James Paul McCartney néven született, a többi Beatles-taghoz hasonlóan Liverpoolban, 1942. június 18-án. Édesapja, id. James „Jim” McCartney gyapjúkereskedő, édesanyja, Mary Mohin szülésznő és nővér volt. Egy évvel fiatalabb öccse, Michael – Mike McGear néven – szintén a zenész hivatást választotta. A Beatles tagjai közül ő nőtt fel viszonylag a legjobb körülmények között, a boldog gyerekkort azonban tragédia árnyékolta be: édesanyja mellrákban elhunyt, amikor Paul tizennégy éves volt (a Let It Be híres dalszövegében a „Mother Mary” egyszerre jelenti a Szűzanyát és a dalszerző édesanyját). Apja, aki fiatalabb korában egy dzsesszzenekarban zongorázott, szerette volna, ha Paul is megismerkedik a zenével, ezért tizennegyedik születésnapjára egy trombitát vett neki. A fiú azonban rájött, hogy trombitálás közben nem tud énekelni, ezért visszavitte a boltba a hangszert és elcserélte egy gitárra. A gitárral is gondjai akadtak kezdetben: balkezesként ugyanis sehogy sem tudta rendesen lefogni és pengetni a húrokat. Látott azonban egy felvételt, melyen a szintén balkezes countryénekes, Slim Whitman „fordítva” játszott a hangszerén. A példából okulva ő is áthúrozta a gitárját, és fordított alapállással tanult meg játszani. Apja támogatta új hobbiját, engedte neki, hogy naphosszat a könnyűzenét játszó rádiókat hallgassa (így találkozott az egyre népszerűbb amerikai rock ’n’ rollal), és a családi zongorán is megtanította neki az alapokat. Egy időben zenetanárhoz is járatta a fiút, Paul azonban hamar rájött, hogy autodidakta módon, hallás után sokkal könnyebben tanul, mint kottából.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
1957 nyarán a tizenöt éves Paul kilátogatott a St. Peter-templom avatási ünnepségére, melyen egy középiskolásokból verbuválódott amatőr kvázi rockbanda, a Quarrymen lépett fel. A koncert után bemutatkozott a zenekar tagjainak, köztük a vezetőnek, a tizenhét éves John Lennonnak. A legenda szerint Paul felkapta John gitárját és tökéletesen eljátszotta rajta Eddie Cochran népszerű rockslágerét, a Twenty Flight Rockot (ez a történet eléggé kétséges, hiszen balkezesként Paul nem igazán tudott volna egy jobbkezes gitáron játszani), és ez annyira meggyőzte a bandavezért, hogy bevette a fiút a Quarrymenbe. Habár Pault apja óva intette a rossz hírű Lennon gyerektől, a két zenésztárs hamar barátságot kötött (érzelmi kapocs volt számukra, hogy mindkettejük édesanyja fiatalon meghalt). Nemsokára csatlakozott hozzájuk Paul egyik haverja, George Harrison is, a Quarrymen felbomlása után pedig ők hárman tovább próbálkoztak a rockzenével, különböző formációkat alakítva: Johnny and the Moondogs, Long John and the Silver Beatles, Silver Beatles, végül The Beatles.
1960-ban a Beatles (melynek ekkor John, Paul és George mellett Stu Sutcliffe basszusgitáros és Pete Best dobos voltak a tagjai) lehetőséget kapott, hogy Hamburgban, a Kaiserskeller nevű klubban léphessen fel állandó szerződéssel. A banda gyakran egész éjjel játszott, nappal pedig alig tudtak aludni, ugyanis szállásukon a fal másik felén egy mozi volt, ahol általában pornó- vagy gengszterfilmeket adtak, így a kifáradás ellen speedet és más élénkítő tablettákat kezdtek fogyasztani. A nem éppen ideális körülmények dacára a Beatles a hamburgi évek alatt vált igazi profi zenekarrá, a szárnypróbálgatásoknak pedig hamarosan meg is lett az eredménye. Amikor Sutcliffe otthagyta a zenekart, új basszusgitárost kellett találni. Mivel nem akadt ideális jelölt, végül Paulra hárult a feladat, hogy átvegye a posztot. Kezdetben nem sok kedve volt hozzá – mint később mondta, akkoriban a basszusgitárosról az a sztereotípia élt, hogy ő az a kövér srác, aki a színpad hátsó felében áll és senkit sem érdekel (beleértve a lányokat). Hamarosan azonban megkedvelte új szerepét, és idővel virtuóz basszusgitárossá vált, akit a hangszer egyik nagy újítójaként tisztel az utókor. Ekkoriban vásárolta első Höfner basszusgitárját, amit örökre az ő nevével kapcsol össze a rocktörténelem.
A Beatlest hamarosan utolérte a hírnév. Hamburgban Tony Sheridan angol énekest kísérték az egyik kislemezén, odahaza pedig a Cavern Club színpadán értek el egyre nagyobb sikereket. Ezeket látva felkarolta őket Brian Epstein menedzser, aki lemezkiadókhoz vitte meghallgatásra az ígéretes zenekart. Miután a Decca elutasította őket – mondván, a gitárzene egyre inkább kimegy a divatból –, az EMI kiadó egyik producere, George Martin fantáziát látott a Beatlesben. Egyedül a dobos nem tetszett neki, ezért Pete Best helyére hamarosan Ringo Starr került. 1962 őszén megjelent az első Beatles-kislemez (Love Me Do), a következő év tavaszán pedig az első album (Please Please Me). A Beatles útja innen egyenesen a világhír, a „Beatlemania”, a zokogó tinilányok, világszerte telt házas koncertek, mozifilmek és lemezeladási rekordok felé vezetett.
Lennon mellett Paul McCartney volt a gombafejűek legtermékenyebb és legtehetségesebb dalszerzője, akinek a nevéhez olyan klasszikusok fűződnek, mint a She Loves You, az I Saw Her Standing There vagy a Can’t Buy Me Love. Ő írta a Beatles egyik legnagyobb slágerét, a Yesterdayt is, melyben a tagok közül egyedüliként működik közre, egy vonósnégyes kíséretében. A Yesterday két világrekordot is megdöntött: ez minden idők legtöbbször feldolgozott száma (több mint kétezer verzió született belőle) és a legtöbb jogdíjat hozó szerzemény (az elmúlt ötvenöt évben több mint 19 millió fontot, vagyis 7 milliárd forintot keresett vele Sir McCartney és a szerzőtársként feltüntetett Lennon, illetve utóbbi örökösei). A ’60-as évek második felétől a Beatles abbahagyta a koncertezést, és inkább az új hangzásokkal való kísérletezésre, az igényes stúdiómunkára fektette a hangsúlyt. Paul továbbra is ontotta magából a később világhírűvé vált dalokat. Ezek közé tartozik a hétperces Hey Jude – melyet Lennon fiának, Juliannek írt, amikor a fiú szülei válófélben voltak –, a Penny Lane, a Back in the U.S.S.R., vagy a már említett Let It Be.
Ekkoriban kezdett terjedni egy különös összeesküvés-elmélet, mely szerint Paul McCartney 1966 novemberében autóbalesetben életét vesztette, csak ezt a tényt a zenekar és a menedzsmentje, sőt a brit titkosszolgálat is igyekszik eltitkolni, a halott zenészt pedig egy hasonmással helyettesíteni. A konteóhívők elkezdtek különféle nyomokat felfedezni a Beatles dalszövegeiben, fotóin és lemezborítóin, amelyek a titokra utalnak. A Strawberry Fields Forever című számban például „egyértelműen” hallható, amint Lennon azt mondja: „I buried Paul”, vagyis „Eltemettem Pault” (a szerző szerint az ominózus részben a „cranberry sauce”, vagyis „áfonyaszósz” hangzik el). A Sgt. Pepper’s Lonely Hearts Club Band című dalban bemutatják az „egyetlen és utánozhatatlan Billy Shears-t” – és ki lehetne más Mr. Shears, mint Paul hasonmása? Az azonos című Bors őrmester lemez borítója valójában Paul temetését szimbolizálja, a Beatles-tagok előtt a földön egy virágokból kirakott basszusgitár látható a „ravatalon”. Az Abbey Road híres, úttesten átsétálós borítója pedig temetési menet. Nem véletlenül szerepel rajta az ál-Paul mezítláb – ezzel jelzik, hogy ő a halott, akit társai utolsó útjára kísérnek.
Miután Brian Epstein drogtúladagolásban elhunyt, Paul (vagy a hasonmása?) vette át a zenekar kvázi menedzseri szerepét. A Beatles-tagok között azonban már széthúzás volt ebben az időszakban, és ebben a személyes nézetkülönbségek ugyanúgy közrejátszottak, mint a milliomos világsztárokká vált huszonéves zenészek egyre súlyosbodó drogfogyasztási szokásai. A két egykori barát, Lennon és McCartney között egye jobban kiélesedtek a különbségek. Előbbi második felesége, a japán képzőművész, Yoko Ono hatására egyre inkább az avantgárd kifejezési formák és a politikai elköteleződés felé fordult, míg utóbbi mindig is a közérthetőség, az emberi érzelmeket és témákat feldolgozó, fülbemászó slágerek gyártása és a polgári egzisztencia mellett tette le a voksát. Paul életébe is ekkor került egy új szerelem: miután szakított addigi kedvesével, Jane Asher színésznővel, 1969 márciusában feleségül vette Linda Eastman fotóművészt. A következő évben McCartney jelentette be elsőnek, hogy a Beatles mint zenekar megszűnt létezni, de a banda feloszlása és a személyes konfliktusok miatt depresszióba süllyedt, amiből felesége érzelmi támogatása húzta ki. Már ebben az évben megjelent első szólólemeze McCartney címmel, melyen minden hangszeren ő maga játszott. Az albumon hallható, Lindának írt Maybe I’m Amazed című dal azonnal világsláger lett.
