Ne mondd, hogy semmi sem használ, amíg nem próbáltad ki a mindfulnesst

Olvasási idő kb. 7 perc

Ha azt keresgéljük, hogy melyik az a pszichológiai, önismereti módszer, amitől jobb, békésebb és kevesebb fájdalommal teli lesz az életünk, akkor nem sétálhatunk el a mindfulness mellett. A mindfulness nem csodaszer, de majdnem.

Minden ugyanaz másképpen

Fő kérdésünk, ha önismeretről vagy terápiáról beszélünk, hogy miként szabadulhatunk meg a szenvedéstől, milyen segítséget kaphatunk, hogy az életünk jobb legyen. Bármilyen bonyolult is ez a kérdés, van egy fő válasz is: fájdalmunk okát és szerencsére egyúttal feloldozónkat is, saját magunkban kereshetjük. Tele van az elménk olyan tartalmakkal, érzelmekkel, elvárásokkal, indulatokkal, ítéletekkel, vágyakkal, be nem vallott csúnyaságokkal, amelyek lehetetlenné teszik, hogy az adott pillanatban azt éljük át, ami van. Sír, zokog az ember, régi traumáját dolgozza fel – pedig egy napfényes délelőttön ül a terapeuta kényelmes foteljében, csinos ruhában, megértő csendben. Az adott helyzet nem indokolja a feltörő fájdalmat, az belőle jön, hozta magával, és cipeli már ki tudja, hány évtizede.

Írj nekünk

Szerzőnk, Szalay Ágnes pszichológus, több mint 15 év szervezetfejlesztési tanácsadói tapasztalattal. A SelfGuide pszichológiai műhely egyik alapítója. Coachként támogatja ügyfeleit céljaik megtalálásában és elérésében, legyen szó munkahelyi, vezetői vagy személyes fejlődési igényről. Motivációs elakadással, karrierváltással, stresszkezeléssel, szakmai, vezetői fejlődéssel kapcsolatban lehet hozzá fordulni személyesen, vagy olvasói levélben, melyre (a névtelenséget megőrizve) a Dívány.hu-n is szívesen válaszol.

Minden egyes önismereti, terápiás módszer azt célozza, hogy ismerd meg ezeket a gondolataidat, érzéseidet, amik úgy irányítják a viselkedésedet, reakcióidat, hogy nem is vagy tudatában. Vedd észre, hogy mik az igényeid, mik az érzéseid, és legfőképp válj képessé minden pillanatodban teljes kapacitásoddal jelen lenni. Ez az a lelki szabadság és megbékélés önmagaddal, ami megszabadít a szenvedéstől.

Tudatos jelenlét

A trükk csak az, hogy nehezen szabadulunk azoktól a mentális tartalmaktól, legyen ez érzelem, gondolat, félelem vagy elvárás, amik megakadályoznak a szabadságban. A mai ember élete nagy részét robotpilóta üzemmódban tölti a munkahelyén, automatikusan csinál ezt-azt, közben az esze máson, sőt más dolgok kakofón összevisszaságán jár. Ha pihenhetnénk, nem tudunk aludni, mert nyomaszt a határidő és a főnök, ha a gyerekeinkkel lehetnénk, nem tudunk figyelni rájuk, mert összevesztünk a házastársunkkal, és azt latolgatjuk, válás lesz-e, vagy sem, ha érezzük, hogy fáj a fejünk, beveszünk egy fájdalomcsillapítót, és megpróbálunk még tíz e-mailt megírni, mert holnap még rosszabb lesz, ha ezt ma nem csináljuk meg.

A mindfulnesst tudatos jelenlétnek szokták fordítani, és valóban leginkább arról szól, hogy csituljon ez a stresszt okozó zagyvaság a fejünkben, és lehetőségünk legyen ott lenni, ahol az élet éppen van. Mert az élet nem holnap van, amikor majd lecsesz a főnök a nem teljesített elvárások miatt, hanem itt, most a családdal a vacsoraasztalnál. Nem tíz perc múlva van, ahol újra – hited szerint – kinevet a nő, mert korán mentél el, hanem most van, ahogy érzitek egymás testét. Nem két hét múlva a nyaraláson van, hanem itt, ahogy két szatyorral gyalogolok haza.

Csodaszer?

