Kiszámolták, mennyivel fiatalít meg, ha egy hónapig jól alszunk

GettyImages-539668983
Olvasási idő kb. 4 perc

Két nemrég elvégzett kutatás is azt igazolta, hogy ha nem alszunk eleget, akár 5-10 évvel is idősebbnek érezhetjük magunkat, mint ahány évesek valójában vagyunk. A kialvatlanság ugyanis olyan aktivitásokban korlátoz bennünket, amelyek kortól függetlenül hozzájárulnak a fiatalság érzéséhez.

Vizsgálatok igazolják, hogy az egészségi állapotunk és a mozgásszervi problémák mellett az alvásnak is kulcsfontosságú szerepe van abban, hogy öregnek érezzük-e magunkat.

A jó alvás megőrzi fiatalságérzetünket

Az energia és a motiváció hiánya minden bizonnyal hozzájárulhat ahhoz, hogy öregebbnek érezzük magunkat az életkorunknál, ugyanis mindkettőre szükség van ahhoz, hogy ne érezzük magunkat korlátozva se fizikailag, se pedig szociálisan.

Életkorunk több dimenzióban is értelmezhető
Életkorunk több dimenzióban is értelmezhetőDimitri Otis / Getty Images Hungary

Életkorunk ugyanis több dimenzióban is felfogható. Ez a tudomány jelenlegi állása szerint lehet kronológiai, biológiai és szubjektív.

A kutatók szerint ezek az ismeretek is alátámasztják a megfelelő alvás fontosságát annak érdekében, hogy a fiatalos, szubjektív életkorunkat megőrizzük, ami előnyös mind a mentális, mind a fizikai egészség szempontjából.

Az agyunk is fiatalabb marad

A tanulmányok összefüggésbe hozták a hosszabb élettel, a demencia alacsonyabb arányával, a kevesebb depresszióval és olyan pozitív tulajdonságokkal, mint az optimizmus, a remény és a rugalmasság, valamint a jobb fizikai és mentális egészség. Kutatás igazolja azt is, hogy azok az emberek, akik fiatalabbnak érzik magukat a koruknál, azoknak az elméjük is megfelelően működik, hiszen több szürkeállománnyal rendelkeznek.

A hangulatunk is befolyásolja a korunkat

Nemrég két különböző kutatócsoport is azt vizsgálta, hogyan hat a hangulatunkra és a fizikai állapotunkra az alvás vagy annak hiánya. Az egyik felmérés során több mint négyszáz 18 és 70 év közötti ember alvási szokásait vizsgálták meg egy hónapon keresztül.

Minden rossz alvással töltött éjszaka ront a hangulatunkon, és emiatt öregebbnek is érezzük magunkat
Minden rossz alvással töltött éjszaka ront a hangulatunkon, és emiatt öregebbnek is érezzük magunkatTetra Images / Getty Images Hungary

A kísérlet végén megállapították, hogy minden rosszul alvással eltöltött éjszaka után az emberek körülbelül negyed évvel idősebbnek érezték magukat kronológiai életkoruknál.

Mindebből arra a következtetésre jutottak, hogy a hangulatváltozás és a fáradtság érzése szintén hozzájárul ahhoz, hogy öregebbnek érezzük magunkat. Ha azonban valaki egy hónapon át jól aludt, akkor átlagosan közel hat évvel fiatalabbnak érezte magát a valós életkoránál.

A súlyos alváshiány öregít

Egy második vizsgálatban 186 résztvevőt kértek meg arra, hogy aludjanak egy laborban két éjszakát, ügyelve arra, hogy négy óránál többet nem alhattak éjszakánként. Ebben az esetben az öregedés szubjektív élménye sokkal jelentősebb volt, amikor az emberek ilyen mértékű alváshiányt tapasztaltak. A kutatásban résztvevők átlagosan közel 4 és fél évvel idősebbnek érezték magukat, mint amennyi valójában voltak.

A korán kelők öregebbnek érzik magukat

Jó hír azonban, hogy a kialvatlanság után elég gyorsan regenerálódik a szervezetünk, hiszen minden, ami enyhítheti az álmosságot, azonnali hatással lehet a szubjektív életkorunkra. A jelentős és tartós hatás érdekében azonban elengedhetetlen az elegendő pihentető alvás.

A kialvatlanság után gyorsan regenerálódhat a szervezet
A kialvatlanság után gyorsan regenerálódhat a szervezetAN Studio / Getty Images Hungary

A kutatók megfigyelték továbbá, hogy azok az emberek, akik szeretnek korán kelni, sokkal jobban megérezték a kialvatlanság hatását, hiszen ők több mint öt évvel idősebbnek érezték magukat az éjszakai bagoly típusú emberekhez képest. Amikor azonban a korán kelők is kilenc órát aludtak, sokkal fiatalabbnak érezték magukat. Mindez alátámasztja, hogy az alvás létfontosságú biológiai jelenség, amely kulcsa lehet a fiatalságnak.

Az orvosok megfigyelték, hogy a nők és a férfiak másképp reagálnak a műtéti altatásra. Ám, hogy megtudd, ennek mi lehet az oka, olvasd el az erről szóló cikkünket is.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?

Érdekességek