A következő években Paul megalakította új zenekarát Wings néven, melyben Linda foglalta el a billentyűs posztot (sajnos kevés tehetséggel megáldva). Kezdetben a közönség szkeptikusan fogadta az új próbálkozásokat, az 1973-as Band on the Run című lemez viszont meghozta a sikert az új formáció számára. Ugyanebben az évben McCartney szerezte és a Wings adta elő az Élni és halni hagyni című James Bond-film főcímdalát (mely később a Guns N’ Roses feldolgozásában is sikeres lett). Paul volt az első Beatles-tag, aki felvállalta a zenekar örökségét, és koncertjein előszeretettel játszotta régebbi szerzeményeit. Az évtized végére azonban a Wings zeneileg kifulladt, és a tagok is folyamatosan vitáztak a jogdíjakon, ezért McCartney feloszlatta a zenekart, és újra szólóprojektekben kezdett gondolkodni. Nem mindig sikerrel – az 1979-es Wonderful Christmastime című dal például jól szerepelt a slágerlistákon, a kritikusok azonban minden idők egyik legrosszabb karácsonyi számaként tartják számon. Anyagi és kritikai téren is óriási kudarc volt az 1984-es Add át üdvözletem a Broad Streetnek! című mozifilm, melyben Paul önmagát játszotta, a zenét és a forgatókönyvet is ő írta. Kisebb botrányt okozott, amikor 1980 januárjában hősünket letartóztatták a tokiói reptéren, ugyanis a csomagjában negyed kiló marihuánát találtak. McCartney kilenc napot töltött őrizetben egy helyi börtönben. Négy évvel később őt és Lindát Barbadoson fogták el a hatóságok hasonló okok miatt, de ezúttal pénzbírsággal megúszták az ügyet.
Természetesen a sikerek sem kerülték el McCartneyt, nagy sláger lett például a Stevie Wonderrel közös Ebony and Ivory és a Michael Jacksonnal előadott Say, Say, Say. 1984-ben Paul sok más sztárral együtt közreműködött a Do They Know It’s Christmas? című jótékonysági célú dalban, egy évvel később pedig fellépett az afrikai éhezőket segítő Live Aid-gigakoncerten. A ’90-es évek első felében Harrisonnal, Starral és Martinnal együtt dolgozott a Beatles Anthology című nagyszabású zenei, könyves és dokumentumfilmes projekten. A zenélés mellett festészettel is próbálkozott, Lindával közösen pedig rengeteg pénzt és időt szenteltek az állatvédelem és a vegetáriánus életmód népszerűsítésének. Három gyerekük született – Mary, Stella és James. Stella sikeres divattervező, James pedig zenész-dalszerző lett. 1997-ben II. Erzsébet királynő lovaggá ütötte McCartneyt (aki korábban a Beatles tagjaként már megkapta a Brit Birodalom Rendje alsó fokozatát).
A következő évben Linda elhunyt, halálát ugyanaz a betegség, mellrák okozta, mint Paul édesanyjáét. A tragédia után négy évvel McCartney újra megházasodott, Heather Mills modellt vette el, a kapcsolat azonban – amelyből egy kislány is született – viharosnak bizonyult és csupán néhány évig tartott. 2011-ben Paul harmadszor is megnősült, egy amerikai közlekedési konglomerátum milliomos örökösnőjét, Nancy Shevellt vette el. Jelenleg Sir Paul McCartney a világ leggazdagabb zenésze 800 millió fontos (300 milliárd forintos) vagyonával. Azonban nem csak ül a pénzén: a nyolcvanhoz közel is folyamatosan koncertezik, járja a világot és újabb lemezeket készít, illetve más projektekben vesz részt: nemrégiben például gyerekkönyve jelent meg. 2015-ben sokan a fejüket csóválták, amikor Kanye West és Rihanna társaságában készített dalt (Four Five Seconds). Még viccesebb, hogy a tizenéves generációból sokaknak fogalmuk sem volt róla, ki lehet „ez a vénember, akit Kanye felfedezett”.
Magyarországon, a Budapest-sportarénában 2003-ban adott koncertet (először és eddig utoljára) Sir McCartney. Medgyessy Péter miniszterelnök egy autentikus Somogy megyei furulyát ajándékozott a sztárzenésznek, aki Kovács „Kokó” István Boxutca nevű (egykori) éttermébe is betért egy vegetáriánus ebédre és egy fekete teára. Sőt, a teáscsésze annyira megtetszett neki, hogy az étterem-tulajdonostól kapott ingyen egy szettet. Érdekesség még, hogy a ’90-es évek elején nagy sikerrel futott, a magyar politikát karikírozó Uborka című szatíraműsor főcímzenéjeként a Wings Jet című számának nagyzenekari verzióját használták fel a készítők.
Ha lemaradtál a tegnapi kultbaitről, ide kattintva olvashatod el:
