kedvenc mottójából, a katolikus liturgia egyik sorából – Sursum corda, vagyis Emeljük fel szívünket – vette.
Nem sokkal később kezdett filmkritikákat írni – akkoriban a Heti Magyarország című lap egyetlen munkatársa sem volt hajlandó a még igencsak lenézett, alantasnak tartott mozival foglalkozni, ezért hárult a feladat a fiatal, lelkes kollégára. 1912-ben már a Színházi Élet filmrovatának vezetője volt, a Mozgófénykép Híradó és a Világ című lapokba publikált rendszeresen filmelméleti írásokat, filmkritikákat. Megalapította az első magyar, filmmel foglalkozó újságot Pesti Mozi címmel, ezt A mozi és a Mozihét nevű lapok követték. Az első világháború idején szemproblémái miatt nem sorozták be, gyerekkorában ugyanis szemfertőzést kapott, ami miatt egész életében erősen rövidlátó volt, még sokdioptriás szemüvegben is nagyon közel kellett tartania magához a papírt, hogy el tudja olvasni a szöveget.
1914-ben, huszonegy évesen megrendezhette első filmjét – a Zilahy Lajos Trikolor stúdiójában készült alkotás címe (talán nem véletlen) A becsapott újságíró. Egy évre rá elkészíthette első egész estés filmjét is A tiszti kardbojt címmel. A fiatal tehetségre felfigyelt Janovich Jenő, a kolozsvári Corvin stúdió vezetője, aki éppen rendezőt keresett. Korda rövid, termékeny időszakot töltött Kolozsváron, egy év alatt hét filmet rendezett. Miután visszatért Budapestre, rendező kollégájával, Pásztory M. Miklóssal közösen megvásárolta a Corvin vállalatot, és megalapította a stúdió pesti részlegét. A műtermek és irodák felállításához a zuglói Róna utcában vásárolt földterületet. Ez a helyszín máig a budapesti filmgyártás egyik központja, a szocialista időszakban a Mafilm fő telephelye, „a Filmgyár” működött itt, ma többek között a TV2 és a nonprofit zrt.-vé alakított Mafilm központja található itt.
Korda fő célkitűzése az volt, hogy világszínvonalú, az amerikai filmek dramaturgiáját követő és azokhoz hasonló technikai minőségben készülő filmeket gyártson idehaza. Előnyben részesítette az igényes, klasszikus irodalmi műveken alapuló mozidarabokat: leghíresebb korabeli munkája az 1918-as, Jókai Mór regénye nyomán készült Az aranyember volt. A forgatókönyvek többségét a Corvin dramaturgiai osztályát vezető Vajda László írta.
Korda sohasem titkolta ellenzéki, baloldali szimpátiáját. Károlyi Mihály kormányában a filmügyek kormánybiztosaként működött, a Tanácsköztársaság alatt direktóriumi tag, a filmgyártás művészeti vezetője volt. Horthy Miklós bevonulása után letartóztatták, fogságából menyasszonya, Farkas Antónia (későbbi művésznevén Korda Mária) szabadította ki kalandos körülmények között. A pár rövidesen Bécsbe menekült, az ekkor már huszonöt filmmel büszkélkedő rendező-filmgyáros soha többé nem tért vissza szülőhazájába.
Korda és menyasszonya (1921-től felesége) először az osztrák fővárosban próbáltak boldogulni, itt készült a Koldus és királyfi című kosztümös darab, melyet három másik alkotás követett. Hamarosan továbbálltak Berlinbe, ahol négy évig éltek és dolgoztak (Korda itt hat filmet rendezett). Mária karrierje ekkoriban kezdett kibontakozni, ismert sztár lett belőle, férjére, a rendezőre viszont inkább amolyan bérmunkásként, jó iparosként tekintettek Németországban. 1927-ben mindketten hollywoodi szerződést kaptak, Korda a First National, majd a Fox stúdió rendezője lett. Konfliktusba került a filmgyárak vezetőivel, azok ugyanis megalázó feladatokat bíztak rá: az irodalmi műveltségére büszke európai rendezőt olcsó giccsdarabok (például A hercegnő és a vízvezetékszerelő) dirigálására korlátozták. Máriának sem jutott nagyobb szerencse: a hangosfilm megjelenésével erős magyar akcentusa miatt kénytelen volt visszavonulni a filmezéstől.
Korda 1931-ben felesége nélkül (időközben ugyanis a házaspár elvált), csalódottan, zsebében húsz dollárral tért vissza az öreg kontinensre. Rövid franciaországi kitérő után Angliában telepedett le, ahol kezdetben a Paramount stúdió helyi részlegét igazgatta. Belevágott, hogy megvalósítsa régi tervét, egy saját filmvállalat megalapítását. Nagy-Britanniában akkoriban a kormány úgy próbált védekezni a hollywoodi filmek dömpingje ellen, hogy korlátozta az évente bemutatható amerikai alkotások számát, és bőkezű anyagi támogatást biztosított a helyi filmgyártó vállalkozásoknak. Korda erre támaszkodva hozta létre London Films nevű cégét. Az újdonsült stúdióvezető-producer saját ízlésvilágának megfelelően válogatta a filmtémákat. Legnagyobb segítsége két öccse volt, akik állandó alkotótársként dolgoztak mellette, de számos magyar származású tehetség kibontakozását segítette. A dramaturgia vezetését Bíró Lajos íróra bízta, többek között Máthé Rudolf operatőr, Rózsa Miklós zeneszerző, Pressburger Imre forgatókönyvíró (későbbi híres rendező), Pallós István gyártásvezető dolgoztak a szárnyai alatt. Ő fedezte fel Steiner László színészt is, aki Leslie Howard néven lett világhírű sztár (Elfújta a szél).
