Megfejtettük a szerelem kódját

Sosem voltunk annyira ráutalva a párkapcsolatunkra, mint a mai világban. Már nem kis falvakban, nagycsaládokban, összetartó közösségekben élünk. Az embernek szüksége van arra, hogy kapcsolódjon, baj vagy probléma esetén támogatást kapjon, érezze, hogy érzelmileg biztonságban van. A régi közösségekben többen álltak rendelkezésre, hogy ezeket az igényeket kielégítsék, manapság az ember leginkább csak a párjára számíthat, tőle várhatja az érzelmi biztonságot. Mégis sok a válás, mégis sok pár szenved csak a kapcsolatában. Pedig ez nem szükségszerű, hogy így legyen.

Az emberiség évezredek óta valamiféle misztikus dologként kezeli a szerelmet. Mintha az egy kevéssé befolyásolható dolog lenne, ami csak úgy megtörténik az emberrel – és sajnos el is múlik. Pedig, ahogy dr. Johnson állítja, az utóbbi húsz évben a pszichológusoknak sikerült megfejteniük a szerelem kódját. Világosan látható mechanizmusok működtetik, amiket meg lehet érteni. Ez azért jó hír, mert ha valamiről tudjuk, hogy hogyan működik, akkor meg is tudjuk javítani.

Sue Johnson párterápiai 75 százalékban sikeresek, ami nem pusztán azt jelenti, hogy a résztvevői nem válnak el, hanem azt, hogy a terápia után képesek arra, hogy hosszú távon, elégedetten éljenek együtt – közös életük jobb legyen, mint amit korábban gondoltak volna. Az általa kifejlesztett terápiás irányzat, az Érzelem Fókuszú Terápia (EFT), a párkapcsolatok felnőtt kötődésre összpontosító megközelítése szerint a párkapcsolatokban a legerőteljesebb motivációnk az, hogy valaki mellett biztonságban érezzük magunkat. És ez a férfiakra ugyanúgy vonatkozik, mint a nőkre.

A szerelem tánc

Johnson szívesen él a tánchasonlattal, amikor a szerelmet írja le. A szerelem, a párkapcsolat olyan, mint egy közös tánc. Mi kell egy jó tánchoz? Az, hogy beleengedd magad, nyitott legyél a másikra, figyelj rá, megmutasd az érzéseidet, ráhangolódj a táncra és a partneredre. Ugyanez kell egy jó kapcsolathoz is. Aztán itt van még a zene. A kapcsolatokhoz az érzelmek szolgáltatják a zenét. Egy kapcsolatban éppúgy, mint a táncban, néha elvétjük a ritmust. Van, hogy rálépünk a másik kisujjára. Még az is előfordulhat, hogy egy ideig teljesen más zene szól egyikünknek és másikunknak. Ezzel nincs is baj, mint ahogy a konfliktusokkal sincsen baj, ha utána visszatalálunk a közös táncunkhoz.

Johnson, aktuális analógiával azt mondja, hogy a veszekedés olyan, mint a gyulladás. A baj nem a veszekedés. A baj a gyulladást okozó vírus, ami a kapcsolatokban az érzelmi eltávolodás. Az érzelmi távolodás, a kapcsolat megszűnése traumatizáló, ugyanolyan kínt okoz, mint a fizikai fájdalom, az agynak ugyanazok a területei lépnek működésbe.

