Akár munkahelyi gondok gyötörnek, akár a szívünket törték össze, vagy egy szerettünk távozott az élők sorából – ilyenkor a végtelennek tűnő éjszakai vergődés észvesztő magánya sokunk számára ismerős érzés.
Így van ezzel Grant Hilary Brenner pszichiáter is, aki kora gyerekkorában vesztette el az édesanyját. Ahogy teltek az évek, a saját bőrén tapasztalta meg, miként tudja megváltoztatni az álmatlan éjjelekhez fűződő viszonyát. Idővel az egykor rejtélyes és borzasztó élmények az önmagához való közel kerülés lehetőségeivé szelídültek, szabályból kivételes alkalmakká váltak. Legújabb cikkében arról beszél, hogy miért nem érdemes menekülnünk a szomorúságunk elől. Az írást kiegészítve közöljük.
#0 Mit is érzel valójában?
Bár időnként elintézzük őket annyival, hogy „nem vagyok jól”, a negatív érzéseink általában rendkívül összetettek: sokszor düh, kétségbeesés, csalódottság, tehetetlenség vegyül bennünk. A szomorúság általában csendesebb érzelemként jelenik meg, de az összes élményünket szürkére festi. Egyfajta háttérzajként kitartóan lappang bennünk, hogy egy óvatlan pillanatban nyomasztó erővel, mintegy belülről csavarjon össze minket. Ezért is fontos, hogy ne hagyjuk felgyülemleni.
#1 Engedd be a szomorúságot és megkönnyebbülsz
Sokan úgy vélekednek, ha egyszer elkezdenének sírni, sosem tudnák abbahagyni. Tapasztalatok szerint ilyen nincs. Egyrészt minden sírás eláll egyszer, másrészt lényeges hangsúlyozni, hogy nem az a legrosszabb dolog, ami történhet veled, ha végigzokogsz jó pár délutánt. A szomorúság blokkolása ugyan ideig-óráig távol tarthat a fájdalmas gondolatoktól és emlékektől, de ennek komoly ára van: gyakorlatilag hibernálod a lelked. Az érzelmeid ellen való folyamatos küzdelem pedig óriási mentális energiákat emészt fel.
Persze előfordulhat, hogy a figyelemelterelés és az érzelmekhez való kapcsolódás kombinációját kialakítva, fokozatosan adagolva tudsz feldolgozni valamit, illetve szakember segítségét veszed igénybe, hogy biztonságos keretek között találkozz a negatív emóciókkal. De ha időnként megengeded magadnak, hogy rácsatlakozz a szomorúságodra, megkönnyebbülhetsz. Ráadásul a benned rejlő feszültség nem más utakon, például testi tünetek formájában vagy másokra kivetítve fog levezetődni.
#2 Szomorúnak lenni oké
Sokan máig a gyengeség jelének tartják a sírást, legalábbis olyan dolognak, ami nem tartozik másokra. Amikor könny szökik a szemükbe, még szégyenkezni is kezdenek. Ha azonban felül tudsz kerekedni a sírástól való félelmeden, ez az egész életedre hatással levő fordulópont lehet. A sírás sokszor olyan megkönnyebbülést hoz, ami után új szemmel tudsz magadra nézni. Ha be tudod ismerni és el tudod fogadni, hogy szomorú vagy, kevésbé fogsz ítélkezni vagy terelni, illetve nagyobb empátiával fordulhatsz önmagad felé.
#3 A szomorúság nem egyenlő a depresszióval
A szomorúság teljesen természetes érzelem, ezért abszolút adekvát olyan helyzetekben, amikor veszteség ér minket. Ha rögtön patologizáljuk, azaz betegségnek tekintjük a szomorúságot, az azt eredményezheti, hogy minél előbb igyekszünk megszabadulni tőle, változatos módszerekkel. Ez semmiképp sem szerencsés, hiszen a gyászfolyamatok kialakulását is meggátolhatja. A „most erősnek kell lenned” típusú, biztatónak szánt mondatok is azt nehezítik meg, hogy a személy el tudja gyászolni, amit el kell gyászolnia (legyen az egy munkahely, egy áhított cél, egy hozzátartozó vagy egy párkapcsolat elvesztése). Szomorúnak lenni persze nem kellemes dolog, de a depresszió ennél jóval összetettebb jelenség, amelyről alábbi cikkünkben írtunk részletesen.
#4 Ha meg tudod osztani a szomorúságodat, jobban tudsz kapcsolódni
Amikor elnyomod a szomorúságodat, nem fejezed ki a belső, autentikus élményed valódiságát: kevésbé hiteles üzemmódban vagy. Ez lehet tettetett jókedv, hideg munkamód, akár egyfajta érzelmi tompaság. Ha meg tudod osztani a negatív érzéseidet a szeretteiddel, ha mersz előttük sérülékeny lenni, az növelni fogja a köztetek kialakuló intimitást. Ezzel szemben a magadba temetkezés olyan bezárkózást eredményez, ami az éned egy fontos, érző részét mindig el fogja szigetelni a többiektől.
Kutatások egyébként azt is kimutatják, hogy a közösen átélt fájdalom összehozza az embereket. Azok, akik együtt csilipaprikát ettek vagy jeges vízbe dugták a kezüket, később úgy nyilatkoztak, hogy erősebb kötelék alakult ki közöttük, illetve jobban együttműködtek egy feladat során. A kollektív gyász és a közös megemlékezések rendkívüli módon össze tudnak kovácsolni egy közösséget, illetve a sorstársak egymást is tudják támogatni a feldolgozásban.
#5 A szomorúság odafordulást és empátiát vált ki
Ha folyamatosan elnyomod a saját negatív érzéseidet, a másik szomorúsága óriási fenyegetést jelenthet számodra. Előfordulhat, hogy a szeretted közlésére kognitív empátiával még képes vagy reagálni, hiszen észleled az érzelmét, megérted a helyzetét, van tudásod arról, hogy mi történik vele. Azonban az, hogy érzelmi empátiát is tudsz-e neki adni, erősen kérdéses. Ha a saját gátjaid mögött óceánnyi szomorúság gyűlt össze, nem engedheted meg magadnak, hogy a másik érzéseit is beengedd a rendszeredbe, hiszen az már túl sok lenne. Ha azonban képes vagy dolgozni a saját szomorúságodon, mélyebb érzelmi kommunikációt tudsz folytatni mindazokkal, akik igazán számítanak neked. Ennek hatására nagyobb kölcsönösséget tudsz megélni a kapcsolataidban, és te is tudod támogatni azokat, akiket szeretsz.
Amennyiben képes vagy kifejezni a szomorúságodat, az a környezetedből is fokozott együttérzést válhat ki. Tanulmányok bizonyították, hogy az emberek hajlamosabbak segíteni annak, aki sír. Ha visszatartod a könnyeidet, akkor kevesebb az esélye, hogy kedves emberek felajánlják a támogatásukat. Persze, ha sokat bántottak életedben, nem tanultál meg bízni másokban, vagy jelenleg bántalmazó emberek vesznek körül, akkor lényeges mérlegelni az érzelmi és fizikai biztonságodat.
Ebben az esetben mindenképpen cél az, hogy olyan emberek vegyenek körül, akik tisztelnek és szeretnek téged. Ha képes vagy megnyílni, hidd el, sokszor nem várt helyről érkezik támogatás, akár új kapcsolatok formájában. Ahogyan a hajnali órákban is rendszerint történik valami különleges, amikor a redőnyön átszűrődik az új nap világossága. Túlélted az éjszakát, és most egy kicsit tiéd a város, amíg a többi ember a másik oldalára fordul.
