Hogyan érheted el, hogy magad mögött hagyd a fájó emlékeket?

Amikor kiért a parkból, már nem nyomasztották annyira a problémái. Mivel kutató volt, gyorsan visszament, hogy utánajárjon, mitől is lett jobban. Különös volt ez az egész, hiszen a séta közben nem oldódott meg a fejében járó gond. Dr. Francine Shapiro amerikai pszichológus ekkor jött rá arra, hogy a két párhuzamos fasor között haladva végig oda-vissza járt a tekintete, önkéntelenül, miközben az ágakkal és a levelekkel játszadozott a szél. Innen jött a gondolat, hogy a szemmozgásoknak feszültségcsökkentő hatása lehet. A később vizsgálatok és a gyakorlati tapasztalatok során azonban kiderült, hogy ennél jóval többről van szó. 

Shapiro kezdeti felfedezései mára egy egész terápiás eljárást alapoztak meg, amely egyre növekvő népszerűségnek örvend mind a szakemberek, mind a kliensek körében. Mi is az a bizonyos EMDR-terápia és miként tud segíteni minket a szélsőségesen negatív élmények feldolgozásában? Minderről dr. Mogyorósy-Révész Zsuzsanna tanácsadó szakpszichológust, EMDR-terapeutát kérdeztem.

Amikor felkerestem az interjú ügyében, ezt a helyszínt javasolta a beszélgetéshez. Miért épp erre a kávézóra esett a választása?  

Rögtön ez a hely ugrott be, pedig nem sokszor jártam itt. Ebben a térben múltbeli berendezési tárgyakból alakítanak ki egy olyan teret, ahol kellemesen érzed magad. Ilyesmi történik a traumafeldolgozás közben is: a múltban történő megterhelő élményt át tudjuk úgy dolgozni, hogy egy emlék legyen belőle. Nem feltétlenül kellemes emlék, de semmiképpen sem olyan, ami a hétköznapi normál működésünket megzavarná. 

Ebben segíthet az EMDR nevű, Magyarországon is egyre ismertebbé váló terápiás technika. Mit jelent ez az elsőre nehezen megjegyezhetőnek tűnő betűszó?

Valóban nem könnyű megjegyezni, mert általában nem tudjuk mihez kötni. Ez egy angol rövidítés: Eye Movement Desensitization and Reprocessing, azaz szemmozgással történő deszenzitizáció és újrafeldolgozás. Természetesen a deszenzitizáció kifejezés is magyarázatra szorul. Azt jelenti, hogy az ember egyre kevésbé lesz érzékeny egy adott emlékre, csökkenni fog benne a felidézés során tapasztalható feszültség. Az EMDR-terápia hatására azonban nemcsak feszültségcsökkenés jön létre, hanem újrafeldolgozás is. A nem jól elraktározott traumatikus emlékmaradványok a megfelelő helyre kerülnek, adaptív feldolgozáson mennek keresztül, és végül a trauma kapcsán kialakult negatív gondolati minták megterhelő érzelmi hatások nélkül épülnek be a személyes narratívába, élettörténetbe. 

Hogyan lehet egy emléket nem jól elraktározni? Mi jellemzi az idegrendszeri működésünket, amikor trauma ér minket?

Trauma esetén az idegrendszerben elindul egy ún. neurokémiai kaszkád vagy változássorozat. Az éberségi szintünk megemelkedik, hogy megküzdhessünk azzal, ami történt. Ha mégsem tudunk megküzdeni, akkor egy tehetetlen, fagyott, dermedt állapot lesz úrrá rajtunk. Később valahányszor a külvilág hatására felélénkül bennünk az emlék, ugyanaz az állapot jön létre érzelmileg és a testi reakciók szintjén is, mint ami az eredeti helyzetben volt. Tehát pillanatok alatt ismét megdermedhetünk vagy nagy feszültséget élhetünk át, ha egy szag, látvány, hang, gondolat az átélt negatív élményre emlékeztet minket. Ilyenkor azt mondjuk, hogy a személy poszttraumás stresszbetegségtől (PTSD) szenved. Ennek a kezelése a pszichológiában különböző traumaterápiákkal történik, ezek közül az egyik az EMDR. 

