Janice Vilhauer hosszú évtizedekig dolgozott családon belüli erőszakot elszenvedett klienseivel. Itt sok esetben az első feladata az volt, hogy ráébressze az áldozatot, hogy kapcsolatában a konfliktusoknak nem ő az oka, hogy megmutassa, melyek azok a bántalmazó viselkedések, amik „nem normálisak”, amiket nem „érdemel meg”. Ugyanakkor nemritkán olyan esetekkel is találkozik, ahol valaki azért akar elválni, mert a partnere narcisztikus vagy „bántalmazó”; de alaposabban megnézve a dolgokat kiderül, hogy erről szó sincs. Pusztán nem tudja a másik, hogy párja mit vár tőle, hogyan kellene jól viselkednie.
Írj nekünk
Szerzőnk, Szalay Ágnes pszichológus, több mint 15 év szervezetfejlesztési tanácsadói tapasztalattal. A SelfGuide pszichológiai műhely egyik alapítója. Coachként támogatja ügyfeleit céljaik megtalálásában és elérésében, legyen szó munkahelyi, vezetői vagy személyes fejlődési igényről. Motivációs elakadással, karrierváltással, stresszkezeléssel, szakmai, vezetői fejlődéssel kapcsolatban lehet hozzá fordulni személyesen, vagy olvasói levélben, melyre (a névtelenséget megőrizve) a Dívány.hu-n is szívesen válaszol.
Nemrég egy feleség fordult hozzá, aki igen motivált volt abban, hogy otthagyja a férjét, akivel 17 évvel azelőtt házasodtak össze. A nő állította, hogy a férje narcisztikus, hideg, érzéketlen és közönyös. Mérges volt férjére a viselkedése miatt, és egy cikkre hivatkozott, amiben leírták, hogyan viselkednek a narcisztikusok. Szerinte ez éppen illik a férjére. De mondott néhány olyan dolgot is, ami Vilhauert kétségekkel töltötte el a gyors diagnózissal kapcsolatban. Például hogy a férfi pszichológushoz kezdett járni, hogy megoldja a problémáit. Hogy sosem bántotta, nincsenek alkohol- vagy drogproblémái, tudomása szerint sosem volt hűtlen és hogy alapvetően jó apa. Azért nem hagyta el eddig, mert nem akarta megbántani. Amikor összeházasodtak, meg volt győződve róla, hogy a férfi jó ember, csak a gyerekek születése után változtak meg a dolgok.
Minden kapcsolat nagyjából jól kezdődik, különben nem lenne belőle tartós együttélés. Viszont csak kevesek olyan szerencsések, hogy a gyerekkoruk során megtanulják, hogy kell hosszú távon fenntarthatóvá tenni a jó kapcsolatot. Általában a családi mintákat visszük tovább a kapcsolatokban, és ha ezek nagyon különböznek, vagy nem a kiegyensúlyozott kapcsolathoz szükséges viselkedéseket tanultuk meg, akkor csak csapódunk összevissza. Kapcsolatról kapcsolatra. Sokunknak sokat kell tanulni arról, hogy hogyan kell viselkedni egy egészséges kapcsolathoz.
Ha olyan kapcsolatban élünk, ami egy darabig, évekig jó volt, de az utóbbi időben szétesni látjuk, akkor érdemes megvizsgálni, hogy valóban menthetetlen-e, vagy pedig javítható. Ehhez Vilhauer az alábbi négy szempontot ajánlja.
#1 Ne diagnosztizáld magad online cikkek alapján
Mint amilyen ez is, amit éppen olvasol. Ezek figyelemfelhívásra, ismeretterjesztésre jók, tartalmazhatnak fontos információkat. Ahhoz viszont kevesek, hogy magadról, a kapcsolatodról, a partneredről messzemenő következtetéseket vonj le belőlük. Korszakonként megvannak azok a divatos szavak, amiket felkap a média. Mostanában nagyon könnyű valakire ráragasztani a narcisztikus vagy a pornófüggő címkét. Holott például narcisztikus személyiségzavara csak az emberek kevesebb mint egy százalékának van. Ha olvasmányaid alapján úgy ítéled meg, hogy valami tünet, jellemzés, probléma rád, rátok illik, akkor keress fel szakembert. Vele többször találkozva, mélyen feltárva a helyzetedet fogtok csak tudni közösen dolgozni azon, hogy mik a lehetséges megoldások.
#2 Kommunikáld a problémát
Ha egy terapeuta a partnerre vonatkozó panaszok végighallgatása után megkérdezi az embert, hogy „és ezt a párjának elmondta-e már? Beszélt-e neki az érzéseiről?” Akkor általában az a válasz, hogy „hát nem ezekkel a szavakkal, nem teljesen, ilyenformán még nem… De tudnia, éreznie kéne!” Jó lenne, ha a párunk gondolatolvasó lenne – de sajnos nem szokott az lenni. Elég félelmetesnek tűnhet elmondani, hogy pontosan mi a baj: az ember feltárja a sebezhetőségét, és az is megeshet, hogy a másik rosszul fog reagálni. Mégis fontos, mert nehéz megoldani úgy egy problémát, hogy nem is tudunk a létezéséről.
Nem mindegy azonban, hogy hogyan kommunikálod. Tartózkodj attól, hogy a másik hibáztatásába vagy túlzott általánosításokba ess. Konkrét viselkedést érdemes megemlíteni, és a saját érzéseidről beszélni. Ha még egy kérés is van hozzá, ami szerinted jó megoldás lenne, az még jobb. Tehát a „sosem figyelsz rám, és ez elszomorít” helyett jobb a „Szomorú vagyok, hogy mostanában nem töltünk annyi időt együtt, mint régen. Hiányzol, és szeretném, hogy figyeljünk oda arra, hogy minden héten csináljunk valamit kettesben.”
#3 Figyeld meg, hogy a partnered hogyan reagál
Ha elmondtad a gondodat, több dolog történhet. Megeshet, hogy párod figyelmesen meghallgat, átérzi a dolgot, és igyekszik úgy viselkedni a továbbiakban, hogy változzon a helyzet. Vagy lehet defenzív, bagatellizálhatja a dolgot, vagy lesajnálón is reagálhat. Általában több, a témában történő beszélgetés kell ahhoz, hogy világossá váljon, végül is milyen viselkedést választ. Jó jel, ha úgy látod, hogy tényleg meghall, és felveszi a problémát a megoldandók listájára. Ilyen esetben is előfordulhat azért, hogy fogalma sincs, mit tegyen. De ha már megvan a szándék, akkor több beszélgetéssel, közösen, van rá esély, hogy kitaláljátok, hogyan legyen másképp a jövőben.
#4 Tedd meg te is a magadét
A kapcsolatban a két ember sajátos dinamikát hoz létre, amiben mindketten benne vannak. Senkinek nem az az egyetlen kötelessége az életben, hogy a párját boldoggá tegye. A legjobb, amit tehetsz, hogy te jól vagy, és ezzel úgy tudsz benne lenni a kapcsolatban, hogy az egy egészséges egyensúlyt mutasson. Tehát ne csak vele, magaddal is foglalkozz!
A cikk elején Vilhauer praxisából idézett pár még mindig együtt van. Nem oldottak meg még mindent, de dolgoznak rajta. A feleség meglepődött, hogy a férje milyen elszánással szállt be a kapcsolati problémáik megoldásába. Újra nyugtázta magában azt a régi hitét, hogy a férje mégiscsak jó ember. A legtöbb problémájuk abból adódott, hogy nagyon másképp nevelkedtek, más elvárásaik voltak, és mindketten azt hitték, hogy a másiknak is természetes, amit ők csinálnak. A férfi nem volt szörnyű partner, csupán fogalma sem volt róla, hogy viselkedése milyen érzéseket vált ki a feleségében – ami azért is volt így, mert az asszony hallgatott, és nem mondta el, hogy mi a baj. Ha mindkét félben megvan a szándék, hogy javítsanak a kapcsolatukon, odafigyeljenek a másikra, akkor jó esély van rá, hogy egy új, nem a régihez hasonló, hanem sokkal jobb kapcsolat jöjjön létre köztük.