Az áttörés nem sokat váratott magára: a London Films első világsikerét az 1933-as, személyesen Korda által rendezett komédiával, a VIII. Henrik magánéletével aratta. Korda ekkor még nem tudta megengedni magának a később védjegyévé váló pazar díszleteket és látványvilágot, ezért kitalálta, hogy a történelmi témát magánéleti vígjátékká dolgozza át, melyben a zsarnok király és szerencsétlenül járt feleségeinek alakja finom, ironikus humorral jelenik meg. A Charles Laughton címszereplésével készült alkotásra világszerte kígyóztak a sorok a jegypénztáraknál, az USA-ban a legjobb film Oscarjára jelölték. Korda egy csapásra az egyik legsikeresebb brit filmessé vált. A sikersorozatot a Don Juan magánélete (1934) és (1934) folytatta. A megkeresett pénzből Korda telket vásárolt a főváros melletti Denhamben, itt húzta fel a London Films új telephelyét, ahol a legmodernebb technikával felszerelt, hatalmas műtermeket üzemeltetett.
Az H. G. Wells utópisztikus regényéből készült Mi lesz holnap? (1936) és az ismét Charles Laughtonnal közös Rembrandt (1936) anyagi bukás lett, de a kudarcot újabb sikerek ellensúlyozták. A brit kolonializmust dicsőítő Riadó Indiában (1938), a Négy toll (1939) és az egzotikumot prezentáló Elefántfiú (1937) – mindhárom Korda Zoltán rendezése – világszerte rengeteg pénzt hozott a kasszába. Az 1940-ben bemutatott, az Ezeregyéjszaka mesevilágát mozivászonra átültető A bagdadi tolvaj a korszak egyik leglátványosabb alkotása, igazi „Technicolor-csoda”, mely máig etalonnak számít a családi kalandfilm műfajában. A Disney stúdió ötletek, karakterek és vizuális megoldások tekintetében is bevallottan rengeteget merített Korda filmjéből az 1992-es Aladdinhoz. A háború miatt Korda már Hollywoodban fejezte be látványos mesefilmjének munkálatait. Az Álomgyárba, ahonnét tíz évvel korábban megszégyenülten távozott, diadalmasan, befolyásos producerként térhetett vissza.
Korda második hollywoodi tartózkodásának politikai hátszele is volt. Hősünk ugyanis jó barátságot ápolt Winston Churchill-lel, és a második világháború kitörésekor Churchill ihletésére készítette el Az oroszlánnak szárnyai vannak (1939) című propagandafilmet, melyet kellően dühösen fogadtak a hitleri Németországban. A politikus ezután azzal bízta meg Kordát, hogy a tengerentúlon készítsen a brit érdekeket képviselő filmeket. Churchillnek ugyanakkor más szándékai is voltak: jól tudta, hogy egy, a háborútól távol, Amerikában működő, angol irányítású filmvállalat falai mögött szabadon dolgozhatnak a brit kémek. Sőt magát Kordát is megkérte, hogy vegyen részt a hírek továbbításában. Eközben a kémmé avanzsált Korda rendezőként és producerként is sikeres maradt. Az 1941-ben bemutatott, a klasszikus Korda-formulával dolgozó, vagyis történelmi személyiségek magánéletét feldolgozó Lady Hamilton – Vivien Leigh és Laurence Olivier főszereplésével – ismét népszerűnek bizonyult a közönség körében.
A Lady Hamilton sikere azonban bajt hozott Korda fejére: az ország háborús függetlenségére kényes hatóságok felfigyeltek működésére, és kémkedés gyanújával az Amerika Mindenekelőtt Bizottság színe elé idézték, és kitoloncolással fenyegették meg. A történelem azonban közbeszólt: öt nappal Korda meghallgatása előtt Japán lebombázta Pearl Harbort, és az USA belépett a világháborúba. Korda visszatért Angliába, ahol Churchill ajánlására VI. György király 1942-ben lovaggá ütötte. Ezzel ő lett az első filmes, akit ez a megtiszteltetés ért (természetesen inkább háborús szolgálataiért, mintsem filmes munkásságáért kapta a Sir előnevet). Korda továbbra is aktív maradt a brit filmgyártásban, producerként a nevéhez fűződik többek között A dzsungel könyve 1942-es és az Anna Karenina 1948-as adaptációja, de közreműködött az Orson Welles szereplésével készült, ikonikussá vált A harmadik ember (1949) elkészítésében is.
Sir Alexander Korda hatvankét éves korában, 1956. január 23-án hunyt el Londonban, szívroham következtében. A filmtörténelem leleményes tehetségű, mindig újító szellemű, kockázatkereső producerként őrzi az emlékét, aki felvirágoztatta és a világszínvonalra emelte a brit filmipart. Nevét őrzi az Etyeken felépített Korda Filmstúdió, mely 2007 óta hat műteremmel üzemelve várja a (főként nemzetközi) produkciókat. A Brit Filmakadémia Korda tiszteletére nevezte el Az év legjobb brit filmjének adományozott díját. Korda Vince fia, Michael Korda könyvben emlékezett meg a Korda testvérek kalandos életéről (A szerencse fiai). Másutt címmel 2018-ban magyar dokumentumfilm készült a három fivérről.
A cikk az ajánló után folytatódik
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
Tegnapi kultbaitünkben az indiánregények atyjáról, James Fenimore Cooperről írtunk:
