"Ami másnak probléma, abban én a lehetőséget látom"

Kedves ADHD-val diagnosztizált emberek! Mik a pozitív aspektusai annak, hogy “másként van huzalozva” az agyatok, mint az "átlagembernek"? Mesélnétek olyan pillanatokról, amikor kimondottan hálásak voltatok az állapototokért? - tettem fel nemrég a kérdést a Quora fórumon (nyilván nem én voltam az első, aki kíváncsi erre). Aztán sorra érkeztek a felemelő, szellemes és meggyőző válaszok az érintettektől, akiknek saját tapasztalatai és meglátásai bizonyítják: a figyelemhiányos hiperaktivitás zavart nem csak szégyellni és átokként felfogni lehet. 

Tény, hogy egy igen sokszínű állapotról van szó, melynek tünetei szerteágazóak, ráadásul a figyelemhiányos hiperaktivitás sok esetben kéz a kézben jár egyéb rendellenességgel, éppen ezért az érintettek másként is élik meg azt, de a legfőbb tünetek egyetlen ADHD címkével élő ember számára sem ismeretlenek. És ez a pozitív élményekre, az állapot előnyeire is igaz. Nézzük, mit mondanak ők, a figyelemhiányos hiperaktivitás zavarral élők:

“Számomra az úgynevezett hiperfókusz állapot az ADHD leginkább szerethető része, amikor minden elhalványul és elhalkul körülöttem, miközben teljesen belemerülök egy tevékenységbe, egy gondolatmenetbe vagy egy élmény átélésébe. Ez pedig igazi kikapcsolódás az egyébként folyton kereső üzemmódban lévő agyamnak, akár egy komplex feladat megoldásán dolgozom, akár a naplementében gyönyörködöm. Mintha valami transzállapotba kerülnék, ami tök jól esik. Egészen addig, amíg rá nem jövök, hogy már rég késésben vagyok egy találkozóról, vagy meg nem csap a sütőben szénné égett ebédem szaga” - írja egy fiatal férfi.

“Díjazom, hogy ki tudja hozni belőlem a produktív munkavégzést, hiszen ez rengeteg energiát és sikerélményt ad, a családom pedig szereti látni a lelkesedést, amikor már-már megszállottan ügyködöm valamin, ami nagyon érdekel. Mindig voltak és lesznek is, akik kevésbé értik ezt és inkább őrültnek, gyerekesnek neveznek, vagy éppen csapongónak, amikor egy nem éppen a beszédtémához illő gondolattal rukkolok elő. Pedig néha kimondottan szórakoztató tud lenni ez a kenguru agy, ahogy én hívom, sok ADHD-vel küzdő humorista ezt ki is használja, hiszen az eredeti és egyedi gondolattársításokból nagyon jó poénok születnek” - véli egy nyugdíjas hölgy, Sylvia.

“Úgy nőttem fel, hogy sokan nem szeretnek, hogy kilógok a sorból, csak mert másként működöm, mint a kortársaim. Talán ezeknek a fiatalkori élményeknek köszönhetem, hogy ennyire érzékeny, figyelmes és empatikus ember lettem, hiszen tudom, milyen rossz dolog a magány és a kirekesztettség, és emiatt mindig is ügyeltem arra, hogy az én gyerekeimnek ne kelljen hasonlókat átélniük” - tette hozzá.

“Lehet, hogy impulzív vagyok és emiatt mások meggondolatlannak, szeleburdinak tartanak, nekem viszont sokszor nagyon jól jön, amikor döntéshelyzetben hezitálás helyett gyorsan reagálok, azonnal cselekszem. Sok ADHD-s sorstársamhoz hasonlóan én is gyakran tapasztalom, hogy az idegenek nehezen tippelik meg az életkoromat vagy kortalannak találnak. Szerintem a nonstop éberség számlájára írható ez a fiatalos lendület. Nem véletlenül szeretnek minket annyira a gyerekek, hiszen nehezen fáradunk el és képesek vagyunk őszintén élvezni a társaságukat és jól szórakozni velük, anélkül, hogy megjátszanánk magunkat. És persze az sem egy hátrány, hogy a legunalmasabb összejövetelt is fel tudjuk dobni a véget nem érő gondolatzuhatagokkal és a be nem álló szánkkal” - vallja Nagwan Noaman.

Egy idős férfi, Bruce így nyilatkozott: “Ha nincs az ADHD, nem hiszem, hogy 13 nappal a vakrandink után megkértem volna annak a nőnek a kezét, akivel 48 éve élünk boldog házasságban. Hála a gyors alkalmazkodó képességemnek, nagyon jól kezelem a stresszhelyzeteket, ez pedig sok váratlan feladatnál, a karrierváltásoknál és a személyközi kommunikációban is mindig segítségemre volt. Amíg mások rágódnak vagy akadékoskodnak egy bökkenő miatt, én azon vagyok, hogy megoldást találjak."

“Ami mások szemében csak nyűg vagy probléma, abban én általában lehetőségeket látok, emiatt sok elismerést kaptam már. Rájöttem, hogy a sikerhez és a jó élethez nem csak a hagyományos úton lehet eljutni, és a diákjaimmal is próbálom megértetni, hogy az, hogy milyen az iskolai teljesítményük, csak egy szelete az ő nagyszerű személyiségüknek” - vallja egy pedagógus, Angela.

“Szerintem az ADHD-nek nincs semmilyen pozitívuma. A legjobb, amit tanultam tőle, az alázatosság. Nehéz nagyképűnek és önteltnek lenni, ha az ember rendszeresen hülyeségeket csinál. Másrészt óriási kihívás egy egészséges énképet kialakítani ezzel" - véli Rebecca, akinek kamasz gyereke is ADHD-vel küzd.

“Két tantárgyért rajongtam az általános iskolában, a zenéért és a barkácsolásért. Aztán amikor a középsuliban a pályaválasztási elképzeléseinkről kérdeztek minket, az osztálytársaim kinevettek, a tanáraimtól pedig furcsálló tekinteteket kaptam, amiért őszintén azt feleltem: rockzenész szeretnék lenni. Két évtizeddel később, amikor egy színpadon állhattam a The Who zenekarral, beteljesült a gyerekkori álom. A diagnózis után jöttek a különböző terápiák, de a gyógyszerek csak elnyomták a kreativitásomat, a lelkesedésemet, zombit csináltak belőlem. Nekem a zene a gyógyszer, ami a legjobbat hozza ki belőlem, hiszen gitáron improvizálni vagy dalt írni felér egy meditációs állapottal, ami csillapítja a fejemben a nyüzsgést” - állítja Andrew.

A gyökerek

Vizsgálatok tucatjai bizonyították már, hogy az ADHD-t a szülő(k)től vagy a nagyszülő(k)től örököljük, de létezik egy jóval régebbre, több tízezer évre visszanyúló tudományos magyarázat a "fejlődési rendellenesség" eredetére. Thom Hartmann pszichoterapeuta, a The Edison Gene: ADHD and the Gift of the Hunter Child című könyv szerzője szerint azok a tulajdonságok, amelyeket a modern társadalom zavaró tüneteknek tekint (impulzivitás, disztraktibilitás), valójában azt a nagyfokú alkalmazkodóképességet biztosítják, amely a nomád életmódot folytató, vadászó-halászó őseinket életben tartotta, és ami az emberi civilizáció hajnalán egy sajátos DNS-együttes, köztük az úgynevezett DRD4 (dopaminreceptor D4) kifejlődéséhez vezetett.

Ezt támasztják alá Benjamin Campbell evolúciós antropológus afrikai, nomád életmódot folytató és letelepedett törzseket vizsgáló kutatásai is, és ebből született meg Hartmann vadász–farmer metaforapárja, amely a visszajelzések szerint rengeteg szülőnek segített az empatikusabb nevelésben és a kívülállók hozzáállásának formálásában. (A farmer kifejezést a szerző nem a mai értelemben vett mezőgazdasági dolgozókra érti, hanem azoknak az embereknek a készségeire és képességeire utal, akik a civilizáció hajnalán elsőként telepedtek le egy-egy területen azért, hogy földet műveljenek és állatokat tenyésszenek - vagyis azokra, akik még kétkezi munkát végeztek.)

