Magasabb sebességhatár kerülhet az új KRESZ-be

GettyImages-1175161551 (1)
Olvasási idő kb. 2 perc

A főpolgármester közlése szerint bekerülhet az új KRESZ-be, hogy a villamosok Budapest bizonyos részen a mostani 50 kilométeres óránkénti sebesség helyett 70 km/órával haladhatnak.

Jelenleg Budapesten a villamosokra is vonatkozik a lakott területen belül Magyarországon érvényes 50 kilométeres óránkénti megengedett maximális sebesség, ám ez a jövőben Karácsony Gergely főpolgármester bejegyzése szerint megváltozhat. 

Ez lenne a budapesti sebességhatár emelésének hatása

Budapest vezetője ugyanis közösségi oldalán arról számolt be, hogy a Budapesti Közlekedés Központ kezdeményezésére bekerülhet az új KRESZ-be, hogy a jelenlegi 50 helyett akár 70 kilométer/órás sebességgel is közlekedhetnek a villamosok.

Karácsony Gergely ugyanakkor hangsúlyozta: a villamosgyorsítás nem helyettesíti a közlekedési fejlesztéseket.

A főpolgármester véleménye szerint több olyan pályaszakasz is van a fővárosban, ahol föl lehetne gyorsítani a villamosok közlekedését. Ennek révén csökkenne a város több részén az utazási idő, kevesebb közlekedési dugó lenne Budapesten, csökkenne a balesetek száma, sőt, a változtatás a levegőminőségre is jótékony hatással lenne. A sebességhatár megemeléséhez persze más változtatásokra is szükség lenne: például igazítani kellene a lámpaprogramokon, valamint a megállókiosztást is felül kellene vizsgálni.

Hasonló javaslatot februárban már Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom vezetője is beterjesztett. Akkori indoklása szerint a 13,89 kilométer per órás átlagos keringési sebessége jelentősen elmarad más európai nagyvárosok adataitól.

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek