karácsony rokonság

Mindenekelőtt tudatosítsuk magunkban, hogy nem velünk van a probléma. Az, hogy határokat szabunk, és elvárjuk környezetünktől, hogy tiszteletben tartsák azokat, teljesen normális és érthető törekvés. Mégis, sokszor – talán rosszul értelmezett udvariasságból vagy attól való félelmünkben, hogy megsértődik az illető – nem tesszük szóvá, ha átlépik ezeket a határokat, vagy belegázolnak a lelkivilágunkba. Természetesen minden család más és más; íratlan szabályok mondják ki, nálunk ez hogy szokás, vagy mennyi az a feszültség, amit még tolerálnak rokonaink anélkül, hogy vérig sértődnének. Következzen öt tipp, amelyek segítségével rábírhatjuk családtagjainkat, hogy tartsák tiszteletben a határainkat!

Közvetlen, de egyértelmű kommunikáció

Különösen azokkal a családtagjainkkal támadhatnak nehézségek a kommunikációban, akik „a nadrágot hordják”, azaz akik kimondva-kimondatlanul a döntéshozók a családban. 

A kulcs a közvetlen, de egyértelmű kommunikáció. Ha úgy döntünk például, hogy idén nem karácsonyozunk a szüleinkkel, mert újdonsült párunkkal töltenénk az ünnepeket, vagy mert tripla bért ígértek a munkahelyünkön, amire nagy szükségünk van, kommunikáljuk mindezt: „Anya, nem leszek otthon karácsonykor. Úgy döntöttem, dolgozni fogok, szükségem van arra a pluszpénzre.” Az ilyen típusú közvetlen kommunikáció egyértelműen kifejezi álláspontunkat és a döntéseink mögött álló okot. Nem kell magyarázkodnunk, de ha hagyjuk, hogy a velünk szoros kapcsolatban álló emberek megértsék a folyamatot, ami ehhez a döntéshez vezetett, csökkenni fog a döntéseinkkel szembeni ellenállásuk.

Próbáljuk a rokonság szemszögéből látni a helyzetet

Mielőtt közölnénk egy ilyen döntést a szüleinkkel, vagy mielőtt indulatból válaszolnánk a „mikor jön már a kis trónörökös” kérdésre, gondoljuk át a helyzetet az ő szemszögükből. Meglehet, hogy a szüleink csalódottak lesznek, mert számukra a karácsony úgy teljes, ha az egész család együtt van. Az is elképzelhető, hogy ezzel a döntésünkkel szembesítjük őket azzal, hogy az idő elrohant, a gyerekük felnőtt, ők pedig kezdenek megöregedni.

Az is lehet, hogy a kíváncsiskodó rokon tényleg a legjobbat akarja nekünk,

vagy át akarja élni ismét, milyen jó érzés egy kisbabát tartani a karjában. Bármi legyen is az ok, ami reakciójuk mögött áll, biztosítsuk őket együttérzésünkről – ez segít elfogadtatni a határainkat és döntéseinket. Ha megértjük, milyen érzelmek vannak a háttérben, jobban ki tudunk állni elhatározásunk mellett anélkül, hogy szükségtelen fájdalmat okoznánk. „Megértem, hogy nagyon szeretnél már egy kisbabát a kezedbe fogni, de még nincs itt az ideje. Ígérem, szólni fogok, ha eljön az idő.”

Kössünk kompromisszumot, ha lehetséges: karácsonykor is!

Vannak helyzetek, amikor lehetséges és hasznos a kompromisszum. Ha a szentestét nem is akarjuk a nagycsaláddal ünnepelni, felajánlhatjuk, hogy előtte vagy utána találkozzunk. Lehet, hogy nem éppen ezt szeretnék egy ideális világban, de ha képesek a mi szempontjainkat is figyelembe venni, bele fognak menni. Fontos tudni, hogy nem minden esetben kötelesség a kompromisszum: ha úgy döntünk, hogy azért nem veszünk részt egy családi vacsorán, mert lesz ott valaki, aki például gyerekkorunkban bántalmazott, nem kell sem magyarázkodni, sem kompromisszumot kötni. A többi családtagunkkal más formában is találkozhatunk: hivatkozhatunk arra, hogy otthon ünnepelünk, de szívesen látjuk őket, ha nekik is megfelel.

Mások reakcióiért és érzéseiért ne vállaljunk felelősséget

Ha törekvéseink ellenére családtagjaink nem akarják megérteni és tiszteletben tartani határainkat, könnyen lehet, hogy vitatkozni vagy manipulálni kezdenek, esetleg dührohamot vagy érzelmi zsarolást alkalmaznak. Ekkor is álljunk ki határozottan a döntésünk mellett. Ne feledjük: a mi felelősségünk az, hogy döntésünket átgondoltan, higgadtan és kedvesen kommunikáljuk, megcsillantva beleérző képességünket is. Nem vagyunk felelősek a másik ember reakciójáért vagy az érzéseikért. Igen, a szüleinket megbánthatja, hogy nem veszünk részt a karácsonyi vacsorán. Igen, a kedves rokonnak rosszuleshet, hogy nem teheti fel nekünk ugyanazt a kérdést századszorra. Ez a helyzet arra késztetheti őket, hogy egy kicsit magukba szálljanak és szembenézzenek az olykor kényelmetlen igazsággal. Az, hogy mások hogyan reagálnak, nem a mi felelősségünk. Ha ezt szem előtt tartjuk, könnyebb lesz megbirkózni a nehéz reakciókkal.

Hadd érezzék az érzéseiket

Határaink meghúzását ritkán fogadja kitörő öröm és tapsvihar. Ha így lenne, nem is okozna fejtörést az, hogy hogyan tálaljuk döntéseinket a családtagoknak. Ha a „nem folytatom a beszélgetést, amikor kiabálsz velem” mondatot a „sajnálom, nem vettem észre, hogy felemeltem a hangomat” válasz követné, valószínűleg nem is lenne szükség arra, hogy határokat szabjunk.

Lehet, hogy újdonságnak hat számára, hogy kilépünk a családban kijelölt szerepünkből, ami részéről is alkalmazkodást kíván a kialakulóban lévő új helyzethez. Adjuk meg családunknak a lehetőséget arra, hogy alkalmazkodjon ehhez a változáshoz. Idővel azt tapasztalhatjuk, hogy az egész rendszer egészségesebb lett, és a határok felállítása is egyre kevésbé lesz nehéz feladat.