Kritizálás helyett ezt tedd, ha hosszú távra tervezel a partnereddel

Gondok abból adódhatnak, ha a különbözőségek, az egyéni preferenciák és szükségletek nem értékként, hanem konfliktusforrásként jelennek meg a párkapcsolatban. És mivel az iskolában azt nem tanítják, hogy hogyan kezeljük a párkapcsolati konfliktusokat, a társas együttlétek során leginkább az otthonról hozott mintákra hagyatkozva kommunikálunk – ami adott esetben még több nézeteltéréshez vezethet.

Az otthonról hozott mintákhoz tartoznak a családi értékek, határok, szabályok, rutinok, szokások, hiedelmek és rítusok, ahogy a szüleinktől átvett kommunikációs stratégiák is. Ahhoz pedig, hogy jól működjön egy párkapcsolat, a feleknek meg kell tanulniuk idomulni a másik értékeihez és szokásaihoz, anélkül, hogy feladnák saját elveiket és egyéniségüket. (Persze minél inkább egyeznek az alapértékek, annál nagyobb az esélye, hogy hosszú távon is sikeres, boldog lesz a párkapcsolat.) Márpedig az összecsiszolódás nem mindig megy úgy, mint a karikacsapás.

Mivel hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy a mi valóságunk nem feltétlenül egyezik meg mások valóságával – hiszen külön személyiségek vagyunk és más az értékrendünk –, előfordulhat, hogy azon kapjuk magunkat, hogy ítélkezünk a partnerünk felett, kritizáljuk egy-egy döntését, módszerét vagy tettét, és óhatatlanul igyekszünk meggyőzni arról, hogy nekünk van igazunk.

Ezzel a kontrolláló, támadó hozzáállással azt az érzést kelthetjük a másikban, hogy ő, illetve az, amit és ahogyan tesz, nem elég jó

vagyis éppen az összecsiszolódás ellen dolgozunk.

„Manapság, amikor a kultúránk az önállóságot és a függetlenséget hangsúlyozza, gyakrabban döntünk úgy, hogy az ÉN látásmódom, az ÉN valóságom, az ÉN véleményem és ezek kifejezése fontosabb, mint maga a kapcsolat és a fenntartásához, erősítéséhez szükséges igazodás és alkalmazkodás. Adott esetben tehát nagyon erős indulatokat is szülhet, ha a számunkra fontos személyek máshogy látnak valamit, vagy máshogy emlékeznek rá, mint mi. Így van ez a családnál, iskolai osztálynál jóval nagyobb közösségek, a nemzetek és kultúrák esetében is. A hangsúlyozott másként látást hajlamosak vagyunk ellenünk irányuló tettként értelmezni – vagyis egy természetes folyamatot is képesek vagyunk rosszindulattal felruházni, ha azt versengően fejezik ki” – figyelmeztet Kozma-Vízkeleti Dániel család-pszichoterapeuta.

Ha megrögzötten ragaszkodunk ahhoz, hogy partnerünk a nekünk megfelelő módon csináljon bizonyos dolgokat, és kritizáljuk őt, amikor nem tesz eleget az elvárásunknak, azzal legfeljebb azt érjük el, hogy egy idő után már inkább meg se próbálkozik. Talán el is hiszi, hogy a saját módszerei rosszak – holott egyáltalán nem biztos, hogy rosszak, egyszerűen csak mások. „Ha úgy beszélünk vele, mint aki nem képes valamit „rendesen” megcsinálni, akkor ne várjuk el tőle, hogy kompetensnek érezze magát” – írja Caitlin Cantor párterpauta a Psychology Today oldalán publikált cikkében.

Cantor szerint a minősítéssel, a negatív üzenetekkel és a kritizálással nemcsak a partnerünket bántjuk meg, de esélyt sem adunk magunknak és egymásnak arra, hogy jobban megérthessük, mi minden húzódik meg a másik tettei mögött.

A pszichológus tanácsai segíthetnek a kontrollálásnál sokkal hatékonyabb kommunikációs módszer elsajátításában, amely nemcsak jobb megértéshez, mély beszélgetésekhez, nagyobb együttérzéshez és ezáltal szorosabb kötődéshez vezet, de a szükségleteink is hamarabb kielégülhetnek, ha megtanuljuk megfelelően kifejezni az érzéseinket, igényeinket és szándékainkat.

1. Vállalj felelősséget a kontrolláló viselkedésedért. Ehhez először is fel kell ismerni, hogy az, ahogy viselkedünk, nem helyes. Elképzelhető ugyanis, hogy nem is vagyunk tudatában annak, hogy változtatnunk kellene a hozzáállásunkon. Abban, hogy elindulhass az önismeret útján, sokat segíthet ez vagy ez a cikk.
2. Ismételgesd gyakran: „A saját módszereim nekem válnak be, az ő módszerei pedig neki tökéletesek.” Felejtsd el, hogy a te igazad az univerzális igazság.
3. Fejezd ki az érzéseidet. Ahelyett, hogy a nyers véleményeddel támadnál rá a másikra, próbáld meg énüzenetekkel kifejezni a lelkiállapotodat: „Megbántva érzem magam, amikor elfelejtesz kipakolni a mosogatógépből, mert ilyenkor arra gondolok, hogy nem számít neked az, hogy nekem mi a fontos.” 
4. Vizsgáld meg a történeteidet. Vagyis azokat a képzeteket, amik a te fejedben keletkeztek azzal kapcsolatban, hogy a másik miért úgy csinál dolgokat, ahogy, vagy éppen miért nem csinál meg valamit, amit kértél tőle („...mert ilyenkor arra gondolok, hogy nem számít neked az, hogy nekem mi a fontos”). A partnered magyarázata valószínűleg egészen más lesz, mint amit te elképzeltél.
5. Vegyél vissza a kontrollgyakorlásból. Gondold át, hogy miben lehetnél egy kicsit megengedőbb. Nem kell mindennek tökéletesnek lennie vagy mindennek flottul mennie. Sok esetben az „elég jól” is bőven megteszi. Ha lazítasz egy kicsit a szigoron, azzal a partnered önértékelésének is jót teszel, és a te igényeid is hamarabb kielégülhetnek. És ez nemcsak a párkapcsolatokban, hanem valamennyi társas kapcsolatban így működik: a túlzott mértékű kontroll, fölényeskedés és nyomásgyakorlás nem vezet sok jóra: addig-addig szorítjuk azt a gyeplőt, amíg már nem lesz mit szorítani rajta.

Bökkenők és stresszhelyzetek az élet bármely területén, bármikor adódhatnak, és a párkapcsolatokban is előfordulnak olyan problémák, amiket nem lehet megoldani, csak túllépni rajtuk. Nem árt azonban észben tartani, hogy egy csapatban játszotok, hogy a kapcsolat minden esetben nagyobb és fontosabb, mint bármelyik nehézség, amivel találkozhattok.