pap sport kondi

Ma is él a sztereotípia a pocakos atyákról és szerzetesekről, de valójában sokkal több hobbisportoló van köztük, mint gondoltuk. Sűrű napirendjük mellett is találnak időt az aktív mozgásra. Van, aki biciklizik, a kolostorban végez edzéseket, vagy éppen futóversenyekre jár.

A klasszikus fegyencedzést választotta 

Egy alkalommal, amikor a tihanyi bencés közösségnél jártam, meglepetten figyeltem, hogy az egyik fiatal szerzetes szabadidejében úszással foglalja el magát, még viccelődött is: a habitus alatt okosórát hord, hogy ellenőrizze a napi sportteljesítményét. Máskor pedig arra lettem figyelmes a közösségi médiában, hogy egy pannonhalmi szerzetes maratont futott. Majd később megismertem Tokodi László domonkos szerzetest, a debreceni atyát, aki a szigorú élet mellett is rendszeresen edz. „Nem vagyok sportember, és nem vagyok tagja hivatalos sportklubnak sem. A rendházban, a szobámban mozgok, amikor alkalmam van rá” – mondta. „Napi gyakorisággal végzek úgynevezett fegyencedzést, ami a spártai módszerre épül. Ez egy eszköztelen sport, ha modern szavakkal akarom leírni, azt mondom, hogy saját testsúlyos edzés. Bár azt megjegyzem, hogy van egy római székem, amin gyakran végzek pluszgyakorlatokat. De nem tartom magam sportolónak, sokkal inkább olyan embernek, akinek fontos a test jó állapotának megőrzése. Nincs speciális sportöltözetem, egyszerű szabadidőruhában edzek, de habitusban, azaz szerzetesi viseletben is biciklizem. Naponta sok tíz kilométert tekerek, mindenhova kerékpárral megyek.”

A konditeremben is növekedhetünk 

Mégis miért lehetséges, hogy a köztudatban a hitélet és a sportolás távol áll egymástól? A válasz az előítéletekben rejlik, sokan úgy gondolják, hogy a papoknak és a szerzeteseknek az imádságról és a szentmisékről szól minden egyes nap, bár ezek valóban nagyon fontos részei hivatásuknak, azonban ők is emberek, és maguk is keresnek alkalmat a testi feltöltődésre. A római papi szemináriumban kifejezetten arra kérik a kispapokat, hogy rendszerint mozogjanak, hiszen a test és a lélek alkotja az embert. „Isten test és lélek egészeként teremtett minket, és ezt csak a halál választja szét” – magyarázza a szerzetes. „Ezért amikor az emberről beszélünk, nem gondolhatunk önmagában csak testre vagy csak lélekre, ez a kettő szoros egységet alkot. Ahogy a teológia mondja: a test a lélek formája. Tehát fontos, hogy a mozgással és a helyes táplálkozással segítsük testünk működését, különben könnyebben megbetegszünk, kevésbé leszünk tettre készek, és ezáltal nehezebben segítünk másoknak a jó cselekedetekkel.

Például ha nincsen erőm, akkor hogyan megyek segíteni egy testvéremnek, aki éppen arra kér, hogy emeljek meg egy szekrényt? Illetve nagyon fontos, hogy rossz fizikai állapotban az imádság is nagyobb kihívást jelent.”

Közelebb visz másokhoz 

Ez nem azt jelenti, hogy az edzések előtérbe helyezhetők az imádsággal szemben, hiszen a cél mindig is egy lesz: közelebb kerülni az igazsághoz, vagyis magához az Istenhez. Egy pap vagy szerzetes nem fog hiúságból sportolni, számára nem a tökéletes forma elérése a fontos, hanem – ahogy a domonkos szerzetes is fogalmazott – a test jó állapotának megőrzése, támogatása. Ezenkívül a sporttevékenység remek alkalom arra, hogy még többekhez elvigyék a kereszténység üzenetét, és kapcsolatban lépjenek mindazokkal, akik bár gyönyörű testet építettek, belsőjük még nem nőtt fel hozzá. Mert a test a lélek temploma.