Befolyásolja-e az érzékelésünket, a gondolkodásunkat, a fejlődésünket az, hogy milyen nyelven beszélünk? Ludwig Wittgenstein osztrák filozófus a 40-es években már eljutott odáig az elmélettel, hogy "nyelvem határai egyben a világom határai is", de Lera Boroditsky, a Kaliforniai Egyetem Kognitív Tudományi Tanszékének docense most újra elővette a témát, és szerinte a gyakorlatban is határozott igen a válasz. Persze akadnak olyan vélemények is, amelyek szerint mit sem számítanak a nyelvi különbségek. Íme, a magyarázatok.
Lera Boroditsky egy egyszerű kísérlettel szemléltette elméletét: arra kérte alanyait, hogy hunyják le a szemüket, és csukott szemmel mutassák meg, merre van délkelet. Miközben egy sereg magasan képzett amerikai professzor a világ valamennyi égtája felé mutogatott, addig az ötéves ausztrál aboriginal kislányok mindannyiszor hibátlanul eltalálták a helyes irányt. Boroditsky ezt úgy vezette le, szerinte a különbség egyértelműen a nyelvből adódik. Például abból, hogy az ausztrál őslakos törzsek, az aboriginalok nyelvében nem létezik a bal és a jobb. Ők ehelyett irányjellegű kifejezéseket, szószerkezeteket használnak, és így fogalmaznak: a tőled keletre lévő lány a húgom - írja az NPR.
Hol forma, hol anyag alapján csoportosítanak
Ahhoz, hogy folyékonyan beszéljünk egy idegen nyelvet, nem egyszerűen a szavakat kell ismernünk: elképzelhető, hogy változtatnunk kell néhány kicsi, de igen jelentős szokásunkon is, például azon, hogy miként kartegorizálunk és - ezáltal - miként jegyzünk meg dolgokat. A philadeplhiai Temple Egyetem professzora, az alkalmazott nyelvészetre specializálódott Aneta Pavlenko a kétnyelvűséget tanulmányozza, és az eddigi kutatások alapján úgy látja: a különböző nyelveket beszélő emberek különféleképpen csoportosítanak és nyelvenként eltérő szempontok alapján figyelnek meg dolgokat. Ebből pedig az is következik, hogy a két- (vagy több)nyelvűeknek aszerint kell váltogatniuk a szempontjaikat is, amilyen nyelvet éppen használnak.
Például csak a tárgyak megfigyelésének, kategorizálásának alapja is bármi lehet, mondja Pavlenko: történhet anyagok, de akár forma alapján is. Példaként erre az angol és orosz nyelvi kategóriák közötti különbséget hozta fel. Míg ugyanis az angolok az anyaga alapján döntik el egy ivóedényről, hogy az csésze (mert kerámiából vagy porcelánból készült), esetleg pohár (mert üvegből van), addig az oroszok a forma alapján különböztetik meg chashkát (a csészét) a stakantól (a pohártól). Az oktatásmódszertani intézet porfesszora megjegyezte: a nyelvhasználatnál tapasztalt fókuszváltás hasonlóan történik, mint például az éhség esetében, amikor hirtelen jobban észreveszünk minden étellel kapcsolatos ingert. Pavlenko szerint ezt az elméletet a nyelvtanításban is hasznosítani lehetne, ő már el is kezdte a jövőbeni nyelvtanároknak oktatni a csoportosítás módszerét.
Más nyelv, más emlékek?
Pavlenko megállapítása szerint az anyanyelv a memóriánkra is erősen hatással van. Példaként Vlagyimir Nabokov orosz származású amerikai írót említette, aki folyékonyan beszélt angolul, oroszul és franciául is, és háromszor kellett megírnia az emlékiratait, míg végre maga is elégedett volt vele. Az elsőt ugyanis angolul írta, majd felkérték egy orosz nyelvűre is, amit szintén elvállalt. Csakhogy „amikor Nabokov elkezdte lefordítani az elsőt oroszra, eszébe jutott egy rakás olyan dolog, amire nem emlékezett, amikor angolul írta a visszaemlékezését. Emiatt aztán az orosz változat valahogy teljesen más lett, gyakorlatilag egy másik könyv” – vezette le Pavlenko az NPR-nek. „Az orosz nyelvű változatot Oroszországban adták ki, de Nabokov szerette volna, ha az amerikai olvasóközönsége is pontosan úgy ismerhetné a gyerekkorát, mint az orosz, így hát írt egy harmadik változatot. Ezt ismerjük ma mi az önéletrajzaként."
Azt Lera Boroditsky is vizsgálja, hogy a nyelvnek milyen hatása van az emlékezésre. Vizsgálata során azt tanulmányozza, hogy az alanyok miként emlékeznek dolgokra, ha angol, illetve spanyol nyelvet használtak. Mivel alanyai kétnyelvűek, abból adódhatnak náluk eltérések, hogy alanyi tekintetben az angol sokkal leíróbb, kifejezőbb nyelv a spanyolnál. Az pedig, hogy hogyan (azaz milyen nyelven) emlékszünk, és hogyan (tehát milyen nyelven) adunk vissza valamit, nagyon nem mindegy; egy bűncselekményt követő személy- vagy esetleírásnál, tanúvallomásnál pedig kiemelten fontos.
Az ellenvélemény: Nyelvi hoax
A lapnak John McWorther, a Columbia University nyelvésze is beszélt hasonló eltérésekről, de szerinte ezek valójában nem számítanak túl sokat. A kísérletek ugyanis azt mutatják, hogy ezek az apró eltérések kapcsolatban, összefüggésben állnak a nyelvvel, amit beszélünk. „Soha semmi sem bizonyította, hogy a nyelvtől függ, hogy mennyire tudsz előrejutni, fejlődni az életedben” – állítja McWorther. A nyelvész egyébként ezt egyszerűen „nyelvi hoaxnak” nevezte, ami amúgy egyben készülő könyve címe is.
Állítását persze McWorther is alá tudta támasztani. Példaként a maja nyelveket említette, amiben – a legtöbb bennszülött nyelvhez hasonlóan – inkább viszonyítási pontokat, irányjellegű kifejezéseket használnak. A kutatáshoz nagyrészt olyanokat kértek fel, akik semmilyen más nyelvet nem beszélnek valamely maja nyelven kívül, és azt kérték tőlük, hogy memorizálják egy golyó mozgását az útvesztőben. Bár hihetnénk, hogy ez jóval könnyebb a jobbra-balra kifejezésekkel, a résztvevők irányjellegű kifejezésekkel is képesek voltak teljesíteni a feladatot – néha még jobban is, azaz a nyelvük semmiben sem hátráltatta őket.
Boroditsky szerint a McWorther által említett példa mindössze annyit bizonyít, hogy nem a nyelv az egyetlen tényező, ami alapján megjegyzünk, azonosítunk dolgokat. Na meg, hogy egy másik idegen nyelv megtanulása és használata is változtathat rajtunk, pont úgy, mint amikor egy szakmát sajátítunk el. „Nincs semmi különleges nyelvnek a megismerésre gyakorolt hatásában. Ugyanez történik bármilyen tanulási folyamat esetén" – mondta Boroditsky.
