Tudom, sokan vagytok, akik imádtok magatokról beszélni. Ti, akik egy vadonatúj társaságban viszitek a szót, és sosem jöttök zavarba. Ti, akik a napotok legbanálisabb eseményét is olyan színesen tudjátok előadni, hogy a hallgatóság tátott szájjal izgul, vajon elértétek a buszt reggel vagy lemaradtatok róla. Ez az írás nem nektek szól. Ti olvassatok inkább arról, hogy miért jó kutyát tartani a családban. De vagyunk mi, néhány millióan, akiknek a legdurvább félelme, hogy kiállítják egy színpadra, idegenek elé, hogy beszéljen magáról. Akiket, ha megkérdeznek az osztálytalálkozón, hogy mi történt veled az elmúlt öt évben, azt válaszolják, hogy semmi különös.
Csak az a baj, hogy az élet hoz számos olyan szituációt, amikor nekünk, háttérbe húzódóknak is beszélnie kell magáról. Vegyük az állásinterjúztatók kedvencét: mondja el, hogy miért ön lenne a legalkalmasabb erre az állásra. Úristen! Hát biztos más is alkalmas lenne rá. Amit tudok, az benne van az életrajzomban. Mit mondjak még? Fényezzem magam? Mégis mivel? De ha már megvan az állás, mert a HR-esek megértők voltak a motyogásoddal kapcsolatban, vagy mert tényleg sokat tudsz, még akkor is milliószor újra előfordul ez a szerencsétlen helyzet, hogy magadról kell beszélni. Be kell mutatkoznod – nem is akárhogy, hanem jó benyomást keltőn – az új főnöknek, a kollégáknak, az ügyfeleknek, a gyereked óvónőinek vagy az új diákjaidnak. És akkor még nem beszéltem az első randevúkról, meg az első beszélgetésedről a párod szüleivel… Csupa kínos szitu.
Hozzáteszem azért, hogy végül mindenki szeret magáról beszélni, szereti, ha figyelmet kap – csak mindenkinek máshol jön el a bizalmasságnak az a pillanata, amikor erre önként jelentkezik. Van, aki már az első öt percben elmondja az élettörténetét, és van akit annyira nyomaszt, hogy milyen benyomást kelt, nem hibázik-e, vajon érdekes-e az, amit mondhat, hogy csak tíz év napi találkozásai után árul el magáról valami személyeset. De a fenti helyzetekben - és ki tudja, hány ilyen helyzetet hoz az élet - nekik is azonnal elő kell állni valamivel, ami lehetőleg olyan, hogy nem riasztja el a másikat.
Ellen Hendriksen, aki egy teljes könyvet írt arról, hogy How to be yourself? (Hogyan legyél önmagad?), és hogyan küzdd le a társas szorongásod, maga sem ugorja meg könnyen azokat az eseményeket, amikor például reklámoznia kell a könyvét és önmagát. Van viszont néhány bevált tanácsa, amikkel megkönnyítheted, ha éppen valamiért magadat kell „eladnod”.
Hagyd ki az önreklámozásból az „ön” szócskát
Sokan úgy érzik, vagy maguktól, vagy úgy nevelték őket, hogy nem ér dicsekedni. Csúnya dolog a hiúság. Nem kell magadat dicsérgetni. Azoknak a belső korlátaiba ütközik, hogy például egy első randevún önmaguk pozitív bemutatásával kellene imponálniuk a partnernek. Olyan mintha arra kérnék, hogy nyilvánosan túrja az orrát. Hendriksen szerint erre egyszerű a megoldás: felejtsd el, hogy magadról beszélsz. Gondolj úgy az életedre, az elért eredményeidre, a számodra fontos dolgokra, mintha azt valaki más csinálta volna. Ez távolságot teremt közötted és az életed eseményei, az általad létrehozott dolgok között, és már objektívabban láthatod, hogy ezek olyan dolgok, amikről lehet lelkesedéssel beszélni.
Terápiában, vagy coachingban nagyon pozitív fordulat, igazi örömteli pillanat szokott lenni egy-egy ülésen, ahol a kliens úgy kezdi, hogy az elmúlt fél éve, vagy akár az egész élete nem más, mint a hibáinak a regénye. És azután végigveszik a szakemberrel, hogy tulajdonképpen, objektíven nézve mi történt, és kiderül, hogy nem is csinált akkora balfogásokat, van egy csomó jó eredmény, az adott helyzetben a lehető legjobb megoldásokat választotta. Ha egy-egy ilyen bemutatkozó alkalom előtt rá tudsz nézni így, külső szemmel az életedre, akkor könnyebb lesz meglátni a pozitívumokat. Ha pedig a fejedben átkattintod, hogy nem magadról beszélsz, hanem valakiről, aki ezeket csinálta – akkor már az a szülői/nagyszülői hang sem fog ott duruzsolni a füledben, hogy „ne dicsekedj!”
Vedd úgy, hogy szerepet játszol
Lehet, hogy Te nem vagy olyan, hogy hosszan dicsérgeted magad, de az Állásinterjú Te, ami a mostani szereped, képes erre. Sokan szívesen játszanak szerepet egy amatőr előadáson vagy a gyerekeiknek bohóckodva, és sokan lelkesen beszélnek valamilyen témáról. Csak akkor történik meg a baj, ha magukat kell megmutatni. Ha csak kilöknek egy színpadra, hogy tessék, legyél szórakoztató és megnyerő – az bénítóan hat. De ha van valamilyen célod, mondjuk, hogy a fáradt gyereked végre megnyugodjon, ami miatt eljátszod ezt a szerepet, akkor máris könnyebb.
A megoldás tehát, hogy az önmagadról való beszédet is szerepnek tekinted, a témát, amiről beszélsz (és ami adott esetben éppen te vagy) eltávolítod magadtól. Kiállok a színpadra, megnyerő leszek, mert ez kell ahhoz, hogy a befektetők támogassák a programot, amivel segítek a rászorulókon. Szerepet játszom, ez nem én vagyok, egy nemes cél érdekében teszem. Ha ezzel a hozzáállással sikerül a dolog, akkor viszont ne felejts el visszanézni, hogy lám csak, megcsináltam. Képes vagyok kiállni ennyi ember elé. Olyan ember vagyok, aki negyed órát beszél folyamatosan úgy, hogy senki sem alszik el rajta. És legközelebb már könnyebb lesz.
Ne várj az ideális pillanatra
Kár azt gondolni, hogy lesz egy belső sugallat, hogy oké, most már van önbizalmam, meg tudom csinálni. Ez általában nem szokott eljönni, és ha várunk rá, annak az lesz a vége, hogy sosem csinálunk semmit. Ha csak akkor megy el az ember futni, amikor tombol benne a vágy a futásra, csak akkor ül le dolgozni, amikor úgy érzi, nagy benne a munkakedv, akkor az nem sokra vezet. Néha, szerencsés esetben, előbb megjön a kedved valamihez, mint ahogy nekikezdenél, de általában kell egy kis kényszerítés.
Olyan ez, mint az első gyerek vállalása. Sosem jön el az a pillanat, amikor teljesen fel vagy készülve rá, minden együtt áll – hanem inkább egyszer csak belevág az ember. Az önbizalommal is így van ez, elolvashatsz száz önsegítő könyvet az önbizalom növeléséről, nem fog megtörténni, hogy na kész, megvan az önbizalmam. Azt csak gyakorlattal, nehéz helyzetek elvállalásával lehet megszerezni. Lökd magad előre, szorítsd rá magad a nehéz helyzetekben való helytállásra, ha ezeket túléled – ami valószínű – akkor az önbizalmad is utolér majd.
