Sosem tudod, mit mondj, ha valaki a problémáiról beszél? Ezt javasolják a pszichológusok

GettyImages-1296547877
Olvasási idő kb. 4 perc

Ismerős a helyzet, amikor valaki épp elmond egy személyes történetet, de te alig találod a szavakat, csak esetlenül tudsz reagálni? Segítünk, hogy legközelebb ez már ne így legyen! Avagy mit javasolnak a pszichológusok, hogyan beszélgessünk azzal, aki épp nehézségeken megy keresztül?

Néha még a legempatikusabb személyeknek is kihívást jelenthet, hogy megfelelően reagáljanak, ha valaki épp a problémáiról beszél. Hiába vagyunk jelen megértéssel, van az úgy, hogy nem igazán jönnek a szánkra a szavak, nem tudjuk, mivel tudnánk támogatni a szerettünket. Tapasztalt terapeuták szerint azonban ilyenkor mindösszesen három dologra van igazából szüksége a nehéz helyzetben lévő embernek.

Hallgass figyelmesen!

Ha valakit épp maga alá gyűrtek az élet eseményei, annak sokszor az is hatalmas segítséget jelent, ha kiadhatja magából a feszültséget. Ilyenkor a legtöbben arra vágynak, hogy közbevágás nélkül őszintén kibeszélhessék magukat valakinek. A beszélgetés persze nem jelent mindenre megoldást, de ahhoz már elegendő, hogy megkönnyebbüljünk és lekerüljön a vállunkról a teher (vagy legalábbis egy része). Hiszen az, ami korábban belül nyomasztott, egy kicsit kikerülhet ezáltal a külvilágba. Nem utolsósorban pedig a problémák szavakba öntése segíthet, hogy tisztábban lássunk rá mi is a helyzetünkre. Ugyanis ahhoz, hogy beszélni tudjunk róla és érthetően osszuk meg másokkal a gondolatainkat, saját magunknak is meg kell tudunk fogalmazni őket. Ez az átgondolás pedig már sokszor önmagában is segít, hogy csillapodjanak bennünk az érzések.

Ne ítélkezz!

Nincs is annál rosszabb, amikor összegyűjtjük minden lelki erőnket, hogy valakivel megosszuk legféltettebb titkainkat, majd erre rögtönítélő bíróságként reagál a másik fél. Ezzel a kommunikációs zsákutcával egyrészt teljesen meg lehet akasztani az őszinte, nyílt beszélgetést, másrészt pedig a segítséget kérőben is meginoghat a felénk táplált bizalom, és legközelebb valószínűleg kétszer is meggondolja majd, hogy nekünk öntse-e ki a szívét.

Testbeszédünkkel és szavainkkal igyekezzünk elfogadást és megértést közvetíteni a másik felé
Testbeszédünkkel és szavainkkal igyekezzünk elfogadást és megértést közvetíteni a másik feléAndrey Grigoriev / Getty Images Hungary

Ezzel szemben a pszichológusok és terapeuták azt javasolják, hogy ilyen helyzetekben igyekezzünk kerülni az ítélkezést, és lehetőleg tartózkodjunk olyan megnyilvánulásoktól, amelyek esetleg a szánakozásunkról, undorunkról és megvetésünkről árulkodnak. Így a másikkal is éreztethetjük, hogy a hibáik és gyengeségeik ellenére is elfogadásra lelnek nálunk.

Ne próbáld megoldani a másik helyett, és ne adj tanácsot!

Sokan azt gondolják, nagyon is tévesen, hogyha valaki éppen egy nehéz helyzetet oszt meg velük, akkor arra az a legjobb reakció, ha megoldási javaslatokkal állnak elő. Azonban a kéretlen segítségnyújtás és a tanácsok osztogatása sokkal inkább azt a benyomást kelti a másikban, hogy nem nézzük ki belőle, hogy egyedül is képes megbirkózni a problémáival. Ráadásul nem is mindenre létezik megoldás, vannak helyzetek, amelyeket egyszerűen csak át kell vészelnünk, ilyenkor pedig már az előzőekben bemutatott értő figyelem és meghallgatás is bőven elegendő. Természetesen egészen más a helyzet, ha a másik fél konkrét megoldásért és tanácsért fordul hozzánk, ilyen esetben bátran osszuk meg a meglátásainkat! Hiszen van az úgy, hogy a többféle nézőpont többre megy, és pont ezzel nyújtjuk a legnagyobb segítséget a másiknak.

Legközelebb, ha valaki elkezd nekünk a problémáiról, nehézségeiről mesélni, igyekezzünk szem előtt tartani ezeket az egészen egyszerű, ám annál fontosabb elveket. Hiszen így nyújthatunk minőségi támogatást a hozzánk fordulóknak.

Te milyen hibát szoktál elkövetni, ha valaki a problémáiról beszél neked?

A cikk szerzőjéről

Sas Eszter Krisztina a Dívány pszichológus szakértője és a Mind Art kreatív pszichológiai műhely társalapítója.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?
Érdekességek