A szénsavas üdítő három módon is kicsinál

Olvasási idő kb. 3 perc

Emberek milliói építették be a napi étrendjükbe a szénsavas italokat, de nem biztos, hogy mindenki tisztában van az üdítők egészségre gyakorolt káros hatásaival.

Persze, aki figyel, az azért sejthette, hogy a szénsavas üdítő nem éppen a belépőjegy az örök életbe. De mit okoz pontosan, ha megiszunk napi 1-2 doboz üdítőt? Most egy alapos összefoglalóból kiderült. A Harvard School of Public Health számolt be ugyanis arról, hogy a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának elősegítése mellett a szív- és érrendszeri megbetegedések, valamint más krónikus betegségek kockázatát is növeli, ha a kelleténél több szénsavas üdítőt fogyasztunk.

Érték a mérték, vagyis mennyi az annyi

Az elmúlt években számos dolog derült ki a cukros, szénsavas üdítők káros hatásairól. Például az, hogy akik rendszeresen fogyasztják azokat – átlagosan napi 1-2 dobozzal –, azoknál 26 százalékkal magasabb a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának esélye. Egy 40 000 férfit két évtizeden keresztül vizsgáló kutatás pedig kimutatta, hogy azoknál, akik napi rendszerességgel fogyasztanak szénsavas üdítőitalokat, 20 százalékkal nagyobb a szívinfarktus és a szívroham kockázatának valószínűsége. Egy hasonló tanulmányból kiderült, hogy az üdítőitalok fogyasztása mellett 75 százalékkal nő a köszvény kialakulásának esélye.

A Harvard Egyetem professzora, dr. Frank Hu szerint mostanra elegendő tudományos bizonyíték van arra vonatkozóan, hogy a cukros italok fogyasztásának csökkentése redukálja a túlsúly kockázatát, és az ezzel összefüggésben álló betegségek kialakulásának esélyét is.

Sokszor észre sem vesszük, hogy mennyi üdítőt fogyasztunk
Fotó: Shutterstock

Egyenes út lenne a cukorbetegséghez?

Egyre több bizonyíték támasztja alá, hogy a cukorral édesített üdítőitalok nagyban hozzájárulnak a diabétesz kialakulásához. Egy kutatásból, amely több mint 90 000 nő egészségügyi állapotát követte nyomon nyolc éven keresztül, kiderült, hogy azok, akik napi rendszerességgel fogyasztottak magas cukortartalmú italokat, átlagosan kétszer akkora eséllyel lettek cukorbetegek, mint akik nem, vagy csak ritkán itták az üdítőt. Hasonlóan nőtt a túlsúly kialakulásának kockázata is azzal, hogy a szénsavas üdítőitalok egyre népszerűbbé váltak, és a rendszeres fogyasztóknál megkétszereződött a metabolikus szindróma kialakulásának esélye is. Ez utóbbi különösen veszélyes, hiszen nem egy betegséget takar, hanem több, egymással összefüggő anyagcserezavar együttesét jelenti.

Szénsav és szívbetegség

A fenti utánkövetéses vizsgálatból az is kiderült, hogy a cukros italok rendszeres fogyasztása 40 százalékkal növeli a szívinfarktus és más, halálos kimenetelű szívbetegségek előfordulását is. Persze tudjuk, hogy azok, akik gyakran isznak szénsavas üdítőt, jellemzően sokkal egészségtelenebbül is táplálkoznak. A kutatás résztvevői sem voltak kivételek. Ha azonban a kutatók figyelembe vették az étkezési szokásokat, a testsúlyt, akkor az egyébként egészséges embereknél is csak épphogy csökkentek a cukros italok fogyasztásával kapcsolatos egészségügyi kockázatok.

Ezek az adatok pedig arra engednek következtetni, hogy a túlzott kalóriafogyasztás csak részben magyarázza a szénsavas üdítőitalok és a szívbetegségek kialakulása közötti kapcsolatot. A kutatások szerint kockázatot jelentenek még az üdítők édesítésére használt fruktóz metabolikus hatásai is. A szénsavas italok magas glikémiás indexe, a koleszterinre, valamint a különböző gyulladásos tényezőkre gyakorolt káros hatásai hozzájárulhatnak a szívbetegségek kialakulásának kockázatához.

Kalciummal a foszfor ellen

A cukorbetegség és a szívbetegség mellett a szénsavas üdítők fogyasztása a csontok állapotára is befolyással van.  A szénsavas italok ugyanis nagy mennyiségű foszfort tartalmaznak, ezzel pedig megnehezítik a csontok egészségének megőrzését. Ezen nem feltétlenül segít a kalcium pótlása sem, hiszen abban az esetben, ha látványos javulást szeretnénk elérni, oda kell figyelni, hogy magasabb legyen a bevitt kalcium mennyisége az elfogyasztott foszfor mértékénél. Azzal ugyanis, hogy a foszfor a kalciumhoz kötődik, jelentősen megnehezíti annak felszívódását. Csecsemőkorban és a serdülők körében kiemelten fontos a megfelelő kalciumbevitel, hiszen ezekben az időszakokban jelentős fejlődésen megy át a csontozat. Éppen ezért jelentenek veszélyt a fiatal korosztályt megcélzó üdítőital-reklámok, és nem érdemes a light verzióknak sem bedőlni.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Mózes Zsófi
Mózes Zsófi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.