Az EMDR-terápiában a traumatikus élmény újra felidézése is zajlik. Előfordulhat azonban, hogy valaki nem áll készen a fájdalmas emlékeivel való szembenézésre. 

A traumaterápiáknak mindig 3 szakasza van. Az 1. a stabilizáció, a 2. a szembesülés vagy konfrontáció a traumaemlékkel, azaz a tulajdonképpeni traumafeldolgozás és a 3. a régen történtek jelenbe történő integrációja. Az 1. szakasz, a stabilizáció, rendkívül fontos és elengedhetetlen. Ennek során segítünk a személynek abban, hogy a zavaró érzelmeit jobban tudja kezelni. A traumatizáltság egyik tünete lehet, amikor valaki nem tudja jól szabályozni az érzelmeit. Érzelmi diszreguláció esetén a személy könnyen kiborul vagy lefagy. Sok helyzetet eleve azért kerül el, mert fél, hogy nem fogja tudni elviselni a keletkező emóciókat. A stabilizáció fázisában azt tanulja meg, hogy miként tudja jobban kezelni az érzelmeit. Úgy is mondjuk, hogy a tolerancia ablaka egyre tágabb lesz. Ez a stabilizációs fázis eltarthat akár egy évig is, de van úgy, hogy 2-3 alkalom elég rá. Ez attól függ, hogy milyen állapotban van a személy, mennyire érett a személyisége, mennyire reziliens (ellenálló), illetve milyen típusú traumák érték. A lényeg, hogy amíg nem tudjuk azt mondani, hogy elég stabil (ennek vannak jelei és tesztjei), addig nem kezdjük el a traumafeldolgozást. 

Mi történik a következő szakaszban? Hogyan zajlik egy olyan terápiás ülés, ahol a módszer nevében is szereplő szemmozgásokat alkalmazzák? 

Ezeken az alkalmakon máshogy ülünk le a klienssel, mint ami a szokványos beszélgetős helyzet: ahogy előre néz, nem engem lát, de benne vagyok a látóterében. Ezáltal mintegy teret adunk annak, hogy a saját élményeivel foglalkozzon. Ugyanakkor könnyen fel tudjuk venni a szemkontaktust is, ha beszélgetünk. Mivel én jobbkezes vagyok, a kliens jobb oldalán foglalok helyet. Először arra kérem, hogy mondja meg, milyen távolságban kényelmes nézni számára a kezemet. Aztán arra, hogy csak a tekintetével kövesse az ujjamat. Ezt a bilaterális (kétoldali) stimulációt persze nemcsak szemmozgásokkal lehet előidézni, hanem taktilis ingerléssel is. Például úgy, hogy az illető kap a tenyerébe egy kis eszközt, ami jobb-bal stimulusokat ad le, vagy megkopogtatjuk a térdét. A bilaterális stimulációt – meghatározott etapok szerint – egészen addig folytatjuk, amíg az adott emlékhez tartozó érzések már nem lesznek zavarók a személy számára. Ezt mindig nagyon nehezen hiszik el, akik még nem élték át, de egy idő után tényleg deszenzitizálódik a zavaró kép, élmény. 

Van ennek valamilyen tisztázott tudományos magyarázata? Fény derült az EMDR mögött rejlő pontos idegélettani hatásmechanizmusokra? 

Napjainkban is rendkívül sok kutatás folyik ezen a téren. Magyar nyelven dr. Szigeti F. Judit foglalta össze azokat a hipotéziseket és vizsgálatokat, amelyek azt kutatták, hogy mi történik tulajdonképpen a szemmozgások (vagy a taktilis ingerlés) alatt. A folyamat során valószínűleg több aktív komponens van jelen. Az EMDR specifikus hatótényezője, a bilaterális ingerlés, többek között paraszimpatikus túlsúlyt (azaz megnyugtató hatást) eredményez, és kedvező változásokat idéz elő a PTSD által érintett agyi struktúrák működésében, a nem megfelelően feldolgozott emlékmaradványok újrafeldolgozásában. 

Honnan tudhatjuk, hogy a traumatikus emlékeket valóban feldolgozta a személy? 

Mindig egy előre elkészített terv alapján haladunk, amely pontosan meghatározza a diszfunkcionális viselkedés kezelésével kapcsolatos lépéseket. Kezdetnek mindig a jelenből indulunk ki: mi az, ami most zavar? Mik azok a helyzetek, amikor felborul az érzelmi homeosztázisod? Ennek megkeressük a múltbeli gyökereit. Így fel tudunk térképezni egy ún. traumahálózatot, és az ennek mentén sorakozó emlékekkel kezdünk el dolgozni, egy alkalommal egy emlékkel. Az EMDR-terápia egy olyan komplex eljárás, amely több módszer elemeit is magába építi. A munka mindig három síkon zajlik: egyszerre dolgozunk gondolati és érzelmi elemekkel, valamint testérzetekkel. Ezeket a csatornákat folyamatosan ellenőrizzük a terápia során. Amikor a felidézés mellett érzelmileg és testi síkon is megnyugvás következik be, akkor dolgozódott fel az emlék. Persze erről igazán akkor tudunk meggyőződni, amikor egy hét múlva visszatér a kliens és beszámol arról, hogy mi történt vele az előző alkalom óta. Ha nem zavarta az emlék a jelenben, azaz a problémát okozó jelenbeli helyzetekben adaptívabban tudott viselkedni, és érzelmileg sem terhelődött túl, akkor a következő ülésen elkezdhetünk foglalkozni a tervben szereplő újabb emlékkel. 

Említette, hogy az EMDR-terápia a kliens gondolataira, érzelmeire és testi működésére egyaránt hat. Egy ilyen holisztikus módszer esetén mennyire feladata a szakembernek rendszerszintű összefüggéseket is behozni a terápiába vagy kiállni fontos ügyek mellett a rendelő falain kívül? A traumafeldolgozás kapcsán ugyanis felmerül, hogy bizonyos típusú abúzusok (pl. családon belüli erőszak, szexuális zaklatás, gyűlölet-bűncselekmények) szisztematikusan gyakrabban érik a társadalom kevesebb hatalommal bíró tagjait: nőket, gyerekeket, különböző kisebbségi csoportokhoz tartozó személyeket.

Egy traumatizált embernél rendkívül fontos annak az elismerése, hogy a történtek komoly fájdalmat okoztak számára, ő ebben komolyan sérült. Ez a trauma idején általában nem történik meg. Például a gyermekkori traumatizáció során gyakran az a téves meggyőződés alakul ki a gyerekben, hogy mindenről ő tehet, ő rontotta el a dolgokat. Az ilyen és hasonló negatív gondolatokra épül a negatív énkép. Lényeges, hogy nem hibáztatjuk az áldozatot, hanem elismerjük, hogy ami történt, ártalmas volt számára. Az szerintem teljesen egyéni, hogy egy terapeuta személyesen vállal-e társadalmi szerepet, vagy tudásával, tapasztalataival más formában küzd az ártalmakat okozó körülmények, helyzetek jobbá tételéért, megváltoztatásáért. Arról is sokszor elfeledkezünk, hogy a trauma gyakran az elkövetőé is. Ennek egy klasszikus esete, amikor valaki például sofőrként autóbalesetet okoz. Persze olyan is van, hogy a bántalmazás szándékos. Ha a bántalmazó eljut oda, hogy megbánja a tettét, akkor nagyon súlyos bűntudata és poszttraumás tünetei lehetnek. Ez sajnos nem fordul elő túl gyakran, de egy terapeutának őt is kell tudni segíteni. Ettől persze még elengedhetetlen, hogy stabil értékekkel rendelkezzen a szakember.