Ezek a nők legborzasztóbb külső és belső tulajdonságai a férfiak szemével

GettyImages-124546013 (1)
Olvasási idő kb. 7 perc

Tudjuk, tudjuk: „De gustibus non est disputandum.” Házi minikutatásunkban mégis arra vállalkoztunk, hogy különböző korú, foglalkozású, családi állapotú férfiembereket kérdeztünk 25 és 60 között a számukra legvisszatetszőbb külső és belső női tulajdonságokról. Ők pedig kíméletlenül elmondták. Előre leszögezendő, hogy mindannyijuk a női nem elkötelezett híve és csodálója. Tapasztalatnak sincsenek híján, úgyhogy véleményük mindenképp megalapozott és mérvadó lehet azon hölgyek számára, akiket érdekel, mi vonz és mi taszít egy nőben egy férfit.

Cikkünk inverz változata, amelyben hölgyeket kérdeztünk az általuk legborzasztóbbnak tartott férfi külső tulajdonságokról és jellemvonásról, már napvilágot látott, s a válaszok elemzésének tapasztalata alapján leszűrhető, hogy a hölgyek vagy jobban egyetértenek a sarokpontokban, vagy az uraknak nehezebb megfelelni. Ők ugyanis szélesebb spektrumon határozzák meg véleményüket.

Az is igaz, hogy

sokszor a nők nem is feltétlenül a férfiaknak akarnak elsősorban megfelelni:

az öltözködési és „ki néz ma ki jobban” versenyben legfőképpen női vetélytársaink lepipálása a vezérelv, ha nagyon őszinték akarunk lenni. És mivel sajnos vannak tévhitek, rögzült téves elképzelések, ezért a lepipálási küzdelemben néha elvész a fókusz, és rossz irányt vesznek a dolgok, a pasik meg hiába keresik, ami nekik tetszik…

A legnagyobb tévhit

Erőlködés helyett természetesség!
Erőlködés helyett természetesség!Christoffer Askman / Getty Images Hungary

A külső tulajdonságokat illetően a megkérdezettek válaszaiból világosan kiviláglik egy markáns elv:

a férfiak szeretik a természetes szépséget!

Vagy – és ezt csak nagyon halkan súgom a hölgyek fülébe – legalábbis annak látszatát. 

Fontos nekik, hogy amiben gyönyörködnek, arra természetes adottságként és nem a külső szépség mindent felülíró hajhászásának és öncélú üldözésének eredményeként tekinthessenek. A radikálisabbak például a szilikon és a botox minden formáját elutasítják a női test bármely pontján. De a megengedőbbek is egyetértenek abban, hogy

a felduzzasztott ajkak, nyersebb modorban csak „kacsaszájnak” aposztrofált jelensége egyáltalán és semmilyen körülmények között nem vonzó, sőt taszító

minikutatásunk megkérdezett alanyainak egybehangzó véleménye alapján. Szinte nincs egyetlen másik olyan külső tulajdonság sem, amiben ennyire egy húron pendülnének, mint a puffasztott ajkak megítélése – vagy inkább elítélése. Legtöbbjüknél még a tetoválás sem igazán fér meg a nőiességgel, ahogy a túldimenzionált szemöldök, vagy a festőpemzli, illetve pamacs jellegűre duzzasztott szempillaerdő sem fekszik.

A legborzasztóbb külső tulajdonság: ápolatlanság

Egy igazi nő sosem engedheti meg magának, hogy elhanyagolt legyen!

Elvis Presley is elvárta a nála 10 évvel fiatalabb, gyönyörű feleségétől, hogy jelenlétében mindig csak sminkben és tökéletes hajkoronával mutatkozzon a varázs fenntartása érdekében. Ha ez túlzás is, a higiéniai szabályok betartása, a harmóniát árasztó megjelenés, esztétikus és karbantartott fizikum természetesen alapkövetelmények. Nem bocsátkozunk gusztustalan példák fejtegetésébe azt illetően, mi minden tartozhat az elhanyagoltság bugyrába, annak minden formája úgyis teljességgel kizárt!

Telt idomok

Örök dilemma a nők szemében: most akkor a modellalkatú, vékony női test, vagy ahogy vigasztalni szokták a nagymamák az unokákat: a teltebb idomok az igazán vonzók a férfiak számára. Ez részben kultúrafüggő is, és az idők során is sokat változott a szépségideál megítélése, de ha a kegyetlen igazságra vagyunk kíváncsiak, bizony a vékonyabb, karcsúbb hölgyek előnyt élveznek.

