Csalódás az élet? Így békélj meg vele

Lehet sok okosságot, szabályt, tanulságot és tíz pontot olvasni a pszichológiai cikkekben arról, hogy a mindennapi életünkben hogyan lehetünk elégedettebbek, boldogabbak. Még akkor is, ha elszúrtuk. Vagy leginkább, ha már a szüleink elszúrták nekünk. Én is írtam már jó pár ilyet, például ezt, ezt és ezt. 

Marty Nemko karrier- és lifecoach, hosszú évtizedes gyakorlattal a háta mögött. A Psychology Todayen egy történetbe foglalta azokat a tapasztalatait, melyeket megfogadva az emberek jobban megszeretik a saját életüket. Az övét alapul véve írtam én is egy hasonlót, ami egy hétköznapi élet egyszerű, de lehetséges megfordításáról szól:

Szilvia tehetségesen rajzolt, arra vágyott, hogy a Képzőn fog festészetet tanulni. Sajnos csak a nem messzi város főiskolájára jutott be rajztanár szakra. Már látta magát Párizsban, hogy megnyitják a kiállítását – de végül sosem költözött el szülővárosából, húsz éve a Fő utcán lévő papírbolt vezetője. Csodálatos férjet képzelt magának, aki remek alkatú, kifinomult ízlésű, aki a végsőkig támogatja őt a művészi munkában, emellett megteremti az anyagi biztonságot is. Szilvia férje raktárvezető a helyi gyárban. Bár a megélhetésük nincs veszélyben, és a férfi elég ügyesen barkácsol is, messze áll attól a műkedvelő Adonisztól, aki Szilvia gyerekkori álmaiban élt. Azt hitte, a gyerekei majd csodálatosak és kiemelkedők lesznek, de be kell vallania, hogy éppen pont átlagosak. Azért persze nagyon szereti őket.

Figyelmeztetés

Most Szilvia hatvankét éves, hazafelé tart a rendelőből. Az orvos megmondta neki, hogy nagyon komoly következményei lesznek a szívére, ízületeire nézve, ha nem fogy le roppant hamar legalább tíz kilót.

Vezet hazafelé, és elmereng az életén, amiből már jóval kevesebb van hátra, mint amennyi elmúlt. Miután túljut a sok „mi lett volna, ha…” gondolaton, figyelmét a jövőre fordítja, és azt kérdezi magától: Mi a fenét tudok csinálni most, holnap és holnapután azért, hogy a hátralévő időben jobb legyen az életem? Mármint azonkívül, hogy egy utálatos fogyókúrába kezdek?

Eszébe jut, hogy kedvesebb lesz a férjével, akivel, lássuk be, az utóbbi időben tényleg házisárkány módjára kommunikál. Mindig kedves hangon fog kérni tőle valamit, és megköszön neki dolgokat. Cserébe viszont megkéri, hogy tényleg tegye meg ő is otthon azokat a dolgokat, amiken veszekedni szoktak.

Több öröm?

Azon is gondolkodott, hogy mitől lesz több öröm az ő saját életében. Ez nehéz volt: leélt hatvan évet úgy, hogy a saját öröme nem volt igazán szempont. Elkezdte figyelni magát, az érzéseit, azt, hogy mikor érzi jól magát. Rájött, hogy bár mindenkinek azt hangoztatta, hogy rövidesen nyugdíjba megy, és akkor eljön a jó világ, valójában retteg a nyugdíjtól. Hiába beszélik a barátnőivel állandóan, hogy bárcsak ne kéne dolgozni, hiába szól minden cikk arról, hogy kevesebbet kéne dolgozni, ő igazából imádja az üzletet. A közösség részének érzi ott magát, a legtöbbször jókedvre derül, ha bemegy, úgy véli, elég energikus még, hogy dolgozzon, egy porcikája sem kívánja a nyugdíjat. El is határozta, hogy marad még, az üzlet tulajdonosának legnagyobb örömére.

Azt is gondolta korábban, hogy utazgatni szeretne. De igazán pénzük sem lenne rá, és meglepődve jött rá, hogy olyan nagy kedve nincs is hozzá. Sokkal jobban megnyugtatja, ha a kertjében bíbelődhet, és bárhova utazik, két nap múlva már honvágya van. Viszont tényleg többet festhetne. Az utóbbi években már nem is volt ecset a kezében, pedig azt egész életében imádta. Ezért rákényszerítette magát, hogy heti egy hétköznap este és egy fél hétvégi napon fessen. Már egy alkalom után szokatlan nyugalom lett úrrá rajta, három hét múlva pedig kifejezetten boldog volt tőle. A diétába is belefogott, de nem valami szélsőséges önkínzó módszerrel. Egyszerűen csak sűrűbben, de kevesebbet evett, és figyelt rá, hogy abbahagyja az evést, amikor elmúlt az éhsége. Testmozgásnak meg a sétát választotta, ez megint olyan, amit mindig is szeretett csinálni. Egyszerűen csak fél órával korábban kellett kelnie, hogy gyalog beérjen a boltba reggel. Este meg mindegy, mikor ér haza, nem kell már a gyerekek miatt rohanni.

Hatvanöt éves korára Szilvia rendben volt az életével. Igaz, hogy bejöttek néha még a „mi lett volna, ha” gondolatok, de sokkal gyakrabban inkább hálát érzett, és arra gondolt: ennél jóval vacakabb életem is lehetne…

A tanulság?

Ezek a tippek voltak a történetbe ágyazva:

• Az elszalasztott lehetőségek miatti búslakodásban dagonyázni sokkal haszontalanabb és szomorúbb, mint ráerőltetni (igen, erőltetni) magunkra azt a kérdést: jó, és mi lesz a következő lépés, ami előrevisz?
• Eldönthetjük, hogy kedvesebbek legyünk. A siker kulcsa itt az, hogy pontosan határozzuk meg, hogy miben akarunk kedvesek lenni, és figyeljünk erre tudatosan.
• Ha több örömet szeretnénk az életünkben, annak az útja valószínűleg az, hogy valami olyan örömteli dolgot csinálunk többször, amit már most is szoktunk, nem pedig újba fogunk, vagy veszünk magunknak valami drága dolgot.
• Sok minden van a közbeszédben, amitől az embereknek jobb lesz (például kevesebbet vagy nem dolgozni), és gyakran kérdés nélkül elfogadjuk, hogy nekünk is attól lesz jobb. De nem biztos, hogy ez igaz ránk is. Azt kell megtalálnunk, ami a valódi igényünk.
• A tartós életmódváltás legjobb módszere, ha valami egyszerű és könnyen kivitelezhető viselkedést választunk, és nem kínozzuk magunkat egy bonyolult rendszer követésével és önsanyargatással.
• Néha meg kell erőltetni magad (bármennyire is rossz PR-ja van az erőltetésnek), hogy valami olyat csinálj, ami, ha nem is méznyalás, de okos döntés számodra.
• A destruktív és magunkat megkérdőjelező gondolatok mindig be fognak törni a tudatunkba. Érdemes ezek jelentőségét csökkenteni (például: „ez csak egy gondolat, nem pedig az igazság”), és helyettesíteni őket hálával, vagy azzal, hogy mi legyen a következő lépésem most?