Minden kapcsolatban akadnak konfliktusok. Legalábbis az egészséges kapcsolatokban biztosan. A konfliktus felbukkanása tehát önmagában nem baj, sőt az sem baj, ha vitázunk vagy akár veszekedünk egymással. Baj akkor van, ha ezt rosszul csináljuk. Ha pedig az alábbi fordulatok elhangzanak, akkor biztosan rosszul csináljuk.
„Ha igazán szeretnél, akkor tudnád…”
Ezt nem is kell kimondani. Már akkor kész a baj, ha így gondolod. Ezzel ugyanis megugorhatatlan elvárásokat támasztasz a másikkal szemben. Attól, mert szeret, még nem szuperhős, nem olvas a gondolataiban, nem érzi azt, amit te érzel éppen. A párkapcsolat nem olvaszt benneteket össze egy emberré, nem osztoztok egymás lelkén. A szerelemben ugyan akadnak pillanatok, amikor a párok annyira egymásra vannak hangolódva, hogy szinte eggyé válnak, de ez szerencsére ritka. Szerencsére, mert bármilyen csodás is, felemészti a kapcsolatot, ha tartósan fennáll. Az összeolvadás ugyanis hosszú távon megöli az érdeklődést, megöli a szexuális vágyat. Nem kívánunk olyasvalakit, akit tökéletesen ismerünk: a vágynak kell az ismeretlen, kell a felfedezés, a távolság. Kell, hogy megtartsátok egymás között az egészséges határokat.
Amikor tehát észreveszed, hogy éppen megsértődsz amiatt, hogy nem szeretnek eléggé, vagy nem vagy elég fontos, tedd fel magadnak a kérdést, hogy beszéltél-e nyíltan és érthetően a vágyaidról, az érzéseidről. Kifejezted-e a másik számára is érthető módon, szavakkal, hogy mit szeretnél tőle. Ha a válasz nem, akkor tegyél egy próbát. Elsőre valószínűleg nehéz lesz, fura, kellemetlen, de a hatását látva rá fogsz szokni.
… ---- ….----....
Nincs más, csak a csend. A néma sértettség, a feszültség a levegőben, a másik semmibevétele. Percekig. Órákig. Napokig. Ha ezt tapasztaljuk a kapcsolatunkban, akkor ugyan könnyen mondhatjuk, hogy veszekedés nélkül megússzuk a konfliktusokat, de sohasem jutunk el oda, hogy meg is oldjuk azokat. Az időhúzás, vagyis a konfliktusok elkerülése, a megoldás halogatása az egyik legnagyobb hiba, amit a párkapcsolati kommunikációban elkövethetünk. A felgyülemlett, ki nem adott indulatok ugyanis bennünk forrnak tovább, eltávolítanak a másiktól, elveszik tőlünk az intim kapcsolódás lehetőségét. A távolságból magány lesz, a magányból pedig egy szomorú, megmérgezett kapcsolat.
A mindig, a soha és az egyszer az életben
„Mindig ezt csinálod!”, „Soha nem figyelsz rám!”, „Lehetne, hogy egyszer az életben az történjen, amit én akarok?” Igaz ez? Tényleg mindig így van? Tényleg soha nem csinálja? Nem valószínű. Ha pedig ez nem igaz, akkor ez a valóság eltorzítása, a másik számára pedig puszta vádaskodás, ami védekezést szül: tagadást, felháborodást, sértettséget. Az ilyen általánosításokat tehát érdemes elkerülni a vitákban, vagy legalábbis utólag módosítani, ha már első indulatodban kiszaladt a szádon. Ha ezt képes vagy megtenni, lehetőséget adsz magatoknak, hogy a valódi problémára fókuszáljatok, hogy képesek legyetek megbeszélni azt, ami az itt és mostban történik, és valódi feloldást találjatok a konfliktusaitokban.
„Mert te…”
Te nem teszed meg. Te csinálod. Te ilyen vagy. Te. Te.Te … Hogy mit hall meg ebből a partnered? A vádaskodást. A számonkérést. Azt, hogy magas lóról beszélsz vele. Pedig miről is van szó igazából? Arról, hogy neked rossz érzés, amit a másik mond vagy nem mond, vagy ahogy viselkedik. És éppen ez az, amit el kellene mondanod. „Nekem fájdalmas”, „nekem rossz érzés”, „én ilyenkor magányosnak, elhagyatottnak, bizonytalannak érzem magam”. Ha az érzéseiddel indítasz, akkor – akár az előző pont esetében – nagyobb az esély rá, hogy a valódi problémával foglalkozzatok, hogy a másik meghallja, amit mondasz, és nem ragad le annál, ahogy mondod. Enélkül pedig nem lesz valódi megoldás.
„Túlreagálod, nem olyan nagy ügy...”
Attól, hogy érvényteleníteni próbálod a másik érzéseit, attól, hogy te nem éled át azt az érzésintenzitást, amit ő, azok az érzések még valósak számára. Neki nagy ügy. Neki fontos. Neki fáj. Ha valóban segíteni szeretnél a partnerednek a nehéz helyzetekben, akkor ne magyarázd meg neki, hogy miért nem oké, ahogy érez, ne magyarázd meg, hogyan kellene éreznie. Egyszerűen fogadd el tényként, hogy ezek az ő érzései, hallgasd meg, és próbáld átérezni, hogy neki most rossz. Ez persze sokszor átkozottul nehéz. Van, hogy a másik intenzív érzései dühöt keltenek bennünk, különösen akkor, ha a másik minket tart hibásnak, vagy mi érezzük magunkat felelősnek a párunk állapotáért. Ne is várd magadtól, hogy ilyen esetekben mindig jó fej tudj lenni, de törekedni azért érdemes rá. Kevés dolog erősíti meg a kapcsolatokat úgy, mint az, ha a partnerünk akkor is jól tud támogatni, amikor éppen nagyon rossz lelkiállapotban vagyunk.
