Girlpower

Szexi csajok domináns szerepben – kik ők, és mit akarnak? Üzenet a lányoknak, vagy figyelmeztetés a férfiaknak? Aki számít, benne van, sőt csinálja. Szóval, mire véljük a GIRLPOWER-t?

Tari Annamária

TALÁLT
bámulatába fogott.
Kerekre nyitott szemmel nézte a leányt, mint a női
szentképet nézegetik elhagyott kolostorokban,
világtól elvonult szerzetesek. Rámeredt, mintha e-naptól kezdve
élete végéig többé nem láthatna más nőt,
csak ez egyetlent, e gyönyörűt, ez ismeretlent és elérhetetlent…
(Fodor Ákos: Talált c. verse, Magvető Kiadó)

Sokan próbálták már irodalomban, filmben, zenében megfogalmazni, „mi vagy ki kell a nőnek”, milyen is az igazi nő. Érdekes téma, hiszen változnak a szerepkellékek, az elvárások, a társadalmi kép – és látszólag velük együtt a női vágyak is. Lélektanilag azonban vannak évszázadokat átívelő, állandó értékek, ilyen a szeretetre és biztonságra törekvés, a kötődés vágya, mert ősidőktől fogva a nők feladata volt az utódok gondozása és a családi tűzhely fenntartása. Ennek létrehozásához a párkapcsolatok működése és a stabil női identitás ma már elengedhetetlen, mert nehéz megtalálni a jó modellt és a követendő mintát, a sikeres munka/magánélet receptjét. Sokan tétován váltogatják gondolatban a szerepeket, van felnőtt nő is, aki mindig újítani próbál. A kamaszlányok választhatnak a girlpower, a pin-up, a suicide girl, az emo és egyéb trendek közül, melyek jelentősen befolyásolhatják személyiségfejlődésüket – pedig előbb önmagukat kellene megismerniük, és csak utána dönteni egyik vagy másik mellett. A trend ugyanis csak látszólag szól a külső jegyekről, a ruhákról és a sminkről, a tetoválásról és a piercingekről.

Amellett, hogy jelenleg erősödik az az irányzat, hogy „nincs is szükségem senkire”, mégis valószínűleg a legtöbb fantázia olyan férfiakról szól, „akik mellett nőnek érezheti magát” valaki. A XX. század kilencvenes éveinek fogyasztói társadalmában megjelent egy új fogalom, a girlpower. A zenei ikonokon túl a filmvásznon Lara Croft, Nikita, Xena olyan női alakok, akik férfiakat megszégyenítő bátorsággal és kitartással harcolnak, fegyvert forgatnak, nyomoznak. Ellágyulnak, ha szerelmesek lesznek, de másodpercek alatt képesek kijózanodni és haladni tovább az útjukon, ha az élet azt kívánja. Általában irigylésre méltóan jó alakúak, attraktív megjelenésük mindenkit lenyűgöz, ügyesek és kedvesek, de sziklaszilárdak, ha céljaikról van szó. Charlie angyalai kétféle férfival találkoznak, a mit sem sejtő egyszerűvel (aki beléjük szeret) és a legyőzendő gonosszal (aki támad) – ez a férfinem sematikus felosztása.

Nem véletlen a jelenség. A feminizmus harmadik hullámaként is definiált szociológiai csoport azt a nőalakot rajzolja ki, aki már mindenre képes, amit addig a férfiak birtokoltak. Erőben, harciasságban, keménységben olykor túltesznek rajtuk, nem hátráltatja őket a klasszikusan nőinek definiált hisztéria, gyengeség, bizonytalanság, érzelmi labilitás, hormonális ciklus. Ellentétben az antik görög drámákból már ismert női hősökkel (Phaedra, Antigoné), ők nem veszejtődnek el, hanem győznek. Mosolyogva és kipirultan.

Ikonok ők, akik azt hirdetik, nincs női kiszolgáltatottság, nincs függőség egy párkapcsolattól, nincs erőszaktevés többé. Ez az ars poetica alapvetően szólhatna arról, hogy jó dolog önálló, kreatív és döntésképes nőnek lenni, de tartalmaznia kellene azt a vonalat is, ami már a gyengédség, a kölcsönösség, a bizalom és az őszinteség jegyében fogalmazható meg.

