Rettegek, hogy megcsal a párom, borzasztó féltékeny vagyok. Mit kezdjek ezzel?

A legtöbben tapasztaltuk már a kapcsolatainkban a szűnni nem akaró, kínzó féltékenységet. De vajon mit lehet ezzel kezdeni, ha felbukkan egy kapcsolatban? Ma erről kérdeztük pszichológus szakértőinket, köztük a köztük a SelfGuide pszichológiai műhely alapítóit.

Sorozatunk korábbi részeit itt olvashatod el.

Milanovich Domi: Halld meg, hogy mit üzen a féltékenységed!

Pokoli érzés tud lenni, amikor a zöld szemű szörny felüti a fejét a nagy szerelemben. A lelki fájdalomnak azonban hasonló funkciója van, mint a testi fájdalomnak: jelzi, hogy valami nincs rendben. De korántsem mindegy, hogy mit gondolunk a baj forrásának. Elsőre kézenfekvő megoldásnak tűnhet, hogy mindent rögtön a másikra hárítsunk. Miért teszi ezt velünk? Ám ha elkezdjük ellenőrizni, korlátozni, birtokolni, azzal neki, és a kapcsolatnak is ártunk, még ha átmenetileg talán enyhülnek is a feszültségeink. Ráadásul könnyen meglehet, hogy a hiba eleve a mi készülékünkben van.   

Bár a féltékenység rendkívül kínzó állapot, sok mindenre megtaníthat önmagaddal kapcsolatban, ha képes vagy egy kicsit benne maradni, megvizsgálni, és nem egyből megszüntetni akarni. Vállalj felelősséget a negatív érzéseidért, és igyekezz megérteni, hogy miért alakulhattak ki. Az alábbiakban 4 irányt foglalok össze röviden, amerre érdemes lehet elindulni:   

1. Feltételezett megállapodások: gyakran előfordul, hogy az emberi kapcsolatainkban olyan dolgokat veszünk alapnak, magától értetődőnek, amik egyáltalán nem azok. Így van ez a monogámiával is. A legtöbb pár abban még megegyezik, hogy oké-e más emberekkel szexelni (ölelkezni, csókolózni), vagy sem. Viszont a monogámia más típusairól már rendszerint kevesebb szó esik. Előfordulhat, hogy az egyik fél szociális vagy érzelmi monogámiát is igényelne, és féltékenységet érez, amikor a partnere másokkal csinál programokat (például táncol, moziba megy, sorozatot néz), vagy mély érzelmi kapcsolatot ápol a legjobb barátaival. Ilyenkor érdemes tisztázni, hogy ki mit vár a másiktól, azt az illető tudja-e, akarja-e teljesíteni, és ezen információk ismeretében dönteni a kapcsolat további sorsáról. Ezt a kört nem érdemes megspórolni, mert csak az képes őszintén elköteleződni, aki tudja, hogy mire mond igent. 
2. Önértékelési nehézségek: amikor két ember szoros érzelmi közelségben él, akkor sokszor megesik, hogy az egyik félben keletkező bizonytalanságok, félelmek interperszonalizálódnak, azaz úgy jelennek meg, mintha a másik viselkedése okozta volna őket, holott ez nem feltétlenül van így. Ha visszatérő probléma nálad a féltékenység, akkor lehet, hogy te vagy az, aki nehezen bízik meg másokban. Ez a képességünk ráadásul általában összefügg azzal, hogy saját magunkban mennyire bízunk meg, mit gondolunk a szerethetőségünkről. További árulkodó jel szokott lenni, amikor olyannak képzeled el a potenciális csábítókat, akik pont azokban a tulajdonságokban remekelnek, amikben magadat gyengének gondolod. Az állandó rettegés, gyanakvás, vádaskodás helyett inkább válaszd az őszinteséget és az önfejlesztést: helyezd szilárdabb alapokra az önértékelésed!  
3. Nem érzed szeretve magad: ahelyett, hogy fokozatosan csökkentenéd a másik szabadságát, érdemes amellett elköteleződnöd, hogy a közös életetek a kiteljesedésről, a növekedésről, a bizalomról szóljon. Ahogy a világhírű terapeuta, Esther Perel szokta hangsúlyozni: a szerelem olyan, mint a tűz – csak akkor tud lobogni, ha van elég levegő. A féltékenységed persze arról is árulkodhat, hogy nem érzed eléggé szeretve magad a kapcsolatban. Előfordulhat, hogy a partnered mostanában kevésbé tudott rád odafigyelni, vagy olyan módokon fejezte ki az érzéseit, amikre nem igazán vannak antennáid. Arról, hogy mit lehet tenni, ha eltér a szeretetnyelvetek, korábbi cikkünkben írtunk részletesen.  
4. Tényleg átver: amerikai filmek gyakori jelenete, hogy a férj még akkor is mindent tagad, amikor a felesége épp rajtakapta az ágyban egy másik nővel. Ez egy olyan hatalmi manőver, amelyet megőrjítés néven ismerünk a szakirodalomban: azt eredményezi, hogy a kiszolgáltatottabb fél elkezdi kétségbe vonni a saját valóságészlelését, szélsőséges esetben pedig már azt sem hiszi el, amit a tulajdon szemével lát. Ez egy nagyon súlyos bántalmazási forma. Ebben az esetben fontos, hogy oda tudj figyelni a tested jelzéseire, illetve vonj be egy olyan külső szemlélőt az események értelmezésébe, akiben megbízol. A tisztánlátás eleinte fájdalmas, de hosszú távon sokkal jobban jársz vele, mint egy olyan kapcsolattal, ahol hazudnak neked, kihasználnak és megfosztanak a tájékozott döntés lehetőségétől. Megérdemled, hogy tisztelettel bánjanak veled – ne érd be kevesebbel! Az átlátható kommunikáció pedig a megbocsátásban és a kapcsolat új, egyenlőbb alapokra helyezésében is fontos szerepet tölt be, ha végül ezt az irányt választjátok.

Szalay Ágnes: Ez jelzi, hogy itt az idő komolyabb energiát fektetni az önismereti munkába

A féltékenység számos formájával találkozhatunk, de egyik rosszabb, mint a másik. Mármint szörnyű érzés annak, aki átéli, és különböző mértékben megkeseríti az életét annak is, akire féltékeny valaki. Van a pusztító, agresszív, kontrolláló féltékenység. A szurkálódó, beszólogató, odakarmoló testvérféltékenység. Ott az újdonsült apák bevallhatatlan, de pontosan ugyanannyira kétségbeejtő érzése, hogy a saját gyerekükre féltékenyek. Vagy a csapodár párunk miatti örökös és nyomasztó készenlét.

Bármely formájáról is beszélünk ennek a tragédiákba illő érzésnek, mögötte mindig a bizalom hiánya, sérülése húzódik. Nem bízol a másikban, hogy tényleg fontos vagy neki. Nem bízol magadban, hogy tényleg fontos lehetsz neki. Azt gondolod, nagyobb szükséged van neked őrá, mint neki rád. Tudatalattid mélyén az munkál, hogy végzetesen sérülni fogsz, éned kevesebbé válik, ha elveszíted. Magadnak szeretnéd őt, azt érzed, ha másnak is ad, akkor neked túl kevés jut.

Teljesen mindegy, hogy mennyire megalapozott a másik hűségében és elkötelezettségében való kétkedésed, a féltékenységed feloldásának az eszközét magadban érdemes elkezdeni keresni. Sokszor ehhez külső, elfogulatlan segítség is szükséges, hogy kísérjen téged az úton, amely során feltárod féltékenységed valódi indítékait. Sokan mondják, hogy tudom, hülyeség, hogy féltékeny vagyok, de nem bírok leállni vele, mintha elborítaná az agyamat valami. Ez nagy valószínűséggel nem a másikról szól, csak rólad. Mélyre kell menni, és megnézni, hogy milyen hiányodat, szükségletedet pótolod a másikkal. Nem vársz-e tőle többet, mást, mint amit egy másik embertől annak önfeladása, szabadsága megsértése nélkül várni lehet. Előfordul, mint az új apák esetében, hogy a másik megváltozott, a kapcsolatból eltűnt valami – például az együtt töltött idő, a beszélgetések –, amire neked szükséged lenne továbbra is. Ebben az esetben is az önreflexió segít, hogy meghatározd pontosan, hogy mire van szükséged, mi hiányzik, és aztán ezt már pontosan, vádaskodás nélkül megbeszéld vele. Vagy megtaláld az igényed kielégítésének a módját valahogy másképp, mással. Ha pedig az az eset áll fenn, hogy akire féltékeny vagy, az tényleg nem érdemli meg a bizalmadat, mert visszaél vele, elárul vagy hazudik – akkor az a kérdés önmagad felé, hogy miért ragaszkodsz mégis a kapcsolatotokhoz. Mi tart mellette? Miért tartod úgy, hogy el kell viselned ezt a bánásmódot?

Az erős féltékenység érzése az egyik legjobb indikátora annak, hogy itt az idő komolyabb energiát fektetni az önismeretedbe, mert valami nincs a helyén – vagy benned, vagy a kapcsolatodban. Ez az érzés magától nem fog igazán elmúlni, még ha egy toronyszobába zárod a másikat, ahol ő semmi mást nem tesz, csak neked hódol, akkor sem. Az tudja elmulasztani, ha rájössz, mi az, ami benned táplálja ezt az érzést.

Sákovics Diana: A féltékenység csak látszólag szól a másikról

Hát, először is mély együttérzésem. Fájdalmas dolog a féltékenység. Szó szerint az. A testi és lelki fájdalom ugyanis az agyunkban egy tőről fakad, nagyon hasonló idegi alapokon nyugszik, és a funkciója is azonos: veszélyt jelez. A fájdalom a viselkedésünk, a helyzetünk megváltoztatására késztet annak érdekében, hogy túléljünk. Ezért rántjuk el a kezünket a tűztől, és ezért igyekszünk valami megoldást találni, ha a társas környezetünk elutasít (hiszen az ember csak a fajtársaival együttműködve élhet túl). A féltékenység érzése is egyfajta vészjelzés: a másik elvesztése, a magány veszélyére hívja fel a figyelmünket. De míg a testi fájdalom leggyakrabban a külső környezetből fakad (valóban éget a tűz), addig a féltékenység oka sokszor nem a másik viselkedéséből, hanem a mi történetünkből, aktuális élethelyzetünkből, belső folyamatainkból fakad. A kutatások szerint például az alacsony önértékelés, az érzelmi labilitás, a függőség a másiktól és a bizonytalan kötődés is hajlamosít a féltékenységre.

De mit tehetünk akkor, ha megtapasztaljuk ezt az érzést? 

Nyilván sokban más a helyzet, ha bebizonyosodik, hogy valóban hűtlen a párunk, vagy ha a gyanú kínoz minket, de mindenképpen az a legfontosabb, hogy megértsük, mi játszódik le bennünk. Az első és legfontosabb tehát az, hogy próbáljuk meg felismerni, megnevezni az érzéseket, amiket megélünk, tudjuk meg, mitől félünk valójában, hogy mi hordozza a valódi veszélyt ebben a helyzetben. Az, hogy magunkra maradunk? Az, hogy nem vagyunk elegek? Az, hogy nem vagyunk szerethetőek? Mi az, ami legbelül, a féltékenység, a düh mögött húzódik? Mi az az érzés, amivel valójában dolgoznunk kell?

A másik fontos dolog, hogy vegyük észre magunkban, ha éppen végeláthatatlan történeteket gyártunk arról, hogy a partnerünk hol, kivel és mit csinál, és tudatosítsuk azt, hogy amit elképzelünk, az a fejünkben létezik, az nem a valóság (még akkor sem, ha a másik valóban megcsalt, azok a képek akkor is a fantáziánk termékei). Éppen ezért nem is erre kell reagálnunk: nem érdemes ezek hatására elküldeni a másikat a fenébe.

Hasonlóan azt is érdemes tudatosítani, hogy (bármi is történt, vagy nem) a féltékenység érzését nem a partnerünk feladata elmulasztani. Nem az ő felelőssége kezdeni bármit az érzéseinkkel. Ha jó párkapcsolatban élünk, ha a másik szeret és érzelmileg támogat, akkor segíthet ebben a helyzetben bennünket, de nem azon az áron, hogy a saját szabadságát, hobbijait, életét feladja. A féltékenységünkre tehát nem az a megoldás, ha a másik onnantól nem megy sehova, vagy ha mégis, óránként élőben bejelentkezik nálunk. Ezzel enyhíteni tudjuk a fájdalmat, de elmulasztani nem, a kapcsolatunkban pedig nagyon nagy árat fizetünk ezért a kis megkönnyebbülésért.

A féltékenység érzésével nekünk kell kezdeni valamit. Beszélgetni róla a barátainkkal, szembenézni magunkkal, önismeretbe járni, dolgozni azokkal a mélyebb érzésekkel, amiket beazonosítottunk, vagy ha kell, megpróbálni újraépíteni a bizalmat a párkapcsolatunkban, és felismerni azt, amikor ezt már nem lehet vagy nem éri meg megtenni.