Belső üresség. Céltalanság. Reménytelenség. A jelentéktelenség érzése.
Ismerős érzések? Vajon honnan származnak? Miért kúsztak be észrevétlenül az életünkbe? Mit, hol, mikor rontottunk el? És mit lehet ezzel kezdeni? Rengeteg kérdés merült fel bennünk az ürességérzés megfoghatatlan fogalma körül, megkérdeztük hát a szerkesztőség négy pszichológus szakértőjét, köztük a SelfGuide pszichológiai műhely alapítóit, hogy mégis mivel állunk szemben. Sorozatunk korábbi részeit itt olvashatod el.
Szalay Ágnes: Nem mindegy, hogy milyen ürességet élsz meg
Az üresség jó is lehet
Az üresség nem feltétlenül egzakt pszichológiai fogalom: szimbolizál, körülír egy állapotot, az érzések, gondolatok hiányát – de sokféle dolog juthat róla eszünkbe. Nekem, a magam számára is váratlanul, először a pozitív jelentése jutott eszembe. Az elme lecsendesülése, az egymást kergető aggasztó gondolatoktól, érzésektől való megtisztulás. Ilyen történik, ha valaki gyakorolja a meditációt, és megtapasztalja azt a belső csendességet, amikor úgy is tud ülni hosszú perceken át némán, önmagával, hogy nem kell elhessegetnie betörő gondolatokat, aggodalmakat – egyszerűen csak van. Hasonló állapotot lehet elérni intenzív fizikai aktivitás után is. Ha például egy téli nap kint töltöttél nyolc órát a szabadban mozgással, akkor este hazaérve, zuhanyzás és evés után úgy érzed, hogy most aztán semmi sem háborgathat. Noha ez nem igazi üresség, mert jóleső fáradtságot, megnyugvást, akár boldogságot is érzel, annyiban kapcsolódik nekem az ürességhez, hogy a fejedben lévő csatazaj, a nyugtalanságot, azonnali tevékenységet, megoldást kiváltó gondolatok elhallgatnak.
Amikor az üresség figyelmeztető jel
A fentiekhez hozzáteszem, hogy az üresség azért többnyire nem jó jel. Ha szándékaid ellenére – vagyis szeretnél érezni, gondolni valamit, de nem megy – gyakori vendég nálad az üresség érzése, ami inkább sivár és kietlen, akkor ez arra figyelmeztet, hogy ideje változtatnod valamin. Elég lehet csak elgondolkodnod a változáson, és a napjaidat, életedet úgy megváltoztatni, hogy több tér maradjon az energizálódásra, szellemi, lelki felfrissülésre. Valószínűleg erre van szükséged, ha azt tapasztalod, hogy
- fásult és cinikus vagy. Nem érzel lelkesedést, örömöt, de már különösebben mérges vagy csalódott sem vagy, egyszerűen csak tolod az életed magad előtt, egyik napot a másik után. Ez azt jelezheti, hogy elindultál a kiégés felé. Elvesztetted a célokat, nem tölt fel, amivel foglalkozol, vagy túl sokat alkalmazkodsz anélkül, hogy a saját igényeid kielégülnének. Ennek különböző fokozatai lehetnek, súlyosabb esetben érdemes külső segítséget keresned.
- nem emlékszel a közelmúltra, üresek az emlékeid. Ez arra utal – főleg, ha sokat dolgozol, vagy kisgyerekeid vannak – hogy az időd nagy részét robotpilóta-üzemmódban töltöd. Fejben nem vagy abban, amit éppen csinálsz, hanem már a következő öt tennivalót kergeted. Ez az állapot szintén kiégéshez, érzelmi kimerüléshez vezet, változtatásért kiált.
Segítségre van szükséged
Előfordulhat, hogy az üresség már nem vendég nálad, hanem állandó. Ez jelezhet depressziót vagy más komoly problémát, keress segítséget! Ha azt tapasztalod, hogy bármennyire is igyekszel, nem érzel semmit, egyfajta lezárulást élsz meg, akkor feldolgozatlan problémák, traumák lehetnek a háttérben, és ahhoz, hogy feldolgozd ezeket, segítség kell.
Két esetben figyelj erre nagyon, és fontold meg a segítségkérést:
- ha nem érzel semmit, üres, sivár, megfoghatatlan az érzelmi világod.
- ha hallgat a múlt. Nem tudsz visszamenni a gyerekkorod emlékeibe, az emlékek helyén üresség van.
Milanovich Domi: Kerülj közelebb az érzéseidhez!
