Sok író hajlamos mérnöki aprólékossággal, hosszú oldalakon át ecsetelni egy-egy csatajelenet, vagy étkezés részleteit, esetleg hősének azon dilemmáját, hogy vajon a két szakadt ruhája közül melyiket vegye fel aznap. Olyan viszont, akinél ezek a leírások nem fulladnak unalomba, hanem egyenesen letehetetlenek, annál kevesebb van. George R.R. Martin ilyen.
Nem véletlen, hogy a hazai könyvsikerlisták regény kategóriájának első tíz helyéből négyet már hetek, sőt hónapok óta a Tűz és Jég dala regényfolyam foglal el, aminek hamarosan – bennfentesek szerint jövő áprilisban - megjelenik az ötödik része is. (Márminthogy magyar fordításban, mert angolul már néhány hónappal ezelőtt megjelent.)
Mind a négy részben központi helye van az evésnek. Akármi történik is a szereplőkkel, közben nem mulasztják el a reggelit, ebédet és vacsorát, kivéve amikor éppen éheznek, de akkor meg azt tudjuk meg, hogy napokon át el lehet lenni makkőrleményen, csak éppen megfájdul tőle az ember hasa.
Aki látta már Martin fényképét, tudhatja, hogy kövér, joviális, nagyszakállú emberről van szó, aki piros ruhában simán beállhatna Mikulásnak. Valószínűleg szereti a hasát, és talán ez is oka, hogy még egy meglehetősen kétes összetevőkből álló ételről is úgy tud írni, hogy az embernek azonnal kedve lenne megkóstolni. Oké, a nyüvekkel töltött olajbogyót, vagy a ropogósra pirított lárvákat nem, de a többit annál inkább. Sansa kedvenc citromos sütijét például.
Mások is így gondolhatták, mert két rajongója, Sariann és Chelsea idén kora tavasszal házibulit rendezett, amelyen Trónok Harca ételekkel kínálták meg a barátaikat. Az este annyira sikeres volt, hogy elhatározták, sorban elkészítik az öt kötetben leírt finomságokat, és blogban számolnak be az eredményeikről. A The Inn at the Crossroads blog hamar annyira népszerű lett, hogy az egyik legnagyobb amerikai könyvkiadó, a Random House megállapodott a bloggerlányokkal, hogy könyv formájában is megjelenteti a recepteket.
A lányok lelkiismeretes kutatómunkát végeztek, középkori és régi római receptgyűjteményeket használtak a fogások elkészítéséhez, majd pedig sok esetben kidolgozták-kitalálták azok modernebb, bárki által elkészíthető változatait is.
Az egyik kedvencem ez a grillezett kígyó. A fénykép tényleg annyira gusztusosra sikerült, hogy szerintem én gond nélkül megkóstolnám. Sariann-ék szerint a kígyóhús állaga inkább egy nagyon öreg, rágós tyúkra emlékeztet, nem pedig csirkére, ahogyan némelyek állítják, de az íze elég semleges, és a mártás az, amitől igazán fejedelmi lesz. A regényben egy-két csepp kígyóméreggel volt megbolondítva a fogás, de a lányok végül úgy döntöttek, hogy ettől eltekintenek.
Informatív a recept után a kommentelők beszélgetése. Ebből megtudhatjuk, hogy Amerikában legális a kígyók fogyasztása, és hogy csörgőkígyót Texasban a közértekben is lehet vásárolni. Az egyik hozzászóló felhívja a figyelmet arra, hogy csakis filézett kígyót szabad használni, mert nagyon csontos-szálkás jószágokról van szó. Egy rajongó, aki szerencsétlenségére nem texasi, nekiindult, hogy saját maga vadásszon le egy példányt, de akkor sem kell elkeserednie, ha nem sikerül. Egy másik olvasó ugyanis ajánlott egy webáruházat, ahol egyéb húsok mellett forgalmaznak csörgőkígyókígyófilét is, és minden államba is szállítanak. Sajnos mi ebből megint kimaradunk, mert a tengerentúlra nem vállalják a szállítást. Azt pedig senkinek sem ajánlom, hogy nekiinduljon beszerezni saját kígyóját, mert Magyarországon az összes hüllő és kétéltű szigorúan védett.
A rossz hírt a végére tartogattam. A szakácskönyv megjelenése angolul is csak 2012 szeptemberére van ütemezve, ami azt jelenti, hogy a magyar változatra sokat kell még várni. De akik tudnak angolul, azok addig is remek gasztronómiai élményekben részesülhetnek. És igen, van citromtorta recept.