(Ott persze van egy pöti, nehezen feloldható biológiai csapda, hogy míg a darázsderék és a kecsesen vékony végtagok a nőiesség és persze a természetes szépség védjegyei, addig azért a dúsabb keblektől még egyetlen úriember sem undorodott kifejezetten. Ennek a paradoxonnak a feloldását a férfiember elegánsan ránk, nőkre hagyja, mi meg rohangálhatunk push-up melltartóért és kompressziós bugyiért.)

Ha viszont valaki a teltebbek csapatában játszik, azzal sincs feltétlenül gond, főleg amíg a helyzetet kézben tudja tartani, és öltözködési szokásait ennek megfelelően, ízléses mederben tartva alakítja ki.

Öltözködés

Ezzel el is értünk a külsőre vonatkozó sarkalatos pontok utolsó, komoly egyetértést kiváltó eleméhez. Hölgyeim! Fintoroghatnak az urak, ha sok fogyott a hitelkártyáról, vagy késik a meleg vacsi a shoppingolás miatt, de igaz, ami igaz, szinte mindegyikőjük megjegyezte, hogy a stílusos, ízléses és igényes öltözködés: fontos.

Nem mondom, hogy könnyű dolgunk van nekünk, nőknek, mert a fenti, külső tulajdonságokra vonatkozó kívánalmak mellett legalább ennyire fontos szempontokként jelentkeznek a belsőre vonatkozó preferenciák is, s a két kategória összeegyeztetése imitt-amott vékony jég, amin könnyű elcsúszni, de ezért vagyunk nők, hogy ezt a kihívást is abszolváljuk.

Belső

…mert ugyanis míg fontos az esztétikus külső, a harmonikus megjelenés, a karcsú sziluett és a stílusos öltözködés, addig visszatetsző a túlzott hiúság, a felszínesség, a külsőségek és a szépség hajhászásának oltárán beáldozott valódi értékek, a pozőrködés és a szelfiimádat.

Ez kívülről tényleg egy picit vicces…
Ez kívülről tényleg egy picit vicces…AleksandarGeorgiev / Getty Images Hungary

Önértékelés

…és ha egy hölgy külsőleg megüti a mércét, és egészséges önbizalma is kifejlődőben van ennek következtében, akkor ott megálljt is kell parancsolni a gépezetnek, érthető módon ugyanis a beképzelt, önhitt, olykor ezáltal lenéző, lekezelő vagy túlzott öntudattal rendelkező hölgyek még ragyogó külsejük mellett is kiábrándítóan hatnak a férfiakra. Ráadásul egy túl erős személyiségű nő mellett nehéz a férfi számára valóban férfinak maradni, ezért a túl erőteljes egyéniség elriasztó hatású lehet.

Amilyen ne legyen a nő:

  • A legelső jellemhiba, amit a megkérdezettek megneveztek mint visszataszító tulajdonságot, az az, ha egy nő közönséges. Ha valamit, ezt érdemes szem előtt tartani!
Na, ezt például ugye nee!
Na, ezt például ugye nee!Max Mumby/Indigo / Getty Images Hungary
  • Elvárás egy nő felé, hogy érzelmi intelligenciája fejlett legyen, így a nem empatikus hölgyek hátrányból indulnak a férfiszívek megnyerésében.
  • Az arrogancia egy nőben (is) egyértelműen a legtaszítóbb tulajdonságok között szerepel alanyaink szabadszavas válaszai alapján.
Még ő sem olvasta kutatásunk eredményeit…
Még ő sem olvasta kutatásunk eredményeit…Toni Anne Barson Archive / Getty Images Hungary
  • Nem nyeri meg a férfiszívet a kapzsi, az irigy, a flegma és főleg a lusta nőszemély sem házi kutatásunk eredménye értelmében.
  • Minden bajt tetéző, súlyosbító körülmény a humorérzék és az önkritika hiánya. Ezek ismeretében, Hölgyeim, szükségünk is lesz mindkettőre!
A férfiak legnagyobb divatbakijai a nők szemévelA férfiak legnagyobb divatbakijai a nők szemével

Teniszzokni szandállal, Trump-frizura, és még sorolhatnánk. Soroljuk is.

