Akár tíz fok van kint, akár huszonöt, én mindig betakarózom lefekvéskor, mert egyfajta biztonságérzetet ad és megnyugtat, ha magamra húzhatok akár csak egy vékony lepedőt is. És ezzel nem vagyok egyedül. De létezik ennél tudományosabb magyarázat is arra, hogy miért ilyen fontos a betakarózás élménye? (Vagy csak maga a tudat, hogy ott van a közelben egy paplan?) Utánajártunk.
Betakarózva aludni ma már teljesen hétköznapi dolog, de nem volt ez mindig így. "Az ókori egyiptomi vászon ágyneműtől a rómaiak gyapjútakaróin át a középkori Európában elterjedt pamutpaplanokig az ágytakarók sokáig a gazdagok kiváltsága volt. Aztán a kora modernkori Európában az ágyneműgyártás kezdett annyira beindulni, hogy egyre több középosztálybeli engedhette meg magának a kényelmesebb alvást" - mesélte Roger Ekirch történész az Atlas Obscurának.
Akinek pedig továbbra sem tellett dunyhára és nem akart éjjel fagyoskodni, az a csoportos szunyókálást választotta vagy az állataival osztotta meg a fekvőhelyét, hogy melegen tartsa magát. De vajon miért és hogyan nőtt hozzánk annyira a takaró, hogy sokszor még nagy melegben sem tudunk nélküle aludni?
2002-ben az Emory University kutatói egy érdekes tanulmányt publikáltak, melyben az Egyenlítő mentén élő, gyűjtögető és nem nomád életmódot folytató emberek alvási szokásait vizsgálták. Azt találták, hogy a nomád életmódot folytató embereken kívül mindegyik, még a trópusi éghajlatú Közép-Afrikában és Pápua Új-Guineában élő népek is használnak valamit takaró gyanánt, legyen az egy növényekből készült lepel vagy valamilyen szőtt anyag. A kipárnázás viszont minden népcsoportra jellemző, senki sem alszik a csupasz földön fekve.
Dr. Alice Hoagland alvászakértő viselkedési és fiziológiai folyamatokkal magyarázza a betakarózás szokását: lefekvés előtt 60-90 perccel az emberi test maghőmérséklete csökkenni kezd, hogy megkönnyítse az elalvást, ilyenkor ugyanis több melatonint, azaz alváshormont kezd termelni a szervezet. Alvás közben azonban testünk hőszabályozó rendszere ennél kicsit összetettebben működik.
Álmunkban sok változás történik
Tegyük fel, hogy nyolc órát alszunk. Az első négy órában - és az elalvás előtti 1-2 órában - testünk hőmérséklete körülbelül 1 Celsius-fokot csökken. A második négy órában, a rövid szemmozgásos fázisok, azaz az álmodás ideje alatt egy csomó fizikai változás történik a testünkben, többek között az, hogy agyunk "hüllő üzemmódba" kapcsol és ilyenkor átmenetileg megszűnik a testhőmérséklet szabályozásának képessége.
“A hüllők nem képesek a termoregulációra olyan módon, mint az emlősök; izzadás és didergés helyett ők a környezetük segítségével tudják szinten tartani a testhőmérsékletüket, például azzal, hogy meleg, napos vagy éppen hűvös, árnyékos helyen tartózkodnak. A REM-fázis ideje alatt mi is hasonlóan viselkedünk” - magyarázza Hoagland.
Még az állandóan meleg éghajlatú területeken is hidegek az éjszakák és véletlenül éppen akkor a legalacsonyabb a hőmérséklet, amikor a testünk nem képes alkalmazkodni ehhez a változáshoz. Vagyis a hüllőkhöz hasonlóan mi is a környezetünkre vagyunk ilyenkor utalva. Hát ezért jó, hogy ott van a közelben az a takaró. Lehet, hogy este tízkor még simán lerúgjuk magunkról, hajnali négykor viszont, amikor már tényleg fázunk, de képtelenek vagyunk didergéssel hőt termelni, nagyon jól tud jönni. Valószínűleg az idők folyamán megtanultuk, hogy szervezetünk meghálálja, ha takaróval alszunk. De van itt még valami.
A REM-fázisok alatt drasztikusan csökken a nyugodtság és boldogság érzését kiváltó neurotranszmitter, a szerotonin szintje. És hogy ennek mégis mi az ellenszere? Nyilván a takaró! Számos vizsgálatban bebizonyították, hogy egy nehéz (13 kg súlyú) paplannal növelhető az agyban a szerotoninszint, vagyis megint csak arról van szó, hogy a betakarózás a REM-fázisban keletkezett hiányt pótolja. Nyugtató hatása miatt egyébként alkalmazzák is a módszert a szorongás és az inszomnia kezelésében.
"Természetesen az is nagy szerepet játszik ebben a ragaszkodásban, hogy csecsemőkorunk óta (az újszülöttek hőszabályozása még fejletlen, ezért könnyebben hűlnek ki) hozzá vagyunk szokva, hogy alváshoz takarót használunk. Ezért a betakarózás élménye afféle Pavlovi reflexként is működik, hiszen segíti az elalvást" - fűzi hozzá a szakértő, aki szerint a takarót a magzatburokhoz hasonlító elméletek viszont már megalapozatlan túlzások.