Az érzelmeink szervezik az információfeldolgozást

Manapság az érzelmeket szokták valamiféle felesleges dologként kezelni. Olyan jó lenne, ha nem befolyásolnának minket! Én akarom eldönteni, hogy mit csinálok, ne az érzelmeim uralkodjanak felettem! Még kicsit lekicsinylően is mondhatják valakire, hogy á, ő olyan érzelemvezérelt. Sue Johnson azt mondja, hogy ez téves gondolat. Az érzelmeink magas szintű infomációfeldolgozó rendszerek. Azok szervezik a belső világunkat. Azok mutatják meg nekünk, hogy mi a fontos és mi nem az. Éppen ezért a kapcsolatunkhoz, vagy éppenséggel a kapcsolatunk megjavításához is az érzelmek felől kell közelíteni. A kapcsolat arra szolgál, hogy érzelmileg biztonságban tudjuk magunkat; és akkor alakulnak ki párkapcsolati problémák, ha ez a biztonság megrendül, megsérül. A kapcsolatokban általában azt a legnehezebb vállalni önmagunk és a másik előtt, hogy tőle és általa kapjuk meg azt az érzelmi biztonságot, ami létszükségletünk.

Hold me tight

Néhány szerencsés pártól eltekintve a legtöbbünk nem tanulta meg, hogy hogyan lehet azt a biztonságos közeget megteremteni, amiben képessé válhatunk az érzelmeink vállalására, önmagunk feltárására. Johnson ezeket hold me tight, magyarul ölelj át beszélgetéseknek nevezi, és módszerével, melyről a könyvében is lehet olvasni, erre tanítja meg a párokat. Mert nem a sérelmek felhánytorgatásával, az érzések drasztikus megmutatásával kell kezdeni a problémamegoldást, hanem ezzel a biztonságos öleléssel. Visszatérve egy kicsit a tánchasonlathoz, senki sem tiszta lappal érkezik egy kapcsolatba, mindenkinek vannak fájó pontjai, olyan helyzetek, amikor elvéti a lépést. Azok a párok, akik ebben a biztonságos közegben nem tudják ezt megbeszélni, hallgatni fognak a fájó pontjukról, netán még maguknak sem vallják be, és a pár tánca „negatív tánc” lesz, ugyanazokat a fájdalmas lépéseket ismétlik újra meg újra.

Az érzelmi biztonság megteremtésének képességével a pároknál azért lesz hosszú távú ennek a megközelítésnek a sikere, mert egy alapvető emberi szükséglet, a biztonságos kötődés módszerét adja vissza. A hozott érzelmi sérüléseket is meg lehet beszélni így, és akkor a másik már úgy reagál, hogy az nekünk jó legyen, és ne fenyegetést lássunk benne. És mik a megoldások a cikk elején feltett kérdésekre?

Érzelmi sivataggá válhat a család, ha nem vigyázunk

Tipikus családi helyzet: az anya otthon van egész nap a kisbabával, alig várja, hogy dolgozó férje végre hazaérjen, és ő letehesse egy kicsit a baba körüli felelősséget, felvidulhasson. De a férj késik, mert rengeteg munkát sóztak rá. Így is rohant, mégis később ért haza, mint „kellett volna”. Felesége megkérdezi, hogy miért ilyen későn jött, miért nem szólt. A férfi rutinosan bocsánatot kér, majd szó nélkül teszi a dolgát a baba és a vacsora körül. Később esetleg már szólnak is egymáshoz, megbeszélnek valami egyéb ügyet – de a sérelem mindkettejükben ott marad, nem dolgozzák fel. A nő magára hagyottnak érzi magát, amit csak fokoz az, hogy a férj elzárkózik és szótlanul tesz-vesz a lakásban. Pedig ő másra sem vágyik, csak hogy kapcsolódhasson hozzá, ne legyen ilyen magányos, erre fel akkor még inkább érzi ezt a magányt, amikor a férfi ott van. A férfi megfeszül, hogy az ezer elvárásnak megfeleljen, nyomasztja, hogy ő a családfenntartó, utálja, ha számon kérik vagy kritizálják, amiből kap éppen eleget a munkahelyén, és most otthon is ez várja. A kritikára elzárkózással reagál, hiszen támadás érte, elfogadás és a miatta érzett öröm helyett elutasítást kapott. Mindketten a másik szeretetére, elfogadására vágynak – csak éppen olyan módszerekkel, amikkel épp az ellenkezőjét érik el. Ez egy negatív tánc. Ha megtanulnak biztonságos érzelmi közeget adni a másiknak, leülni beszélgetni – nem feltétlenül itt a nehéz helyzetben, hanem utána –, akkor el tudják mondani egymásnak őszintén, hogy mi volt bennük, mit éreztek, és megjöhet a megértés, az elfogadás.

Lehetséges-e egy megcsalást megbocsátani, és tényleg túllépni rajta?

Sue Johnson sok eset tapasztalatából mondja, hogy igen. Csak nem akárhogy. A bocs, hibáztam, nem fog máskor előfordulni, ne is beszéljünk róla többet – nem vezet sehova. Az érzelmi biztonság ettől sosem áll helyre. A módszer ismét a feltárulkozás, a két lélek összekapcsolódása. Ha a vétkes fél kendőzetlenül és vádak nélkül képes elmondani, hogy mit érzett előtte (Szörnyen új volt a helyzet, hogy gyerekünk van, rettegtem az egésztől, azt éreztem, hogy elveszítelek, mert annyit foglalkoztál a babával, kétségbe voltam esve, riasztott a jövő és még magányos is voltam ebben, és ekkor rám indult ez a fiatal tanítvány, stb. …), majd felnéz a másik szemébe, és ott azt látja, hogy megértették – akkor elindulhat a kapcsolat újjáépítése.

Fel kell-e adni a függetlenségünket, ha kapcsolatban élünk?

Erre Johnsonnak kettős válasza van. Egyrészt szerinte tévút a függetlenséget hajszolni. Az ember társas lény, arra van szüksége, hogy más embertársaival kapcsolódjon, tudja, hogy van kihez fordulni. Érzelmi biztonság kell nekünk, ezt pedig csak másokkal közösen tudjuk megteremteni. Az együttműködés, a kommunikáció emelte ki az embert az állatvilágból, arra vagyunk huzalozva, hogy együtt legyünk másokkal. Ne egyedül akarj boldogulni, hanem olyan ember akarj lenni, akinek ott vannak mások.

Másrészt viszont, ha érzelmileg biztonságos kapcsolatban élsz, akkor tudtok annyira egymásra hangolódni, hogy ne éljétek meg a kapcsolatra nézve fenyegetésként a másik egyéni törekvéseit, preferenciáit vagy hozott érzelmi sérüléseit. Ha biztonságosan kötődtök egymáshoz, akkor nem zavar, és nem veszélyeztet téged, ha a párod életének vannak olyan területei, amikben te nem vagy benne. Hogy vannak hobbijai, amiket nélküled űz, hogy néha egyedüllétre van szüksége, hogy nem minden szabad pillanatát tölti veled. Persze ez egy jó kapcsolatban oda-vissza működik. Így a kapcsolatban egyáltalán nem kell elveszíteni az egyéniségedet, a szokásaidat, feladni önmagad, épp ellenkezőleg: a másik adta érzelmi biztonságban csak erősödni fogsz.

Mit tanít nekünk a koronavírus-helyzet a kapcsolatokról?

Először is nagyon erősen rámutatott a kapcsolataink fontosságára. Hirtelen ott találtuk magunkat bezárva. Mi hiányzott ebben a helyzetben a legjobban? Talán legtöbbünknek a találkozások, a másik megérintése, kézfogások, ölelések. Próbáltuk ezt pótolni csettel, telefonnal, de azért messze nem volt ugyanaz, mint érezni a másikat. A vírus előtti életünkben a kapcsolatok fontosságát sok dolog felülírta. A munka, a teendőink, a becsvágy, a célok. Most rájöttünk, ha minden borul, a kapcsolataink azok, amikbe kapaszkodhatunk. Ezt a felismerést érdemes megőrizni. Ahhoz pedig jó, ha dolgozunk azon, hogy bele tudjuk engedni magunkat a pozitív táncba, ami nyitottságot, figyelmet, ráhangolódást, érintést igényel.