Ez történik a testedben, ha gyorskaját eszel

Olvasási idő kb. 4 perc

Gyorsételek alatt általában olyan élelmiszereket értünk, amelyeket az emberek gyorsan, helyben elfogyasztanak. Azonban egyre több bizonyíték van arra vonatkozóan, hogy az egészségünkre nincs jó hatással, ha az evésen spórolunk időt.

A legtöbb gyorsétterem elérhetővé teszi a vendégei számára, hogy egy-egy fogás hány kalóriát tartalmaz. Ez azonban csak egy szempont, ami alapján megítélhetjük, hogy az adott étkezés mennyire egészséges. A Medical News Today számolt be a gyorsételek fogyasztásának hosszú és rövid távú hatásairól.

A legtöbb ember szerint egyértelmű, hogy a gyorséttermi ételek bizony káros hatással vannak az egészségünkre. Jellemző, hogy ezek a fogások a szénhidrát és a só mellett zsírokban is bővelkednek, ráadásul tápanyagban is szegények. Azonban nem minden gyorskaja az ördögtől való, csupán tudatosan kell választanunk, ha egészségesebb alternatívát keresünk.

Ugyanakkor az egészségesebb gyorsételek is tele vannak cukorral, sóval, valamint telített zsírokkal. Az amerikai Betegségmegelőzési és Egészségfejlesztési Hivatal (ODPHP) felhívja rá a figyelmet, hogy a gyorskaják túlzott fogyasztásának súlyos következményei lehetnek.

Jé, a gyorskaja egészségtelen!
Fotó: Shutterstock

Rövid távú hatások

Mivel a gyorséttermi kaják jellemzően sok cukrot, sót és zsírokat tartalmaznak, ezek rövid távú hatásait vizsgálva könnyű meghatározni, hogy miként befolyásolják az ilyen ételek az egészségünket.

Kutatások eredményei bizonyítják, hogy ha magasabb szénhidráttartalmú étel fogyasztásával kezdjük a napot, a következő étkezéskor éhesebbnek érezzük magunkat – ennek következtében pedig többet is eszünk –, mintha szénhidrátban szegény ételeket fogyasztanánk. Az orvosok, dietetikusok és egészségügyi szakemberek szerint ennek az az oka, hogy a szénhidrátban gazdag ételek fogyasztása kevésbé biztosítja a teltség érzetét.

Emellett a magas szénhidráttartalmú élelmiszerek növelik a szervezet inzulin iránti igényét, emiatt pedig hamarabb megéhezünk. A szakértők úgy vélik, hogy minél éhesebb az ember egy étkezés előtt, annál valószínűbb, hogy több kalóriát fog fogyasztani, mint amennyire valójában szüksége van. Egy tanulmány megállapította, hogy a magas sótartalmú ételek fogyasztása azonnali hatást gyakorol a véredények működésére, valamint kapcsolódik a folyadékmegtartáshoz is.

A gyorséttermek általában nem rendelkeznek túl nagy kínálattal, már ami a zöldség-gyümölcsöt illeti, emiatt pedig sokkal nagyobb tudatosságot igényel, hogy bevigyük a napi szükséges mennyiséget, nemcsak gyümölcsökből, de rostból is.

A gyorséttermi kaják mindezek ellenére nagyon finomak, emiatt azonban gyorsan bomlanak le a szájban, nincs szükség sok rágásra ahhoz, hogy le tudjuk nyelni. Ez gyorsan aktiválja az agy jutalmazó központját, így könnyen azon kaphatjuk magunkat, hogy csökken a valódi, friss élelmiszerek iránti vágyunk, komolyabb esetekben pedig akár függőség is kialakulhat.

Hidd el, ennyi paradicsom nem fedezi a napi szükséges bevitelt!
Fotó: da-kuk / Getty Images Hungary

Hosszú távú hatások

Rengeteg jól megalapozott bizonyíték van arra vonatkozóan, hogy a rendszeres gyorséttermi étkezés bizony komoly károkat okozhat az ember egészségében. Ennek szintén az az oka, hogy a legtöbb gyorskaja rengeteg szénhidrátot, sót, zsírokat és kalóriát tartalmaz, ennek ellenére antioxidánsokban, rostokban és más tápanyagokban pedig szegény. Az alacsony rosttartalmú étrendhez gyakran társul székrekedés, vagy más, bélrendszeri betegségek, valamint csökkent az egészséges bélbaktériumok száma is.

Jó, ha tudjuk, hogy vannak olyan esetek, amikor a gyorskaja rendszeres fogyasztásának helyrehozhatatlan hatásai lesznek az egészségre, mint például az elhízás, az inzulinrezisztencia, a 2-es típusú cukorbetegség, valamint a különböző szív- és érrendszeri problémák.

Az immunrendszerünket sem hagyja hidegen, ha rendszeresen dobunk be egy-egy hamburgert nagyobb kólával és krumplival. Tanulmányok eredményei szerint ezzel elősegítjük a gyulladásos és rákos megbetegedések, valamint különböző fertőzések kialakulását is, hiszen az immunrendszer kevésbé tud védekezni.

Kimutatható a gyermekkorban történő gyorsételek fogyasztása és az asztma, az ekcéma, valamint a szezonális allergiás orrnyálkahártya- és kötőhártya-gyulladás kialakulása közötti összefüggés, de a memória és a tanulás hatékonysága is romlik, az Alzheimer-kór és a Parkinson-kór kockázata viszont nő.

Az Egyesült Államok Élelmiszer-biztonsági és Gyógyszerészeti Hivatala (FDA) felhívja a figyelmet arra is, hogy a magas sóbevitel növeli a vérnyomást, ez pedig a szívroham, a stroke, a vese- és szívbetegségek előszobája. A magas zsírtartalmú étrend növeli az úgynevezett LDL koleszterin szintjét, a HDL koleszterin mennyiségét ugyanakkor csökkenti, ami szintén a szívbetegségek kialakulásának kockázatához járul hozzá.

A másik hatalmas probléma, hogy a gyorséttermek kínálata rengeteg kalóriát tartalmaz, amiből amúgy is hajlamosak vagyunk többet fogyasztani, mint amennyire a szervezetünknek szüksége van. Az pedig egyértelmű, hogy ha többet fogyasztunk, mint ahány kalóriát elégetünk a nap folyamán, nagyon gyorsan felszaladnak ránk a plusz kilók, aminek szintén rengeteg egészségkárosító hatása van.

Annak következtében, hogy a gyorséttermek bárhol, bármikor elérhetővé váltak az emberek számára, a fiatalabb generáció egyre kevésbé tanul meg főzni, kisebb a tudatos táplálkozásra való hajlam, ami az egészségünk mellett a pénztárcánkra is rossz hatással lehet.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Mózes Zsófi
Mózes Zsófi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.