Már tudjuk, hogyan csökkenthető a demencia kialakulása

GettyImages-897821744 (1)
Olvasási idő kb. 4 perc

Egy friss kutatás tizennégy olyan rizikófaktort határozott meg, melyek demenciát okozhatnak. Jó hír, hogy ezek a kockázati tényezők életmódváltással csökkenthetők, sőt el is kerülhetők.

A tanulmány szerint a világ összes demenciás esetének csaknem fele megelőzhető vagy késleltethető lenne, ha ismernénk az állapot kialakulásának jellemzőit. Mindez azért lenne nagyon fontos, mert az előrejelzések szerint 2050-re a demenciával élők száma világszerte közel háromszorosára, 153 millióra nő, ami óriási terhet ró majd az egészségügyi és szociális ellátórendszerekre. 

A demencia elkerülhető lenne

Ennek elkerülésében sokat segíthet annak a demenciával foglalkozó bizottságnak a vizsgálati eredménye, amely szerint 14 olyan módosítható kockázati tényező van, melynek az egész életen át tartó kezelésével megelőzhető vagy késleltethető lehet a demenciás esetek 45 százaléka.

Világszeret növekszik a demenciával élők száma
Világszeret növekszik a demenciával élők számaFG Trade / Getty Images Hungary

A kutatók bátran állítják, hogy a demencia nem elkerülhetetlen. Ugyanis arra a következtetésre jutottak, hogy nagymértékben növelhető annak az esélye, hogy ne alakuljon ki demencia, vagy minél később alakuljon ki a kognitív képességek hanyatlásával járó állapot.

A kutatók hangsúlyozták, hogy bár most már meggyőző bizonyítékaik vannak arra vonatkozóan, hogy a hosszabb ideig tartó kockázatnak való kitettség nagyobb eséllyel vezet demenciához, mégis úgy vélik, sosem korai és sosem késő cselekedni, tenni a demencia megfékezése érdekében.

Két új kockázati tényezőt fedeztek fel

Bár a demenciára nincs gyógymód, de gyermekkorunktól egészen az időskorig sokat tehetnénk annak érdekében, hogy csökkentsük a betegség kialakulásának kockázatát. A legfrissebb rendelkezésre álló bizonyítékok alapján két kockázati tényező van, amelyek a demenciás esetek 9 százalékához kapcsolódnak. Az esetek körülbelül 7 százaléka kapcsolódik ahhoz, ha valakinek középkorára, vagyis 40 éves kortól magas a „rossz” koleszterinszintje. Az esetek 2 százaléka a későbbi életkorban jelentkező kezeletlen látásvesztésnek tulajdonítható.

Az egészségtelen táplálkozás következménye lehet a magas koleszterinszint
Az egészségtelen táplálkozás következménye lehet a magas koleszterinszintd3sign / Getty Images Hungary

A kutatók 12 másik kockázati tényezőt már 2020-ban azonosítottak, ezek együttesének a demenciás esetek 36 százaléka tulajdonítható.

Ezek közé tartozik az alacsonyabb iskolai végzettség, a halláskárosodás, a magas vérnyomás, a dohányzás, az elhízás, a depresszió, a fizikai inaktivitás, a cukorbetegség, a túlzott alkoholfogyasztás, a traumás agysérülés, a légszennyezettség és a társadalmi elszigeteltség.

A szakértők azt állítják, hogy a kognitív hanyatlás megelőzésére igen nagy az esély, összességében a demenciák közel fele elméletileg megelőzhető lenne az említett 14 kockázati tényező megszüntetésével. 

A demencia csökkenthető, sőt vissza is fordítható

A kutatók arra vonatkozóan is találtak új bizonyítékokat, hogy a demencia kockázatának csökkentése nemcsak növeli az egészségben eltöltött életéveket, hanem csökkenti azt az időt is, amit a demenciában szenvedőknek rossz egészségi állapotban kell eltölteniük.

Rendszeres testmozgással csökkenthető a demencia kialakulásának esélye
Rendszeres testmozgással csökkenthető a demencia kialakulásának esélyeljubaphoto / Getty Images Hungary

Az egészséges életmód – amely magában foglalja a rendszeres testmozgást, a dohányzás mellőzését, középkorban az elménk aktivizálását –, valamint a túlzott alkoholfogyasztás elkerülése nemcsak csökkenti a demencia kockázatát, hanem vissza is fordíthatja a demencia kialakulását. Ennek pedig óriási hatása van az egyének életminőségére, valamint mindenképpen költséghatékony a társadalomra nézve.

Soha nem késő tenni annak érdekében, hogy idős korunkban is jól működjön az agyunk. Vannak olyan szokások, amelyeket még 50 évesen is érdemes beépíteni az életünkbe.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek