Ha nem ismered ezt az elméletet, az könnyen a kapcsolatodba kerülhet

GettyImages-143800699 (1)
Olvasási idő kb. 5 perc

A párterapeuta szerint a kapcsolatok megromlásához legtöbbször két egzakt ok vezet. Az egyik – melyről már a Díványon is írtunk – a kommunikáció megromlása és hiánya, a másik pedig a szeretetnyelvek helytelen használata.

De vajon mi is az a szeretetnyelv, mi kell ahhoz, hogy értsük? Hogyan segíthet abban, hogy jól működjön a kapcsolatunk, illetve abban, hogy akár megmentsünk egy éppen zátonyra futó házasságot? Erről Galambos Balázzsal, a Szépen Válj El Válásközpont alapító vezetőjével beszélgettünk, aki egyebek között azt is elmondta: a szeretetnyelv megismerése nemcsak arra tanít meg, hogyan szeressünk, hanem egymást is segít megismerni.

Mit nevezünk szeretetnyelveknek, és mit kell tudni róluk?

Ötféle szeretetnyelv létezik, ilyen a testi érintés, a minőségi, közösen eltöltött idő, az elismerő, szép szavak, a szívesség és az ajándék. Amikor elkezdődik egy kapcsolat, akkor általában ösztönösen ráérzünk arra, hogy ezek közül ki melyiknek a hiányában szenved. Az így felismert szeretetnyelv kielégítésével jó esetben ekkor még igyekszünk a másik szükségletét kielégíteni.

Egy kapcsolat elején ösztönösen megérezzük, mi a másik szeretetnyelve
Egy kapcsolat elején ösztönösen megérezzük, mi a másik szeretetnyelveLuis Alvarez / Getty Images Hungary

Hol és mikor követjük el a hibát?

Az évek múlásával számos esemény történik az életünkben, ilyen például a házasságkötés, a költözések, a gyerekek születése, és nemcsak a sejtjeink cserélődnek hétévente, hanem mi is változunk, hiszen a körülményekhez igazodunk. Ilyenkor sokszor megesik, hogy nem az lesz a legfontosabb, hogy kielégítsük a másik szeretetnyelvét, ami, ha Gizinek az ajándék, és Géza elfelejti a karácsonyt, a nőnapot, a névnapot, a Valentin-napot és a házassági évfordulót, akkor Géza, akinek a szeretetnyelve a testi érintés, hiába ölelgeti a feleségét, és mondja el neki százszor, hogy mennyire szereti, a nő nem ezt fogja érezni. A kapcsolatok akkor szoktak megromlani, ha elfelejtjük a másik szeretetnyelvét használni, és a miénkkel kezdünk el kommunikálni.

Galambos Balázs felhívta a figyelmet arra, hogy az évek múlásával a szeretetnyelvünk is megváltozhat
Galambos Balázs felhívta a figyelmet arra, hogy az évek múlásával a szeretetnyelvünk is megváltozhatSzabó Réka / Index

Párterapeutaként mi a tapasztalatod? A szeretetnyelv ismerete segíthet rendezni, és akár helyrehozni a kapcsolatokat?

Ahol nincsen szeretet, ott a szeretetnyelv sem segít szeretni. Ahol van szeretet, de nem tudjuk ezt jól kifejezni, ott van esély arra, hogy ha a szeretetnyelv megismerése segíthet jól szeretni.

A szeretetnyelv felismerésének képessége megtanulható?

Igen, megtanulható, és szükség esetén meg is tanítjuk azoknak, aki tőlünk kérnek segítséget, hogy megmentsék a házasságukat. Ilyenkor sok esetben egy-egy beszélgetés alkalmával én már előbb felismerem, hogy mi annak a feleségnek a szeretetnyelve, aki ott ül velem szemben.

A legtöbb nőt meglepetésként éri, hogy nagyon sok férfinak nem a testi érintés vagy a minőségi idő a szeretetnyelve, hanem az elismerő, szép szavak.

A férfiak ugyanis nagyon-nagyon vágynak az elismerésre, hogy ők jó apukák, jó szülők, jó férjek vagy jó szakemberek, de ezt sokszor nem fejezi ki senki nekik. Amikor egy házasságmegmentő terápián felismerjük, hogy kinek mi a szeretetnyelve, gyakran kapják a párok azt a házi feladatot, hogy gyakorolják azt. Ha például valakinek a szeretetnyelve a testi érintés és a szép szavak, akkor a társának az lesz a feladata, hogy napi három alkalommal, legalább tizenöt másodpercig ölelje meg a párját, vagy fogja meg a kezét, simogassa meg az arcát, és a nap folyamán többször is halmozza el szívből jövő dicsérettel.

Egy idő után ezek a gyakorlatok elkezdenek működni, a házaspár mindennapjainak részévé válik, hogy úgy szeretik egymást, ahogy kell, ahogyan az a másiknak jólesik.

Említetted, hogy tapasztalatod szerint sok férfinak az elismerés a szeretetnyelve. Mi a helyzet a nőkkel? Ők mire vágynak? Mitől érzik, hogy szeretik őket?

A nőknél a három legfontosabb dolog, amitől azt érzik, hogy szeretve vannak, a figyelem, az érdeklődés és a csodálat, ami akár a szép szavakban is megnyilvánulhat. A nők kifejezetten igénylik és vágynak a közösen eltöltött minőségi időre és az élményekre. Tehát ha az öt szeretetnyelvből kellene választanom, hogy a nőknél melyik három a leggyakoribb, az a minőségi idő, a szép szavak és a testi érintés lenne.

Az öt szeretetnyelv közül melyik az, amelyik rangsoroláskor a sor végére kerülne, mert sem a nők, sem a férfiak nem vágynak különösebben rá?

Én még nagyon kevés embertől hallottam azt, hogy neki a szívesség lenne a szeretetnyelve. De szintén kevéstől hallottam azt is, hogy ő azoktól az ajándékoktól érzi szeretve magát, amivel elhalmozzák. Pedig sok, a párterápiára érkező férfi épp arra szokott tippelni, hogy a feleségének az ajándék a szeretetnyelve.

Az ajándékozás nem olyan gyakori szeretetnyelv, mint például az elismerő, szép szavak
Az ajándékozás nem olyan gyakori szeretetnyelv, mint például az elismerő, szép szavakVioletaStoimenova / Getty Images Hungary

Milyen arányban játszik szerepet egy házasság megmentésében a helyes szeretetnyelv felismerése?

Én azt gondolom, hogy legalább 30-40 százalékban. Ez az arány azért ilyen magas, mert egyre jellemzőbb ránk, hogy nem figyelünk a másikra, elmegyünk egymás mellett, nem töltünk kellő időt együtt, nincsen értő figyelmünk egymásra.

A szeretetnyelv 5 formája. Te melyiken kommunikálsz?A szeretetnyelv 5 formája. Te melyiken kommunikálsz?

Olvasd el, melyik az elsődleges szeretetnyelved!

Tovább olvasom

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • Offline
Ace Venturát kis híján nem Jim Carrey alakította: ezek a nevek merültek fel
Ace Venturát kis híján nem Jim Carrey alakította: ezek a nevek merültek fel

El tudnál képzelni bárki mást Ace Venturaként? Pedig nem sokon múlt, hogy egy egészen más típusú színész alakísa az állati nyomozót.

március 20., 16:46

  • Offline
Minden évben új arcot festenek a szobornak: ez az oka
Minden évben új arcot festenek a szobornak: ez az oka

A rejtélyes szobor arca minden évben másképp fest.

március 20., 15:10

  • világom
Így van most a nagybeteg Bruce Willis: 70. születésnapját ünnepelte a színész
Így van most a nagybeteg Bruce Willis: 70. születésnapját ünnepelte a színész

Bruce Willis lánya elárulta, milyen állapotban van az édesapja, Demi Moore pedig családi fotókat osztott meg a 70. születésnapját ünneplő színészről.

március 20., 12:40

  • világom
Fordulat a 11 éve eltűnt repülőgép ügyében: megoldódhat a rejtély
Fordulat a 11 éve eltűnt repülőgép ügyében: megoldódhat a rejtély

A repülés történetének egyik legnagyobb rejtélye, egy 11 évvel ezelőtt történt szerencsétlenség oldódhat meg.

március 20., 14:35

  • Mindennapi
Kosz, mocsok, lerakódott zsír miatt indít razziasorozatot a hatóság
Kosz, mocsok, lerakódott zsír miatt indít razziasorozatot a hatóság

Országos vizsgálatot rendelt el a hatóság.

március 20., 12:10

  • Offline
Egykori várak nyomára bukkant a magyar drónos: lenyűgöző képeket tett közzé
Egykori várak nyomára bukkant a magyar drónos: lenyűgöző képeket tett közzé

A különleges, drónnal készített képeknek köszönhetően láthatjuk, milyen lenyűgöző látványt nyújtanak ezek az elfeledett magyar várak.

március 20., 14:00

  • életem
Ha ezért bírságol meg a rendőr, semmiképp ne írd alá
Ha ezért bírságol meg a rendőr, semmiképp ne írd alá

Tanulságos történet: olykor ellene kell mondani a bírságoló rendőrnek.

március 20., 13:36

  • világom
Több tízezer életveszélyes autót hívtak vissza, leválhat róluk egy elem
Több tízezer életveszélyes autót hívtak vissza, leválhat róluk egy elem

A visszahívás érintette autókon a problémás elemet cserélik.

március 20., 17:30

  • életem
Szigorú tilalom léphet életbe a Balatonon idén
Szigorú tilalom léphet életbe a Balatonon idén

A tilalom várhatóan 2025 második negyedévében léphet életbe a Balatonon.

25 perce

  • Offline
Vérbeli magyar sport volt a szocializmusban a gágyé: te tudod, mi lehet?
Vérbeli magyar sport volt a szocializmusban a gágyé: te tudod, mi lehet?

Alapfelszerelés volt sok családban, a szocialista termelés alapanyagaiból szerelték össze. Valóságos sportot hozott létre a száguldás örömére.

március 20., 16:00

  • Offline
Sancho Panza, Péntek, Pippin – tudod, melyik regényben szerepeltek?
Sancho Panza, Péntek, Pippin – tudod, melyik regényben szerepeltek?

Kvízünkben ezúttal regények mellékszereplői között válogattunk.

március 20., 06:46

  • Szülőség
Százezres pluszpénzhez juthatnak a friss anyák: ez lesz a módja
Százezres pluszpénzhez juthatnak a friss anyák: ez lesz a módja

A csecsemőjüket gondozó anyák a tervek szerint július elejétől kaphatják a pénzt.

március 20., 11:10

  • Mindennapi
Balázsék miatt kapott többmilliós büntetést a Rádió1
Balázsék miatt kapott többmilliós büntetést a Rádió1

Pikáns utalásokat tettek a Balázsék című műsorban, jókora bírságot szabott ki a médiatanács a Rádió1-re.

március 20., 10:36

  • Offline
Így vált terroristává az amerikai médiamágnás unokája
Így vált terroristává az amerikai médiamágnás unokája

Furcsa történet az amerikai médiamágnás unokájáról, akiről máig nem tudni, hogy bűnös-e vagy áldozat.

március 20., 20:00

  • Offline
Csak a sorozatban Hunyadi szerelme – ki volt valójában Brankovics Mara?
Csak a sorozatban Hunyadi szerelme – ki volt valójában Brankovics Mara?

Brankovics Mara diplomataként közvetített a keresztény Európa és az Oszmán Birodalom között.

március 20., 18:30

  • Offline
Majdnem 3 milliót fizettek az ismeretlen Petőfi-versért
Majdnem 3 milliót fizettek az ismeretlen Petőfi-versért

Egyedülálló rekord született: a 155 év után felbukkant Petőfi-vers kéziratáért kétmillió nyolcszázötvenezer forintot fizetett a nyertes licitáló.

március 20., 19:00

  • Offline
Ilyennek képzelték az ördög hangját a reneszánsz emberei
Ilyennek képzelték az ördög hangját a reneszánsz emberei

A reneszánsz ember igyekezett elkerülni majdnem mindent, ami az ördöggel volt kapcsolatos.

március 20., 19:30

  • világom
Oltás helyett hagynák tombolni a vírust? Megdöbbentő javaslattal fékeznék meg a járványt
Oltás helyett hagynák tombolni a vírust? Megdöbbentő javaslattal fékeznék meg a járványt

Szabadon hagynák terjedni a rettegett vírust, és az oltást is ellenzi a miniszter vitatott javaslata.

március 20., 11:40

  • Testem
Rettegett betegséget jelezhet, ha így változik meg az illatod
Rettegett betegséget jelezhet, ha így változik meg az illatod

Ezt a betegség a különös illatáról is felismerhető.

március 20., 06:00

  • életem
Ilyen a hűtlen férfitípus külseje a mesterséges intelligencia szerint
Ilyen a hűtlen férfitípus külseje a mesterséges intelligencia szerint

Valóban így néz ki egy hűtlen férfi?

március 20., 06:30

  • világom
Ezt teszi az emberi testtel 9 hónap világűr: előtte-utána fotókon az űrben rekedt asztronauták
Ezt teszi az emberi testtel 9 hónap világűr: előtte-utána fotókon az űrben rekedt asztronauták

Butch Wilmore és Suni Williams testét nagyon megviselte a kilenc hónapos űrmisszió, a változás a képeken is jól látható.

március 20., 09:35

  • Mindennapi
Komoly büntetés lehet a vége, ha elmarad ez az orvosi vizsgálat
Komoly büntetés lehet a vége, ha elmarad ez az orvosi vizsgálat

Sokan félreértetik a megváltozott jogszabályt, és azt hiszik, nem kötelező már ez a vizsgálat, pedig komoly büntetést vonhat maga után.

március 20., 08:06

  • világom
Sokkal boldogtalanabbak a magyarok, mint egy éve: friss kutatás
Sokkal boldogtalanabbak a magyarok, mint egy éve: friss kutatás

Megjelent a legfrissebb boldogságjelentés, Magyarország nagyot zuhant a listán, boldogtalanabbak vagyunk, mint egy éve.

március 20., 08:36

  • Édes otthon
Túl sokba került az albérletük, olyat találtak ki, amitől te is olcsóbban jutsz ma szálláshoz
Túl sokba került az albérletük, olyat találtak ki, amitől te is olcsóbban jutsz ma szálláshoz

Nekik hála, olcsó szállásokat világszerte találni.

március 20., 07:26

  • életem
Magasabb sebességhatár kerülhet az új KRESZ-be
Magasabb sebességhatár kerülhet az új KRESZ-be

Egyes járművek magasabb sebességgel haladhatnak.

március 20., 09:05

  • Offline
Te is beleszédülsz ebbe az optikai illúzióba: ugye, hogy megmozdul a kép?
Te is beleszédülsz ebbe az optikai illúzióba: ugye, hogy megmozdul a kép?

Szereted az optikai illúziókat? Most egy álló mozgóképet mutatunk.

március 20., 08:20

  • Édes otthon
Ezek a magyar települések ATM nélkül maradhatnak, hiába a kormányhatározat
Ezek a magyar települések ATM nélkül maradhatnak, hiába a kormányhatározat

Szakértő szerint egyes településeken valószínűtlen, hogy ATM-legyen.

március 20., 10:05

  • világom
Ennek az egy dolognak soha nem tudott II. Erzsébet ellenállni
Ennek az egy dolognak soha nem tudott II. Erzsébet ellenállni

II. Erzsébet erre sosem tudott nemet mondani.

március 20., 08:50

  • életem
Így randiztak nagyszüleink idejében: van, amit vissza kéne hozni belőle
Így randiztak nagyszüleink idejében: van, amit vissza kéne hozni belőle

Te hányat szegtél meg a nagyszüleink randi-illemszabályaiból?

március 20., 07:00

  • Édes otthon
A távfűtés nagy átalakítását jelentették be: másfélmillió magyart érint
A távfűtés nagy átalakítását jelentették be: másfélmillió magyart érint

Távhővel 700 ezer háztartás mellett egészségügyi intézményeket is fűtenek: így változik a rendszer.

március 20., 07:46

Érdekességek