A pszichológiában már régóta használják a belső gyermek fogalmát, amely valójában egy metafora: személyiségünk gyermekkorban bevésődött, nem tudatos részeit írja körül. „Alapvetően mindenkiben lakozik egy belső gyermek. Ez a gyermeki énrész képes a kreativitásra, a játékra, képes észrevenni a csodákat, miközben kíváncsian felfedezi a világot. Így a belső gyermek akkor is ott van, amikor felnőttkorban önfeledten játszunk, festünk vagy utazunk” – mondja Szabó Jennifer pszichológus.
Azonban gyermekénállapotunk megszólítva érezheti magát olyan helyzetekben is, ahol valami alapvető érzelmi szükségletünk sérül vagy sérült a múltban. Ezekben a szituációkban nem felnőttként, hanem sokkal inkább gyermekként vagyunk jelen.
„Talán a legegyszerűbb példa, amikor felnőttként visszatérünk a szüleink házába, ahol a régi sémák mentén automatikusan a gyermeki énállapot kerülhet előtérbe, ebből reagálunk a vasárnapi húsleves mellett szüleink bölcseleteire”
– említi a szakember.
Nagyon sok minden történhet velünk gyerekkorunkban, amelynek lenyomata felnőttként is velünk marad. Hogy hogyan érzünk, mit vagyunk képesek érezni, vagy hogy milyen érzelmeket szorítunk a háttérbe, nagyban függ gyermekkori tapasztalatainktól és a tudat alatti dogmáinktól. A dogma azokat a mélyen gyökerező meggyőződéseket jelenti, amelyek az önmagunkhoz vagy társas kapcsolatainkhoz fűződő beállítódásainkat fejezik ki. Gyerekkorunkban és természetesen későbbi életünk folyamán is számtalan ilyen dogmát magunkévá teszünk. A pozitív dogmák akkor keletkeznek, amikor a hozzánk közel állóktól megkapjuk gyerekként a minket megillető figyelmet, szeretet, törődést. Ezek erősítenek bennünket. Ha viszont rossznak, elutasítottnak érezzük magunkat, esetleg elhanyagolnak vagy bántalmaznak minket, a negatív dogmák erősödnek meg bennünk: például az, hogy nem vagyunk fontosak, nem tisztelnek, nem szeretnek bennünket. Ahogy Palya Bea énekli Belső gyermek című dalában:
„Él bennem egy árva kislány, szívem alatt némán csücsül, s ha valaki nem szól hozzá, úgy érzi, hogy megsemmisül.”
Napsugár- és árnyékgyermek
Stefanie Stahl A benned rejlő gyermeknek otthonra kell találnia című könyvében kétféle belső gyermeket különböztet meg. A napsugárgyermek a pozitív beidegződések és jó érzések összessége. A napsugárgyermek az önbecsülésünk ép, sértetlen oldalának metaforája. Akinek nehéz, traumatikus gyermekkor jutott, annak nehezebb lesz énje napos oldalához kapcsolódni, de hogy ezt megtegye, fontos lépés a gyógyulás szempontjából.
Hogyan tudunk közel kerülni a belső gyermekünkhöz, legyen az napsugár- vagy árnyékgyermek? Először is tudatosítani kell őt, ami nem megy mindig könnyen. „Ez azért is kihívás, mert a legtöbb esetben észszerűbbnek gondoljuk inkább elkerülni a negatív érzéseinket, vagy háttérbe szorítani szükségleteinket. A sérülékeny gyermekhez éppen emiatt sokszor »veszélyesnek« tűnik a kapcsolódás, és jobbnak látjuk elnyomni ezeket a sérüléseket” – mondja a pszichológus.
Rátalálni a belső gyermekre
Többféle módszer kínálkozik arra, hogy megtaláljuk a belső gyermekünket. Van, akinek az segít, ha régi, gyerekkori fényképeket nézeget, másnak valamilyen kreatív önkifejezési forma: rajz, színezés, festés. A meditáció vagy relaxáció is könnyen előhívhatja gyermeki énünket.
Stafanie Stahl azt javasolja, hogy először az árnyékgyermeket próbáljuk meg megtalálni és megérteni, azonosítsuk, milyen helyzetekben törnek elő a dogmái, majd próbáljuk meg meggyógyítani – akár belső segítők vizualizálásával, akár napsugárgyermekünk vagy felnőtténünk bevonásával. Ha már gyakorlottak vagyunk, és felismerjük, hogy egy bizonyos helyzetben nem a felnőtténünk reagál, hanem az árnyékgyermek, megpróbálhatunk távolságot teremteni önmagunk és a problémánk között. Ahelyett, hogy azt mantráznánk, „úgy félek, hogy elhagynak”, tudatosítsuk magunkban, hogy ez az árnyékgyermekünk félelme, és fogalmazzunk inkább úgy, hogy „a bennem rejlő árnyékgyermek fél…” Vizualizálhatjuk is, hogy felnőtténünk megsegíti ezt a sérült gyermeket, sőt, levelet is írhatunk neki, biztosítva őt megértésünkről és szeretetünkről.
„A belső gyermekhez való kapcsolódás létfontosságú annak érdekében, hogy önmagunkhoz és így másokhoz is hatékonyabban tudjunk kapcsolódni. Ezáltal élhetünk egy sokkal kiegyensúlyozottabb érzelmi életet, ami által kapcsolataink is egészségesebbé válhatnak” – mondja Szabó Jennifer. „Ha képesek vagyunk a belső gyermek sérülékenységeihez kapcsolódni, kifejezni, sokkal könnyebb a boldog gyermeki énállapothoz is eljutni” – teszi hozzá.
Az önismeret szemlélet, nem végállomás
Természetesen nem könnyű a gyerekkori sérelmeinkkel szembenézni. Ha komoly elakadásaink, problémáink vannak a gyermekkorunkban átéltek miatt, érdemes szakember segítségét kérni, és vele együtt elindulni az önismereti úton. Hiszen az önreflexióra és a tudatosságra egész életünkön át szükségünk van, csak így tudunk – immár belső gyermekünket integrálva, az ő szükségleteit figyelembe véve – egészséges és kielégítő kapcsolatot fenntartani önmagunkkal és másokkal egyaránt. „Az önismeret számomra sokkal inkább szemlélet, semmint végállomás. Nem megérkezünk egy pontra, és onnantól készek vagyunk, hanem elsajátítjuk azt a működést, amellyel tudatosabban és önreflexívebben vizsgálhatjuk önmagunkat. Ha ez végigkíséri az életünket, azzal sokkal gazdagabbá és teljesebbé válhatunk” – hangsúlyozza Szabó Jennifer.
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