Tovább olvasom

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • Offline
Ezt a szokatlan munkát bízták a magyar asszonyokra a háború kitörése után
Ezt a szokatlan munkát bízták a magyar asszonyokra a háború kitörése után

Ebben a munkakörben talán még ma, bő száz évvel később is, több férfit találni, mint nőt.

március 23., 19:00

  • Offline
Őrült helyen helyezték el a gyermekeket az 1930-as évek Amerikájában
Őrült helyen helyezték el a gyermekeket az 1930-as évek Amerikájában

Ha ma az utcán sétálva megpillantanál egy kisgyereket ezen a helyen, azonnal nyúlnál a telefonodért, és hívnád a rendőrséget vagy a tűzoltókat.

március 23., 19:30

  • életem
Több százezer nyugdíjas juthat pénzhez: megvan, mikortól igényelhetik
Több százezer nyugdíjas juthat pénzhez: megvan, mikortól igényelhetik

Napokon belül igényelhetik a nyugdíjasok a támogatást.

március 23., 17:30

  • világom
Szenzációs felfedezés: így ér majd véget az univerzumunk
Szenzációs felfedezés: így ér majd véget az univerzumunk

A felfedezés új utakat nyithat az univerzum jövőjének megértésében.

március 24., 05:46

  • életem
Bebizonyosodott: tényleg többet keres, akinek ilyen a külseje
Bebizonyosodott: tényleg többet keres, akinek ilyen a külseje

Kiderült, a külsőnk is közre játszik abban, hogy milyen a fizetésünk.

március 23., 15:10

  • Offline
Döbbenetes videó: nyitott teherautón szállítják az égetőbe a járvány miatt leölt állatokat
Döbbenetes videó: nyitott teherautón szállítják az égetőbe a járvány miatt leölt állatokat

A járványügyi szakember dilettánsnak nevezte az állatok kezelését.

11 perce

  • világom
Giccsparádé az Ovális Irodában: egyre furcsábban fest Trump birodalma
Giccsparádé az Ovális Irodában: egyre furcsábban fest Trump birodalma

Igazán giccses lesz az Ovális Iroda, miután Donald Trump saját ízlésére formálja.

március 24., 06:00

  • Offline
Ilyen volt Psota Irén a színpadon kívül
Ilyen volt Psota Irén a színpadon kívül

Nem csak színészként volt különleges karakter Psota Irén.

március 23., 18:30

  • világom
Lélegzetelállító látvány: így mérik az űrből, mennyire fejlett egy ország
Lélegzetelállító látvány: így mérik az űrből, mennyire fejlett egy ország

Ez az űrből érkezett kép nemcsak lenyűgöző, de óriási tudományos és gazdasági haszna is van.

március 23., 16:00

  • életem
Furcsa eszköz tartotta távol a férfiakat a nőktől tánc közben: ezért volt rá szükség
Furcsa eszköz tartotta távol a férfiakat a nőktől tánc közben: ezért volt rá szükség

A nők és a férfiak nem simulhattak össze az 1920-as években, erről egy furcsa eszköz gondoskodott.

március 23., 16:46

  • Offline
Ki lett az első orosz elnök a Szovjetunió felbomlása után?
Ki lett az első orosz elnök a Szovjetunió felbomlása után?

A világ legnagyobb államának első emberei mindig is a legbefolyásosabb politikusok közé tartoztak. Kvízünkben róluk teszünk fel 10 kérdést.

március 24., 06:46

  • világom
Ebben a faluban egyetlen autó sem közlekedhet: képtelenség behajtani
Ebben a faluban egyetlen autó sem közlekedhet: képtelenség behajtani

A festői faluban egyetlen autót sem látni.

március 23., 14:36

  • VIP
Ember Márk: „A filmekre úgy gondolok, mint a gyermekeimre, és fáj, ha bántják őket”
Ember Márk: „A filmekre úgy gondolok, mint a gyermekeimre, és fáj, ha bántják őket”

Ember Márkot megviseli, ha negatív véleményt kapnak a filmjei.

március 23., 14:00

  • Offline
Magyar feltalálók kvíze: 10 találmány, amiről úgy tudjuk, hogy a miénk
Magyar feltalálók kvíze: 10 találmány, amiről úgy tudjuk, hogy a miénk

Gyakran az általunk hallottak, tanultak a valóságban máshogy vannak, igaz ez a magyar feltalálókkal kapcsolatban is. Igaz-hamis kvízünkben 10 kérdés vár rád.

március 23., 06:45

  • Testem
Súlyos fertőzést kaphatsz, ha ilyen gyümölcsöt veszel
Súlyos fertőzést kaphatsz, ha ilyen gyümölcsöt veszel

Súlyos fertőzést kockáztathatsz bizonyos gyümölcsökkel és zöldségekkel – mutatjuk, mire figyelj.

március 23., 06:30

  • világom
Ingyen csirkét osztanak ezen a településen: az új gazdákat bármikor ellenőrizhetik
Ingyen csirkét osztanak ezen a településen: az új gazdákat bármikor ellenőrizhetik

Aki nem tartja be az előírásokat, az elveszítheti a lehetőséget.

március 24., 06:30

  • életem
Ha ezzel hívnak a munkahelyedről, azonnal tedd le a telefont
Ha ezzel hívnak a munkahelyedről, azonnal tedd le a telefont

Már a munkahelyi telefonokkal is vigyázni kell, csalás is lehet mögötte.

március 24., 07:00

  • Önidő
Ne dőlj be ezeknek a népszerű úti céloknak: máshogy néznek ki a valóságban
Ne dőlj be ezeknek a népszerű úti céloknak: máshogy néznek ki a valóságban

A legfelkapottabb helyek sokszor inkább kiábrándítóak, mint lenyűgözőek.

március 24., 07:25

  • életem
Swipe és ghosting: ezek az online ismerkedés hátulütői
Swipe és ghosting: ezek az online ismerkedés hátulütői

Az online ismerkedés számos új szabályt és normát hozott magával, amelyekhez alkalmazkodnunk kell. Mutatjuk a legfontosabbakat.

március 23., 13:36

  • életem
Ez történik valójában a kidobott nejlonzacskókkal
Ez történik valójában a kidobott nejlonzacskókkal

Ha ezt a videót megnézed, tudni fogod, mit tégy a nejlonzacskókkal.

március 23., 07:26

  • életem
Izzadó tenyér és remegő térdek? Így küzdheted le a lámpalázat
Izzadó tenyér és remegő térdek? Így küzdheted le a lámpalázat

Ha megtanulod kezelni a lámpalázat, azt az előnyödre is fordíthatod.

március 23., 08:20

  • Offline
Magyarázatot adott a NASA a laposföld-hívőknek: ez a döntő érvük
Magyarázatot adott a NASA a laposföld-hívőknek: ez a döntő érvük

A NASA magyarázta el, miért nem lehet lapos a Föld.

március 23., 11:10

  • Offline
Magyarországon is kapható lesz a Vatikán híres édessége: ez kerül bele
Magyarországon is kapható lesz a Vatikán híres édessége: ez kerül bele

A Vatikán hivatalos édességét négy magyar városban is meg lehet majd kóstolni.

március 23., 12:10

  • életem
Nagy zivatar érkezik, 5 vármegyére adtak ki figyelmeztetést
Nagy zivatar érkezik, 5 vármegyére adtak ki figyelmeztetést

Jégesővel, erős széllel és villámlással jár zivatar éri el hazánkat, riasztást adtak ki a meteorológusok.

március 23., 07:45

  • életem
Ezzel a teszttel leleplezhető az AI: képtelen a feladatra
Ezzel a teszttel leleplezhető az AI: képtelen a feladatra

Kiderült, milyen feladatot nem lehet az AI-ra bízni, hiába egyszerű.

március 23., 11:40

  • Szülőség
Csomagküldővel adták fel a gyerekeket: vonatozás helyett így jutottak el a nagyszüleikhez
Csomagküldővel adták fel a gyerekeket: vonatozás helyett így jutottak el a nagyszüleikhez

Az 1900-as évek elején előfordult, hogy a családok postán csomagként adták fel a gyerekeiket.

március 23., 12:40

  • világom
Lélegzetelállító látvány nyújt a hídra épült város
Lélegzetelállító látvány nyújt a hídra épült város

Sok különleges híd van a világon, de amelyre egész kis színes meseváros épült, olyan kevés. Csodájára is járnak a turisták.

március 23., 08:50

  • világom
Ebben a városban gyűjtik a tehéntrágyát: gyárakban dolgozzák fel
Ebben a városban gyűjtik a tehéntrágyát: gyárakban dolgozzák fel

A városban összegyűjtött tehéntrágyát egyedülálló módon alakítják át hidrogénné a gyárban.

március 23., 09:06

  • világom
Ez volt a világ legelső autója: nézd meg, milyen boldogan vezeti Henry Ford
Ez volt a világ legelső autója: nézd meg, milyen boldogan vezeti Henry Ford

Ez az autó volt Henry Ford első önjáró járműve, nem csoda, hogy büszkén vezette.

március 23., 10:06

  • Offline
Ilyen volt egy tornaóra az 1900-as évek elején: nem hiszed el, ha nem a saját szemeddel látod
Ilyen volt egy tornaóra az 1900-as évek elején: nem hiszed el, ha nem a saját szemeddel látod

Az 1880-as évekre már kötelező volt a tornaóra a különböző iskolatípusokban Magyarországon, de még nagyon máshogy nézett ki, mint manapság.

március 23., 08:06

Ezt olvastad már?
Érdekességek