Végtelen a felsorolása azoknak a problémáknak a krónikus fájdalomtól a depresszión át a kapcsolati problémákig, függőségekig vagy szimplán a stresszig, kiégésig, amelyeken a mindfulness gyakorlása javulást hozott. Mivel nagyon népszerű módszer, ezért százával idézhetők a kutatások a hatásáról. Több vizsgálat kimutatta, hogy már egy nyolchetes mindfulnesstanfolyam MRI-vel kimutatható változást okoz az agyműködésben. Úgy lehet elképzelni, mint az edzést. Ha elkezdesz edzeni, az izom megerősödik. Ha gyakran stresszelsz, akkor a stresszért felelős agyterületek mutatnak jelentős aktivitást, megerősödnek, és már olyankor is bekapcsolnak, amikor nem kéne (ezért ugrasz apróságokra is egy feszült időszakban). A mindfulness gyakorlása leegyszerűsítve a stresszért hibáztatható agyterületek aktivitását csökkenti, és az érzelmi szabályozásért, a figyelemért, a rugalmas reakciókért felelős területek aktivitását növeli.

De végül is mi ez, és mi történik egy mindfulnesstanfolyamon?

A mindfulness végső soron egy 2500 éves buddhista hagyományon alapuló meditáció, és annak gyakorlása, hogyan lehetsz teljes figyelmeddel jelen a hétköznapi tevékenységeidben. Annyiban nincs benne új, hogy ez is csak meditáció – viszont úgy van kialakítva, hogy a mai, nyugati kultúrkörben szocializálódott ember számára is befogadható, követhető és elsajátítható legyen. Nem kell hozzá spirituális érdeklődés vagy keleti filozófia, hogy használni tudd – de ha neked hiányzik hozzá az életszemlélet, a mélység, és önmagában műanyagnak tartod, akkor még mindig adhat egy lökést, hogy elindulj a keleti tanítások felé, ami egészen más, és jóval több, mint a mindfulness.

Maga a tanfolyam nyolc héten keresztül heti két óra közös gyakorlást, csoportos meditációt és az élmények megbeszélését foglalja magában, plusz egy teljes napos közös meditációs elvonulást. Szükséges viszont még napi egy óra az otthoni gyakorlásra és reflexióra – ami messziről nézve nehezen elképzelhető, de tapasztalatból mondom, hogy meg lehet oldani.

Kinek ajánlott?

Mindenkinek. Ugyanakkor fontos, hogy olyan helyen tanuld, ahol a tréner komoly, sokéves gyakorlata van, lehetőleg terapeuta – és ha bármi riasztó, rossz hatást tapasztalsz, akkor azt rögtön jelezd neki, beszéljétek meg. Nem kell hozzá semmilyen előképzettség vagy rátermettség, és menet közben is megnyugtató, ahogy a meditációk szövege újra és újra elmondja, hogy nem kell eljutni sehova, nem lehet jól meg rosszul csinálni, természetes, ha elkalandozik a figyelmed. Elfogadás, kedvesség, nyitott kíváncsiság és erőlködésmentesség, amire biztatnak, és amihez közelebb is kerülsz, ha gyakorlod.

Legyünk ott, ahol az élet van
Legyünk ott, ahol az élet vanswissmediavision / Getty Images Hungary

Milyen hatása van?

Hát, itt csak szubjektív beszámolót tudok adni, mindenkinek saját tapasztalása van. Én csomó olyat éltem át, amiért elhatároztam, hogy a tanfolyam végén sem hagyom abba a meditációk gyakorlását, ezt már nem fogom elengedni. Már néhány hét után valahogy lenyugodott az a gondolatkavalkád, ami a fejemben volt. Az első alkalmakkor megdöbbentő és fura volt, hogy 20 perc csend alatt térben és időben hányfelé kalandoznak a gondolataim – ez csitult, és valahogy rugalmasabbá, kezelhetőbbé vált. Az általános hangulatom jobb lett – nem átütő és kiugró és nirvána, egyszerűen csak könnyebb, egyszerűbb, mint korábban. Fittebbnek éreztem magam. Volt olyan, hogy egy csúnya, mélyen érintő konfliktus feszültségét tüntette el egy félórás gyakorlás. Ezen máskor hetekig rágtam volna magam. Érezhetően türelmesebb lettem, és többet beszélgetek másokkal. Legtudományosabbnak tűnő tesztem az volt, hogy sokkal több gombát találtam, mint régen, és mint mások. Egyszerűen megláttam körülöttem azt, amire régen nem tudtam figyelni, ami mellett elsétáltam.

Biztos, hogy működik?

Nem. Én is beszéltem sokakkal, akik szenvedtek a meditációtól, akiknek nem jött be. Önmagában nem csodaszer, és nem old meg mindent egy nyolchetes tanfolyam. Kipróbálni viszont érdemes. Ugyanakkor ismét fontos az, hogy lehetőleg terapeutához menj tanulni, aki a tanfolyam előtt részletesen el fog beszélgetni veled, hogy megfelelő-e számodra egy ilyen tanfolyam, vagy másra lehet szükséged, és bármilyen jellegű rossz tapasztalatodat rögtön beszéld meg vele.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek