Fejben vacsorázni: amikor papírcsíkokon érkezik a menü

Olvasási idő kb. 6 perc

Bevallom, nem sok jóra számítok, amikor úgy hirdetnek egy eseményt, hogy szana-szét kényezteti minden érzékemet – harmadosztályú jacuzzi bemutató, kávégép promóció ugrik be róla. Gyanakvással indultam az Illatvacsora nevű show-ra, amit az Ázsia-szakértő újságíróból lett illatpápa, Chandler Burr celebrált a Sofitel hotel éttermében szombaton – ehhez képest csillogó szemmel távoztam. Mágia?

Nem varázslat, Chandler Burr vérprofi. Amivel ki lehet hozni a sodrából, az a “hogyan válasszak parfümöt” illetve a “hová kell fújni a parfümöt?” jellegű kérdések – egyáltalán nem érdekli a parfüm mint szépségipari termék. Az illatokra úgy tekint, mint művészi kifejezés eszközeire – ami a gyorstalpaló parfüm-esztétikai oktatásnak is beillő illatvacsora óta nem is tűnik üres frázisnak. Burr szerint a parfümnek mint médiumnak még szüksége van néhány évtizedre, hogy a művészettörténészek is beszéljenek róla.

Burr úgy beszél illatokról, mintha filmek lennének, a Gucci Envy vagy a Chanel No 22 olyan értelemben klasszikusok, mint egy Fellini-opusz. Korszakokat és stílusirányzatokat különböztet meg, például: a kilencvenes évek meghatározó vonala volt az egyszerű, tiszta illatokat képviselő amerikai iskola, amit kétezres évek szertelenebb illatai követtek.

Chandler Burr kedvence a Jean-Claude Ellena-féle poszt-parfüm iskola. A Hermès illatdirektora olyan illatokat tervez, melyek a viselőre irányítják a figyelmet, akár egy reflektor, az a fontos, akit megvilágít, ugyanakkor feltűnőbbnek, szebbnek is mutatja a karaterét. Burr dolgozott egy évet a Hermès-nél Jean-Claude Ellenával, aztán a Coty is felkérte, hogy segítsen Sarah Jessica Parkernek a Lovely megalkotásában, ez az élmény ihlette a Tökéletes illat című sikerkönyvét.

A tudatos orr - tudatos vásárló

Ezt követően a New York Times parfümkritikusa lett, megteremtette a parfüm kritikai nyelvét. Megmutatta, hogy az illatok világa legalább olyan teljes és összetett, mint a látható világ – csak hajlamosak vagyunk leértékelni, öntudatlanul, naivan állni hozzá. Burr sokat tett érte, hogy kinyíljon ez a világ, hogy érzékenyebbek legyünk rá. Sokan tisztában vannak vele, hogy az üzleteket, luxustermékeket – például az autók belső terét – tudatosan illatosítják, hogy vásárlásra ösztönözzék a fogyasztókat.

Egy tér vagy tárgy esetében tehát nem elhanyagolható komponens az illat dimenziója, az orrnak szóló kommunikáció is eleme a brand építésnek. A Sofitel hotel például a L’Artisan Parfumeur-rel együttműködve alakította ki hivatalos illatát: a fekete szeder alapú enteriőr-parfüm olyan fontos alkotója lesz a térnek, mint a kárpitok vagy a világítás. Lényegében ennek az illat-avatási ünnepségnek a fénypontja volt Burr vacsorája, ami gasztronómiai segédletet adott a parfüm-univerzum mélyebb megértéséhez.

Két párhuzamos vacsora

Burr jó arányérzékkel komponálta meg az estét, egy két felvonásos színdarab keretében mutatott ízelítőt illat-esztétikai rendszeréből, amelyet a Paris Budapest Resturant séfje, Andreas Mensch kísért különféle fogásokkal. Megpróbálom rekonstruálni:

1. felvonás

1. jelenet: A kenyér színváltozása

A drogériákból ismert fehér papírcsíkokon érkeznek egymás után az illatok, a közönség pedig lelkesen találgatja, mit szagol éppen. Szerencsére úgy van felépítve a show, hogy legyen sikerélménye az olyan halmozott orr-fogyatékkal élőknek, mint amilyen én vagyok – sikeresen azonosítottam például a vaj illatot, amelyet egy szintetikus molekula segítségével hoznak létre. Megnyugtató, hogy húsz szénanáthával töltött nyár után is felismerem a frissen sült kenyér illatát, de az a megjegyezhetetlen nevű szintetikus molekula már feladta a leckét, ami egyszerre idézte a pirítós, a karamella és az eper illatát.

Burr ebben az illat-szekcióban tálalta a Bois Farine parfümöt is, amelynek alapja egy ritka fa fajta virágja, amely a friss liszthez hasonló illatot áraszt. Majd ezt követően érkezett meg az első, háromféle péksüteményre komponált fogás.

2. jelenet: Íriszgyökér és tengeri füvek

Itt kiderült, hogy a lestyánnak egyszerre van zeller és óceán illata – de nem úgy, mint a légfrissítőknek. Illetve azt is megtudjuk, hogy az írisznek nem is a virágát érdemes szagolni, a gyökerében van az ereje. Egy Haitin honos fűféle, a Vetiver is helyet kap ebben a szériában, amely a dohos föld és az esőáztatta erdő illatára hasonlít – mostanában az egyik legdivatosabb parfüm-komponens – pl. a Dior Vetiver vagy Tom Ford Grey Vetiver alapja.

Az óceán víziójára Mensch tengeri füvekkel variált fogással válaszolt, ebben a jelenetben csendben szurkoltunk, hogy az újságíró-asztal megküzdjön az osztriga kulturált elfogyasztásával.

3. jelenet: Hűvös intermezzo

Itt megtudtuk, hogy Olaszországból érkezik a legjobb és egyben legdrágább citrom-esszencia, illetve megismertünk egy újabb szintetikus molekulát, amely egy dinnyés, citrusos illatot jelenít meg - elővezetve a fantasztikus, dinnyés-citromos sorbetet.

4. jelenet: Ahol a citrusfélék átveszik az uralmat

A sorbet előkészítette a terepet az újabb citrusok számára, máris érkezik a tömény lime illat, a mandarin olaj, és a szintetikus grapefruit némi kardamomos bukéval. A citrusokat követi az egyeseket macskapisire emlékeztető tömény feketeribizli, és a szintetikus ananász, amit olyan érzés megszagolni, mintha a képernyőn nézegetnénk egy ananászt ahelyett, hogy beleharapnánk.

A gyümölcsös sorozatra Mensch replikája egy molekuláris konyha hangulatát idéző tál, a négyféle citrus esszenciát cseppentőkkel olthatjuk az apró tonhal téglákba, hogy megnézzük, mi történik – azon túl, hogy egy pillanatra Dexter laboratóriumában éreztem magam, nem igazán ízlett az eredmény.

2. felvonás

1. jelenet: A drámai csúcspont

A szünetet követően, amikor kicsit megpihentek a szaglószervek, egy élő vérnarancs illat lépett a színre, amelyet a ceyloni fahéjolaj és a sáfrány szintetikus változata követett, majd szépen sorban a kurkuma és némi gyömbérkivonat - ezekről aztán kiderült, hogy egy híres Diptyque parfümöt adnak ki.

Erre az illat-menüre komponálta Mensch a naranccsal és a kurkumával variált békacombokat: egy-egy apró stilizált konzervdobozban tálalva, egy kis halmocska gyömbéres répasaláta és a miniatűr fahéjas sáfrányos almák ültek mellette – leírva feleslegesen bonyolultnak tűnik, de valójában ez volt a legokosabb fogás.

2. jelenet: Végkifejlet vattacukorral

Az első illatról az Earl Grey tea jutott eszembe - mint kiderült, helyesen, ugyanis a bergamot lépett a színre. Ezt követte egy különleges szintetikus molekula, a Verdox, amely egyszerre emlékeztette a közönséget az almás pitére, a nagymama teraszára és a körömlakk illatára. A közös nevező az otthonosság, ismerősség érzése volt – elképesztő, hogy ezt képesek egy illatba sűríteni.

A komplex Verdoxot egy újabb kemikália követte, sokkal egysíkúbb világot képviselt, az aldehid c14 a plasztik őszibarack illatért felelős. Ebben a jelentben derült ki az is, hogy az etil vanilin sokkal meggyőzőbb és teljesebb, mint az igazi vaníliaillat. Itt kaptunk még fekete borsot is, és fekete szedret is, illetve megtudtuk végre, hogy a vattacukor illatáért az ethyl maltol nevű molekula felelős. Burr végül egy igazi parfüm-közhelyet bedobott, Thierry Mugler – Angel illatát. A hosszúra nyújtott záróakkordot egy tökéletes arányérzékkel felvázolt desszert koronázta meg: a barack, fekete szeder és bergamot zselé, a vattacukor, és a vanília és fekete bors mousse némi gyümölccsel körítve az utolsó emlékképünk a vacsoráról.

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • életem
Bebizonyosodott: tényleg többet keres, akinek ilyen a külseje
Bebizonyosodott: tényleg többet keres, akinek ilyen a külseje

Kiderült, a külsőnk is közre játszik abban, hogy milyen a fizetésünk.

március 23., 15:10

  • életem
Furcsa eszköz tartotta távol a férfiakat a nőktől tánc közben: ezért volt rá szükség
Furcsa eszköz tartotta távol a férfiakat a nőktől tánc közben: ezért volt rá szükség

A nők és a férfiak nem simulhattak össze az 1920-as években, erről egy furcsa eszköz gondoskodott.

március 23., 16:46

  • Offline
Őrült helyen helyezték el a gyermekeket az 1930-as évek Amerikájában
Őrült helyen helyezték el a gyermekeket az 1930-as évek Amerikájában

Ha ma az utcán sétálva megpillantanál egy kisgyereket ezen a helyen, azonnal nyúlnál a telefonodért, és hívnád a rendőrséget vagy a tűzoltókat.

március 23., 19:30

  • világom
Lélegzetelállító látvány: így mérik az űrből, mennyire fejlett egy ország
Lélegzetelállító látvány: így mérik az űrből, mennyire fejlett egy ország

Ez az űrből érkezett kép nemcsak lenyűgöző, de óriási tudományos és gazdasági haszna is van.

március 23., 16:00

  • Offline
Ilyen volt Psota Irén a színpadon kívül
Ilyen volt Psota Irén a színpadon kívül

Nem csak színészként volt különleges karakter Psota Irén.

március 23., 18:30

  • világom
Giccsparádé az Ovális Irodában: egyre furcsábban fest Trump birodalma
Giccsparádé az Ovális Irodában: egyre furcsábban fest Trump birodalma

Igazán giccses lesz az Ovális Iroda, miután Donald Trump saját ízlésére formálja.

március 24., 06:00

  • életem
Több százezer nyugdíjas juthat pénzhez: megvan, mikortól igényelhetik
Több százezer nyugdíjas juthat pénzhez: megvan, mikortól igényelhetik

Napokon belül igényelhetik a nyugdíjasok a támogatást.

március 23., 17:30

  • életem
Világcsúcs: harcművészetet oktat a 7 éves kislány, sokan aggódnak érte
Világcsúcs: harcművészetet oktat a 7 éves kislány, sokan aggódnak érte

Rengetegen inspirálónak tartják a történelmet író lány példáját, de a reakciók vegyesek.

tegnap, 20:00

  • világom
Szenzációs felfedezés: így ér majd véget az univerzumunk
Szenzációs felfedezés: így ér majd véget az univerzumunk

A felfedezés új utakat nyithat az univerzum jövőjének megértésében.

március 24., 05:46

  • Offline
Ezt a szokatlan munkát bízták a magyar asszonyokra a háború kitörése után
Ezt a szokatlan munkát bízták a magyar asszonyokra a háború kitörése után

Ebben a munkakörben talán még ma, bő száz évvel később is, több férfit találni, mint nőt.

március 23., 19:00

  • életem
Ha ezzel hívnak a munkahelyedről, azonnal tedd le a telefont
Ha ezzel hívnak a munkahelyedről, azonnal tedd le a telefont

Már a munkahelyi telefonokkal is vigyázni kell, csalás is lehet mögötte.

március 24., 07:00

  • világom
Ingyen csirkét osztanak ezen a településen: az új gazdákat bármikor ellenőrizhetik
Ingyen csirkét osztanak ezen a településen: az új gazdákat bármikor ellenőrizhetik

Aki nem tartja be az előírásokat, az elveszítheti a lehetőséget.

március 24., 06:30

  • Önidő
Ne dőlj be ezeknek a népszerű úti céloknak: máshogy néznek ki a valóságban
Ne dőlj be ezeknek a népszerű úti céloknak: máshogy néznek ki a valóságban

A legfelkapottabb helyek sokszor inkább kiábrándítóak, mint lenyűgözőek.

március 24., 07:25

  • VIP
Ember Márk: „A filmekre úgy gondolok, mint a gyermekeimre, és fáj, ha bántják őket”
Ember Márk: „A filmekre úgy gondolok, mint a gyermekeimre, és fáj, ha bántják őket”

Ember Márkot megviseli, ha negatív véleményt kapnak a filmjei.

március 23., 14:00

  • Offline
Ki lett az első orosz elnök a Szovjetunió felbomlása után?
Ki lett az első orosz elnök a Szovjetunió felbomlása után?

A világ legnagyobb államának első emberei mindig is a legbefolyásosabb politikusok közé tartoztak. Kvízünkben róluk teszünk fel 10 kérdést.

március 24., 06:46

  • Testem
Súlyos fertőzést kaphatsz, ha ilyen gyümölcsöt veszel
Súlyos fertőzést kaphatsz, ha ilyen gyümölcsöt veszel

Súlyos fertőzést kockáztathatsz bizonyos gyümölcsökkel és zöldségekkel – mutatjuk, mire figyelj.

március 23., 06:30

  • Offline
Magyar feltalálók kvíze: 10 találmány, amiről úgy tudjuk, hogy a miénk
Magyar feltalálók kvíze: 10 találmány, amiről úgy tudjuk, hogy a miénk

Gyakran az általunk hallottak, tanultak a valóságban máshogy vannak, igaz ez a magyar feltalálókkal kapcsolatban is. Igaz-hamis kvízünkben 10 kérdés vár rád.

március 23., 06:45

  • életem
Ez történik valójában a kidobott nejlonzacskókkal
Ez történik valójában a kidobott nejlonzacskókkal

Ha ezt a videót megnézed, tudni fogod, mit tégy a nejlonzacskókkal.

március 23., 07:26

  • életem
Swipe és ghosting: ezek az online ismerkedés hátulütői
Swipe és ghosting: ezek az online ismerkedés hátulütői

Az online ismerkedés számos új szabályt és normát hozott magával, amelyekhez alkalmazkodnunk kell. Mutatjuk a legfontosabbakat.

március 23., 13:36

  • világom
Ebben a faluban egyetlen autó sem közlekedhet: képtelenség behajtani
Ebben a faluban egyetlen autó sem közlekedhet: képtelenség behajtani

A festői faluban egyetlen autót sem látni.

március 23., 14:36

  • életem
Izzadó tenyér és remegő térdek? Így küzdheted le a lámpalázat
Izzadó tenyér és remegő térdek? Így küzdheted le a lámpalázat

Ha megtanulod kezelni a lámpalázat, azt az előnyödre is fordíthatod.

március 23., 08:20

  • életem
Nagy zivatar érkezik, 5 vármegyére adtak ki figyelmeztetést
Nagy zivatar érkezik, 5 vármegyére adtak ki figyelmeztetést

Jégesővel, erős széllel és villámlással jár zivatar éri el hazánkat, riasztást adtak ki a meteorológusok.

március 23., 07:45

  • Offline
Magyarországon is kapható lesz a Vatikán híres édessége: ez kerül bele
Magyarországon is kapható lesz a Vatikán híres édessége: ez kerül bele

A Vatikán hivatalos édességét négy magyar városban is meg lehet majd kóstolni.

március 23., 12:10

  • életem
Ezzel a teszttel leleplezhető az AI: képtelen a feladatra
Ezzel a teszttel leleplezhető az AI: képtelen a feladatra

Kiderült, milyen feladatot nem lehet az AI-ra bízni, hiába egyszerű.

március 23., 11:40

  • Offline
Ilyen volt egy tornaóra az 1900-as évek elején: nem hiszed el, ha nem a saját szemeddel látod
Ilyen volt egy tornaóra az 1900-as évek elején: nem hiszed el, ha nem a saját szemeddel látod

Az 1880-as évekre már kötelező volt a tornaóra a különböző iskolatípusokban Magyarországon, de még nagyon máshogy nézett ki, mint manapság.

március 23., 08:06

  • Szülőség
Csomagküldővel adták fel a gyerekeket: vonatozás helyett így jutottak el a nagyszüleikhez
Csomagküldővel adták fel a gyerekeket: vonatozás helyett így jutottak el a nagyszüleikhez

Az 1900-as évek elején előfordult, hogy a családok postán csomagként adták fel a gyerekeiket.

március 23., 12:40

  • Offline
Magyarázatot adott a NASA a laposföld-hívőknek: ez a döntő érvük
Magyarázatot adott a NASA a laposföld-hívőknek: ez a döntő érvük

A NASA magyarázta el, miért nem lehet lapos a Föld.

március 23., 11:10

  • világom
Lélegzetelállító látvány nyújt a hídra épült város
Lélegzetelállító látvány nyújt a hídra épült város

Sok különleges híd van a világon, de amelyre egész kis színes meseváros épült, olyan kevés. Csodájára is járnak a turisták.

március 23., 08:50

  • világom
Ez volt a világ legelső autója: nézd meg, milyen boldogan vezeti Henry Ford
Ez volt a világ legelső autója: nézd meg, milyen boldogan vezeti Henry Ford

Ez az autó volt Henry Ford első önjáró járműve, nem csoda, hogy büszkén vezette.

március 23., 10:06

  • világom
Ebben a városban gyűjtik a tehéntrágyát: gyárakban dolgozzák fel
Ebben a városban gyűjtik a tehéntrágyát: gyárakban dolgozzák fel

A városban összegyűjtött tehéntrágyát egyedülálló módon alakítják át hidrogénné a gyárban.

március 23., 09:06

Érdekességek