A hagyományos női szerep leírása illeszkedik a 100 évvel ezelőtti elvárásokhoz is, de a mai férfiak vágyfantáziájában is szerepel. Ezzel szemben a mai lányok lehetnek keményebbek, határozottak, harciasak, megbocsátó helyett büntetők, elfogadó helyett elutasítóak. Az utóbbi 20–30 évben olyan változások történtek, amelyek megváltoztatták a lányok karakterét. Ennek valódi okát a családi rendszerekben és társadalmi elvárásokban találjuk. A mai kor elvárásai szerint egy lánynak képesnek kell lennie arra, hogy tökéletesen megállja a helyét a világban, tanuljon és építsen karriert, legyen kitartó és céljaiban határozott. Ennek következménye már a partnerkapcsolatokban is látszik, tehát a lányok passzív és elfogadó szerepét felváltotta az aktív, intézkedő, utasítgató és agresszívabb pozíció.

Ha a családi helyzetet nézzük, a lányok női szerepüket a kora anya-gyerek kapcsolat és az anyai minta működéséből alakítják. Fontosak aztán a későbbi jelentős női tekintélyszemélyek is – egy kedvenc tanárnő, egy rokon –, akik példaképpé válhatnak.

Amikor valaki olyan családban nő fel, ahol a női szerepek inkább kemények voltak, nagyobb eséllyel válik maga is ilyenné, mert kora gyermekkori érzelmi tapasztalatai ezt a tanult mintát hordozzák.

A határozottság jó dolog, a keménység viszont már nem biztos, mert páncélt jelenthet az érzelmek ellen, melyek egyenlőségjellel szerepelnek a gyengeséggel és kiszolgáltatottsággal egy sorban. Jobb úgy élni, hogy nyitott és elfogadó valaki, mert akkor kerüli el az egyedüllétet, az izolált létezést.

Ne így legyen…

Les adieux
Magadra ítéllek

(Fodor Ákos haikuja)

Horváth Gergely

A „girlpower” nem más, mint Amazónia harci kiáltása. A támadás kimondott célja a férfiak által uralt territóriumok visszafoglalása a jogegyenlőség nevében, ami politikailag korrekt gondolat lehetne, nekem azonban úgy tűnik, hogy a „girlpower-offenzíva” messze túljutott az egyenlőség eszméjén és határvonalán, és immár a férfitérfél gyarmatosítása felé vette az irányt. A modern Amazónia területfoglalási törekvései egyaránt jelentkeznek a munkahelyeken, a nyilvánosságban, a párkapcsolatban és az intim szférában. Totális letámadás folyik; minden érzékszervünk csapdába esik. A gondolati töltet nehezen kifogásolható álorcát mutat, a kivitelezés viszont kifejezetten a fő érzékszerveket támadja, merthogy a girlöknél végre nagyon is a nőiességből jön a power. Illetve abból, amit annak gondolnak.

A férfiak elleni támadás ténye abból is jól látható, hogy Amazónia ezúttal nehéztüzérséggel támad, azaz olyan bombázókkal, akik egyben a divatot is diktálják. Új típusú amazonokról van szó, nem holmi Ripleykről. Ripley maga egy régebbi kor amazonja, aki a hímeket meghazudtoló bátorsággal és erővel veszi fel a harcot még az Alienekkel szemben is. Ő azonban sosem volt bomba nő: Sigurney Weaver inas, csontos Ripleyjének pusztán egyetlen erotikus mozzanata volt, igaz, az a filmtörténet egyik legérzékibb momentuma: ez az a jelenet, amikor A nyolcadik utas a halál legvégén a menekülő űrkabinban egy szál bugyiban átlép a szkafanderbe, mielőtt katapultálja a szörnyet. Gyönyörű, szimbolikus pillanat, de ezzel kész, Ripley és kortársai nőiességüket hanyagolva bizonyították a gyengébb nem erejét.

Nem úgy az új csajok! Ha jól emlékszem, a „girlpower” a Spice Girls által lett programmá és divatszólammá, és valahol akkor állhatott be az a változás is, amikor már fontos volt, hogy a nők e „nemes” eszközökkel vívott harcok közepette is megőrizzék nőiességüket. Az erotika, amely eddig a férfikizsákmányolás titoktalan tárgya volt, fokozatosan olyan korbács lett, amely nagyon is visszacsap (vagy épp: oda, attól függ, kinél van a nyele). Az új csajok nemhogy figyelnek és bátran használják nőiességüket, hanem kifejezetten fegyverként fogják fel, csak épp ugyanolyan öncélúan és ugyanolyan etikával, mint a kritizált férfiak. Ebben a megközelítésben a „kihasznállak”, a „majd én megmondom, mit fogsz csinálni” és ehhez hasonló attitűdök nem éppen a nemek közötti fehér zászló lobogtatását jelentik. S ez nekem azért tűnik problémának, mert növeli a két nem közötti szakadékot, amelyet lassan akár át is minősíthetünk lövészárokká.