Többféle oka lehet annak, hogy időnként ránk tör az üresség érzése. Előfordulhat, hogy ki vagyunk égve, vagy depresszív tünetekkel küzdünk, így úrrá lesz rajtunk az anhedónia, az öröm megélésére való képtelenség. Más esetekben a mindennapi alkalmazkodásunkat meghaladó negatív élmények, azaz a traumák következtében esik szét a működésünk: az érzelmeink lehasadhatnak a viselkedésünkről, a gondolkodásunkról, a testérzeteinkről, s így nehezebben tudunk kapcsolódni hozzájuk.
Az is megeshet, hogy azért érezzük tompának magunkat, mert valóban kevés stimulus ér minket. Nem kötik le a figyelmünket sem a belső ingerek (gondolatok vagy érzések), sem a környezeti ingerek (események, teendők, más emberek). Az unalom olyan negatív állapot, amelyet egyfajta átható érdektelenség és a koncentráció akadozása jellemez. Tovább rontja a helyzetünket, ha észrevesszük, hogy unatkozunk, de nem tudunk tenni ellene semmit – ezáltal tovább nőhet a frusztrációnk.
Mind az unalom, mind az üresség érzése gyakran a részvétel hiányáról, a kapcsolódás nehézségéről szól. Nem tudunk kapcsolódni önmagunkhoz, a saját belső állapotainkhoz, az érzéseinkhez, a motivációnkhoz, különböző tevékenységekhez, közösségekhez, a többi emberhez, a világhoz. Mintha lenne körülöttünk egy láthatatlan akvárium, ami folyamatosan elválaszt minket a külvilágtól, így mindig kívül rekedünk. Ha viszont jobban belegondolsz, a legtöbb dolognak pont akkor lesz igazán értelme, amikor bele tudjuk élni magunkat, részt tudunk venni benne. Ha csillagközi távolságból szemléljük például a focit (emberek üldöznek egy labdát) vagy a táncot (mindenki furcsán mozgatja a testrészeit), nehéz megmagyarázni, hogy ez miért jó. Viszont minél közelebb megyünk az élményhez, annál jobban átélhetjük, hogy azokban a pillanatokban csak a futballpálya vagy a táncparkett létezik, teljesen be tud szippantani minket az adott cselekedet.
Ha tehát gyakran érzed magad üresnek, egy fekete lyukban lebegsz, vagy teljesen leteper az életuntság, lényeges dolgoznod azon, hogy közelebb tudj kerülni az érzéseidhez. Fontos, hogy többet megtudj ezekről az állapotokról, a személyes életedhez kötődő történetükről, s hogy mit lehet kezdeni velük. Ne próbáld meg figyelmen kívül hagyni ezeket a jelzéseket, mert minél jobban próbálod elnyomni a negatív érzéseidet, annál intenzívebben fognak ismét megjelenni. Az is lényeges, hogy az ön- és a rendszerismereted növelésével megtanulj különbséget tenni aközött, hogy belőled árad-e az unalom érzése, vagy valóban ingerszegény helyzetben vagy (például felőröl a munkád, túl sok teher van rajtad, teljesen lefárasztanak a párkapcsolatodban megjelenő sorozatos konfliktusok).
Érdemes odafigyelned arra is, hogy ne az alábbi dolgok valamelyikével próbáld meg elűzni az unalmadat:
- Ne egy másik embertől várd a boldogságot. Ha csak a partnered közelében vagy képes jól érezni magad, de minden más helyzetben tátong benned az üresség, az nemcsak azért probléma, mert rendkívül kiszolgáltatottá tesz, hanem azért is, mert a párkapcsolatodra is a kelleténél nagyobb súlyt helyez. Ha nem vagy képes önállóan is szabályozni az érzelmeidet, akkor mindig a másiktól fog függeni a hangulatod. Hiperszenzitívvé válhatsz minden olyan jelzésre is, amiből azt szűröd le, hogy a partnered nem olyan elkötelezett a kapcsolat iránt, mint te. Elkezdhetsz követelőzővé, elégedetlenné vagy féltékennyé válni, amikor épp nem veled tölt időt. Egy ilyen fullasztó helyzetben nagyon nehéz napi szinten funkcionálni. Mindkettőtök érdeke az, hogy a MI mellett az ÉN és a TE is elég teret kapjon a fejlődésre.
- Ne gyárts ellenségeket. Kutatások azt is kimutatták, hogy az unalommal küzdő emberek hajlamosabbak szélsőséges politikai nézeteket vallani, ellenségesen viselkedni különböző kisebbségi csoportokkal. Bár a háborús narratíva bizonyos értelemben izgalomban tart és állandó készenlétre ösztönöz, lényeges, hogy az unalmunk által bennünk rekedt energiákat konstruktív tevékenységekbe tudjuk becsatornázni, ne más emberek gyűlöletére, kirekesztésére, üldözésére fordítsuk.
- Ne menekülj. Az unalom makacs üldöző: akkor sem fog leállni, ha folyamatosan evéssel, munkával, szerhasználattal próbálod elterelni a figyelmedet, egyik kapcsolatból a másikba ugrasz, vagy újabb és újabb országokba költözöl. Talán néha azt hiszed, hogy sikerült leráznod, de kis idő elteltével fel fog bukkanni a következő utcasarkon. Az a baj, hogy amint elkezded ellenségként kezelni az érzéseidet, könnyen azzá is válnak. Pedig azok az érzések is nagyon fontosak, amiket kellemetlen megélni, amiket elkerülni igyekszel. Olyan ez, mint a fizikai fájdalom: jelzi, hogy valami nem oké, hogy segítségre, gyógyulásra van szükség. Ne hagyd elüszkösödni a sebeidet.
- Ne ezért vállalj gyereket. Ha csak azért alapítanál családot, mert unod az életedet, és amúgy is ez a logikus következő lépés a te korodban, az aligha fog jól elsülni. Az üresség érzésétől való megszabadulás vágya nem jó ok a gyermekvállalásra. Ez a döntés negatívan hatna a szülőtársadra és a majdani gyerekeidre egyaránt. Nagyon fontos, hogy legalább a gyermekvállalás előtt részt vegyél egy hosszabb önismereti folyamatban, hogy tudatosabb szülővé válhass, és ne a családi múltad kísértetei, a saját feldolgozatlan élményeid vagy a tudattalan hiedelmeid irányítsák az életedet.
Csonka Balázs: Nem érdekel semmi
Megmondom őszintén, én sokáig bajban voltam ezzel a témával. Az üresség érzése így önmagában megfoghatatlan, nagyjából olyan, mint a levendulaillat, ami lehet a friss virág vagy a szárított virág illata, lehet egy illóolaj vagy egy mesterséges aroma, lehet szeretni és rosszul lenni tőle (és egyenesen szagnak hívni), lehet intenzív és halvány, stb. Ehhez hasonlóan számtalan okból élhetünk meg átmeneti vagy tartós ürességet, lehet ez pozitív vagy negatív érzés, lehet, hogy problémát okoz nekünk, és lehet, hogy nem. Sok pszichológusnak elsőre talán két szélsőség jut eszébe: a lélektani patológiák üressége (például borderline személyiségzavar vagy depresszió esetében) és a megkönnyebbülés, elengedés kellemes üressége. Ezzel párhuzamosan leggyakrabban az érzések kiüresedése, az érzésektől való távolság, elzártság az, ami szóba kerül. Az üresség ugyanakkor a motiváció szintjén is értelmezhető.
Gyakori jelenség például a semmi iránt nem érdeklődő kamasz vagy (fiatal) felnőtt, aki leginkább csak szórakozni vágyik, illetve unatkozik. Maslow sokat támadott, mégis máig irányadó motivációs piramisa, én azt gondolom, jó kiindulópont lehet a jelenség megértésében. A motivációk hierarchiája a rendszer szerint két egységbe, a hiányalapú és a növekedésalapú szükségletekre osztható. Előbbiek a tulajdonképpeni túléléshez szükséges dolgok, a jól ismert piramis alsó fele: fiziológiai szükségletek, biztonság, szeretet, valahova tartozás, megbecsültség stb. A felsőbb emeleteken található szükségletek ezzel szemben a túlélés helyett a tulajdonképpeni élethez szükségesek: tudás, esztétikum, önmegvalósítás, s végül az önmeghaladás. Könnyű észrevenni, hogy a gazdagabb társadalmakban a túléléshez szükséges körülmények relatíve könnyen elérhetők, a fiatalabb generációk számára sokkal kevesebb a külső kényszer jelentette motiváció. Könnyű észrevenni azonban azt is, hogy ezzel még mindössze az életben maradásunk biztosított, ha a létezés helyett élni is szeretnénk, akkor a személyes növekedés felé tudunk indulni, erre azonban nem kényszerít minket semmi külső dolog.
A humanisztikus pszichológia atyja, Carl Rogers szerint ugyanakkor mindannyiunkban ott él a növekedés igénye és vágya, belső érzéseink pedig igen pontosan irányítanak minket az önmegvalósítás felé. Ezek a jelzések azonban nemcsak lehetőségek, de felelősségünk is van abban, hogy követjük-e ezeket – teszik hozzá az egzisztencialista gondolkodók. Szerintük ez a felelősségünk saját magunkkal szemben él, és lényegében arra vonatkozik, mit hozunk ki, mit valósítunk meg belső önmagunkból. A hiányszükségletek szintjén való megrekedés ebben az értelemben nem puszta igénytelenség, de egyenesen bűn, amit végső soron önmagunk ellen követünk el azzal, hogy tulajdonképpen elpazaroljuk az életünket. Ebben az értelmezésben az üresség érzése az önmegvalósítás küszöbén álló ember tanácstalansága, az az állapot, amelyben nem hallja a saját belső hangját.
Ez azonban korántsem olyan könnyű, mint amilyennek elsőre tűnik. Rogers módszerének alapja, a feltétel nélküli elfogadás elve például kimondottan visszásan hangzik akkor, ha az illetőt dinamittal sem lehet kirobbantani a videójáték elől, hiszen a környezete számára a legkevésbé sem elfogadható, hogy az illető nem csinál egész nap semmit. Nem könnyű azért sem, mert a környezet elvárásai sok esetben olyan erővel nehezednek az illetőre, hogy rendkívül erős ellenállást alakít ki velük szemben (vagy félelmeket tőlük), ami sokszor erősebb, mint a belső késztetése. A dacos viselkedés és a félelem az „ugye megmondtam, hogy nem fog sikerülni” jellegű szólamoktól nemritkán épp ebből alakul ki. Nem könnyű azért sem, mert az emberi érzéseket, amikre vágyna, amik a fejlődés felé vezethetnék, nagyrészt a fogyasztói magatartás erősítésére használjuk. Tárgyakkal, szolgáltatásokkal kötjük össze például a megbecsültség, a szeretet, az autonómia érzését, a tudást gazdasági célszerűséggé silányítjuk.
Az üresség tehát nemcsak egy állapot, de egy lehetőség is. Lehetőség arra, hogy az ember meghallja benne a saját hangját. Ez a lehetőség, ahogy ennek a felelőssége is azonban egyedül az illetőé.
Sákovics Diana: Az ürességérzés tünet, amit érdemes komolyan venni
Van, hogy egyszerre szürke lesz a világ, eltűnik belőlünk a rajongás, a lelkesedés, nincsenek már boldog pillanatok, felhőtlen öröm. Mintha a lelkünk sivárrá válna, üressé. Ezt az érzést az életünk során többször megtapasztalhatjuk, lehet ez egy boldogtalan párkapcsolat velejárója, a szakítás, a gyász kísérője, lehet a depresszió, a kiégés tünete, ha pedig rendszeresen visszatér, akkor a hátterében állhatnak feldolgozatlan traumák, függőség, vagy akár a személyiségzavarok bizonyos fajtái is.
Az okok tehát sokszínűek, de a mechanizmus minden esetben hasonló. Az önmagunkhoz való kapcsolódás képességét veszítjük ilyenkor el. Távol kerülünk az érzelmeinktől, és ezt a távolságot tölti ki az űr. Olyan ez, mintha a lelkünkben egy erődöt húznánk fel, erős fallal, vizesárokkal, ahová semmi sem tud behatolni, csak a nagyon erős érzelmek, például a düh tud be-betörni. Az ürességérzés funkciója pedig éppen az, ami egy erődé: védjük magunk a fájdalom ellen. Ha valami túl sok nekünk, ha kínzó, ha nem tudunk vele megbirkózni, akkor az elménk számtalan módon védekezhet a veszély ellen. Ezek a módszerek persze nem tudatosak, nem direkt csináljuk őket. Úgy zajlanak csendben a háttérben, ahogy a szívünk, a májunk működik: hatékonyan, észrevétlenül. A negatív érzelmek elleni védekezés egyik módja éppen az, ha nem érnek el hozzánk az érzések, ha messze vannak, ha távol tartjuk őket. Ez nagyon hatékony a fájdalom elkerülésében, de az érzelmeinket nem tudjuk tartósan távol tartani magunktól anélkül, hogy ennek ne lenne ára. Ezeket ugyanis nem lehet kiradírozni, megsemmisíteni, így rengeteg energiát emészt fel az, ha sokáig küzdünk ellenük. Ráadásul ezek az érzések a részeink, ha messze vannak, nem vagyunk egészek. Olyan ez, mintha egy puzzle darabkáit szednéd ki a képből, ami pedig a helyén marad, az kellemetlen, kínzó üresség.
Az ürességérzés tehát egy tünet. Annak a tünete, hogy dolgunk van magunkkal, az érzéseinkkel, hogy el kell indulnunk a belső úton és meg kell találnunk az elveszett darabjainkat. Ebben pedig érdemes pszichológus segítségét kérni.