Tulajdonságok a „rendellenesség” szemszögéből	Tulajdonságok a „vadász” szemszögből	A „farmerre” jellemző, tulajdonságok
A figyelem fenntartásának nehézsége, rövidsége, ami időnként intenzív figyelemmé válhat.	A környezet állandó monitorozása.	Nehéz elvonni a figyelmét egy adott tevékenységről.
Nehézkes tervezés, a jó szervezőkészség hiánya. Impulzivitás (gyakran hoz meggondolatlan döntéseket).	Megragadja a pillanat adta lehetőségeket (ügyes, gyors zsákmányszerzés).	Képes fenntartani egy állandó erőfeszítést.
Torzult időérzék. Képtelen felmérni, hogy egy-egy tevékenység mennyi időt vesz igénybe.	Rugalmasság. Képes a gyors stratégiaváltásra.	Szándékos és logikus tervezés, szervezés. Hosszú távú stratégiákban gondolkodik.
Türelmetlenség.	Fáradhatatlan. Ha egy számára érdekes és fontos célról van szó, gond nélkül fenntartja a figyelmét és érdeklődését.	Reális időérzék. A feladatokat határidőre, megfelelő tempóban végzi el.
Nem képes arra, hogy a szavakat fogalmakká alakítsa – vagy fordítva. Tanulási nehézség jellemző rá.	Vizuális/konkrét gondolkodás. Tisztán lát egy-egy megfogható célt – még akkor is, ha szavakkal nem tudja körülírni azt.	Türelmes, képes várni, mert tudja, hogy a jó dolgokhoz idő kell.
Nehezére esik követni az instrukciókat.	Független, önálló.	Képes és szeret csapatban dolgozni.
Ábrándozás, álmodozás.	A megszokott, rutinszerű feladatok untatják. Szereti az új ötleteket (gyártani is) és az izgalmas feladatokat.	A teendőkre fókuszál és követ minden részletet.
Sokszor cselekszik anélkül, hogy átgondolná a lehetséges következményeket.	Hajlandó kockázatot vállalni és szembenézni a veszélyekkel.	Óvatos és elővigyázatos. Mindig meggondolja, mielőtt cselekedne.
Hiányozhat a szociális báj/jóindulat/udvariasság.	Nincs idő apróságokra, amikor döntéseket kell hozni.	Törődő, gondoskodó. Támogatja és elősegíti a közösségi értékeket.

Néhány évtizede mindez még csak egy teória volt, ám azóta számos kutatás bizonyította, hogy az ADHD-hez kapcsolódó tulajdonságok a különböző társadalmakban másként érvényesülnek – köszönhetően a DRD4 génnek, amelyet ma a legtöbb figyelemhiányos hiperaktivitás zavarral küzdő személy hordoz, és amelyet minden idők egyik legnagyobb feltalálója után Edison-jellemnek, illetve Edison-génnek neveztek el.

Thomas Alva Edison gyerekként nem találta a helyét a hagyományos oktatási környezetben, furcsa viselkedése miatt ki is rúgták az iskolából, pedig jó eszű gyerek volt és édesanyja hitt a tehetségében; nem hagyta, hogy a fiú kiábránduljon a természettudományokból, hogy elvegyék a kedvét azoktól az érdekes és hasznos tevékenységektől, amelyek igazán lekötötték a figyelmét. Nagyon jól tette, mert Edisonnak köszönhetjük többek között az elektromos világítást, a fonográfot vagy a mozgóképet, és még sok más találmányt, amelyek nélkül a nyugati társadalom embere nehezen tudná elképzelni mindennapjait.

Nézőpont kérdése 

Talán nem meglepő, hogy a civilizációtól távoli, kevésbé fejlett területeken az ADHD-t igazi kincsként, értékes adottságként tartják számon, ami a sikeres zsákmányszerzés és fajfenntartás alapja, a modern társadalmakban azonban az ADHD-val élő személyek már kevésbé állják meg a helyüket, kevésbé tudnak érvényesülni, hiszen környezetük megbélyegzi és elnyomja őket, mondván, kilógnak a sorból, alkalmatlanok bizonyos feladatok elvégzésére. Pedig mennyivel jobban járnának ők is és a társadalom is, ha a szétszórt, ábrándozó, nyugtalan, túlbuzgó, impulzív, hiperaktív jelzőkkel való dobálózás helyett inkább arra fókuszálnánk és támaszkodnánk, hogy mennyire lelkesek, kreatívak, kíváncsiak, innovatívak, könnyű felkelteni a figyelmüket egy új ingerrel, a hiperfókuszálás mesterei, empatikusak (hiszen tudják, milyen kilógni a sorból), eltökéltek, szórakoztatóak és tele vannak energiával.