Ráadásul mindezt olyan eszközökkel teszi, amelyek ellen a média korában nehéz védekezni; a popkultúrán át küld direkt vagy kódolt üzeneteket az amazonok utánpótlás-csapatainak. Leginkább filmen és zenében. Ez utóbbiban ráadásul nagyon erős: például a „girlpower” mellett kardoskodik Pink, Beyoncé erre építette aktuális koncertturnéjának központi üzenetét, Britney Spears pedig egyre vadabb klipekkel teregeti ki a középosztálybeli nők lelki szennyesét, mondván, ha a srácoknak lehetnek mocskos vágyai, akkor a csajoknak is. De ez már büszke, felvállalós kiteregetés, amelyben a szelíd külsővel takart vad életvitel cinikus fölényt áraszt. Apa mosdik, anya főz – egy frászt! Ide nekem a férfikoszorút!

Az az igazság, hogy azok a nők, akikben a „girlpower” nyomot hagy, sok szimpatikus vonással is rendelkeznek. A nőiességükre való igény(esség)ük, az önállóság, az ambíció, a tettrekészség, sok esetben a vezetéshez való tehetség mind a vonzerőt erősítheti!

A probléma csak az, hogy van ebben egy olyan tónus, amely szerintem a férfiak többségét taszítja, illetve védekezésre készteti, és ez a vonás: a harc. Amikor egy nőből visszaköszön a kíméletlenség, a kompromisszumképtelenség, a szeretetnélküliség, a másik legyőzésnek alig vagy nem leplezett törekvése, hát, mindez azt jelenti, hogy két dudás van egy csárdában. Ilyenkor mentálisan akkor is két férfi száll ringbe, ha az egyik történetesen nő. És ugyan kinek használ, ha már a nők is hidegen uralják érzelmeiket?

A szórakoztatóipar futószalagon gyártja a tölteteket, most éppen Britney provokál egyik új klipjében (If U Seek Amy). Túl azon, hogy a gyermekei felügyeletét elvesztő díva részéről ez mennyire okos vagy épp hiteles húzás, magánügy. Amazónia azonban gyors tempóban terjeszkedik, és ez már közös ügyünk. Nőké és férfiaké egyaránt.

 

« előző rész || következő rész »

 

Tari Annamária

Pszichoterapeuta, pszichoanalitikus kandidátus

Első diplomáját gyógypedagógusként szerezte, majd az ELTE pszichológia szakán végzett. Klinikai szakpszichológusi és pszichoterapeuta szakvizsgát tett. Fiatalkori álmát váltotta valóra akkor, amikor pszichológusként kezdett dolgozni, és szakterületének a pszichoanalízist választotta. A nagyközönség először az MTV Repeta című magazinműsorában ismerhette meg mint tanácsadót. Majd a közszolgálati televízióknak, a VIVA zenecsatornának, az RTL-nek és a Magyar Rádiónak köszönhetően nevét határon innen és túl sokan megismerhették. Rendszeresen publikál. Első könyve 2003-ban jelent meg Intim szféra címmel, melyben a 17–25 éves korosztály problematikájával foglalkozik. Tavaly látott napvilágot a Sejtem című kötet, melyben a rákos betegek pszichés problémáinak kezeléséről olvashatunk. Számos publikációját olvashatjuk weboldalán, a www.tariannamaria.hun. Egyebek mellett olyan témákról: mint például a munkaalkoholizmus, a blogolás vagy éppen az étkezési zavarok. Tari Annamária a pszichoterápia mellett kommunikációs és médiatréningekkel és oktatással is foglalkozik.

Horváth Gergely

Rádiós műsorvezető, író

1972-ben született Budapesten.
A Berzsenyi Dániel Gimnáziumban érettségizett, majd az ELTE BTK történelem szakán folytatta tanulmányait. 1995-ben kerül a Magyar Rádió Petőfi adójához, ahol olyan műsorok készítésében vett részt, mint például a Reggeli Csúcs, Moziklub, Egy férfi, egy nő. 2007-ben az Európa kiadó gondozásában jelent meg első regénye, A szív útjai.

Jelenleg az MR2 Petőfi rádióban mixeli a popot a kultúrával.

Üzenj a szerzőknek